2012. október 18., csütörtök

8. nap a Hit Évében


Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint:

2012.10.18. csütörtök

Isten megismerése

Istenről minden ember rendelkezik valamilyen fogalommal. Ezek a fogalmak és elképzelések sokban eltérnek egymástól, hiszen kialakulásuk nemcsak értelmi fejlettségünkön, neveltetésünkön és élettapasztalatainkon fordul, hanem saját vágyaink és félelmeink kivetítése is beleszólhat az Isten-fogalomba. Amikor a dogmatika Isten megismertetésére törekszik, nem foglalkozik az Isten-fogalom különféleségeivel és azok kialakulásával, érdeklődése csak erre a három területre irányul: Milyennek mutatja magát Isten a kinyilatkoztatásban? Eljuthat-e az ember Isten létének és néhány alapvető tulajdonságának felismerésére kinyilatkoztatás nélkül is? Hogyan egyeztethető össze a kinyilatkoztatásból nyert istenkép a természetes emberi értelem okoskodásainak eredményeivel? Ezeknek a kérdéseknek figyelembevételével háromféle istenismeretről szokás beszélni: természetfölötti (vagyis a kinyilatkoztatásból nyert),természetes, és végül a teológiai istenismeretről.

A kinyilatkoztatás Istene

Az Apostoli Hitvallás és a többi hitvallások akár az első századokból valók, akár későbbi eredetűek a kinyilatkoztatás Istenébe vetett hitet tolmácsolják. Azt az Istent, aki többféleképpen és különböző módon küldte üzeneteit választott népéhez a próféták útján, az idők teljességében'' (Gal 4,4) pedig Fia által beszélt (Zsid 1,1-2). Az emberré lett Ige megvilágosít minden embert, és megváltói műve által
lehetővé teszi az isteni életbe való belekapcsolódást azok számára,akik az ő teljességéből merítenek (Jn 1,1-18),,Ő fejezi be és teszi tökéletessé tehát a kinyilatkoztatást már puszta jelenlétével, önmaga kinyilvánításával, szavaival és tetteivel, a csodajelekkel, főleg azonban halálával és halálából való dicsőséges feltámadásával, végül pedig az igazság Lelkének elküldésével. Isteni tanúságtétellel erősíti meg, hogy velünk van az Isten, és ezáltal megszabadít minket a bűn meg a halál sötétségéből,és örök életre támaszt föl. A krisztusi üdvrend sohasem múlik el, mert új és végleges szövetség. A mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig pedig már nem kell várnunk semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást (1Tim 6,14 és Tit 2,13)'' (DR 4.) Már a próféták működését megelőzően is sokat feltárt magából Isten az emberek elôtt. A Teremtés elbeszélése szerint közvetlen kapcsolatot tartott az ősszülőkkel, a bűnbeesés után pedig a megváltás ígéretével (3,15) az üdvözülés reményét keltette, és továbbra is állandóan gondját viselte az emberiségnek, hogy örök életet adjon mindazoknak, akik kitartanak a jóban és keresik az üdvösséget (vö. Róm 2,6-7). Ábrahám utódait választott népévé tette,ezt a nemzetet a pátriárkák, majd Mózes és a próféták útján szavaival és tetteivel szüntelenül tanította, és sok századokon keresztül nevelgette; így készítette elő a Jézusban történt végleges kinyilatkoztatást.

2. A kinyilatkoztatás sokkal tökéletesebb ismeretet közvetít

Istenről, mint bármilyen emberi okoskodás. Értelmünk ugyan eljuthat odáig, hogy a tapasztalati világon kívül van valami, ami nemcsak végső magyarázata a világnak, de személy is egyúttal, hiszen személyeket hoz létre. Magától azonban már nem tud eljutni az ember annak felismerésére, hogy ez a Valaki három személyű. Sőt személyességét is jobban megközelítheti, aki a kinyilatkoztatásban is találkozik vele. Mert itt maga szólít meg bennünket, és a hitben nemcsak értelmünk, hanem egész egyéniségünk lép vele kapcsolatba. Emberi személyt is kevésbé ismer meg az olyan, aki csak értelmileg közeledik hozzá. A beszéd és a cselekvés sokkal többet árul el a személyből, mint a tőle különvált alkotása. Ezért a kinyilatkoztatás eseményein és szavain keresztül szinte közvetlen tudomást szerez Istenről a hívó ember, mint ahogy barátunkat vagy közvetlenebbül ismerjük meg önmagukról mondott szavaikban és viselkedésükben. Isten azonban a kinyilatkoztatásban sem tárta fel magát teljes valóságában. A kinyilatkoztatás nem annyira önmagában mutatja be Istent, hanem inkább az emberekre irányuló terveiben, vagyis mint olyant, aki üdvösségünket akarja biztosítani [2]. Amit így bemutat belőle, abból kilehet olvasni, hogy milyen ô önmagában, de csak bizonyos mértékig. Annál inkább, mert végtelen tökéletessége nem férhet bele véges emberi elmébe. Róla való tudásunk csak töredékes, mintha homályos tükörben látnánk a képét valakinek (1Kor 13,12). Megközelíthetetlen fény veszi körül (1Tim 6,15-16), ezért nem láthatja senki más, csak a Fiú (Jn1,18); számunkra mindig láthatatlan Isten (1Tim 1,17), bármennyit láttatott meg magából szavain és viselkedésén keresztül.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése