Ferenc pápa szentmiséje Abu-Dzabiban: Közösségeitek legyenek a béke oázisai!
Ferenc pápa február 5-én Abu-Dzabiban, a Zájed-stadionban mutatott be szentmisét 140 ezer hívő előtt. Előző nap vallásközi konferencián vett részt, apostoli látogatása a szentmisével ért véget.
Boldogok: ezzel
a szóval kezdi Jézus az igehirdetését Máté evangéliuma szerint. Ezt a refrént
ismétli meg ma is, mintha be akarna vésni a szívünkbe egy alapvető üzenetet,
ami minden más előtt áll: ha Jézussal vagy; ha mint az akkori tanítványok,
szereted hallgatni a szavát, ha igyekszel mindennap megélni, boldog vagy. Nem
boldog leszel,
hanem boldog vagy: íme, ez a keresztény élet
első valósága. Nem úgy jelenik meg, mint betartandó külsődleges előírások
sorozata vagy mint megismerésre váró hittételek összessége. Nem ez az első
mindenek felett, hanem az, hogy tudjuk, Jézusban Isten szeretett gyermekei
vagyunk. Hogy megéljük ezt a boldogságot, megértjük, hogy az élet
szeretettörténet, Isten hűséges szeretetének története, aki soha nem hagy el
minket, és mindig közösségben akar lenni velünk. Ez az oka az örömünknek, egy
olyan örömnek, amelyet a világon senki és semmilyen életkörülmény nem tud
elvenni tőlünk. Olyan öröm ez, amely békét ad a fájdalomban is, amely már most
megízlelteti velünk azt a boldogságot, amely örökkévalóan vár ránk. Kedves
testvéreim, a veletek való találkozás örömében ezt a szót jöttem elmondani
nektek: boldogok
vagytok!
Jézus
boldognak nevezi a tanítványait, ám ezzel együtt meglepőek az egyes boldogságok
okai. A visszáját látjuk bennük a közgondolkodásnak, amely szerint a gazdagok,
a hatalmasok boldogok, azok, akik sikeresek, akiket dicsőít a tömeg. Jézus
szemében azonban a szegények, a szelídek boldogok, akik a megszégyenülés árán
is igazak maradnak, az üldözöttek. Kinek van igaza, Jézusnak, vagy a világnak?
Hogy ezt megértsük, nézzük meg, hogyan élt Jézus: dolgokban szegényen és
szeretetben gazdagon, sok életet meggyógyított, de nem kímélte a maga életét.
Szolgálni jött, és nem azért, hogy őt szolgálják; azt tanította nekünk, hogy
nem az a nagy, aki birtokol, hanem az, aki ad. Igaz és szelíd volt, nem
tanúsított ellenállást, és hagyta, hogy igazságtalanul elítéljék. Jézus így
Isten szeretetét hozta el ebbe a világba. Csak ezzel győzte le a halált, a
bűnt, a félelmet és magát a világiasságot: egyedül az isteni szeretet erejével.
Kérjük ma, itt, együtt a kegyelmet, hogy újra felfedezzük Jézus követésének,
utánzásának vonzerejét, hogy ne keressünk mást, csak őt és az ő alázatos
szeretetét. Mert ebben, a vele való közösségben és a mások iránti szeretetben
van a földi élet értelme. Hisztek ebben?
Azért is
jöttem, hogy megköszönjem nektek, ahogyan megélitek a most hallott
evangéliumot. Azt mondják, az írott és a megélt evangélium között olyan
különbség van, mint a leírt és az eljátszott zene között. Ti ismeritek az
evangélium dallamát, és magával ragad benneteket a ritmusa. Olyan kórus
vagytok, amelyben jelen van a nemzetek, nyelvek, rítusok változatossága;
sokféleség, amelyet a Szentlélek szeret és egyre jobban összhangba akar hozni,
hogy egy szimfóniát alkosson belőlük. Megérintett, amit Hinder püspök mondott
egyszer, hogy nem csupán a pásztorotoknak érzi magát, hanem példátokkal gyakran
ti vagytok a pásztorok az ő számára. Köszönet ezért!
Boldogként
élni és Jézus útját követni ezzel együtt nem azt jelenti, hogy az ember mindig
vidám. Aki szomorkodik, aki igazságtalanságot szenved el, aki a béketeremtésnek
szenteli magát, az tudja, mit jelent szenvedni. Nektek biztosan nem könnyű az
otthonotoktól távol élni, és a szeretteitek hiányán túl talán még a jövő
bizonytalanságát is érezni. Az Úr azonban hűséges, és nem hagyja el az övéit.
Segíthet nekünk Szent Antal apát, a sivatagi szerzetesség nagy kezdeményezője
életének egyik eseménye. Az Úrért mindent elhagyott, és a sivatagban élt. Ott
egy ideig szűnni nem akaró, keserű spirituális harc dúlt benne, kétségek és
sötétség árasztották el, és az a kísértés is, hogy megadja magát a honvágynak,
visszasírja régi életét. Sok gyötrelem után az Úr végül megvigasztalta, és
Szent Antal akkor azt kérdezte tőle: „Hol voltál? Miért nem jöttél hamarabb,
hogy megszabadíts a szenvedésektől? Hol voltál?” Világosan hallotta akkor Jézus
válaszát: „Antal, itt voltam” (Szent Anasztáz, Antal élete, 10). Az Úr közel van.
Előfordulhat, hogy egy próbatétel előtt vagy egy nehéz időszakban úgy érezzük,
hogy egyedül vagyunk, még ha sok időt töltöttünk is előtte az Úrral. Azokban a
pillanatokban azonban Ő – ha nem is avatkozik közbe azonnal – mellettünk
lépked, és ha továbbra is előre haladunk, új utat nyit meg. Mert az Úr az új dolgok
létrehozásának szakértője, képes utakat nyitni a sivatagban is (vö.: Iz 43,19).
Kedves
testvéreim, azt is el szeretném mondani nektek, hogy a boldogságok megéléséhez
nem kellenek bámulatos gesztusok. Nézzünk Jézusra: nem hagyott leírva semmit,
nem épített semmi fontosat. És amikor elmondta nekünk, hogyan éljünk, nem azt
kérte, hogy nagy alkotásokat hozzunk létre vagy nyomot hagyjunk magunk után
azzal, hogy különleges tetteket viszünk véghez. Csak egyetlen műalkotás
létrehozását kérte tőlünk, és ez mindenki számára lehetséges: az életünkét. A
boldogságok tehát az életünk alaprajzát mutatják: nem
emberfeletti tetteket kérnek, hanem azt, hogy utánozzuk Jézust a mindennapi
életben. Arra hívnak, hogy tartsuk tisztán a szívünket, gyakoroljuk a
szelídséget és az igazságosságot minden más ellenében, legyünk irgalmasak
mindenkivel, a gyötrelmeket Istennel egységben éljük meg. Ez a hétköznapi élet
szentsége, amelynek nincs szüksége csodákra és különleges jelekre. A
boldogmondások nem a szuperhősökhöz szólnak, hanem azokhoz, akik mindennap
szembenéznek a kihívásokkal és a próbatételekkel. Aki Jézus szerint éli meg
ezeket a boldogságokat, az tisztábbá teszi a világot. Olyan, mint egy fa, amely
– még ha kiszáradt földben is – mindennap magába szívja a szennyezett levegőt,
és oxigént ad vissza. Azt kívánom, legyetek ilyenek, erősen gyökerezzetek
Krisztusban, Jézusban; legyetek készek jót tenni mindenkivel, aki mellettetek
van. Közösségeitek legyenek a béke oázisai.
Végül
szeretnék röviden elidőzni két boldogságon. Az első: „Boldogok a szelídek” (Mt
5,5). Nem az a boldog, aki rátámad másokra, túlkiabál másokat, hanem aki követi
Jézus viselkedését, aki megmentett minket: szelíd a vádlóival szemben is.
Szeretem idézni, amikor Szent Ferenc arról ad útmutatást a testvéreknek, hogyan
menjenek oda a szaracénokhoz, a nem keresztényekhez, Azt írja: „Ne
perlekedjenek, és ne vitázzanak, hanem Isten szeretetéért legyenek
alárendeltjei minden emberi teremtménynek, és vallják meg, hogy ők
keresztények” (Nem megerősített regula, XVI.) Ne
perlekedjenek, és ne vitázzanak, és ez a papokra is érvényes, ne
perlekedjenek, és ne vitázzanak: abban a korban, amikor sokan indultak útnak
nehéz fegyverzetben, Szent Ferenc arra emlékeztet, hogy a keresztény ember úgy
indul útnak, hogy fegyvere csakis az alázatos hite és a konkrét szeretete.
Fontos a szelídség: ha Isten szerint élünk a világban, jelenlétének csatornáivá
válunk; másképpen nem termünk gyümölcsöt.
A
második boldogság: „Boldogok, akik békét teremtenek” (Mt 5,9). A keresztény
ember a békét mozdítja elő, kezdve azon a közösségen, amelyben él. Van egy a
közösségek között, akikhez Jézus fordul a Jelenések könyvében, a filadelfiai,
amelyik szerintem hasonlít a tiétekhez. Olyan egyház, amelynek az Úr, szinte
minden más közösségtől eltérően, nem tesz semmilyen szemrehányást. Ez a
közösség ugyanis megőrizte Jézus szavát, nem tagadta meg a nevét, állhatatos
volt, vagyis haladt előre a nehézségek közepette is. És van még egy fontos
szempont: a Filadelfia név azt jelenti, testvérek közötti szeretet.
Testvéri szeretet. Az az egyház tehát, amely állhatatos Jézus szavában és a
testvéri szeretetben, kedves az Úr előtt, és gyümölcsöt terem. Kérem számotokra
a kegyelmet, hogy őrizzétek meg a békét, az egységet, gondoskodjatok egymásról,
azzal a szép testvériességgel, amiben nincsenek első- és másodosztályú
keresztények.
Jézus,
aki boldognak nevez benneteket, adja meg nektek a kegyelmet, hogy mindig előre
haladjatok anélkül, hogy elbátortalanodnátok, növekedve a szeretetben „egymás
iránt és mindenki iránt” (1Tessz 3,12).
Köszöntések
a szentmise végén:
Mielőtt
befejezném ezt a szertartást, amely oly nagy örömmel töltött el, szeretnék
szeretettel üdvözölni mindenkit, aki eljött: a káld, kopt, görögkatolikus,
görög melkita, latin, maronita, szír katolikus, szír malabár, szír malankár
híveket.
Nagyon
köszönöm Hinder püspöknek, hogy előkészítette ezt a látogatást, és köszönöm
egész lelkipásztori munkáját. Szívből köszönöm a pátriárkáknak, a
nagyérsekeknek és minden jelen lévő püspöknek, papnak, megszentelt életű és
világi testvérnek, hogy nagylelkűen és a szolgálat szellemében munkálkodnak a
közösségekben és a legszegényebbekért.
Köszöntöm
eyal
Zayid fi dar Zayid / Zajed gyermekeit Zajed házában, és köszönetet
mondok nekik.
Édesanyánk,
Szűz Mária őrizzen meg benneteket az Egyház szeretetében az evangéliumról való
örömteli tanúságtételben. Kérlek benneteket, ne felejtsetek el imádkozni értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése