Kik szomorúak voltatok e
világon és már megvigasztaltattatok
(Máté 5).
Ments meg, Uram minket!
Az
ajánló, a mai nap Igéinek mottójaként ezt kínálja fel: „Szívükbe írom
törvényem, és Istenük leszek”. Számomra, hogy miért, majd megkísérlem faggatni
Istent, mégis az hangzik, és azt látom aláhúzva, hogy „inti őket, és mondja:
,,Íme, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetségre lépek Izrael
házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal
kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom
földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket” –
majd pedig: „Amikor ,,új’’-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig
elavul és megvénül, közel jár az enyészethez.”
Ráadásul,
az Evangéliumban az a fejezet hangzik el, amikor Jézus „Magához hívta, akiket ő
akart, és azok odamentek hozzá”, akik közül „Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele
legyenek, és hogy prédikálni küldje őket. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék az
ördögöket”. Ma, hogy szól Jézus névsora? Miért gondoljuk úgy, hogy az
Evangélium szavai történelmet rajzolnak fel, és nem írnak?
Ugyanakkor,
azt hirdetjük, hogy a Szentírás szavai által Isten mindig a jelenben szólal
meg, a jelent szólítja meg! „Akinek füle van, hallja meg!” Úgy tanuljuk a
katekézisben, hogy Isten a jelenidő, Aki számára nincs múlt és nincs jövő. Az
idő felett áll, betölti a teret, vagyis „Ő minden mindenben”! „Egy az Isten és
mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne
van.” [Ef 4,6]
Melyikünknek
van szívébe írva törvénye? Melyikünk mondhatja azt, vagy én, kiről tudom
elmondani, azt állítani, a Lélek által megérintve, hogy Ő az, Rá kell
hallgatnom! Biztos, hogy az én életemben a tizenkettőnek egy időben kell élnie?
Tegnap
kaptam meg, egy már rég előjegyzett könyvet. Rotterdami Erasmustól, Kézikönyv
Krisztus Katonájának, a címe. Ennek egyik fejezetének a címe: „A bölcsesség
legfőbb feltétele, hogy megismerd önmagad.” Vajon, számomra a tizenkettő, nem
állhat össze azon személyekből, akik éltek, és élnek?
Ha
meghívtam, ha befogadtam, hordozom, és szüntelen kutatom Istent, mert hiszem,
hogy magát feltárni kész és szándékozik nekem, akkor azt kell meghallanom, Akit
hozzám küld, Aki által engem szólít meg, akit magához akar vonzani. Hiszen a
próféta által így hallom Őt: »Ne félj, mert megváltottalak! Neveden
szólítottalak, az enyém vagy. Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a
folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem
perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te
szabadítód; odaadtam érted váltságul Egyiptomot, Etiópiát és Sábát helyetted.
Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged, azért embereket
adok oda helyetted, és népeket az életedért.« [Iz 43,1-4] Majd Jézus e
szavakkal kezdi meg a világban működését: »Az Úr Lelke van rajtam; azért kent
föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást
hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a
megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét«. (Iz 61,1-2; 29,18; 58,6) (…) »Ma teljesedett
be ez az Írás a ti fületek hallatára.« [Lk 4,18-21]
Miért
gondoljam azt, hogy nekem nincs jogom meghallanom e szavakból az engem
megszólító Istent? Persze, ha meghallom, akkor el kell indulnom felé, hogy Vele
járjam attól a naptól, mikor meghallottam Őt, az utamat.
Hiszek
Isten szüntelen megújító kegyelmében! Hiszek abban is, hogy Isten személyes
Isten, nem tapad le formáknál, rendszereknél, megkövesedett alakzatoknál, és
személyeknél. Azt is hiszem, hogy a megszentelő kegyelem sokkalta szabadabb,
mint amibe egy rendszer próbálja bele kényszeríteni. Isten nem szenved
függőségben! Isten a végtelen szabadságában A Szeretet! Ebben a mikéntjében
kell értenem kegyelmét, irgalmát, igenlését a teremtésre! Amiben benne vagyok,
és benne kell megtalálnom azt a helyemet, melyet Isten jelölt ki a számomra.
Ezért és így értem „a bölcsesség legfőbb feltétele, hogy megismerd önmagad”
kijelentést, ahol az önmagam megismerését Istenben kell értelmeznem! Nem
vagyok, nem értelmezhetem magamat sem Rajta kívül, és nélküle!
Többet
ne kételkedjek, hanem nyúljak bátran én is az Ő keze után, melyet nekem nyújt!
„Én
pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” [Jn 12,32]
Én Uram,
én Istenem, vonzódom Hozzád, hát vonj magadhoz engem! Hogy Hozzád vonzani képes
lehessek azokat is, akik keresnek Téged! Ámen