197. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.25. csütörtök

Jézus gravitációs terében

Ha arra gondolunk, hogy Jézus az első csodálatos kenyérszaporítás utáni hajnalon gyalog indult el az erősen hullámzó Genezáreti tavon apostolai után, akik a tengeren járás természetes eszközével utaztak Kafarnaum irányában, akkor nagyon jó figyelmeztetést kaphatunk Urunktól. Az Ő erejével mindig megközelíthető a kijelölt célpont, akkor is, ha ellentétes erők ezt szinte lehetetlenné teszik. Nézzük a tényeket. Az apostolok parancsot kaptak Jézustól a nagy csodatétel után alkonyattájt, hogy evezzenek Kafarnaumba. A tanítványok ellenszéllel találkoztak, amely hatalmas hullámokat korbácsolt fel. Hajnaltájban még csak a távolság felénél tartottak, mert a kis hajót állandóan visszadobta a hullámok ereje. Ekkor rémülten vették észre, hogy emberi alak jön utánuk a hullámok tetején. Az hitték, hogy lidérces kísértet. Féltek, kiabáltak. Jézus visszaszólt: Én vagyok, ne féljetek! Péter, aki részt kívánt venni a különös eseményben, erőt kért a maga részére is. A csónakból kilépve, büszke lett, sikerét a magáénak tulajdonítva a legközelebbi hullámvölgybe süllyedt. Jézus odalépett, kiemelte a vízből és talpra állította. Aztán beült a csónakba, és a pillanatok alatt a célnál partot ért. Jézus megváltói ereje irányítja övéit. Nem teszi ártalmatlanná az ellenség erőit. Küzdeniük kell az üdvösség felé haladóknak. Megijedni nem szabad babonás képzelgések hatására. Jézusnak soha semmiféle természetes eszközre nincs szüksége. Ellene eredménytelen minden ellenséges erő kísérlete. Amíg az Ő erejében bízik valaki, vele együtt győztes lesz. A gyengülő hit végzetes. Most már több milliárdan utazunk a kijelölt cél felé. A sátán és csatlósai igen ügyesen fújják a szelet. Hitet ébresztünk, hangosan imádkozunk, és időben, pontos partszakaszon kiköthetünk.

196. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.24. szerda

Isten mindenek fölött

Mivel a testünk elsősorban, de a lelkünk is közvetlenül a teremtett világban él, sokkal könnyebben lehorgonyoz az ember a természetes tennivalókban és élvezetekben, mint az égiekkel kapcsolatos lehetőségekben. A munkánk azt ígéri, hogy ha nagyobb igyekezettel dolgozunk, több pénzhez jutunk. Az anyagi gondokat elkerüljük. Családunk, baráti körünk, véletlen találkozásunk kedves ismerősökkel, ezek is lelkesíthetnek bennünket. Sport, olvasás, zenei élmények mind lendíthetnek emberi értékeinken. Néha úgy érzi az ember, hogy ezek az értékek jelentik bennünk a maradandó kincseket. Aztán rá kell döbbennünk, hogy minden, amiben kedvünket leltük, elkopik, tönkremegy, elvész. Az emberi kapcsolatok leépülnek, közbejönnek saját és barátaink életében is nem várt körülmények: betegség, költözés, család bővülése. Jön a nagy változás, a nyugdíjas kor. Igen sokan nem találják a helyüket az életben, mert túlzottan egysíkú volt a munka ideje. Erre készülni kell. A munkakör bővülhet otthoni segítéssel, de találhatunk elég lehetőséget szomszédoknál, rokonoknál, egyházközségek keretében is. Isten ad új meg új feladatokat. Ilyenkor érezzük, hogy igazán fontosak vagyunk Urunknak, mert a rászorulók is az Ő gyermekei. De az legyen a legfontosabb egész életünkben, hogy ne az önérdek hajtson, hanem mindig Urunk akarata. Akkor, ha mindig ő a számunkra legfontosabb, a külvilágban bármi változás jön létre, akárhogyan alakulnak körülményeink, az állandóan változatlan Isten megoldja testi-lelki gondjainkat. Kellenek a stabil életű istengyermekek, mert a modern földközpontú világ emberei rájuk fognak szorulni. Tőlünk tudják megtanulni, hogy nemcsak ez a világ létezik. Van örökkévalóság is.

195. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.23. kedd

Milyen szép Mária!

A nagy ünnepeket az Egyház nyolc napos tovább-ünnpléssel, octava-val (nyolcad) tünteti ki. A múlt századi liturgikus reform előtt Nagyboldogasszonynak is volt oktávája. Most ennek az egykori nyolcadnak csupán a nyolcadik napján jelölt ki az Egyház új emléknapot: A Boldogságos Szűz Mária királynő címen. A dicsőséges rózsafűzér ötödik tizede ezt a titkot adja elmélkedési anyagnak: „Aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott”. A hét tizedes ferences öröm-rózsafüzér a Szent Szűz mennybevitelét és királynői koronázását egybe foglalja a hetedik titokban: „Aki téged, Szeplőtelen Szűz, örömmel vitt fel a mennybe, és a világmindenség Királynőjévé koronázott”.Az ünnep kettős titkát tehát így újra méltón megünnepeljük. Mária egész életében „az Úr szolgálóleánya” volt, ahogyan Ő saját magát fogalmazta meg az angyali köszöntéskor. Mi is ismételjük az Úrangyala kezdetű napi imánkban. Csendesen szolgálta az Urat, amikor Zakariásékhoz ment Ein-karimba. Csak akkor szólalt meg, amikor Erzsébet érezte, hogy szíve alatt felujjongott a gyermek, és az Úrnak Édesanyja volt a kegyelem-közvetítő. (Lk 2,39-56) Jézus harmincéves koráig csodálatos édesanyaként szorgoskodott Fia mellett Názáretben. Követte Őt lélekben a nyilvános működés három éve alatt is. Ott állt panasz-szó nélkül a keresztúton és a kereszt alatt. Az Úr mennybemenetele után sem lett igehirdető, főként nem követelt magának vezetői tisztséget. De beteljesült rajta az ősi megállapítás: Az Úrnak szolgálni uralkodást jelent. Mint a világmindenség Királynője csak kevésszer szól a történelem folyamán. Minden Mária-jelenés alkalmával Fia üzenetét hozza, röviden elmondja, elfogadásáért rimánkodik az embereknek, és tőlünk is leginkább imát kér. Szolgálatával tűnik ki most is. Ő, a Csoda-csodaszép Hölgy, a legnagyobb apostol, az apostolok Királynéja. Az üzenetek a fontosak az Ő számára. A végtelen szépet, Fiát, az Istent hordozza mindig szívében. Ő ragyog belőle.

194. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.22. hétfő

Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap

A rómaiak pogányok voltak egészen Nagy Konstantin császár trónra lépéséig, illetve a 313-ban kiadott milánói türelmi rendeletig, amivel polgárjogot adott az új császár a kereszténységnek. Egyik költőjük arra biztatta a még pogány rómaiakat, hogy mint a virágot szokás leszakítani tövéről és magadévá tenni, „Carpe diem!”, „szakítsd le a napot”. Ők a fátumban, a vak sorsban hittek. Mi, keresztények az élő, mindenható Istenben hiszünk, aki végtelen Szeretet, aki szeretetből teremtette a világot, nekünk adta, hogy élvezzük, teljesedjünk ki testben, lélekben a szeretet önzetlen gyakorlásával. Az erre adott időt öröktől fogva kijelölte nekünk. Minden nap ajándék, amit Istentől kapunk, természetfeletti ajándék, vagyis tettre adott kegyelem. Ezek a tettre adott kegyelmek nem állandó, hanem átmeneti adományok. Csak arra az egy tettre, egy alkalomra valók, amire Isten szánta. Ha ezt a kegyelmet felhasználom, segítségével megteszem a jót, gyakorlom az igazságot és a szeretetet, kincsem lesz a mennyben. Ha nem használom fel a kapott kegyelmet, az elmúlik, elhagy engem, de Isten majd felelősségre von az ítéleten: valakivel jót kellett volna tenned. Megadtam hozzá az alkalmat, az erőt, szüksége is lett volna segítségedre az illetőnek, te azonban megtagadtad tőle. Ezért nem jutalom, hanem büntetés jár. Jézus a Mi Atyánk szövegében így fogalmaz: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Nem biztat, hogy nyolcvan évre kérjük, mert „Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást bevégezzük. Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!”Amikor Hiszkija júdeai királynak Isten megüzente Izajás prófétával,hogy végrendelkezzék, mert meg kell halnia, keserves sírással könyörgött haladékért. Isten ezt válaszolta: „Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel”(Íz 38,5) Nagyon ritka kegyelem. Jobb, ha a nekünk kijelölt időt naponta becsülettel kihasználjuk.

193. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.21. vasárnap

Elveszíteni magunkat Istenben

Isten az igazság és a szeretet erényeire alapozta a lelki életet. Ebben áll az Isten országa. Tennivalónk földi életünkben ezt a két erényt hősi fokban gyakorolni. A mai elmélkedés témája a szeretet olyan fokú gyakorlása, hogy a saját magunk szeretete, az önszeretet teljesen eltűnik az életünkből, és kizárólag Istenre figyelünk, az Ő velünk kapcsolatos akaratát keressük és igyekszünk azt minden áron, önfeledten megtenni.Hogy lehetséges ez? Még jó katolikusok is önfeledt boldogsággal hangoztatják maguk mentségére: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Nyilvánvaló igazság ez, ha azt akarjuk megállapítani, hogy a szentek általában normális testű emberek. Ha ábrázolni kívánjuk őket, akkor nem tehetjük meg, hogy kificamodott kezet festünk képükre vagy faragunk a szobrukra. Helyesen így kellene beszélnünk róluk: bár minden szent ember egyszerű, természetes testalkatú volt, a szeretete is hajlott az önszeretetre, Istentől azonban elfogadta, hogy az ő életét is úgy tervezte meg, hogy átnevelődjék a tiszta, önzetlen szeretetre. Ennek megfelelően átnevelték ösztönös természetüket, és igyekeztek másokat, a melléjük rendelt embereket boldoggá tenni. Ez megkívánta, hogy önmaga érdekéről mindig tudjon lemondani, és erős hittel elfogadni, hogy Isten egyedül ezt jutalmazza a mennyei boldogságban. A szeretet ilyen mértékű gyakorlatánál már mindig Istenre nézek: Uram, mutasd meg, most és itt nekem kell-e a te kedvedért embertestvéremmel ezt a jót megtennem? Ha igen, adj hozzá erőt. Ez után a jótett után, bár látnom és hallanom nem lehet Atyám dicséretét megtapasztalnom, de érzem, hogy Isten meg van elégedve velem, és én ettől egyre boldogabb leszek. Végül már eszembe sem jut az önszeretet, mert attól ilyen boldog nem voltam soha. Talán már az is természetes érzés lesz, hogy az egészséges kezemmel mindig mást szolgálva a mennyországban az én örök boldogságom lett teljes. Hasonló lettem Istenemhez, aki mindig csak ad.

192. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.04.20. szombat

Kik a „szent” szakemberei?

Nagyon komoly veszély fenyegeti a legnagyobb méltóságot is, ha az emberek lekicsinylőn beszélhetnek róla. Úgy vélem, sokunk találkozott bennfentesekkel, akik valamilyen méltóság közelében éltek, hétrét görnyedve szolgálták urukat, viszont az emberi méltóságról sok mindent tudtak, és arra voltak büszkék, hogy ilyen nem mindennapi környezetben élhetnek. Beszélhetnek róla. Ítélkezhetnek, mint jól értesültek. Pedig a szolgának fel kellene nőnie a megbízatásához. Az, hogy ura közelében él, alkalmat ad arra, hogy rendet tart a magasabb rendű dolgokkal foglalkozó főnöke körül. Azokat, akik felkeresik az elöljárót, kedvesen tudja fogadni, titkokat nem sértve, biztatást tud adni a kérni érkezőknek, esetleg jó szóval előkészítheti a találkozás légkörét: sokat számít. Akinek hatalma van, annak döntéseket kell hoznia, ahhoz pedig tájékozódnia kell. Az értelmes, megbízható szolga sok mindent észrevehet, amivel elősegítheti az ügymenetet. A Krisztus közelében élő, titkait nemcsak ismerő, de hirdető szolga, a pap. Óriási titok él az emlékezetében, minden kinyilatkoztatást ismerhet, sőt ismernie kell. Ő közvetíti a hívek felé. Ezeken kívül Jézus még több titokban is szívesen részeltet bennünket. Az elmélkedések is ezt növelhetik. Az Eukarisztia előtt térdepelni, odafigyelni némaságra szorított Urunkra: mind újabb és bizalmasabb titkokat jelenthet számunkra. Ezekben sütkérezhet a lelkünk. Aztán másokat is részesíthetünk Urunk benső életéről. Baylon Szent Paszkál tanulatlan testvér volt rendünkben. Rengeteg időt töltött a tabernákulum előtt. Olyan mély titkokat tudott meg az Oltáriszentségről, hogy komoly teológusok kértek véleményt tőle. Az ideális az, ha a pap sosem felejti el: szolga vagyok, de nem embereké, hanem Jézus Krisztusé. Tőlem a hívek, szolgatársaim, Urunk bensőséges szeretetét tanulhatják meg.