2013. március 7., csütörtök

148. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.03.07. csütörtök

Isten intuitív szemlélete abszolút természetfölötti II.

A hallott isteni üzenet a boldogító istenlátásról a világ minden kincsénél többet ígért. „Menjünk át Betlehembe és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet”. (15b-16)„Amikor meglátták őket, elbeszélték nekik, amit a gyermek felől hallottak. És mindannyian, akik hallották, csodálkoztak azon, amit a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében”. (17-19) Az Egyház ilyen céllal építhette bele a jelentősebb ünnepeken a szentmise bűnbánati sóhajai után az ősi Dicsőséget. Tisztogatni, nyitogatni kell lelki szeminket, hogy a szentmise tanító része, a szentírási olvasmányok és a kellő magyarázat minden alkalommal közelebb emeljen bennünket Istenünkhöz. Így lesz a szentmise értelmünk bevezetése, útkészítés az Istenhez. (Szent Bonaventúra) A mennyország már csak befejezés lehet. Mózes is sok embernek nyitogatta szemét. A keresztény katolikus teológia tudományosan minden lehetőséget megragad, hogy jó választ adjon arra a kérdésre: Mi is a dicsőség fénye? „Ha tehát most ténylegesen létezik intuitív vízió, az nem pusztán az emberi értelem erőiből keletkezik, és nem abból magyarázható, hanem abból, hogy az értelmet növelni, fölemelni, tökéletesíteni lehet ahhoz, hogy képes legyen Isten látására. Azt a segítséget nevezik a teológusok Isten fényének, amit a teremtett értelem kap arra, hogy képes legyen meglátni Istent”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése