Útravaló – 2019. február 14.

Útravaló – 2019. február 14.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Cirill és Metód testvérek a szláv egyházi nyelv megteremtői. És ahogyan mondani szokták: „nyelvében él a nemzet”, a nyelv nemcsak a kommunikációnak, hanem a kommuniónak (közösségnek) is a megteremtője. A szláv egyházi nyelv születésének napjainkban is jelentősége van, mert a Biblia fordításán keresztül ment végbe. Ezért a szláv népek szinte alkotmányuk részeként tekintik a kereszténységet. Abban az európai kultúrában, ahol erős a kereszténység marginalizálására való törekvés, a szláv népek természetes szövetségesei minden keresztény gyökerű nemzetnek. Jézus ma is küldi tanítványait: bárányokat a farkasok közé. Ez a mondat sokat elárul, mert fordítva szokott lenni: a farkasok mennek a bárányok közé.

Az éhezőkért emelt szót a pápa az ENSZ mezőgazdaság-fejlesztési alapjának közgyűlésén

Az éhezőkért emelt szót a pápa az ENSZ mezőgazdaság-fejlesztési alapjának közgyűlésén

Ferenc pápa február 14-én részt vett és spanyol nyelven beszédet mondott Rómában az ENSZ Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alapja (IFAD) Kormányzó Tanácsa, vagyis legfőbb irányító testülete 42. ülésének megnyitóján.

Az ülés témája: Innovációk és vállalkozói kezdeményezések a vidék világában. Az IFAD az ENSZ speciális nemzetközi finanszírozási intézménye, amelynek székhelye Rómában van, ahol a világszervezet élelmezéssel és mezőgazdasággal foglalkozó egyéb intézményei is működnek.

Társadalmunk jelentős eredményeket ért el a tudás számos területén, de a világban emberek milliói szenvednek az éhínség és az alultápláltság miatt. Ferenc pápa erről szólt beszédében az IFAD ülésének résztvevőihez. Rámutatott, hogy a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 (Agenda 2030) célkitűzéseinek eléréséhez a nemzetközi közösség, a civil társadalom és az erőforrásokkal rendelkezők egységes kötelezettségvállalására van szükség. A felelősséget nem lehet elkerülni, hanem vállalni kell, hogy konkrét és valós megoldásokat kínáljunk fel. Csak ilyen módon lehet majd kimondani anélkül, hogy pusztán csak egy egyszerű szlogen lenne: „Az éhezésnek nincs jelene és jövője, csak múltja van”.

Ferenc pápa az ülés megnyitóján való jelenlétét azzal magyarázta, hogy fel akarta hívni a résztvevők figyelmét szenvedő testvéreink sokaságának könyörgéseire és szükségleteire. Célja, hogy ezáltal végre találjon meghallgatásra kiáltásuk, és vegyék figyelembe aggodalmaikat anélkül, hogy pirulnunk kellene, amikor a szemükbe nézünk. Olyan emberekről van szó, akik bizonytalan helyzetekben élnek: szennyezett a vizük és a folyóik, természeti erőforrásaikat kifosztották, földjeik elsavasodtak, nincs elegendő víz sem saját maguk, sem földművelési tevékenységük számára, egészségügyi infrastuktúráik nagyon hiányosak, és nyomorúságos, lepusztult körülmények között élnek otthonaikban.

A Szentszék mindig is ösztönzi a nemzetközi ügynökségek által megtett erőfeszítéseket a szegénység felszámolására, és bizalommal tekint az IFAD munkájára. A szervezet hallatlan lehetőségeket teremthet minden tétovázás nélkül ahhoz, hogy minden nép szembe tudjon nézni az őt sújtó nehézségekkel. A pápa utalt a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030-as célkitűzéseire, amelyek közül kiemelte a szegénység megszüntetését, az éhezés elleni küzdelmet és az élelmiszer-szuverenitás előmozdítását. Rámutatott, hogy ezeket nem lehet megvalósítani, ha nem valósul meg a vidékfejlesztés, amiről már egy ideje beszélnek, de még nem vált konkrétummá. Ellentmondásosnak nevezte, hogy a több mint 820 millió éhező, alultáplált ember vidéken él, és élelmiszer-termeléssel foglalkozik, illetve földműves.

A számos ember sorsát negatív módon érintő problémák láttán az erőfeszítések egyesítésére, egyetértésre és a kapcsolatok szorosabbra fűzésére van szükség. A jelenlegi kihívások olyan bonyolultak és összetettek, hogy most már nem nézhetünk szembe velük alkalmi módon, vészmegoldásokkal. Ehelyett közvetlen főszerepet kell adni azoknak, akiket a nyomor sújt, és nem szabad őket pusztán a segélyek alanyainak tekinteni, ami függőséghez vezet. Arról van tehát szó, hogy mindig meg kell erősíteni az emberi személy központi szerepét, emlékeztetve arra, hogy az új folyamatokat nem lehet mindig a kívülről kialakított modellekbe integrálni, hanem a helyi kultúrákból származó rendszerekbe kell beilleszteni. A pápa arra buzdította az ENSZ-alapot, hogy folytassa a nagymértékű decentralizációt, mozdítsa elő a dél–dél közötti együttműködést és tegye sokszínűvé finanszírozási forrásait és cselekvési módjait.

Az igazságosság és a jólét párosítására van szükség ahhoz, hogy teljesen sikerüljön legyőzni az éhezést. Ferenc pápa beszéde végén szólt az IFAD Kormányzó Tanácsa ülésének témájáról is. Az innovációra, a vállalkozók képességére, a helyi szereplők főszereplővé tételére, a termelési folyamatok hatékonyságára kell helyezni a figyelmet annak érdekében, hogy megvalósuljon a vidék átalakítása, amelynek célja az alultápláltság felszámolása és a mezőgazdaság fenntartható fejlesztése. Ebben az összefüggésben elő kell mozdítani a lelkiismeretes tudományművelést, és a technológiát valóban a szegények szolgálatába kell állítani – nyomatékosította a pápa.

Az IFAD negyven éve támogatja a vidéki lakosságot, lehetővé téve a szegénység csökkentését, az élelmiszer-biztonság növelését és a táplálkozási szint javítását. 1978 óta 20,4 milliárd dollárt fektettek be adományok és kedvező feltételekkel biztosított hitelek formájában olyan projektek finanszírozásába, amelyeknek 480 millió ember látta hasznát.

Évközi ötödik hét csütörtökje

Évközi ötödik hét csütörtökje

Jézus csodás gyógyításai alkalmával újra és újra előkerül a hit. Az asszony esetében, akiről a mai evangéliumban olvashatunk, és aki gonosz lélektől megszállt lánya érdekében kéri az Úr segítségét, szintén jelentőséggel bír.
Az evangéliumokban ez az egyetlen eset, amikor Jézus nem fogadja el azonnal, nem teljesíti hamar a gyógyításra vonatkozó kérést. Első reakciója az elutasítás. Hasonlata szerint a gyermekeket elsőbbség illeti meg az étkezésnél, s csak utánuk ehetnek az állatok, a kutyák. A szentírásmagyarázók szerint ez a hasonlat a korabeli zsidó közfelfogást tükrözi: Isten nem egyformán tekint minden népre, ő a választott nép, a zsidók számára mutatja meg jótéteményeit, őket segíti az üdvösség útján parancsai által. Eszerint a pogányok kutyáknak tekintendők. Az asszony mindenesetre nem veszi magára a sértést, hanem okos feleletet ad, amely kiváltja Jézus elismerését és teljesíti a kérést.
A párbeszéd abból a szempontból is érdekes, hogy Jézus, aki máskor ügyesen megfelel a képzett írástudóknak, most engedi, hogy egy képzetlen asszony meggyőzze őt. Úgy tűnik tehát, hogy a kezdeti elutasítás inkább azért lehetett, hogy próbára tegye az asszony hitét, kitartását.
Hittel fordulok-e az Úrhoz kéréseimmel? Tudok-e kitartóan imádkozni?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Útravaló – 2019. február 13.

Útravaló – 2019. február 13.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Anatómiai pontossággal meséli el, hogy az ételből hogyan lesz salak, csak azért, hogy az ételek tisztátalanságának kérdését egyszer s mindenkorra helyre tegye tanítványaiban. A tisztátalanság nem a belek, hanem a szív állapota. Nem kívülről jön, hanem belül van. Nem kint, hanem bent rendeződnek el a dolgok. Nem ami átmegy rajtunk, hanem ami belőlünk származik: „Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain / és gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain!” – írja József Attila az Ódában. És ugyanott: „Óh mennyire szeretlek téged / ki szóra bírtad egyaránt / a szív legmélyebb üregeiben / cseleit szövő, fondor magányt…” Erről beszél a Mester is tanítványainak.

A pápa katekézise a szerdai audiencián: imádkozzunk mindenkiért

A pápa február 13-án, szerdán az általános kihallgatáson tartott katekézisében Lukács evangéliumának egyik idézetéből (Lk 10,21-22) kiindulva fejtette ki gondolatait. A Miatyánk imáról szóló katekézissorozatában ez alkalommal a „Mindannyiunk Atyja” témáról beszélt.

„Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (Lk 10,21-22)

Folytatjuk utunkat afelé, hogy minél jobban megtanuljunk imádkozni, ahogy Jézus tanította nekünk – kezdte Ferenc pápa katekézisét a vatikáni VI. Pál aulában.

Az igazi imát a lelkiismeret, a szív rejtekében mondjuk el

Jézus azt mondta: amikor imádkozol, lépj be szobád csendjébe, vonulj vissza a világtól és fordulj Istenhez „Atyának” szólítva Őt. Jézus azt szeretné, hogy tanítványai ne legyenek olyanok, mint a képmutatók, akik kiállnak a térre imádkozni, hogy az emberek csodálják őket (vö. Mt 6,5). Az igazi imát a lelkiismeret, a szív rejtekében mondjuk el, amely kifürkészhetetlen és amelyet csak Isten hall. Távol áll a hamisságtól: Istennel szemben nem lehet alakoskodni. Az ima gyökerében a csendes párbeszéd áll, mint az egymást szerető két személy tekintetének találkozásakor. Itt az ember és Isten találkozik.

Annak ellenére, hogy a tanítvány imája teljesen bizalmas, sosem esik a bensőségesség csapdájába. A lelkiismeret rejtekében a keresztény nem hagyja szobája ajtaján kívül a világot, hanem szívében magával viszi az embereket és a helyzeteket – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A Miatyánk szövegéből hiányzik az "én"

A Miatyánk szövegéből látványosan hiányzik valami. Hiányzik egy szó, amelyet korunkban – de talán mindig is – mindenki nagy becsben tart: az „én” szó. Jézus úgy tanít imádkozni, hogy ajkán mindenekelőtt a „te” szó van, mert a keresztény ima párbeszéd: „szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod”. A „te” után áttér a „mi”-re. A Miatyánk egész második része többes szám második személyben folytatódik: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, bocsásd meg a mi vétkeinket, ne hagyj magunkra a kísértésben, szabadíts meg a gonosztól”. A keresztény imában senki sem magának kér kenyeret, hanem a világ összes szegényének – mutatott rá a pápa.

Az Istennel folytatott párbeszédben nincs helye az individualizmusnak. Nem vágunk fel saját problémáink túlhangsúlyozásával, mintha mi lennénk az egyedüliek, akik a világon szenvednek. Nincs Istenhez emelt ima, amely nem a testvérek közösségének imája lenne.

Ha az ember nem veszi észre, hogy körülötte sok ember szenved, a szíve megkövesedett

Az imában a keresztény minden ember nehézségét magával viszi, akik körülötte élnek. Amikor eljön az este, elmondja Istennek fájdalmait, amelyek aznap érték. Isten elé helyezi sok barát és ellenség arcát, nem űzi el azokat. Ha az ember nem veszi észre, hogy körülötte sok ember szenved, ha nem érzékenyül el a szegények könnyei láttán, ha már mindenhez hozzászokott, akkor az azt jelenti, hogy a szíve megkövesült. Ebben az esetben jó, ha azt kérjük az Úrtól, hogy érintsen meg minket Lelkével és lágyítsa meg szívünket. Krisztus nem haladt el érzéketlenül a világ nyomora mellett. Minden alkalommal megérezte a magányt, a test és a lélek fájdalmát, erős együttérzést érzett. Az együttérzés kifejezés az Evangélium egyik kulcsszava – nyomatékosította a pápa. Ez ösztönzi arra az irgalmas szamaritánust, hogy odalépjen a megsebesült emberhez az utcaszélen, ellentétben a többiekkel, akiknek kemény volt a szíve.

A "mi" nélkül nem keresztény az imánk

Feltehetjük magunknak a kérdést: amikor imádkozom, megnyílok a közelemben és a tőlem távol élők kiáltása előtt? Vagy úgy gondolok az imára, mint egyfajta érzéstelenítésre, hogy nyugodt maradhassak? Ebben az esetben egy szörnyű félreértés áldozatává válhatunk. Ugyanis az imánk már nem lenne keresztény ima. A „mi” szó, amelyet Jézus tanított nekünk, megakadályozza, hogy békében legyek egyedül és felelőssé tesz testvéreimért.

Tanuljunk Istentől, aki mindenkivel jóságos

Vannak emberek, akik láthatóan nem keresik Istent, de Jézus azt kéri, hogy imádkozzunk értük is, mert Isten mindenkinél inkább keresi ezeket a személyeket. Jézus nem az egészségesek miatt jött el közénk, hanem a betegek és a bűnösök miatt (vö Lk 5,31) – vagyis mindenkiért, mert aki azt gondolja, hogy egészséges, valójában nem az – fogalmazott a pápa. Ha az igazságért dolgozunk, ne érezzük jobbnak magunkat másoknál. Az Atya jókra és rosszakra egyaránt felkelti napját (vö Mt 5,45). Tanuljunk Istentől, aki mindenkivel jóságos, szemben velünk, akik csak egyesekkel vagyunk jók.

Az élet végén pedig mindannyiunkat a szeretet alapján ítélnek meg

Szentek és bűnösök, mindannyian testvérek vagyunk, akiket ugyanaz az Atya szeret. Az élet végén pedig mindannyiunkat a szeretet alapján ítélnek meg. Nem csak az érzelgős, hanem az együttérző és konkrét szeretet, az evangéliumi szabály alapján: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai audiencián.