Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa
rendelkezése szerint
2013.01.10. csütörtök
Az Atya és a Fiú együttes szenvedése a megtestesülésben megvalósul:
„Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk dicsségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1, 14) Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki." (18) Ez a csodálatos állapot, amely a Szentháromság benső életében a Fiút az Atya keblén mutatja, ismert emberi tényre utal: a gyermek édesanyja keblén nyugodt, biztos, vidám. Megkapja az éltető táplálékot: gondtalan, vidám. Az édesanya is boldog, hiszen betölti Isten rendelését: a gyermekéért él, boldogítja őt. Ez a meghitt viszony akkor kezd gyökeresen változni, amikor a gyermek saját útját kezdi járni, amikor „elcsavarják a fejét". Bizonytalan világba kerül. Abban nem anyai jóság várja, hanem kemény munka, mostoha viszonyok. Mécs László látomása ugyan gyönyörű: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek". (A királyfi három bánata), de az édesanya legfeljebb imádkozni tud gyermekéért, őt igazán nem helyettesíti senki. Ha aztán gyermeke sorsa mostoha, Petőfi sorai vonatkoznak rá: „O, ha tudná mily nyomorban élek, meghasadna szíve a szegénynek". (Kis lak áll) Az Atya nagyon pontosan tudta, milyen nyomorúság vár a földön a Fiúra, Ő igazán együtt tud vele szenvedni. Tudja, hogy a próféták elkészítő küldetése után hiába bízik abban, hogy a Fiát majd csak becsülni fogják: elintézik őt is kegyetlenül,- mondja maga Jézus a példabeszédben. Kétszer is szól az Atya Fia érdekében hallható hangon az emberekhez: a Jordán partján: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik" (Mt 3, 17)
2013.01.10. csütörtök
Az Atya és a Fiú együttes szenvedése a megtestesülésben megvalósul:
„Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk dicsségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1, 14) Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki." (18) Ez a csodálatos állapot, amely a Szentháromság benső életében a Fiút az Atya keblén mutatja, ismert emberi tényre utal: a gyermek édesanyja keblén nyugodt, biztos, vidám. Megkapja az éltető táplálékot: gondtalan, vidám. Az édesanya is boldog, hiszen betölti Isten rendelését: a gyermekéért él, boldogítja őt. Ez a meghitt viszony akkor kezd gyökeresen változni, amikor a gyermek saját útját kezdi járni, amikor „elcsavarják a fejét". Bizonytalan világba kerül. Abban nem anyai jóság várja, hanem kemény munka, mostoha viszonyok. Mécs László látomása ugyan gyönyörű: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek". (A királyfi három bánata), de az édesanya legfeljebb imádkozni tud gyermekéért, őt igazán nem helyettesíti senki. Ha aztán gyermeke sorsa mostoha, Petőfi sorai vonatkoznak rá: „O, ha tudná mily nyomorban élek, meghasadna szíve a szegénynek". (Kis lak áll) Az Atya nagyon pontosan tudta, milyen nyomorúság vár a földön a Fiúra, Ő igazán együtt tud vele szenvedni. Tudja, hogy a próféták elkészítő küldetése után hiába bízik abban, hogy a Fiát majd csak becsülni fogják: elintézik őt is kegyetlenül,- mondja maga Jézus a példabeszédben. Kétszer is szól az Atya Fia érdekében hallható hangon az emberekhez: a Jordán partján: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik" (Mt 3, 17)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése