Japán ébredés az életvédelem terén

A japán társadalom lassan kezd nyitottá válni az élet civilizációjára. Egyre aktívabbak a korábban kevéssé népszerű Pro-Life-mozgalmak a kelet-ázsiai szigetországban.

A legutóbbi élet menetéhez, amelyet július közepén szerveztek, a japán fővárosban, mintegy kétszázötven fő csatlakozott. Összehasonlításképpen: négy éve, az első ilyen meneten a résztvevők száma harminc körül lehetett. Nem eget rengetően nagy számok, a tokiói metropolita mégis annak jelét látja ebben, hogy a társadalom egy része szembefordul az elutasítás kultúrájával. „Sok japán azonban továbbra is úgy gondolja, hogy az emberi élet értéke a termelőképességétől függ” – figyelmeztetett Tarcisio Kikuchi érsek.

Japánban az abortuszt már 1948-ban legalizálták. Más országokkal ellentétben a terhességmegszakítás bevezetésének folyamata a virágzó cseresznyefák országában nagyon gyors ütemben zajlott. Ráadásul orvosi indoklással a terhesség 22. hetéig is meggyilkolhatják a gyermeket, tekintettel az anya szociális-gazdasági helyzetére. A 2005-ös statisztikai adatok szerint a 16 és 49 év közötti nők közül hatból egy nő esett át életében egy vagy több abortuszon. A megkérdezettek több mint fele vallotta, hogy megsiratta gyermeke halálát.

Az elmúlt közel hetven év során Japánban körülbelül negyvenmillió meg nem született magzatot öltek meg. Annak, hogy a társadalom a halál civilizációja felé fordult, egyik fő okát a Miyuki Ishikawa ügyben látják, amely nagy vihart kavart Japánban: a démoni szülésznő – ahogy nevezték – a múlt század harmincas és negyvenes éveiben újszülötteket gyilkolt meg szüleik kívánságára. Az asszony ellen százhárom újszülött halála ügyében emeltek vádat, bár valószínű, hogy az áldozatok száma ennél jóval nagyobb lehetett. Nyolc év szabadságvesztésre ítélték, de a fellebbezés után a büntetést négy évre mérsékelték. Az 1948-as első ítélettől a kormánynak néhány hónapra volt szüksége az abortusz országos legalizálására.

Mindezek alapján érthető, ha a legszerényebb életvédelmi megmozdulás is reménykeltő jel a helyzet javulására. Kikuchi érsek szerint az évente szervezett élet menete azért is fontos, mert felhívja a társadalom figyelmet az élet szentségére. Számunkra – hangsúlyozza a főpásztor – a békét, az ember fejlődését célzó és a rászorulók megsegítésére irányuló kezdeményezések nem politikai programot jelentenek, ellentétben azzal, amit néhányan sugallnak. Az élet kultúráját akarjuk szolgálni e megmozdulások által.

Kerényi Lajos: Misztikus élmény és liturgia Nagy Szent Gertrúdnál és Avilai Szent Teréznél

Kerényi Lajos piarista szerzetes, pap, teológus, kórházlelkész, fiatalok több nemzedékének a nevelője, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozók egyik létrehozója, számos könyv szerzője.

Lajos atya ebben a kötetben Avilai Nagy Szent Teréz (1515-1582) és Nagy Szent Gertrúd (1256–1302) misztikus látomásai alapján mutatja be, hogyan tökéletesíti Isten a hitnek és a szeretetnek a fokát egy-egy lélekben, hogyan használja föl a természetes adottságokat és képességeket, alkalmazkodva azokhoz. A történelmi hűség ellenére szándékosan felcseréli a két misztikus bemutatását, jobbnak látva, ha Gertrúdot hagyja másodiknak.

A szerző vallja: ha meg akarjuk érteni a kegyelem munkáját egy misztikus életében, akkor először ismernünk kell az ő természetes készültségét. Szent Teréz lelki életének talán legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy nem bírja a kereteket, a megszorításokat, a beskatulyázottságot. Emiatt problémát jelent számára a szerzetesi szabályok és fegyelem megtartása. Teréz szinte ösztönösen visszahúzódik a közösségtől. „Az örökös önkínzás, a lelki tehetségek és képességek szinte állandó szétesése, befelé, önmaga felé fordítják őt.”

Teréz nem kapott harmonikus lelket örökségbe. Ezt ő maga is érzi, így panaszkodik: „Ó, Istenem, mikor fog már egyszer az én lelkem a maga egészében dicsőíteni Téged!” Ezekkel a természetes képességekkel várta Teréz a szentháromságos Isten beköltözését és megjelenését a lelkébe. „És Ő meg is jelent Nála. Hiszen korán találkozott a megszentelő kegyelemmel, és azt talán soha el nem veszítette.” Lelke elkezdett bontakozni, kezdetben járva a kereszténység aszketikus útját. Vágyai hamarosan igen magasra szárnyaltak.

Végül 1555-ben, húsz évi gyötrődés után élményszerűen tudatosul Terézben a kegyelem. Megkezdődnek misztikus élményei. „A Szentlélek átveszi a munkát, és kezdi lefoglalni Teréz lelkét.” Ő pedig tanúja lesz ennek az isteni munkának a misztikus látomások révén. Teréznek kevés érzéki és képzeleti látomása volt, lelkének, természetes hajlamainak leginkább az értelmi látomások feleltek meg. Ezek abban különböznek az előző kettőtől, hogy bennük az ember nem „lát” sem testi, sem lelki érzékkel érzékelhető jelenéseket, hanem egyszerűen tudja, hogy ott van, és anélkül, hogy bármit is érzékelne, érti, amit a jelenés közölni akar. Az érzéki és képzeleti látomásban látás, hallás, érzékelés szerepel, értés és tudás, itt és most. „Ezek megmagyarázhatatlan csodálatos megismerés útján jutnak a lélek értésére, anélkül, hogy testi szemeivel bármit is látna” – írja Teréz.

A Belső várkastélyt elemezve Lajos atya kiemeli, hogy a hetedik lakásba jutva Teréz szeméről leesik a hályog, „és rendkívüli módon lát és ért a kegyelem révén, melyben részesült. A Szentháromság három Személye száll lelkébe, és ezt misztikus látomásában tudtára is adja.” Isten vele van, és Teréz, akinek eddig külön önmegtagadásba került, hogy másokkal törődjék, „most magáról elfeledkezve, olthatatlan apostoli vággyal arra törekszik, hogy előmozdítsa Isten dicsőségét úgy, hogy valami módon embertársainak üdvösségét szolgálja”.

*

Nagy Szent Gertrúd természetes tulajdonságait bemutatva Lajos atya megállapítja: neki nem kellett sokat kínlódnia lelki képességeivel, melyek természetüknél fogva szerencsések, „megáldottak” voltak. Értelme éles, kiváló tanuló, nem sokat tépelődik magában, aggályosságnak nyoma sincs életében, írásaiban. Önlelkében harmónia és rend uralkodik, azt szeretné, hogy a világban mindenütt megvalósuljon ez a rend, ez a harmónia.

Gertrúd ilyen természetes képességekkel megáldva várta és fogadta az Isten kegyelmét, és Terézhez hasonlóan ő sem veszítette el azt soha. Eleinte azonban ő sem tudta magát egészen odaadni Istennek, a profán tudományok és szépségek érdekelték. Nála mégsem lehet a „vergődés korszakának” nevezni ezt az időt, mint Teréznél, mert őt nem kínozták annyira a vágyak.

Gertrúdnál huszonöt éves korában, 1256 januárjában következett be életének nagy fordulata, Isten elkezdett hozzá tapasztalható módon szólni. Ekkor élte meg először élményszerűen, hogy „a kegyelem által lelke az Istenben és Isten a lelkében él”. Megkezdődött misztikus élete. „Az Isten lelke új fénnyel árasztotta őt el. Hite új fénytől megvilágítva ragyogott föl előtte.” Lajos atya szerint talán egyetlen misztikus életében sem mutatkozik meg olyan világosan „a Szentlélek Úristen tapintata és figyelme”, mint Szent Gertrúdnál. Kézzelfoghatóan építi nagy kegyelmeit a természetes adottságokra. Amikor új ismereteket akart vele közölni, akkor azokból a képekből, formákból választotta a közvetítő eszközt, ami hajlamainak leginkább megfelelt. Gertrúd ugyanis nem tudott elvontan gondolkodni, mindent képhez, hasonlathoz kötött. Ezért a Szentlélek alkalmazkodva természetéhez, érzéki, de leginkább képzeleti látomásban részesítette őt. Ám a Gertrúdnak adott kegyelmek nemcsak ismereteket akartak közölni, hanem megszentelődését is szolgálták. Neki is „idomulnia kellett lelkében az Isten életéhez, hogy igazán tükrözhesse Őt.” Gertrúdnak is voltak nehézségei, mint Teréznek, de neki nem szétszórt lelki képességeivel kellett megküzdenie, hanem önmagával. „Gőgtől, hiúságtól és az emberből eredő lanyhaságtól kellett megszabadulnia… Látomásaiban látta Isten nagy szeretetét iránta, ugyanakkor mérhetetlenül szenvedett sok hanyagsága miatt.” A gőg, az önszeretet azonban lassan kihalt lelkéből, és helyébe az Isten élete költözött, „az istenszeretet törvénye lett az ő lelkének is törvénye.”

Kerényi Lajos atya könyvében két misztikus, rendkívüli személyiség lelkiségét mutatja be, de rajtuk keresztül mi is közelebb kerülünk a természetfelettihez, és megerősödhet bennünk a tudat, hogy egyikünk sincs kizárva Isten szerető irgalmából, sem annak lehetőségéből, hogy megközelíthessük a tökéletességet, még ha el nem is érhetjük azt.

A kötethez Lukács László piarista szerzetes, tanár, teológus és Kis Attila író, teológus írt előszót.

Évközi tizennyolcadik hét szombatja

Évközi tizennyolcadik hét szombatja

Márk és Lukács evangélista megszállottnak, Máté viszont holdkórosnak nevezi a fiút, akiről a mai napon olvasunk, s aki számára apja kér gyógyulást Jézustól. Majd pedig ő is ördögtől, gonosz lélektől megszállottnak tartja a fiút, hiszen Jézus úgy gyógyítja meg őt, hogy „ráparancsolt az ördögre és az kiment belőle.” A felsorolt tünetek alapján, amelyeket nem feltétlenül kell szó szerint értenünk, vélhetően epilepsziás betegségről van szó. Jellegzetes az apa kérése, amivel a találkozás indul: „Uram, könyörülj fiamon!” E megfogalmazás azt tükrözi, hogy hite szerint a várt gyógyulás majd Isten irgalmasságának, könyörületességének köszönhető.
Meglepődünk Jézus kijelentésén, amit akkor tesz, amikor megtudja, hogy tanítványai már próbálkoztak segíteni az apának, de nem jártak eredménnyel. Ezt mondja: „Hitetlen és romlott nemzedék!” Kár volna azzal védenünk a tanítványokat, mintha ez egy kortársaknak szóló általános kijelentés volna, hiszen a későbbiekben, amikor maguk a tanítványok érdeklődnek sikertelenségük okáról, Jézus megerősíti korábbi szavait: azért nem tudtátok meggyógyítani a fiút, mert „gyönge a hitetek.”
Ezt követően az Úr a hit jelentőségét emeli ki egy példával. A hit ugyan nem arra való, hogy áthelyezzünk egy hegyet más helyre, de a hit által mindent el lehet érni Istennél.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Brazil főpásztorok szólaltak fel az abortusz legalizálása ellen

„Az élethez való jog a legalapvetőbb jog” – mondta Rio Grande püspöke, Ricardo Hoepers augusztus elején a Legfelsőbb Bíróság meghallgatásán.

A brazil katolikus egyház több főpásztora felszólalt a Legfelsőbb Bíróság augusztus 3-án és és 6-án lezajlott meghallgatásán, hogy tiltakozzanak az abortusz legalizálása ellen.

A Katolikus Egyház tanítására hivatkozva, mely az élet védelmére szólít fel, annak fogantatásától a természetes végéig, Ricardo Hoepers, Rio Grande püspöke, úgy nyilatkozott, a kérdés nem tartozik a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe.

Hogyan akarja a Legfelsőbb Bíróság megindokolni egy ártatlan, védtelen emberi lény halálos ítéletét? – kérdezte Ricardo Hoepers a bíróságot. Majd hangsúlyozta: a magzatra nem lehet úgy tekinteni, mint egy bármilyen testrészre. „Olyan, mintha egy epehólyagról beszélnénk, egy veséről vagy egy vakbélről, amit el kell távolítani, mert különben belehal a beteg. Rossz a fókusz” – mondta a főpásztor.

Ricardo Hoepers elmondta, a középpontba a gyermek életét kellene helyezni. „Az élethez való jog a legalapvetőbb jog, ezért mindennél jobban kell védelmezni. Ez a jog az emberi létből fakad, nem az állam engedménye. A köztársaság hatalmában az áll, hogy kötelességszerűen védelmezze.” A püspök hozzáfűzte: a kérdést nem a bíróságnak kellene eldöntenie, hanem a képviselőknek, a kongresszusnak kellene tárgyalnia róla.

A Legfelsőbb Bíróságon meghallgatták az Egyház másik képviselőjét is, José Eduardo de Oliveira e Silva atyát, aki sajnálatát fejezte ki, amiért jóval több olyan embert hallgattak meg, aki az abortuszt támogatta, mint aki az életet vette védelmébe.

„Ez a meghallgatás csupán arra szolgál, hogy a bíróság legitimálja a tevékenységét – mondta. – Úgy tesznek, mintha meghallgatnák a különböző álláspontokat, de valójában pusztán legitimálják, ami ezután következik: az abortusz legalizálását.”

A brazil püspöki konferencia felszólította a plébániákat, hogy húzzák meg a harangokat augusztus 2-án, csütörtökön, ezzel hívják fel a figyelmet a kérdésre. A Rio de Janeiró-i hatalmas Megváltó Krisztus-szobor lábainál – a szobor a brazil egyház jelentőségének ikonikus jele is egyben – Orani João Tempesta riói bíboros beszélt az életvédőkhöz. „A Corcovado tetején, a Megváltó lábainál, együtt szeretnénk felhívni az egész társadalom figyelmét az élet fontosságára. Azt akarjuk, hogy a harangok, melyek nem csak Rióban, de egész Brazíliában megszólalnak, hívják fel a figyelmet történelmünk eme jelentős pillanatára, és szólítsanak fel mindenkit az élethez való jog sérthetetlenségének biztosítására.”

A Brazíliában jelenleg érvényben lévő szigorú abortusztörvény csak súlyos agyi rendellenesség esetén, illetve ha a terhesség nemi erőszak következtében jött létre, vagy az anya élete forog veszélyben, engedélyezi a terhesség megszakítását.

A Legfelsőbb Bíróság ítélethozatala az augusztus 6-i, hétfői meghallgatások után mintegy tíz nappal várható.

A kétnapos meghallgatásra pár nappal azelőtt került sor, hogy Argentínában a törvényhozók szavaztak az abortusztörvényről. Argentínában, Ferenc pápa szülőhazájában a felsőház nem szavazta meg végül az abortusztörvényt enyhítő tervezetet, 38:31 arányban elutasították azt.

A chilei püspököknek nagy megerősítést jelentett Ferenc pápa levele

Augusztus 5-én írta alá a pápa a chilei püspökökhöz intézett kézzel írt levelét, melyben hangsúlyozza, a helyi püspöki konferencia által hozott intézkedések döntő módon segítik, hogy útját állják a visszaéléseknek, továbbá dicsérően szól a chilei főpásztorok egységéről a rájuk bízottak vezetésében.

Ferenc pápa kézzel írt levelét a chilei püspöki konferencia honlapján tették közzé.

A Szentatya személyes értékelését osztja meg a chilei főpásztorokkal azon dokumentum kapcsán, melyet A chilei püspöki konferencia nyilatkozatai, döntései és elkötelezettségei címmel tettek közzé az augusztus 3-án véget ért közgyűlésük alkalmából.

A pápa nagy figyelemmel olvasta a chilei püspökök dokumentumát, és mélyen megérintette a főpásztorok „elemzése, megkülönböztetése, valamint a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések elleni harcban meghozott döntéseik” – írja rövid levelében. A Szentatya „reális és konkrét döntéseknek” nevezi a chilei püspökök rendelkezéseit. Leszögezi: biztos abban, hogy mindezek „döntő módon járulnak hozzá a probléma megoldásához”. Leginkább az a példa fogott meg engem – fogalmaz a Szentatya –, ahogy a „püspöki közösség egységben áll Isten szent és hűséges népe élén”. Köszönetet is mond a nagyszerű példáért, mert az építi az Egyházat.

Santiago Silva püspök, a chilei püspöki konferencia elnöke a honlapukon közzétett bejegyzésében megállapítja, hogy nagy „megerősítést” kaptak a chilei főpásztorok a pápa szavai által, és a levél arra ösztönzi őket, hogy „folytassák a hibák megkezdett kijavítását”, miközben tekintetüket az Úrra szegezik.

A chilei püspökök által közzétett dokumentumban, amelyre Ferenc pápa is hivatkozik, a főpásztorok „ünnepélyesen bocsánatot kérnek” a visszaélések összes áldozatától. Elismerik, hogy hibáztak kötelességük teljesítésében, és bejelentik, hogy „új intézkedéseket léptettek életbe” a chilei katolikus hívek és a papok számára, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló esetek.