2019. február 7., csütörtök

Útravaló – 2019. február 7.



Útravaló – 2019. február 7.


Napról napra közreadjuk az Adoremus liturgikus kiadvány elmélkedéseit. Februárra Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.


Ma mi vagyunk a kettesével küldött tanítványok. Persze csak akkor, ha vállaljuk egymást. Megfigyelésem szerint majd mindenki magányosan akar prédikálni, saját kútfeje után, miközben arról papolunk, hogy a közösség mennyire fontos. Jézus kettesével küldi őket misszióba, ezzel azt üzeni, hogy a másik ember jelenléte igazolja a küldetést. Vannak olyan tevékenységek, amelyeket tilos egyedül végezni. Ilyen például a búvár merülése is. Mindig kell, hogy valaki mellette legyen, és figyelje. Ha olyan munkát végez valaki, ami rá nézve életveszélyt hordoz, akkor nem szabad egyedül végeznie. Ilyen a misszió is.


Ferenc pápa: Ha a szív be van zárva, minden csak külső máz



Ferenc pápa: Ha a szív be van zárva, minden csak külső máz


Ahhoz, hogy megnyissuk mások szívét és megtérésre hívjuk őket, szelídségre, alázatra és szegénységre van szükség. Kövessük Krisztust, ne higgyük magunkat felsőbbrendűnek, s ne keressünk emberi hasznot! – tanított Ferenc pápa február 7-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


A Szentatya elmélkedésében Márk evangéliumának részletéből (Mk 6,7–13) indult ki, amelynek üzenete a gyógyulásról szól. Jézus arra hívja tanítványait, hogy gyógyítsák az emtbereket. Ő is azért jött el a világba, hogy gyógyítsa a bennünk rejlő bűn gyökerét, az eredeti bűnt. A gyógyítás újjáteremtést is jelent. Jézus gyökerünknél fogva újjáteremtett minket, és gyógyítást hozó tanításával indított bennünket útra. Az első parancs, amit ad, a megtérésre irányul – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az első gyógyulás a megtérés, vagyis a szív megnyitása, hogy beléphessen oda Isten szava. A megtérés annyit jelent, hogy máshova tekintünk, ami megnyitja szívünket, és ezáltal más dolgokat veszünk észre. Ha azonban a szív zárva van, nem lehet meggyógyítani. Ha valaki megbetegszik, és makacsságból nem akar orvoshoz menni, nem gyógyul meg. Jézus a tanítványainak először azt mondja: „Térjetek meg, nyissátok meg a szíveteket”. Mi, keresztények, ha sok jót teszünk is, de a szívünk zárva van, akkor minden csak külső máz, amit az első eső elmos – mondta a pápa. Arra hívott, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Érzem-e a meghívást a megtérésre, hogy megnyissam a szívemet és meggyógyuljak, hogy megtaláljam az Urat, hogy haladjak előre az utamon?”
Ahhoz, hogy az emberek megtérjenek, hatalom kell. Ezt el kell nyerni. Az evangéliumban Jézus azt mondja tanítványainak, hogy „az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben”. Lényegében a szegénységről van szó: az apostol, a pásztor nem keresi juhának tejét vagy gyapját. A pápa utalt Szent Ágostonra, aki azt mondta: aki keresi a tejet, a pénzt, a gyapjat, mestersége hiúságát ölti magára, tehát sóvárog az elismerésre. Ezzel szemben a Szentatya a szegénységre, az alázatra, a szelídségre hív. Jézus is arra buzdít, hogy „ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról”. Tegyék ezt szelíden és alázatosan, mert ez az apostoli magatartás.
Ha egy apostol, egy küldött, bárki közülünk fennhordja az orrát, és azt hiszi, hogy felsőbbrendű másoknál, vagy emberi hasznot keres, vagy pozícióra vadászik az Egyházban, soha senkit nem fog meggyógyítani, nem fogja senki szívét megnyitni, mert szavának nem lesz hatalma – emelte ki a pápa. – A tanítvány akkor tesz szert hatalomra, ha Krisztus nyomdokaiba lép. Melyek ezek? A szegénység. Isten emberré lett, kiüresítette önmagát. A szegénység vezet a szelídséghez és az alázathoz. Jézus alázatos, és úton van, hogy gyógyítson. Egy apostol a szegénység, az alázat és a szelídség által nyer hatalmat ahhoz, hogy azt mondja: térjetek meg, és ahhoz, hogy meg tudja nyitni mások szívét.
Azt követően, hogy a tanítványok megtérésre buzdítottak, sok démont kiűztek az emberekből. Hatalommal mondták, hogy „ez egy démon, ez bűn, ez tisztátalan viselkedés, ezt ne tedd”. Ezt azonban a példamutatás hatalmával kell mondani, nem egy olyan személy hatalmával, aki magas lóról beszél, de nem érdeklik az emberek – nyomatékosította Ferenc pápa. – Ez ugyanis nem hatalom, hanem tekintélyuralmi viselkedés. Az alázat, a Krisztus nevében gyakorolt hatalom láttán, amellyel az apostol mesterségét végzi, az ördögök elmenekülnek, mert nem bírják elviselni, hogy meggyógyítják a bűnt.
A tanítványok a testet is meggyógyították, olajjal megkenve a betegeket. Ez a kenet Isten simogatása – mondta a Szentatya. – Az olaj mindig simogatás, megpuhítja a bőrt, és jobbá teszi. Az apostoloknak tehát meg kell tanulniuk az isteni simogatás bölcsességét. Nemcsak egy pap, egy püspök, de a keresztény ember is így gyógyít. Mindannyian rendelkezünk a gyógyítás erejével: meggyógyíthatjuk testvérünket egy jó szóval, türelemmel, tanáccsal, egy tekintettel, de úgy, ahogy az olaj teszi: alázattal.
Mindannyiunknak szükségünk van a gyógyulásra, mert lelki betegségekkel küzdünk. De a gyógyítás erejével is mindannyian rendelkezünk, hogy másokat is meggyógyítsunk. Az Úr adja meg a kegyelmet, hogy úgy gyógyítsunk, mint ő: szelíden, alázattal, a bűn és az ördög elleni hatalommal. Haladjunk előre ebben a szép mesterségben, hogy meggyógyítsuk egymást: én meggyógyítok valakit, és hagyom, hogy valaki meggyógyítson engem. Ez a keresztény közösség! – hangzott el Ferenc pápa reggeli homíliájában.


Évközi negyedik hét csütörtökje



Évközi negyedik hét csütörtökje


A Jézus által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban. Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent, hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra, hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket. Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.
Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.
Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. 


2019. február 6., szerda

Hívom a családokat 2019 februárjában – Bíró László püspök levele



Hívom a családokat 2019 februárjában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Törekedjetek nagy életcélokra, legyetek szentek! Az életszentségre törekvés a keresztény ember mindennapi életútja, nem néhány kiválasztott kiváltsága, mindenki előtt nyitva áll. A keresztény élet egy hegyre vezető ösvény, amelyen nem mindig könnyű haladni, de ha Jézus társaságában tesszük meg az utat, ha táplálkozunk az Oltáriszentséggel, amelyben Jézus Testét és Vérét vesszük magunkhoz, célba érkezünk – mondta XVI. Benedek pápa 2012 júniusában a fiataloknak.
A keresztény élet nemcsak személyes, hanem közösségi élet is. Az Eucharisztia nemcsak a személyes keresztény életet építi, hanem a közösségi keresztény életet, az egyházi életet is. Az Eucharisztiával kapcsolatban áll és reá irányul a többi szentség, így a házasság szentsége és a házasságra alapuló család is. Az életszentségre vezető út fontos állomása a vasárnapi szentmise, amikor az egész közösség imára gyűl össze, hogy meghallgassa Isten szavát és közösen vegyen részt az eucharisztikus áldozatban.
A házasság szentségében a férfi és nő annak jelévé teszi önmagát, hogy kölcsönös szerelmükkel egy életen át bemutatják Isten Krisztusban megjelenő szeretetét az Ő Egyháza iránt. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a „felette nagy titok”, maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége. Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a másiknak, ismét kész vagyok maradéktalanul az ő boldogsága lenni.
A házasság szentségének kiszolgáltatója nem a pap, hanem a férfi és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak. A házasság szentségének kiszolgáltatása tehát nem ér véget a templomi esküvővel. Az esküvői szertartás után a szertartást végző pap ünnepélyesen kikíséri az ifjú párt a templomajtóig, jelképezve: Krisztus szentségi módon elkísér benneteket a mindennapokban, hogy azután egy életen át a szentség kiszolgáltatói legyetek. A házasság szentségének e szüntelen elevenségéből fakad a házasság lelkisége. Míg más szentségeknél, például a kiengesztelődés szentségénél, vagy az Eucharisztiánál a hitét gyakorló a szüntelen ismétlés által jut egyre mélyebbre a szentség titkában, addig a házasság szentségénél az Egyház azzal bocsátja útjára az ifjú párt, hogy ők maguk ismerjék meg annak elevenen lüktető, életet alakító titkát.
Mennyiben változott meg az életszentségre vonatkozó elképzelésetek akkor, amikor házasságot kötöttetek? Milyen jelek mutatnak arra, hogy egy házasság megújulásra szorul?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a maga teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nemcsak mellette vagy külsődleges követőként, hanem Vele eleven közösségben élnek.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus kérése: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34) Ő önmagát adta értünk, semmit sem tartva meg magából önmagának. Egy kortárs gondolkodó arról panaszkodik, hogy a mai ember személy-tudatát felülmúlja individuum-tudata, és az egészet be tudja fedni biológiailény-tudata. Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik a másikkal úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy például az egyik biliárdgolyó ütközik a másikkal, ahogyan az autóbuszon összekoccan két ember válla. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az ember részt vesz a másik életében. A személyes kapcsolatot legplasztikusabban Jézusnak ez a szava fogalmazza meg: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14, 23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat, annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret nyer. Sajnos sokszor a házasságban élők feledik személy voltukat és beérik pusztán biológiai együttléttel anélkül, hogy ezt felismernék vagy megfogalmaznák. A pusztán biológia síkján álló házasságnál könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap vele. A megfogant élet abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk veszélye ez: az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.
Hogyan tudjátok gyerekeiteket úgy nevelni, hogy a másik emberben a személyt lássák és ne csupán a biológiai lényt, vagy egy hasznos eszközt? Tudjátok-e ilyen értelemben befolyásolni párkeresését és párválasztását?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős, ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus az ószövetségi „amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd”-el szemben (l. Tób 4, 15) az újszövetségi „amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd”-et állítja elénk (l. Mt. 7,12) A Tóbiás könyvéből származó ószövetségi tézist követők életében stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, pusztán nem bántjuk egymást, nehogy a másik is bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással, és így szüntelenül adott a szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A szentháromságos Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az, hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége teremtette egység csak úgy lesz megtapasztalható mind a házasságban élők, mind a család, mind a külvilág felé, ha a szeretet eleven kommunikációja él a férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Mondjatok példát a családi életben megvalósuló megelőző szeretet gyakorlásáról! Hogyan lehet a szeretet lanyhuló kommunikációját felszítani, milyen módon tudod a lanyhulást megelőzni?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy együtt haladunk afelé a csodálatos hely felé, amelyet Jézus készít nekünk: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” (Jn 14, 2-4)
Bíró László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



Útravaló – 2019. február 6.



Útravaló – 2019. február 6.


Napról napra közreadjuk az Adoremus liturgikus kiadvány elmélkedéseit. Februárra Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.


Jézus személyében az isteni és az emberi természet egysége jelenik meg. Aki nem képes arra, hogy mindkettőt elfogadja, az nem csak tévedésben van, hanem csodák híján is. Amikor hazalátgatott, az otthoni ismerősök éppen ebbe a csalódásba estek: nem voltak képesek hinni Jézus istenségében, hiszen kezdettől ismerték – ezért nem tett, nem tehetett csodát. Ezzel jelzi, hogy a csoda nem arra van, hogy higgyenek az ő istenségében – hanem azoknak szól, akik már hisznek benne. A környék falvaiba távozott. Furcsa érzés lehetett a sajátjaitól kitagadva lenni, és a környező falvakban találni követőkre. Finom jelzés az is, ha értették, hogy első csodáját Názárettől tizenkét kilométerre, Kánában teszi.