Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2012.10.31. szerda
A régiek a legkiválóbb értelemben vett szentség(sanctissimum sacramentum)és a Legméltóságosabb oltáriszentség néven emlegették
az eukarisztiát.
Mikor a misztérium szót az eukarisztiára alkalmazzuk, nemcsak a szentségi mivoltát akarjuk jelezni, hanem azt is, hogy hittitokról, vagyis ésszel föl nem érhető és ki nem meríthető valóságról van szó. Sokat gondolkoztak, beszéltek és írtak róla az elmúlt századok során, ennek ellenére állandóan új meg új oldalát látja és láttatja a hittudomány. Egyházunk a Szentlélek vezetésével értelmezi a kinyilatkoztatást, megnyilatkozásai azonban mindig korhoz kötöttek: egy-egy kor szükséglete szerint és annak nyelvén fogalmaz. Mit lát, és mit láttat a mai hittudomány az eukarisztia titkában? Jézus az utolsó vacsorán úgy rendelkezett, hogy tanítványai ugyanazt tegyék, amit ő tett. Mennybemenetele után valóban egybegyűltek, kenyértörésre''. Ennek egyik jelentése emléklakoma (memoria) volt, amelyen megismételték Jézus utolsó vacsorai szavait és eljárását, továbbá az ő mintájára hálaimát mondtak: köszönetet a halála és feltámadása révén kapott megváltásért. Ugyanakkor paruziájáról mondott ígéretét is felelevenítették. Az emléklakoma tehát egyrészt a közösségháláját és a paruziavárását tartotta ébren bennük, másrészt összetartozásuk tudatát szilárdította meg. Jézus feltámadása azt jelentette, hogy most is él, az emlék lakomán is jelen van, a lakomát rendezők közösségében, mint titokzatos testének tagjaiban láthatatlanul köztük él. Sőt ő hívja össze őket lakomára az Atya nevében, és a hála és szeretet Lelke által alkalmazza azt, hogy hálájuk és szeretetük egyre gyarapodjék. Krisztus a vendéglátó. Hamarosan arra is ráébredtek, hogy Jézus halála és az újszövetség, amelyekre most hálatelt szívvel visszagondolnak, nem befejezett, hanem a történelemben állandóan folytatódó esemény. Többről is van szó, nemcsak memoria-ról. Jézus abban az értelemben használta a megjelenítési parancsban az emlékezet szót, ahogy a zsidók értelmezték a pászka-vacsora anamnésziszét, a zsidó ,,zikkarón''-t: amire emlékeznek, az megjelenül; a golgotai áldozat és annak bemutatója jelenvalóvá válik; a szentmise ugyanazt a szerepet tölti be, mint az ószövetségi áldozatok, Isten új népének új áldozata. Az eukarisztiáról szóló bibliai szövegek legrégibbje, Szent Pál két korintusi levele azt mutatja, hogy a golgotai áldozat és a szentmiseáldozat azonosságában már a legelső időkben felismerték: ha Jézus önmagát áldozza fel, akkor nemcsak titokzatos testének tagjaiban van jelen, hanem az áldozat tárgyát jelképező kenyérben és borban is. Földi vándorlása idején Jézus nem egy ízben vett részt vámosok és Bűnösök lakomáin (Mt 9, 9-13). Az ilyen lakomákon pusztán csak külső jelenléttel volt jelen azok számára, akik nem fogadták be szívükbe (Lk 7, 39) Akik viszont a Szentlélek kegyelmével hinni tudtak benne, azok számára benső jelenléttel is jelen volt. Akik őt elfogadták, Testének tagjaivá váltak, és meggyőződésük volt, hogy a hit révén szívükben lakik (Ef 3, 17), ha pedig az ő nevében összejönnek, ígérete szerint különösen közöttük van (Mt 18, 20). Az utóbbi ígéret értelmében a pap nélküli közös imádkozás is létrehozza Jézusnak egy fajta jelenlétét Még inkább jelenvalóvá, teszi Jézust az ige liturgiája (Lk 24, 32). Itt nemcsak együtt imádkozunk, hanem a Bibliának, vagyis annak a könyvnek útmutatása révén is találkozunk vele, amely sugalmazottságánál fogva sokkal hitelesebben közvetíti hozzánk szóló üzenetét, min bármely más könyv. Ezért tanítja a II. vatikáni zsinat, hogy Jézus nemcsak a szentmise áldozati cselekményétől kezdve, hanem már az Igeliturgiájában is valósággal együtt van az összegyűltekkel.
2012.10.31. szerda
A régiek a legkiválóbb értelemben vett szentség(sanctissimum sacramentum)és a Legméltóságosabb oltáriszentség néven emlegették
az eukarisztiát.
Mikor a misztérium szót az eukarisztiára alkalmazzuk, nemcsak a szentségi mivoltát akarjuk jelezni, hanem azt is, hogy hittitokról, vagyis ésszel föl nem érhető és ki nem meríthető valóságról van szó. Sokat gondolkoztak, beszéltek és írtak róla az elmúlt századok során, ennek ellenére állandóan új meg új oldalát látja és láttatja a hittudomány. Egyházunk a Szentlélek vezetésével értelmezi a kinyilatkoztatást, megnyilatkozásai azonban mindig korhoz kötöttek: egy-egy kor szükséglete szerint és annak nyelvén fogalmaz. Mit lát, és mit láttat a mai hittudomány az eukarisztia titkában? Jézus az utolsó vacsorán úgy rendelkezett, hogy tanítványai ugyanazt tegyék, amit ő tett. Mennybemenetele után valóban egybegyűltek, kenyértörésre''. Ennek egyik jelentése emléklakoma (memoria) volt, amelyen megismételték Jézus utolsó vacsorai szavait és eljárását, továbbá az ő mintájára hálaimát mondtak: köszönetet a halála és feltámadása révén kapott megváltásért. Ugyanakkor paruziájáról mondott ígéretét is felelevenítették. Az emléklakoma tehát egyrészt a közösségháláját és a paruziavárását tartotta ébren bennük, másrészt összetartozásuk tudatát szilárdította meg. Jézus feltámadása azt jelentette, hogy most is él, az emlék lakomán is jelen van, a lakomát rendezők közösségében, mint titokzatos testének tagjaiban láthatatlanul köztük él. Sőt ő hívja össze őket lakomára az Atya nevében, és a hála és szeretet Lelke által alkalmazza azt, hogy hálájuk és szeretetük egyre gyarapodjék. Krisztus a vendéglátó. Hamarosan arra is ráébredtek, hogy Jézus halála és az újszövetség, amelyekre most hálatelt szívvel visszagondolnak, nem befejezett, hanem a történelemben állandóan folytatódó esemény. Többről is van szó, nemcsak memoria-ról. Jézus abban az értelemben használta a megjelenítési parancsban az emlékezet szót, ahogy a zsidók értelmezték a pászka-vacsora anamnésziszét, a zsidó ,,zikkarón''-t: amire emlékeznek, az megjelenül; a golgotai áldozat és annak bemutatója jelenvalóvá válik; a szentmise ugyanazt a szerepet tölti be, mint az ószövetségi áldozatok, Isten új népének új áldozata. Az eukarisztiáról szóló bibliai szövegek legrégibbje, Szent Pál két korintusi levele azt mutatja, hogy a golgotai áldozat és a szentmiseáldozat azonosságában már a legelső időkben felismerték: ha Jézus önmagát áldozza fel, akkor nemcsak titokzatos testének tagjaiban van jelen, hanem az áldozat tárgyát jelképező kenyérben és borban is. Földi vándorlása idején Jézus nem egy ízben vett részt vámosok és Bűnösök lakomáin (Mt 9, 9-13). Az ilyen lakomákon pusztán csak külső jelenléttel volt jelen azok számára, akik nem fogadták be szívükbe (Lk 7, 39) Akik viszont a Szentlélek kegyelmével hinni tudtak benne, azok számára benső jelenléttel is jelen volt. Akik őt elfogadták, Testének tagjaivá váltak, és meggyőződésük volt, hogy a hit révén szívükben lakik (Ef 3, 17), ha pedig az ő nevében összejönnek, ígérete szerint különösen közöttük van (Mt 18, 20). Az utóbbi ígéret értelmében a pap nélküli közös imádkozás is létrehozza Jézusnak egy fajta jelenlétét Még inkább jelenvalóvá, teszi Jézust az ige liturgiája (Lk 24, 32). Itt nemcsak együtt imádkozunk, hanem a Bibliának, vagyis annak a könyvnek útmutatása révén is találkozunk vele, amely sugalmazottságánál fogva sokkal hitelesebben közvetíti hozzánk szóló üzenetét, min bármely más könyv. Ezért tanítja a II. vatikáni zsinat, hogy Jézus nemcsak a szentmise áldozati cselekményétől kezdve, hanem már az Igeliturgiájában is valósággal együtt van az összegyűltekkel.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése