Nincs szebb és teljesebb kép Istenről itt a földön,
mint Jézusnak a katona lándzsájával megnyitott oldala, melyen keresztül látni
lehet istenségének mélységét: szentséges Szívét, melyből vér és víz folyt ki.
Nem csupán jel ez, de Szent Pál szerint bizonyíték arra, hogy Isten szeret
bennünket. Ez minden barátság és szerelem fölött van: ő értünk lett emberré,
és értünk halt meg. Ha engedjük magunkat megérinteni e szeretet által,
mélységes fájdalommal emlékezünk vissza életünkben arra az időre, amikor mi
ellenségei voltunk. Csak a Jézus Szívében feltárt isteni szeretettel való
találkozásunk fényében kezdjük valójában átélni bűnös életünk igazi mélységeit,
az isteni szeretet sokszoros visszautasítását, meggyalázását. Látjuk
elvesztegetett éveinket, amikor hiába áradt ránk a szeretet, mi kigúnyoltuk és
semmibe vettük. Szent Ágostonnal kiáltjuk: „Ó, örök szeretet, mily későn
ismertelek meg!”
Az ember akkor válik érzékennyé a Római levél ma
olvasott kijelentéseire, ha emberi szeretetében már megtapasztalta nemcsak a
viszonzottság boldogságát, hanem a visszautasítás fájdalmát is. S akkor érti
meg, amit Szent Pál ír, ha úgy fogadja szeretetének visszautasítását, hogy ő
maga megszűnne szeretni. Ekkor, ha gyatra és nem is tökéletesen tiszta módon,
de valamiképpen képe lesz annak, aki úgy szeretett minket, hogy életét adta értünk,
amikor még ellenségei voltunk. Isten szüntelenül végtelen teremtő szeretettel
szeret minket, csak mi viszonyulunk ehhez a szeretethez különbözőképpen, attól
függően, hogy ellenségei vagyunk‑e, vagy már kibékültünk vele. Sajnos – a
Szeplőtelen Szent Szüzet kivéve – minden e világra születő és öntudatra ébredt
ember előbb ellensége Jézus Szívének, és sokan nem is akarnak kiengesztelődni
vele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése