Ferenc pápa: Sok fájdalommal és üldözéssel megpróbált a közel-keleti keresztények tanúságtétele
A Keleti Egyházakat Segítő Mű (ROACO) június 19. és 22. között tartotta 91. közgyűlését Rómában, a Jézus Társasága anyaházában. Június 22-én, pénteken délben fogadta az ülés száz résztvevőjét a pápa. A szervezet fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén.
Kedves
barátaim!
Örülök,
hogy a plenáris üléseteken zajló munka végén találkozhatom veletek, amely idén
a ROACO alapításának ötvenedik évfordulójával is egybeesik. Szeretettel
köszöntöm Sandri bíborost, és egyben megköszönöm bevezető szavait. Hálás
köszönetet szeretnék mondani továbbá a közel-keleti országokban dolgozó pápai
küldötteknek, akik nap mint nap kísérik a sajnos konfliktusokkal és
szenvedésekkel teli földeken élő keresztény népesség és más vallási
hagyományokhoz tartozók reményét. Hálával üdvözlöm a katolikus ügynökségek
képviselőit és a Keleti Egyházak Kongregációjának jótevőit, valamint azokat,
akik az elmúlt években munkatársként működtek közre, és most a kerek évforduló
okán újra ellátogattak ide.
A
dikasztérium centenáriuma után, mely éppen most ért véget, a ROACO jubileumi
évet ünnepel. Az Írás szerint minden ötvenedik évben megszólalt a sófár, a
kürt, mely a rabszolgák szabadulása, a hitelek elengedése, a földek
tulajdonjogainak visszaállítása évének kezdetét hirdette ki. Mindennek alapját
a szövetség és a föld ingyenességének tudata jelentette, és ennek a jele volt
Isten részéről az ő népe felé. Arra hívlak benneteket, hogy hálásan emlékezzünk
vissza az elmúlt időkre, és elsősorban azok arcára – egyesek ugyanis már
befejezték földi zarándokútjukat –, akik a kongregációban és az egyes
ügynökségeitekben hozzájárultak a segítségnyújtásra és a tevékeny szeretetre
irányuló igyekezethez.
A
projektek tanulmányozása és azok anyagi támogatása az egész világról származó
sok-sok hívő nagylelkűségének köszönhetően lehetővé tette a keleti katolikus
egyházak különféle szervezeteinek, akár az anyaországban, akár a szórványokban,
hogy fejlődésnek induljanak és folytassák az evangélium melletti tanúságtételt.
Keményen megpróbált tanúságtétel ez, gyakran sok fájdalommal és üldözéssel,
eleinte a kelet-európai totalitárius rendszerek részéről, majd a közelmúltban a
vallási fundamentalizmus és fanatizmus formái, illetve konfliktusok által,
melyek főleg a Közel-Keleten szemlátomást nem akarnak szűnni. A konkrét szolidaritás,
melyet kifejezésre juttattatok, háborúk és elvándorlások szükséghelyzeteiben
nyújtott segítséget, de mindenekelőtt képes volt biztosítani az egyházak
életét, a pasztorális és evangelizációs tevékenységet, a szociális és
segélyszervezeteket. Mindez Krisztus Egyházának arcát fedi fel, aki szavakkal
és tettekkel hirdeti az evangéliumot, jelenvalóvá téve Isten minden ember
iránti szeretetét. Az Úr kegyelmének esztendeje ugyanis mindig magában foglal
egy belső dimenziót, a bűn által rabságban tartott emberi szív szabadulását, és
egy küldő dimenziót is a megváltottak új életében, amely az új ég és új föld
elővételezése, ahol az igazságosság lakozik majd.
Pünkösd
utáni beszédében Szent Péter felidézi Joel – számomra oly kedves – próféciáját:
„A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok
és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat
álmodnak” (ApCsel 2,17). A katolikus keleti egyházaknak, melyek az apostoli
kezdetek élő tanúi, különösen is feladatuk, hogy a pünkösdi tűz szikráját
őrizzék és továbbadják: nap mint nap újra fel kell fedezniük saját prófétai
jelenlétüket mindenhol, ahová zarándokútjuk vezeti őket. Kezdve Jeruzsálemtől,
a szent várostól, amelynek identitása és különleges hivatása minden a
feszültségek és a politikai viták ellenére fenn kell, hogy maradjon, ahol a
keresztények közössége, még ha csak kicsiny nyájat alkotnak is, a Szentlélekből
erőt merít tanúságtétel missziójához, amely ma sürgetőbb, mint valaha.
A szent
helyekről, ahol Isten álma valóra vált Jézus Krisztus megtestesülésben,
halálában és feltámadásában, áradjon az erősség megújult szelleme, mely
lelkesíti a Szentföld és Közel-Kelet keresztényeit, hogy megértsék különleges
hivatásukat, és hogy képesek legyenek hitüket és reményüket megindokolni. A
katolikus keleti egyházak fiai és leányai váljanak képessé prófétai küldetésük
őrzésére, Jézus evangéliumának hirdetésére, akár nyugati társadalmunk sokszor
igencsak szekuláris közegeiben is, ahová migránsként vagy menekültként
érkeznek. Kívánom, hogy fogadtatásra találjanak mind a hétköznapi életben, mind
pedig az egyházi közösségekben, megőrizve és tovább folytatva saját
hagyományaik örökségét. Ők a ti segítségeteknek is köszönhetően képesek
tanúsítani, a mi, néha elerőtlenedett szíveink számára is, hogy megéri élni és
szenvedni az evangéliumért, még ha kisebbségben vagy akár üldöztetésben vagyunk
is, mert az evangélium az öröm és az élet a férfiak és nők számára minden
időben.
Engedjetek
meg nekem még egy utolsó gondolatot a hála és a buzdítás jegyében. A ROACO
tevékenységének köszönhetően, a szerető pillantásokon és gesztusokon keresztül,
melyek a keleti egyházak életét támogatják, Péter utóda folytathatja az összes
keresztények látható egységének megvalósulása felé vezető utak keresésére
irányuló küldetését. Miközben igyekszünk alázattal és őszinte szívvel megrázni
a tőlünk legtávolabb álló testvéreink kezét, gyermekeinket sem felejtjük el, és
nem szeretjük őket kevésbé, hanem a ti segítségeteknek köszönhetően is mindig
figyelmet és segítséget kapnak, hogy a Feltámadott Egyházaként járják útjukat,
a kihívások és a testi-lelki szenvedések közepette, Közel-Keleten és
Kelet-Európában.
Kedveseim,
kísérjen benneteket munkátok során mindig az isteni gondviselés. Szívből adom
mindannyitokra apostoli áldásomat, és kiterjesztem azt az általatok képviselt
szervezetekre, családjaitokra, és a közösségekre, amelyekhez tartoztok. Kérlek
benneteket, imádkozzatok értem. Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése