2019. február 7., csütörtök
Útravaló – 2019. február 7.
Ferenc pápa: Ha a szív be van zárva, minden csak külső máz
Ferenc pápa: Ha a szív be van zárva, minden csak külső máz
Ahhoz, hogy megnyissuk mások szívét és megtérésre hívjuk őket, szelídségre, alázatra és szegénységre van szükség. Kövessük Krisztust, ne higgyük magunkat felsőbbrendűnek, s ne keressünk emberi hasznot! – tanított Ferenc pápa február 7-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
A
Szentatya elmélkedésében Márk evangéliumának részletéből (Mk 6,7–13) indult ki,
amelynek üzenete a gyógyulásról szól. Jézus arra hívja tanítványait, hogy
gyógyítsák az emtbereket. Ő is azért jött el a világba, hogy gyógyítsa a
bennünk rejlő bűn gyökerét, az eredeti bűnt. A gyógyítás újjáteremtést is
jelent. Jézus gyökerünknél fogva újjáteremtett minket, és gyógyítást hozó
tanításával indított bennünket útra. Az első parancs, amit ad, a megtérésre
irányul – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az első
gyógyulás a megtérés, vagyis a szív megnyitása, hogy beléphessen oda Isten
szava. A megtérés annyit jelent, hogy máshova tekintünk, ami megnyitja
szívünket, és ezáltal más dolgokat veszünk észre. Ha azonban a szív zárva van,
nem lehet meggyógyítani. Ha valaki megbetegszik, és makacsságból nem akar
orvoshoz menni, nem gyógyul meg. Jézus a tanítványainak először azt mondja:
„Térjetek meg, nyissátok meg a szíveteket”. Mi, keresztények, ha sok jót
teszünk is, de a szívünk zárva van, akkor minden csak külső máz, amit az első
eső elmos – mondta a pápa. Arra hívott, hogy tegyük fel magunknak a kérdést:
„Érzem-e a meghívást a megtérésre, hogy megnyissam a szívemet és meggyógyuljak,
hogy megtaláljam az Urat, hogy haladjak előre az utamon?”
Ahhoz,
hogy az emberek megtérjenek, hatalom kell. Ezt el kell nyerni. Az evangéliumban
Jézus azt mondja tanítványainak, hogy „az útra ne vigyenek semmit, csak
vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben”. Lényegében a
szegénységről van szó: az apostol, a pásztor nem keresi juhának tejét vagy
gyapját. A pápa utalt Szent Ágostonra, aki azt mondta: aki keresi a tejet, a
pénzt, a gyapjat, mestersége hiúságát ölti magára, tehát sóvárog az
elismerésre. Ezzel szemben a Szentatya a szegénységre, az alázatra, a
szelídségre hív. Jézus is arra buzdít, hogy „ha valamely helységben nem
fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is
rázzátok le lábatokról”. Tegyék ezt szelíden és alázatosan, mert ez az apostoli
magatartás.
Ha egy
apostol, egy küldött, bárki közülünk fennhordja az orrát, és azt hiszi, hogy
felsőbbrendű másoknál, vagy emberi hasznot keres, vagy pozícióra vadászik az
Egyházban, soha senkit nem fog meggyógyítani, nem fogja senki szívét megnyitni,
mert szavának nem lesz hatalma – emelte ki a pápa. – A tanítvány akkor tesz
szert hatalomra, ha Krisztus nyomdokaiba lép. Melyek ezek? A szegénység. Isten
emberré lett, kiüresítette önmagát. A szegénység vezet a szelídséghez és az
alázathoz. Jézus alázatos, és úton van, hogy gyógyítson. Egy apostol a
szegénység, az alázat és a szelídség által nyer hatalmat ahhoz, hogy azt
mondja: térjetek meg, és ahhoz, hogy meg tudja nyitni mások szívét.
Azt
követően, hogy a tanítványok megtérésre buzdítottak, sok démont kiűztek az
emberekből. Hatalommal mondták, hogy „ez egy démon, ez bűn, ez tisztátalan
viselkedés, ezt ne tedd”. Ezt azonban a példamutatás hatalmával kell mondani,
nem egy olyan személy hatalmával, aki magas lóról beszél, de nem érdeklik az
emberek – nyomatékosította Ferenc pápa. – Ez ugyanis nem hatalom, hanem
tekintélyuralmi viselkedés. Az alázat, a Krisztus nevében gyakorolt hatalom
láttán, amellyel az apostol mesterségét végzi, az ördögök elmenekülnek, mert
nem bírják elviselni, hogy meggyógyítják a bűnt.
A
tanítványok a testet is meggyógyították, olajjal megkenve a betegeket. Ez a
kenet Isten simogatása – mondta a Szentatya. – Az olaj mindig simogatás,
megpuhítja a bőrt, és jobbá teszi. Az apostoloknak tehát meg kell tanulniuk az
isteni simogatás bölcsességét. Nemcsak egy pap, egy püspök, de a keresztény
ember is így gyógyít. Mindannyian rendelkezünk a gyógyítás erejével:
meggyógyíthatjuk testvérünket egy jó szóval, türelemmel, tanáccsal, egy
tekintettel, de úgy, ahogy az olaj teszi: alázattal.
Mindannyiunknak
szükségünk van a gyógyulásra, mert lelki betegségekkel küzdünk. De a gyógyítás
erejével is mindannyian rendelkezünk, hogy másokat is meggyógyítsunk. Az Úr
adja meg a kegyelmet, hogy úgy gyógyítsunk, mint ő: szelíden, alázattal, a bűn
és az ördög elleni hatalommal. Haladjunk előre ebben a szép mesterségben, hogy
meggyógyítsuk egymást: én meggyógyítok valakit, és hagyom, hogy valaki
meggyógyítson engem. Ez a keresztény közösség! – hangzott el Ferenc pápa
reggeli homíliájában.Évközi negyedik hét csütörtökje
Évközi negyedik hét csütörtökje
A Jézus
által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban.
Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent,
hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra,
hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját
elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és
gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket.
Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és
maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.
Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.
Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.
© Horváth István Sándor
Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.
Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.2019. február 6., szerda
Hívom a családokat 2019 februárjában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat 2019 februárjában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Törekedjetek
nagy életcélokra, legyetek szentek! Az életszentségre törekvés a keresztény
ember mindennapi életútja, nem néhány kiválasztott kiváltsága, mindenki előtt
nyitva áll. A keresztény élet egy hegyre vezető ösvény, amelyen nem mindig
könnyű haladni, de ha Jézus társaságában tesszük meg az utat, ha táplálkozunk
az Oltáriszentséggel, amelyben Jézus Testét és Vérét vesszük magunkhoz, célba
érkezünk – mondta XVI. Benedek pápa 2012 júniusában a fiataloknak.
A
keresztény élet nemcsak személyes, hanem közösségi élet is. Az Eucharisztia
nemcsak a személyes keresztény életet építi, hanem a közösségi keresztény
életet, az egyházi életet is. Az Eucharisztiával kapcsolatban áll és reá
irányul a többi szentség, így a házasság szentsége és a házasságra alapuló család
is. Az életszentségre vezető út fontos állomása a vasárnapi szentmise, amikor
az egész közösség imára gyűl össze, hogy meghallgassa Isten szavát és közösen
vegyen részt az eucharisztikus áldozatban.
A
házasság szentségében a férfi és nő annak jelévé teszi önmagát, hogy kölcsönös
szerelmükkel egy életen át bemutatják Isten Krisztusban megjelenő szeretetét az
Ő Egyháza iránt. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a „felette nagy titok”,
maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége.
Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában
kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a
másiknak, ismét kész vagyok maradéktalanul az ő boldogsága lenni.
A
házasság szentségének kiszolgáltatója nem a pap, hanem a férfi és a nő, akik
kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak. A házasság szentségének
kiszolgáltatása tehát nem ér véget a templomi esküvővel. Az esküvői szertartás
után a szertartást végző pap ünnepélyesen kikíséri az ifjú párt a
templomajtóig, jelképezve: Krisztus szentségi módon elkísér benneteket a
mindennapokban, hogy azután egy életen át a szentség kiszolgáltatói legyetek. A
házasság szentségének e szüntelen elevenségéből fakad a házasság lelkisége. Míg
más szentségeknél, például a kiengesztelődés szentségénél, vagy az
Eucharisztiánál a hitét gyakorló a szüntelen ismétlés által jut egyre mélyebbre
a szentség titkában, addig a házasság szentségénél az Egyház azzal bocsátja
útjára az ifjú párt, hogy ők maguk ismerjék meg annak elevenen lüktető, életet
alakító titkát.
Mennyiben
változott meg az életszentségre vonatkozó elképzelésetek akkor, amikor
házasságot kötöttetek? Milyen jelek mutatnak arra, hogy egy házasság
megújulásra szorul?
Élni a
házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi és a nő kegyelmi közösségben
marad Krisztussal. A szentség a maga teljességében gyümölcsözően csak azok
számára tud jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nemcsak mellette vagy
külsődleges követőként, hanem Vele eleven közösségben élnek.
Élni a
házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes szeretettel fordulunk egymás
felé. Jézus kérése: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”
(Jn 13,34) Ő önmagát adta értünk, semmit sem tartva meg magából önmagának. Egy
kortárs gondolkodó arról panaszkodik, hogy a mai ember személy-tudatát
felülmúlja individuum-tudata, és az egészet be tudja fedni
biológiailény-tudata. Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen
találkozik a másikkal úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy például
az egyik biliárdgolyó ütközik a másikkal, ahogyan az autóbuszon összekoccan két
ember válla. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg
kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az
ember részt vesz a másik életében. A személyes kapcsolatot legplasztikusabban
Jézusnak ez a szava fogalmazza meg: „Ha valaki szeret engem, megtartja
szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk
nála.” (Jn 14, 23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást vesznek
egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat, annál inkább egymásban
léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret nyer. Sajnos sokszor a
házasságban élők feledik személy voltukat és beérik pusztán biológiai
együttléttel anélkül, hogy ezt felismernék vagy megfogalmaznák. A pusztán
biológia síkján álló házasságnál könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap
vele. A megfogant élet abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai
aktus nem kívánt mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani.
Korunk veszélye ez: az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis
megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki személyes
kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.
Hogyan
tudjátok gyerekeiteket úgy nevelni, hogy a másik emberben a személyt lássák és
ne csupán a biológiai lényt, vagy egy hasznos eszközt? Tudjátok-e ilyen
értelemben befolyásolni párkeresését és párválasztását?
Élni a
házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor
szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete
akkor erős, ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus az
ószövetségi „amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd”-el szemben (l.
Tób 4, 15) az újszövetségi „amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd”-et
állítja elénk (l. Mt. 7,12) A Tóbiás könyvéből származó ószövetségi tézist
követők életében stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, pusztán nem bántjuk
egymást, nehogy a másik is bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen
növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a kezdeményezésre, én
mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással, és így szüntelenül adott a
szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a
házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik meg a kommunikáció a
házasságban és a családban. A szentháromságos Isten közössége szüntelen
kommunikáció. Olyannyira az, hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság
szentsége teremtette egység csak úgy lesz megtapasztalható mind a házasságban
élők, mind a család, mind a külvilág felé, ha a szeretet eleven kommunikációja
él a férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Mondjatok
példát a családi életben megvalósuló megelőző szeretet gyakorlásáról! Hogyan
lehet a szeretet lanyhuló kommunikációját felszítani, milyen módon tudod a
lanyhulást megelőzni?
Élni a
házasság szentségét azt jelenti, hogy együtt haladunk afelé a csodálatos hely
felé, amelyet Jézus készít nekünk: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem
így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a
számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök,
és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova
pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” (Jn 14, 2-4)
Bíró
László tábori püspök,az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Útravaló – 2019. február 6.
Útravaló – 2019. február 6.
Napról napra közreadjuk az Adoremus liturgikus kiadvány elmélkedéseit. Februárra Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)