Greccio - Karácsonyi elmélkedés
Karácsony Assisiben, 1222.
Az ősi, római kori városkában karácsonyt ünnepelnek. Francesco is ott van a
székesegyházban társaival. Hatalmas falak, impozáns oszlopok, építészeti
remekmű. Istennek méltó földi hajléka. Az éjféli misére gyönyörű ruhába ötözik
a város püspöke. "Gyermek születik nekünk..." - zeng a gregorián
ének. Tömjénfüst száll a magasba, amíg ujjong az angyalok éneke, a Gloria. A
hajóban a kor eleganciája szerint öltözött hívők szoronganak. A gyertyafényben
drága ékszerek csillognak. A világ Ura született meg emberként, illően kell
ünnepelni Őt. Olyan kis mennyországot szeretnénk teremteni számára, hogy ne
fájjon neki annyira az elhagyott igazi. Francesco és társai kopott kámzsája
mintha nem illene ide. Mi vagyunk az idegen elem e pompás gyülekezetben? -
gondolja. Vajon melyik forma tetszik jobban a Kisdednek? De hallgatja az Isten
üzenetét a liturgikus szövegekből: "De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy
ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő
uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik
5,1) Tehát nem Júda jelentősebb városaiból választott az Úr Fiának szülőhelyet,
főként nem a fővárost. Jeruzsálemet a zsoltáros büszkén emlegeti: "Ez is,
az is ott született, és maga a Fölséges erősíti meg." (Zsolt 87,5) Ám
Jeruzsálem felvirágoztatója, Dávid is Betlehemben született. Aztán tovább
figyel: Az evangéliumban még mélyebbre vezet az ige: a szépen felkészített
názáreti házból is el kellett vándorolni Máriának és Józsefnek, őseik városába.
Ez ráadásul már idegen is nekik, hiszen csak távoli rokonok élnek benne.
Halvány remény kél bennük, hogy majd kapnak valami szálláshelyet. Aztán az
összeírás után sietnek haza. A szűkszavú elbeszélésből kiviláglik, hogy nem
kaptak bebocsátást egyetlen hajlékba sem. Az evangélista nem vádol senkit.
Francesco sem érez rideg elutasítást. Inkább azt sejti, hogy a Kisded nem
akarta elfogadni senki áldozatát, hogy lemondjon megszokott kényelméről -
miatta. A barlangistálló üres. Ott nem zavarnak senkit. Ott szállnak meg. Arról
sem lehet szó, hogy szülésre gyorsan hazamennek. A hat évszázados jövendölésnek
be kell teljesednie: "Amikor ott tartózkodtak, eljött az ideje, hogy
szüljön." (Lk 2,6) A Kisded boldog, mert boldoggá teszi a legdrágább
édesanyát, és a tiszta férfiút, aki mindkettőjük hűséges gondozója. Boldog,
mert teljesíti Atyja akaratát: amint az Atya mindig szeret, vagyis másokkal
tesz jót, ő is ezt művelheti. Odaadhatja az egész mennyországot, és nem kér
helyette semmit, csak a kis jászolt. Az istálló a legegyszerűbb földi élet
része. Az alvó emberek közül csak a pásztorokat hívják az angyalok: "Ne
féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek.
Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lk
2,10-11) Micsoda precíz megfogalmazás! Ne azért menjetek, mert Őt kell
boldogítani, hanem ti lesztek boldogok, ha megtaláljátok. 1223. Francesco egész
esztendőben szívében hordja egy titokzatos vágy felsejlő érzéseit: Látnom kell
és megláttatnom ezt a jézusi szeretetet, amit Ő ad, Ő sugároz 12 évszázada. Át
kell élnem az igazi karácsonyt. Látnom kell Jézus szegénységét, amelytől mi
gazdagok lettünk. Hol? Lakott területen kívül, mint annak idején. A Greccio-i
barlang nagyon ideálisnak tűnik. Vadregényes vidék, még sincs nagyon mesze az
oda zarándokló hívek számára. A barlangot aztán korhűen be kell rendezni.
Legfontosabb a jászol, a Kisded bölcsője. Legyen tele illatos szénával.
Francesco oda köttet egy ökröt és szamarat is. Az egykori barlangban ugyan nem
tartózkodott semmi jószág, de így életszerűbbnek tűnik az élmény. Talán arra is
utalni akart, amit a próféta jövendölt: "Az ökör megismeri urának
jászolát, Izrael eddig nem ismert meg engem" (Izaiás). Az állatoknak
speciális szaguk van. Ettől bizony sokan fintorgatnak. A Kisded a legtisztább
mennyországból lép ebbe a közönséges környezetbe. Vállalja. Legyen kéznél egy
babaszobor! Ha nem is élő gyermek, a szemlélők előtt mégis világosan
kibontakozik a valóság: aki által minden lett, a mérhetetlen csillagvilág, a nekünk
olyan hatalmas földanya, rengeteg növényével, állatával, emberével, ilyen
tehetetlen kisgyerekként jött közénk. Természetesen legyen benne miséző oltár
is: az egyszeri születés, a valóságosan ott lévő Kisded helyett jelenjék meg a
rejtett, de valóságosan, örökké jelen lévő Jézus. Hiszen a születésbarlangban
is gyönyörű kápolnát alakítottak ki, ahol misézni lehet, és fölötte is másfél
évezredes templom áll. Francesco is szeretné a láthatatlant érinteni, látni,
hallani. Szeretné a karácsony titkát színpadon megjeleníteni a szabad
természetben, szentmisével egybekötve. Egy pásztorjátékkal egybekötött
szentmiséhez kéri a pápa engedélyét. Amikor elérkezik a nap, nagy tömeg
gyülekezik a jászol elé. Egy pap mondja a misét, Ferenc pedig mint diakónus
énekli az evangéliumot." (A. Rotzetter - W.C. van Dijk, - T. Matura:
Assisi Szent Ferenc, 41-42) Prédikál is: "Isten mindig a kisebb - az
erőtlenségben hatalmas, a halálban élő, az alázatban nagy, a gyermeki alakban a
mérhetetlen Isten." (uo.) Közben fogja a Jézuska-babát. Szíve, szava a
legtökéletesebb átélést sugározza. A jelenlévők úgy látják, a baba
megelevenedik, Ferencre mosolyog. Ő elérte célját: beteljesült az angyalok
jóslata, a betlehemi öröm minden nép érzékelhető öröme lett. A zarándokok
boldogan mentek haza: a szerény közegben megtalálták az élő Kisdedet.2014.
Karácsonyra készülünk. Előre fülünkben cseng: "Ó, gyönyörű szép,
titokzatos éj, Égszemű Gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr
jászolában megsimul, szent karácsony éjjel". (Ho 29) Lelkünkből fakadó,
ősi magyar ének. Benne van a mi karácsonyunk ihlete. A földi éj sötétjét
beragyogja az Isten Fia földi születésén ámuló csillagszemével az ég. El sem
akarja hinni a mérhetetlen csillagvilág, hogy Ura a városvégi "rongyos
istállóban", pici jászolban szendereg. "Sírdogál és nyöszörög, ki az
égen mennydörög, s a villámot szórja". (Ho 28,5) De az "Angyalok
szózata minket is hív!" (Ho 32,2) hová? Miért? A családot a karácsonyfa
alá, hogy emlékezzék az ősi nagy valóságra, amikor a Kisded odahagyta a mennyországot,
szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Sok családban dúsgazdag a fenyő,
és csupán fenyő marad a szaloncukor és csillogó csecsebecse ellenére is. A
hívek karácsonyfája mellett ott áll a család, áhítattal olvassa a születés
történetét, katolikus magyar szívéből áradnak a gyönyörű magyar énekek,
megtelnek a szívek boldog örömmel, békével. Aztán az egymást ajándékozó
szeretet kincseire rátalál a fa alján mindenki. Aztán éjfélre templomba
sereglik a hívő magyar. Hiszi, hogy ott várja az élő Kisded: "Ó,
fogyhatatlan, csodálatos ér, Hópehely-ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd, az
édes Úr Téged szomjaz, rád borul, Egy világgal ér fel." (Ho 29.2) a hegyen
otthonos fenyők a barlangra emlékeztetnek, a kis betlehem a történelmi tényre.
Ragyogó fényár, illatos tömjénfüst, ünnepi miseruhák: jaj, el ne vesszék a
szegény Jézuska! Hiszen a betlehem is kincset érő műremek a legtöbb
templomunkban. Sokszor töprengtem kiskoromban: a legszebb örömünnepünk is Jézus
golgotai keresztáldozatában ünnepelhető? Nem sérti karácsony boldogságát? Nem.
A születése igen nagy áldozat volt: "Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus
Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő
szegénysége által ti gazdagok legyetek". (2Kor 8,9) Csodálatos titok.
Gárdonyi Géza ámulatával nézzük: "Fel, nagy örömre, ma született, aki után
a föld epedett. Mária karján égi a lény, isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű
pásztor, jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet. Egyszerű pásztor, térdeden
állj, mert ez az égi s földi Király".