2013. április 21., vasárnap

193. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.21. vasárnap

Elveszíteni magunkat Istenben

Isten az igazság és a szeretet erényeire alapozta a lelki életet. Ebben áll az Isten országa. Tennivalónk földi életünkben ezt a két erényt hősi fokban gyakorolni. A mai elmélkedés témája a szeretet olyan fokú gyakorlása, hogy a saját magunk szeretete, az önszeretet teljesen eltűnik az életünkből, és kizárólag Istenre figyelünk, az Ő velünk kapcsolatos akaratát keressük és igyekszünk azt minden áron, önfeledten megtenni.Hogy lehetséges ez? Még jó katolikusok is önfeledt boldogsággal hangoztatják maguk mentségére: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Nyilvánvaló igazság ez, ha azt akarjuk megállapítani, hogy a szentek általában normális testű emberek. Ha ábrázolni kívánjuk őket, akkor nem tehetjük meg, hogy kificamodott kezet festünk képükre vagy faragunk a szobrukra. Helyesen így kellene beszélnünk róluk: bár minden szent ember egyszerű, természetes testalkatú volt, a szeretete is hajlott az önszeretetre, Istentől azonban elfogadta, hogy az ő életét is úgy tervezte meg, hogy átnevelődjék a tiszta, önzetlen szeretetre. Ennek megfelelően átnevelték ösztönös természetüket, és igyekeztek másokat, a melléjük rendelt embereket boldoggá tenni. Ez megkívánta, hogy önmaga érdekéről mindig tudjon lemondani, és erős hittel elfogadni, hogy Isten egyedül ezt jutalmazza a mennyei boldogságban. A szeretet ilyen mértékű gyakorlatánál már mindig Istenre nézek: Uram, mutasd meg, most és itt nekem kell-e a te kedvedért embertestvéremmel ezt a jót megtennem? Ha igen, adj hozzá erőt. Ez után a jótett után, bár látnom és hallanom nem lehet Atyám dicséretét megtapasztalnom, de érzem, hogy Isten meg van elégedve velem, és én ettől egyre boldogabb leszek. Végül már eszembe sem jut az önszeretet, mert attól ilyen boldog nem voltam soha. Talán már az is természetes érzés lesz, hogy az egészséges kezemmel mindig mást szolgálva a mennyországban az én örök boldogságom lett teljes. Hasonló lettem Istenemhez, aki mindig csak ad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése