Washingtoni konferencia a vallásszabadságról – Magyarország támogatja a közel-keleti keresztényeket

Washingtoni konferencia a vallásszabadságról – Magyarország támogatja a közel-keleti keresztényeket

A július 24. és 26. között megrendezett washingtoni tanácskozáson több mint 80 ország képviselői és több mint 175 civil szervezet tagjai vettek részt.

A konferencia első két napját a civil társadalom képviselőinek és a vallásüldözés elől menekültek beszámolóinak szentelték, csütörtökön pedig miniszteri szintű tanácskozást tartottak. A zárónapon felszólalt Mike Pence amerikai alelnök is.

A magyar kormány folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonból telefonon az MTI-nek. A tárcavezető ismertette, az amerikai külügyminisztérium a vallási közösségek védelme és a vallásszabadság világszintű biztosítása érdekében szervezte a konferenciát. Mike Pence amerikai alelnök beszéde értelmében ezt a tanácskozást minden évben megrendezik, ugyanis a Trump-kormányzat egyik prioritása a vallásszabadság biztosítása világszerte. Nyolcvan ország képviseltette magát a konferencián, amelyen húsz miniszter vett részt.

A miniszter elmondta, hogy a keresztény közösségek megvédésének fontosságáról szólt a konferencián. „Elfogadhatatlan az a nemzetközi nyilvánosságban fel-felsejlő kontextus, amely értelmében a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája lenne, mi ezt a lehető leghatározottabban visszautasítjuk” – fogalmazott. Hozzátette, kiállnak amellett, hogy a keresztényeknek ugyanúgy jár a vallásszabadság és a biztonságos élethez való jog, mint bármely más vallási közösség tagjainak a világon.

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor látni kell, hogy a terrorszervezetek – elsősorban az Iszlám Állam – miatt a Közel-Keleten a keresztény közösségek példátlan üldöztetésnek és szenvedésnek vannak kitéve. – Több százezer keresztény családot kényszerítettek az elmúlt években arra, hogy elhagyják az otthonukat, a földet, ahol minden más vallási közösség előtt jelen voltak és több évszázada békében és nyugalomban éltek – mutatott rá.

A külügyminiszter kijelentette: éppen ezért fontos az Iszlám Államot teljes egészében felszámolni, de nem nyugodhatunk addig, amíg nem biztosítja a nemzetközi közösség azt, hogy a Közel-Keletről elüldözött keresztények visszatérhetnek az otthonukba, hogy a keresztény közösségek üldöztetése megszűnik a Közel-Keleten, és hogy minden más közösséggel egyenlő jogokat élveznek a térségben.

Az elmúlt két évben 4,5 milliárd forintot fordítottak a közel-keleti keresztény közösségek támogatására, hogy ne kelljen elhagyniuk az otthonukat, mondta a tárcavezető, ennek jegyében egy nemzetközileg is elismert projekt keretében az iraki Telszkuf településen mintegy ezer, korábban elüldözött keresztény család lerombolt házát építették újjá. Ezzel próbálják ellensúlyozni azt „a felháborító folyamatot, hogy az elmúlt tizenöt esztendőben egyötödére csökkent a keresztény közösség létszáma Irakban”.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy harmincegy keresztény templom felújításában vesz részt Magyarország Libanonban, keresztény közösségek iskoláit, kórházait és templomait támogatják a Közel-Keleten, Lengyelországgal közösen pedig árvaházat újítanak fel.

* * *

A vallásszabadságról szóló háromnapos nemzetközi konferencia nyilatkozattal és akciótervvel zárult július 26-án, csütörtökön Washingtonban. A Potomac Nyilatkozatnak nevezett dokumentum – az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint – híven tükrözi az amerikai kormány álláspontját, miszerint a vallásszabadság és az egyetemes emberi jogok előmozdítása eszköz a nemzetek közötti békesség és stabilitás biztosításához, a Potomac Akcióterv pedig javaslatokat fogalmaz meg a nemzetközi közösségnek arra, hogyan és mit tegyen a vallásszabadság előmozdítása és a hitük miatt üldöztetést szenvedők megsegítése, illetve az ilyen jellegű erőszak visszaszorítása érdekében.

A nyilatkozat – idézve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakat – a többi között leszögezi, hogy mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. De ennek megvalósulásától még távol vagyunk. „E jogokat a világon mindenütt támadások fenyegetik” – hangsúlyozza a deklaráció, megemlítve, hogy a Földön lakók legalább 80 százalékának e jogok komoly korlátozását kell megtapasztalnia, a vallás alapján történő üldöztetés, elnyomás és hátrányos megkülönböztetés manapság túl sokak számára napi valóság.

„Világunk jobb hely ott, ahol a vallásszabadság virágzik” – áll a nyilatkozatban.

A Potomac Akcióterv a vallásszabadság jogának védelmét és az ehhez szükséges tennivalókat helyezi előtérbe. Leszögezi, hogy az egyes országoknak erőteljesebben kell pártolniuk a vallásszabadság ügyét, és jobban egyeztetniük kell egymással e szabadságjog érvényesítése és a vallásuk miatt üldözöttek megsegítése érdekében. Az akcióterv sürgeti, hogy az államok vegyenek igénybe megfelelő diplomáciai, humanitárius és más szükséges eszközöket annak érdekében, hogy megvédhessék népüket a népirtástól, a háborús bűnöktől és az etnikai tisztogatásoktól.

A dokumentum augusztus 3-át a vallásuk miatt üldöztetést szenvedő túlélők emléknapjává nyilvánítja. 2014-ben ezen a napon kezdődött az Irakban élő jazidi kisebbség üldözése, férfi tagjainak lemészárlása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet által.

Ferenc pápa üzenetet küldött a Katolikus teológiai etika szarajevói konferenciájára

Bosznia-Hercegovinában július 26-29. között tartják a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban (CTEWC) harmadik nemzetközi konferenciáját. A szervezet 2006-ban Padovában jött létre, közel ezer tagja van, akik tudósok hálózatát alkotják. Az idei nemzetközi tanácskozás témája: „Kritikus pillanat a hidak építésére: a katolikus teológiai etika ma”. A konferencián részt vesz Peter Turkson bíboros, az Átfogó emberi fejlődés vatikáni dikasztériumának prefektusa, Blase Cupich bíboros, chicagói érsek és Vinko Puljić bíboros, szarajevói érsek.

Giada Aquilino/Somogyi Viktória – Vatikán

A személyek és az intézmények megújult vezetése segít felfedezni és megélni azt, hogy miként legyünk jelen „igazságosabb” formában a világban, hogyan osztozzunk a közös sorsban anélkül, hogy gyakran hiábavaló szólamokat hajtogatnánk vagy ellentétekbe keverednénk azok közé kerülve, akik az erősebbet akarják játszani. Ferenc pápa így buzdítja a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban szervezet nemzetközi konferenciájának résztvevőit.

Párbeszéd és osztozás

2006-ban Padovában, 2010-ben Trentóban került sor ilyen tanácskozásra 500 teológus részvételével. A pápa a párbeszéd és az osztozás üzenetét küldi a szarajevói tanácskozásra egy olyan kritikus, összetett és elkötelezettséget igénylő korszakban, mint a mostani. Szarajevóból indul ki, amely város nagy szimbolikus erővel rendelkezik a kiengesztelődés és a megbékélés útján a balkáni háború borzalmai után, amelyek nagy szenvedést hoztak a régió népességének. Szarajevó a hidak városa – emlékeztet a pápa. Ezért ez a nemzetközi találkozó kiemeli, hogy fontos hidakat építeni a feszültség és megosztottság közegében. A népek, kultúrák, vallások, életszemléletek és politikai beállítódások közötti közeledés új útjait kell kijelölni. A pápa a testvériség hídjainak építését és nem falak emelését javasolja a félelemmel és a visszahúzódással szemben anélkül, hogy mellőznénk az óvatosságot.

Klíma és migránsok a középpontban

A klímaváltozás és az elvándorlás jelensége áll a szarajevói tanácskozás középpontjában. Az ökológiai kihívás magában foglal olyan aspektusokat, amelyek súlyos egyensúlytalanságokat okozhatnak nemcsak az ember és a természet közötti viszony tengelyén, hanem a nemzedékek és a népek közötti kapcsolatok terén is. Olyan kihívás ez, amely az ökológiai és a társadalmi etika felfogásának távlatait érinti. A migránsok és menekültek témája tehát nagyon lényeges és metanoiát, megtérést igényel, amelyhez etikai és teológiai reflexióra van szükség, mielőtt megfelelő lelkipásztori viselkedést és felelős illetve tudatos poltikai gyakorlatot ösztönözne.

Hálózatot kell létrehozni

Ferenc pápa nagyra értékeli üzenetében a tudósok megérzését a hálózatok létrehozására. Öt kontinensről származó személyek együttműködése ez, akik az etikáról elmélkednek teológiai szempontból, hogy új és eredményes erőforrásokra találjanak benne. A megfelelő elemzéseken túl erőket tudnak mozgósítani annak érdekében, hogy együttérző és figyelmes gyakorlatot alakítsanak ki az emberi drámák elkísérésére az irgalmasság jegyében. Ilyen hálózatok kiépítéséhez elsősorban arra van szükség, hogy a teológusok hidakat építsenek egymás között, osztozzanak az útban és gyorsítsák fel a közeledést. Természetesen nem arról van szó, hogy uniformizálják a nézőpontokat, hanem hogy őszinte akarattal keressék az összhangot a szándékok, a párbeszédbeli nyitottság és a távlatok között.

Figyelmet kell fordítani az emberi jelenség összetettségére

A pápa üzenetében felhívja a figyelmet a Veritatis gaudium k. apostoli konstitúciójának bevezetőjére, amelyben megfogalmazta az alapvető kritériumokat az egyházi tanulmányok megújítására és fellendítésére. Ezek között szerepel annak fontossága, hogy párbeszéd folytassunk minden területen. Ehhez szükség van lelkesedésre és hálózatépítésre a világban a különböző intézmények között, amelyek az egyházi tanulmányok előmozdításával foglalkoznak. Csak így válik lehetővé a mélyenszántó elemzés, amely figyelembe veszi az emberi jelenség összetettségét hűen Isten Szavához, amely a történelemben a szolidaritásra ösztönöz a világgal és amely arra hív, hogy ne ítéleteket alkossunk, hanem utakat jelöljünk ki, kísérjük el az embereket az utakon, enyhítsük a sebeket és támogassuk a törékenyeket. Az osztozás lelkülete jellemezzen bennünket, hogy eredményt hozzon tevékenységünk az egész egyház javára – zárja üzenetét Ferenc pápa a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban szervezet harmadik nemzetközi konferenciájára.

Évközi tizenhatodik hét péntekje

Évközi tizenhatodik hét péntekje

A magvetőről szóló példabeszéd (vö. Mt 13,1-9) magyarázatát olvassuk a mai napon az evangéliumban. Jézus magyarázata szerint az útszélre hullott magok azt jelképezik, hogy egyes emberek szívében egyáltalán nem tud fejlődésnek indulni a tanítás, mert a gonosz kitépi azt. A köves talajra hullott mag azt szemlélteti, hogy mások a nehézségek és az üldözések következtében nem ragaszkodnak az igaz tanításhoz. A tövisek közé hullott magok arra utalnak, hogy ismét más emberek számára a földi élet fontosabb, mint az örök élet, ezért ők nem törekszenek arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjenek. Végezetül pedig a jó földbe hullott mag azokat jelképezi, akik szívesen meghallgatják a tanítását és életüket ahhoz igazítják, mert benne felismerték az üdvösségre vezető igazságot. Ők aztán bőséges, akár százszoros termést hoznak.
A Jézus által hozott tanítást az emberek másképpen értékelik, különféleképpen fogadják. E különbségek azonban nem befolyásolják és főként nem csökkentik a tanítás benső, cselekvésre ösztönző erejét. A tanítás jó magja önmagában életerős, de ez csak azok esetében nyilvánul meg bőséges termésben, akik jó szívvel fogadják azt. Isten országa a sokféle nehézség és akadály ellenére is megvalósul. A kérdés csak az, hogy bennem megvalósul-e, és ha megvalósul, akarok-e én is magvető, azaz a tanítás hirdetője lenni?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Szentmisével emlékeztek P. Hamel meggyilkolására városában

Július 26-án délelőtt P. Jacques Hamel meggyilkolásának órájában és helyszínén Dominique Lebrun roueni érsek szentmisét mutatott be a Saint-Étienne-du-Rouvray-i Szent István templomban. Ezen a plébánián ölték meg két évvel ezelőtt muzulmán terroristák a francia papot szentmise bemutatása közben.

„P. Hamel ragyogó példája volt a hűséges és diszkrét szolgálónak családjában, plébániáján és városában. Teljesen befogadtuk azt, amit Jacques Hamel atya közvetíteni akart számunkra? Nagy a kísértés arra, hogy újra feltaláljuk az életet. Ez azonban a gőg kísértése” – fogalmazott homíliájában a roueni érsek. 9.55 perckor, miután véget ért az áldoztatás a szentmisén, Lebrun püspök bejelentette: „Szemtanúk elmondása szerint a mise e pillanatában következett be a tragédia.” Hosszú csend követte szavait. A szentmisén részt vett az iszlám terroristák által meggyilkolt pap lánytestvére, Roselyne Hamel. A szertartást követően délelőtt 10.30-kor kezdődött Saint-Étienne-du-Rouvray főterén a republikánus megemlékezés a békéért és a testvériségért – tájékoztat a SIR hírügynökség.

Az Egyház jelene és jövője: P. Szabó Ferenc jegyzete

Az Egyház jelene és jövője: P. Szabó Ferenc jegyzete

Az elmúlt jó fél században tapasztaltuk, hogy a zsinati egyháztan és szemlélet csak lassan kezdett átmenni a gyakorlatba, tehát a zsinati recepció – az egyes országok politikai/társadalmi helyzete szerint – többé-kevésbé valósult meg. A globalizálódó világban, a szekularizált társadalomban, a kulturális és vallási pluralizmus közepette a hívőknek és pásztoroknak továbbra is tanúskodniuk kell az üdvösség örömhíréről, megőrizve önazonosságukat, szembenézni a kihívásokkal.

„Legyetek  egységben, hogy a világ higgyen!”

A Luther-év során a Krisztus-hívők – az Úr búcsúimájára is hivatkozva (Jn 17, 2) - tudatosították felelősségüket a szekularizált és pluralista világban: az egységkeresés  a a kereszténység létkérdése. Ezt hangsúlyozza a II. Vatikáni zsinat és pápaelődei nyomán Ferenc pápa immáron egy fél évtizeden át, miközben elindította az Egyház missziós átalakításának folyamatát, amelynek lényege a „kilépés”, a megtérés kezdve a pápaság megtérésén), a lelki és lelkipásztori megújulás. (Evangélium öröme, I. fejezet.) – Most a katolikus Egyház belső egységére fordítom a figyelmet.

Miként korábban Joseph Ratzinger bíboros/XVI. Benedek pápa*, úgy most Ferenc pápa is a „zsinat-párti” és a „zsinat-ellenes” szélsőségesek kereszttüzébe került, akik – semmibe véve a hívőt kötelező „egyházias érzéket” - megbontják Krisztus Egyháza egységét, akadályozzák vagy félreértelmezik a zsinati egyháztan alkalmazását és a pápák által szorgalmazott megújulási folyamatot.

Ismeretes, hogy a zsinat másnapján, a hetvenes és nyolcvanas években az ún. „nyugati világban” felerősödött tekintélyi válság és kulturális forradalom a katolikus egyházon belül is vihart okozott. „Az Egyház a vihar közepette néz szembe ma jövőjével” - írta 1969-ben Yves Congar, a jeles domonkos teológus, amikor elemezte a belső egyházi válságot. Congar atya, akinek fontos szerepe volt a zsinati egyháztan előkészítésében, megmagyarázta: A katolikus Egyházban isteni alapítás folytán létezik a szolgálati papság, a hit és szentségei, éspedig a közösség (kommúnió) egysége és a szeretet diakóniája biztosítására. Az egyházi közösségben a közjó a Krisztus által megszerzett üdvösség, ennek közvetítését célozza a lelkipásztori tekintély. Az Egyházban minden tekintély, intézményes és jogi keret a hívő személyek üdvösségének, isteni életének kibontakozásáért van, a feltámadott Krisztus Lelke működésének gyümölcse.

Az elmúlt jó fél században tapasztaltuk, hogy a zsinati egyháztan és szemlélet csak lassan kezdett átmenni a gyakorlatba, tehát a zsinati recepció – az egyes országok politikai/társadalmi helyzete szerint – többé-kevésbé valósult meg. A globalizálódó világban, a szekularizált társadalomban, a kulturális és vallási pluralizmus közepette a hívőknek és pásztoroknak továbbra is tanúskodniuk kell az üdvösség örömhíréről, megőrizve önazonosságukat, szembenézni a kihívásokkal.

Manapság joggal botránkozunk egyháziak súlyos bűneinek hallatán, az ártatlan gyermekekkel visszaélő pedofil papok, egyháziak bűntényein. Ezek a bűnök megsebzik Krisztus Testét, az Egyházat, ahogy XVI. Benedek fájdalommal hangsúlyozta. A pápa és a felelős püspökök bocsánatot kértek, és bűnbánatra szólítottak. De a látható egyházban tapasztalt  ilyen és más botrányos esetekre a hívő és egyházias érzékkel rendelkező keresztény nem úgy reagál, hogy kilép az egyházból, tehát megtagadja azt az „isteni miliőt”, amelyben isteni életre született, hanem mindenek előtt önmagára tekint, hogy vajon ő mennyire hiteles keresztény.

A kritikus, „progresszív” teológusok és keresztények az elmúlt fél század során ezt hangoztatták (lásd pl. a Kölni Nyilatkozatot): az egyházi vezetők csak beszélnek az egyház reformjáról, a zsinati korszerűsödésről (aggiornamento), de valójában a reformok elmaradnak. Az egyházi vezetés, a pápa és a római hivatalok a „restauráció” szellemében rendelkeznek, így visszatérünk a zsinat előtti időkhöz. A másik végleten (a máig továbbélő, sőt erősödő) integristákat láttuk/látjuk: ők a hűséges „katolikusok”, az igaz hit védőiként lépnek fel, okosabbak az egyetemes zsinatnál és „pápábbak a pápánál”, az elodázhatatlan reformokat felforgatásnak tartják, és az egyház összeomlását jövendölik. Nekik is legelőször lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartaniuk.

A Luther-év során emlékeztettem a hitújítók reformtörekvéseire és a Trentói zsinat után elkezdődött a katolikus megújulásra, amelynek magyar vezéralakja Pázmány Péter volt. Luther és Kálvin joggal lépett fel az egyházi reformok érdekében, de – sajnos - törekvésük végül is hit- és egyházszakadáshoz vezetett. A II. Vatikáni zsinat után fokozatosan kibontakozott az ökumenikus párbeszéd: ennek során elsősorban azt keressük és hangsúlyozzuk, ami a Krisztus-hívőket összeköti, ami az egységtörekvés alapja lehet: a közös hívő és szeretetben gyümölcsöző tanúságtétel az egyetlen Üdvözítő Jézus Krisztus mellett.

Jegyzetem elején idéztem a jeles teológust, Y. Congar domonkost, aki irányt mutatott a zsinat után kitört viharban. Most még hivatkozom egy másik kiváló teológusra, jezsuita Henri de Lubacra (1896-1991). Mindketten gyanúsított, tanítástól eltiltott „modernisták” voltak az 1950-es Humani generis megjelenése után, mindketten fontos szerepet játszottak a zsinaton, de szerencsére életük végén – apostoli munkásságuk elismeréseként - mindketten bíborosok lettek. E haladó teológusok aggódva figyelték a szélsőséges irányzatokat: egyaránt bírálták egyrészt a zsinatra hivatkozó, de attól elhajló progresszívek teológiáját, másrészt az igazhitűség és egyházhűség leple alatt megmerevedett konzervatívokat.

Most idézek Lubac atyának Az Egyház paradoxona és misztériuma c. könyvéből, amely már a zsinati egyháztant tartotta szem előtt. „Az Egyház isteni és emberi, felülről kapott és alulról jön. Tagjai, az emberek, természetszerűen nehézkesek és sebzettek; minden nehézségükkel ellenállnak a felülről jövő Életnek, amely beléjük akar hatolni. (…) Az Egyház jelenlegi formája elmúlik, mint a ’világ alakja’; de alapjában véve megmarad – megmarad az a lényeg, amely majd egyszer nyilvánvalóvá lesz. (…) Az Egyház anyám. Igen, az Egyház: a múlt nemzedékek egyháza, azoké, akik átadták nekem életét, tanítását, példáját, erkölcseit, szeretetét; – és a mai egyház is: nemcsak a hivatalos vagy tanító egyház, vagy ahogyan mondani szoktuk: a hierarchikus egyház, amely az Úr által rábízott kulcsokat őrzi, hanem szélesebben, egyszerűbben az ’élő Egyház’. Az, amelyik dolgozik és imádkozik, tevékenykedik és szemlélődik, emlékezik és keres. Az az Egyház, amely, hisz, remél és szeret; amely létének ezer helyzetében látható és láthatatlan szálakkal fűzi össze tagjait; az alázatosak Egyháza, azoké, akik közel vannak Krisztushoz. (…) Ebben a közösségben találom meg támaszom, erőm és örömöm. Ez az Egyház az én anyám…”

Íme a homo ecclesiasticus (egyházias ember) szép vallomása az egyházhűségről. De a nagy egyházi Tradíció embere hangsúlyozza a kereszténység (a tanítás és az egyházszervezet) történetiségét is. Így üzen a megmerevedett tradicionalistáknak, akik II. Vatikáni zsinattól vissza akarnak térni a Trentói zsinathoz, Ferenc pápától a „modernizmust” elítélő X. Piushoz. Idézem Lubac atyát: „Nem menekülhetünk a magunk kénye-ked­ve szerint a mi korunkból egy másikba. (…) Nem mellőzhetjük problémáit, nem hú­zódozhatunk a mai feladatoktól, nem odázhatjuk el a mai küzdelmeket. Ha az Egyház­ban élünk, akkor a mai Egyház gondjaiból ki kell vennünk részünket. Értelmünket alá kell vetnünk annak a tanításnak, amelyet az Egyház /annak egyetemes Pásztora/most tár elénk, a mostani fejlettségi fokon. Illúzió lenne azt hinnünk – még ha ezt jogosnak vélnénk is –, hogy ­megtalálhatjuk egy letűnt kor hitét a maga konkrétságában és termékenységében, elhanyagolva a későbbi korok fejlődését, tehát mindazt, ami időközben kifejezettebbé lett. (…) Az idő ugyanis visszafordíthatatlan. (…) Kétségtelen, a haladás mindig relatív. Nincs szó a hit lényegének megváltoztatásáról. A /helyes/ fejlődés ehhez nem ad hozzá semmit; nem vezet(het) be semmiféle »újítást«. (…) Nincs szó tehát valamiféle fokozatos kinyilatkoztatásról. De – ismételjük – senki sem utasíthatja vissza a haladást, és senki sem hanyagolhatja el azt rendszeresen anélkül, hogy meg ne ron­taná azt, amit éppen meg akar őrizni.”

Tanulhatunk P. de Lubactól igazi egyházhűséget ma is. Megvan a helye az egyházban az építő, de az egységet meg nem bontó  kritikának. Ezt sugallja Ferenc pápa „szinodális” egyházmodellje is.** Isten történelemben zarándokló újszövetségi népe együtt halad pásztorai vezetésével az örök Haza felé. Az Egyház szent, mert feje, Krisztus szent és a Szentlélek élteti, de „mivel bűnösöket is foglal magában, ezért mindig megtisztulásra szorul, szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja. (…) Megerősíti a föltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és az Ő misztériumát – jóllehet árnyékszerűen, mégis -hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes világosságában megmutatkozik.” (Lumen gentium, 8)