Hívom a családokat 2018 júliusában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Folytatom a Világiak, Család és Élet Pápai Tanácsa által írt és Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására alapozott katekézissorozat alapján a szent család történetének elemzését.

Az élet kultúrája. Ha azt nézzük, hogy ebben az evangéliumi történetben hogyan alakultak a családi kapcsolatok, akkor az a benyomásunk támadhat, hogy a Szent Család egységében törés keletkezett. Erre utalnak Jézusnak a gyermekük elvesztése miatt kétségbeesett szülők szavaira adott kissé neheztelő válaszai. Ez azzal is összefügghet, hogy a fiú elérte azt a kort, amikor kezd felnőtté válni és önmagáért felelősséget vállalni. Ez gyakori eset minden családban. A gyerekek egyszerre felnőttnek érezve magukat úgy látják, hogy képesek önállóan döntéseket hozni saját jövőjükről. Noha a názáreti Szent Család ugyanolyan helyzetbe került, mint bármelyik család, egységükben törés mégsem következett be, mert Jézus „akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.” (Lk 2,51) Ez látszólag tipikusan azok reakciója, akik félve a büntetéstől feladják a saját útjuk követését, inkább szót fogadnak szüleiknek. Jézus azonban megfellebbezhetetlen érvekkel védte meg magát, ám szülei nem értették meg szavait. Felügyeletük alatt maradt, noha nem ez volt számára az egyetlen lehetőség. Semmi sem kényszerítette erre. Szabad és önálló döntést hozott, megerősítve ezzel a család iránti elkötelezettségét. Isten igéje abszolút szegénységben és nyomorban jött a világba, mindenről lemondva, kivéve arról, hogy családban testesüljön meg, ahol anyja és apja van. [...]

Ezután Jézus valóban engedelmes maradt szüleinek, akik ketten együtt a Teremtő Isten szeretetével együttműködve példát mutattak a kölcsönösség tiszteletben tartásának értékéről, a különböző emberekkel való érintkezésről, anélkül, hogy valakinek fel kellene adnia a maga identitását, mégis elfogadva a másikét. Így adják tovább a szülők gyermekeiknek az Úr atyai és anyai szeretetét. (vö. AL 172)

Idézzétek fel saját életetekből, mikor és miért éreztétek úgy, hogy most már felnőtté váltatok? Milyen változást jelentett ez családotokkal, szüleitekkel való kapcsolatotokban?

„Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt,” (Lk 2,52) összegzi Szt. Lukács Mária és József nevelő tevékenységének eredményét. Ezzel az evangélium rámutat a gyermek teljes fejlődésének legjobb és legalapvetőbb feltételeire. Az első helyen a bölcsességben való növekedés áll. Nem csupán a tudásban és képességekben való fokozott gyarapodásról van szó. A bölcsesség, latinul sapientia, etimológiailag a sapere szóval rokon. Ez utóbbinak jelentése mind a tudni, mind az ízlelni. Az növekszik bölcsességben, aki egyre mélyebben „belekóstol” az életbe, aki egyre tudatosabban éli saját életét. Hiába növekszik éveink száma, ahhoz hogy éretté váljunk meg kell ízlelnünk az életet, meg kell látnunk szépségét, örömét, meg kell találnunk értelmét. Sokan úgy gondolják, hogy az embernek a gondtalan gyermekévek elmúltával „majd megjön az esze”. Az evangélium arra tanít, hogy csak akkor válhat gyümölcsözővé bennünk Isten kegyelme, ha életünk minden szent napján – születésünk első napjától kezdve – tudatosodik bennünk létezésünk csodája. Amikor Istent arra kérjük, hogy avatkozzék be életünkbe, megfeledkezünk arról, hogy „a kegyelem föltételezi a természetet”, ahogy azt a skolasztikus filozófia megfogalmazza. Noha Isten kegyelme megelőz minden emberi cselekedetet, a kegyelem hatékonysága attól függ, hogy mennyire képes az ember Istenre hallgatni. Az evangéliumból tudjuk, hogy Jézus növekedése nem csak szülei szemében volt látható, hanem az emberek előtt is, azaz az egész közösség előtt. Mennyire szemben áll ez azzal a ma igen elterjedt individualisztikus szemlélettel, amely szerint a gyermek nevelése a szülők és a család belügye! Minden egyes személy fejlődése és érett személyiséggé válása fontos mindenkinek, mert minden személy java hozzájárul a közjóhoz, másrészt mindenki felelős minden emberi személyért. Ez az élet kultúrájának lényege, az élet pedig a családban jön létre és ott virágzik ki. A család nemcsak az életfakasztás, hanem az Isten ajándékaként érkező élet fogadásának is a helye. Minden új élet lehetővé teszi, hogy felfedezzük a szeretet ajándék természetét. Mindig újra elbűvöl bennünket annak szépsége, hogy már előbb szerettek minket: a gyermekeket már érkezésük előtt szerették. Ez Isten szeretetének elsőségét tükrözi, mindig Övé a kezdeményezés, mert Ő minden gyermeket szeretett, még mielőtt ezt bárki bármivel kiérdemelhette volna. A gyermekét méhében hordozó édesanya kérje Istentől a világosságot, hogy mélységében ismerhesse meg gyermekét és olyannak fogadhassa el, amilyen. (vö. AL 166, 170)

Hogyan tudjátok gyerekeiteket beavatni az élet szépségének, örömének élvezetébe?

Ma egyre általánosabb az a nézet, amely szerint az emberi életfakasztás nincs a családhoz kötve. Ennek a nézetnek a hívei – manipulálva a kevéssé tájékozott embereket – nem tesznek különbséget a természetes házastársi aktus és a mesterséges megtermékenyítés, vagy valamilyen más eljárás között. Sok mai ember nincs annak tudatában, hogy a gyermek ajándék, amelyet föntről kapunk. A Szentírás ezt a tényt így rögzíti: „Az ember aztán megismerte feleségét, Évát. Az fogant, megszülte Káint, és így szólt: »Embert kaptam Istentől!«” (Ter 4,1). Annak tagadása, hogy az emberi életfakasztásnak szoros kapcsolata van a családdal, nem csupán kulturális, erkölcsi, szociális, gazdasági, vagy antropológiai tévedés, hanem az Isten iránti érzék elveszítése, és ennek következtében annak állítása, hogy az ember önmaga létének irányítója, ideértve az új emberi lény létrehozását is. Teljesen másképp látjuk az életet, ha a hit perspektívájából szemléljük: „Ha egy gyermek nem kívánt körülmények között jön világra, a szülőknek vagy a család többi tagjának mindent meg kell tenniük azért, hogy Isten ajándékaként fogadják őt. Vállalniuk kell a felelősséget, hogy nyitottan és szeretettel elfogadják, mert amikor a világra jövő gyermekekről van szó, a felnőttek semmiféle áldozata nem minősíthető túl nagynak vagy túlságosan drágának annak elkerülése érdekében, hogy a gyermek azt gondolja, ő egy tévedés, aki nem ér semmit, aki ki lett szolgáltatva az élet sérüléseinek és az emberek hatalmaskodásának. Egy új gyermek ajándéka, akit az Úr egy apára és anyára bíz, az elfogadással kezdődik, az életre szóló védelmezéssel folytatódik, és végső célja az örök élet öröme. Az emberi személy végső beteljesedésének szem előtt tartása még inkább tudatosítja a szülőkben a rájuk bízott ajándék értékét.” (AL 166)

Mit tudtok tenni azért, hogy a gyerekek őszintén örüljenek, ha kistestvérük érkezik, hogy megértsék: minden gyerek – ők maguk is – Isten ajándéka?

„Az Egyház különleges hálával támogatja azokat a családokat, amelyek fogyatékos gyermekeket nevelnek és vesznek körül szeretetükkel” (AL 82), mert mindenkinél jobban megmutatják az emberi élet szent és abszolút értékét az egész világnak. Valójában „az emberi élet akkora érték, és az anyja ölén növekedő ártatlan gyermek élethez való joga oly elidegeníthetetlen, hogy semmiképpen sem tekinthetjük az anya saját testéhez való jogának azt a lehetőséget, hogy az ilyen élet ellen hozzon döntéseket. A magzati élet önmagában hordozza célját, és soha nem lehet egy másik emberi lény tulajdonának tárgya. A család oltalmazza az életet minden fázisában, az élet alkonyán is.” (AL 83) Az élet továbbadása isteni tett, ezért mondja Ferenc pápa: „Minden nő részesedik a teremtés misztériumában, amely megújul minden ember születésekor.” (AL 168) Ugyanakkor nem kevésbé szent dolog az új élet tisztelettel fogadása. Mária és József nagysága abban nyilvánul meg, ahogyan Isten szavát fogadták, lehetővé téve, hogy az megtestesüljön. Azok pedig, akik bármilyen oknál fogva biológiai értelemben nem válnak anyává vagy apává, épp úgy arra hivatottak, hogy az életet tiszteljék és befogadják. Az anyaság nem kizárólag biológiai adottság, hanem különböző módokon fejeződik ki (AL 178). „Akik szembenéznek az örökbefogadás kihívásával, és feltételek nélkül, ingyenesen befogadnak egy személyt, Isten szeretetének közvetítőívé válnak, aki ezt mondja: »Még ha anyád megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.« (vö. Iz 49,15)”. (AL 170) A családoknak éppen ez a befogadó szeretete képes életet adni azoknak, akik gyakran megtagadják azt.

A szeretet erejét megtapasztaló házaspár tudja, hogy ez a szeretet arra hivatott, hogy gyógyítsa az elhagyottak sebeit, meghonosítsa a találkozás kultúráját, harcoljon az igazságosságért. Isten a családra bízta a világ „otthonossá” tételét, ahol minden személy testvért lát embertársában. (AL 183) Mi más lenne képes az élet kultúrájának horizontját ténylegesen szélesíteni a világban, mint a család?

A keresztény házasságok a testvériség melletti tanúságtételükkel, szociális érzékenységükkel, azzal, hogy szót emelnek a hátrányos helyzetűek érdekében, világító hitükkel és cselekvő reményükkel életet visznek a társadalomba. Ezzel szemben korunkban a nárcizmus képtelenné teszi az embereket arra, hogy önmagukon, saját vágyaikon és szükségleteiken túltekintsenek. De előbb-utóbb aki használati tárgyként kezeli a másikat, ugyanazon logika szerint saját maga válik kihasználttá, manipulálttá és elhagyottá. Említésre méltó az a tény, hogy a kötelékeket gyakran olyan felnőttek szakítják el, akik „autonómiát” keresnek, és elutasítják az egymást támogatva és egymással törődve megöregedés eszményét. (vö. AL 184, 39)

Hogyan tudja a családi, baráti vagy plébániai közösség Isten szeretetét közvetíteni azokhoz, akik – saját hibájukból, vagy más okok miatt – nem látják a kiutat nehézzé vált élethelyzetükből?

Ugyanakkor egyedül a családnak van meg az az ellenállhatatlan erejű, Istentől kapott és a következő nemzedéknek továbbadandó képessége, hogy nagy szeretettel fogadja be a leányanyákat, az árvákat, a gyermekeiket egyedül nevelő nőket, a fogyatékosokat és mindazokat, akik különös szeretetet és közelséget igényelnek; a függőséggel küzdő fiatalokat; a magánytól szenvedő házasság nélkül maradottakat, elváltakat vagy özvegyeket; az öregeket és betegeket, akikkel senki nem törődik; egészen odáig, hogy karjaikba fogadják az életvitelükben leginkább katasztrófát szenvedett embereket. (vö. AL 197)

A család eleve az élet kultúrájának letéteményese, mert Isten a családban jelen van. Csak akkor lesz a világ emberségesebbé, akkor kap minden személy méltósága biztos védelmet, ha minden otthonban felismerik Isten és az élet közötti ősi és alapvető kapcsolatot.

Bíró László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Ferenc pápa kinevezte az új apostoli nunciust Magyarországra

Ferenc pápa kinevezte az új apostoli nunciust Magyarországra

Michael A. Blume érsek eddig Uganda apostoli nunciusa volt.

Ferenc pápa július 4-én, szerdán kinevezte az amerikai Michael A. Blume érseket Magyarország apostoli nunciusává.

Michael August Blume 1946-ban született az Egyesült Államokban, az Indiana állambeli South Bend-ben. Anyai ágon magyar származású. Verbita szerzetes. 1972-ben szentelték pappá, 2005-ben püspökké. 2013-tól Uganda apostoli nunciusaként teljesített szolgálatot. Ezt megelőzően pedig Benin és Togó apostoli nunciusa volt. Korábban az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsánál dolgozott.

South Bend városában egykor nagy magyar közösség élt. Az első magyar bevándorlók a feljegyzések szerint 1882-ben érkeztek. A magyar közösség 1910-ben szentelte fel első templomát, amelyet Szent Istvánról neveztek el. Ma is áll az 1916-ban épített Magyarok Nagyasszonya egykori magyar plébániatemplom, amelyet Prokop Péter papfestő 1961-ben kezdett festeni.

Új vatikáni dokumentum a Szüzek Rendjéről: Ecclesia Sponsae Imago - címmel

Ez az első szentszéki dokumentum, amely elmélyíti és szabályozza a női megszentelt élet sajátos formáját, ami a Szüzek Rendje. Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció prefektusa bejelentette: 2020-ban Rómában tartják a megszentelt életet élő szüzek világtalálkozóját, hogy a pápával ünnepeljék 50. évfordulójukat.

50 évvel az ősi Ordo virginum visszaállítása után, amelyet Boldog VI. Pál pápa kezdeményezett 1970-ben, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció közzé tette új instrukcióját „Ecclesia Sponsae Imago” címmel. A dokumentum a szinodális munka eredménye, amelynek célja, hogy a püspököknek, a megszentelt életet élő nőknek és a képzésben résztvevő nőknek irányvonalakat adjon és előmozdítsa ezt az életformát.

A szüzek rendje

A szüzek rendje (ordo virginum) az egyik legrégibb kifejezetten Istennek szentelt életforma. Már Szent I. Kelemen pápa (ur. 88-97) szólt azokról a szüzekről, akik „a mennyek országáért” (Mt 19,12) mondtak le a házasságról. 1970-ben a Szentszék közzétette a szüzek rendjébe való iktatás új szertartását. Az új egyházjog először szól a szüzek rendjéről: „A megszentelt élet formáihoz csatlakozik a szüzek rendje, akiket, amikor megvallják Krisztus szorosabb követésére irányuló szent szándékukat, a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szentel, Krisztussal, Isten Fiával, misztikus módon eljegyez és az egyház szolgálatára avat. Hogy elhatározásukat hűségesen megtartsák, és az egyház életformájukkal összhangban álló szolgálatát, egymást kölcsönösen támogatva végezzék, a szüzek társulhatnak egymással.” (604.k. 1-2.§) A szüzek az avatás ünnepélyes szertartása (consecratio virginum) által „Istennek szentelt személlyé, az Egyház Krisztus iránti szeretetének jelévé, az égi Menyasszony és az eljövendő élet eszkatologikus képévé válnak. Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva a szüzek rendje a világban élő nőt karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák.” (KEK 923-24.)

A 2020-as találkozó

A szöveg alapos történelmi áttekintésből indul ki, amely érinti a jelképeket, a rítusokat, a hagyományokat. Ezt azzal a szándékkal teszi, hogy új lendületet adjon a teljesen megváltozott körülmények között, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy saját életközegükben maradjanak anélkül, hogy szerzetesi fátylat kellene viselniük. Ez az életforma az évszázadok során mindig megtartotta meglepő vonzerejét, az egyház gazdagságát tükrözve. Ezt a gazdagságot ünneplik majd 2020-ban Rómában a pápával együtt egy hatalmas nemzetközi találkozón – fogalmazta meg Braz de Aviz bíboros.

A világban élő szüzek

A Megszentelt élet évében érzékelhetően növekedett a megszentelt életet élő nők száma az öt kontinensen. Számuk több mint ötezer és megemelkedett az egyházmegyés püspökökhöz érkező kérések aránya is, akikre rá van bízva az Ordo virginum pasztorális gondozása. Az életforma ezáltal is megőrizheti saját identitását, tiszteletben tartva és értékelve a kulturális kontextusok sokszínűségét, amelyekben az ősi karizma kifejezésre jut.

A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció titkára José Rodríguez Carballo érsek az Instrukció három alapvető pontját emelte ki, amelyből a szöveg kiindul.

Hivatás és tanúságtétel

Az első a Szüzek Rendjének hivatása és tanúságtétele. A megszentelt szüzesség bibliai és krisztológiai alapjaiból indul ki, bemutatja a karizmát, annak spirituális jellegét, a rend tagjait alkotó nők által felvállalt életformát. Az Instrukció kiemeli e hivatás teljes ingyenességét és máriás jellegét, emlékeztetve, hogy a szüzek az avatás ünnepélyes szertartásán (consecratio virginum) keresztül „az egyház eszkatológikus jelévé, Krisztus jegyesévé” válnak. Elsőként a szüzek kapnak meghívást arra, hogy kövessék Krisztust, felvállalva az önmegtartoztató, szegény és engedelmet fogadó életformát. Az imának, a bűnbánatnak, az irgalmasság cselekedeteinek szentelik magukat anélkül, hogy mellőznék az apostolkodást és elfogadnák az Evangéliumot életük meghatározó szabályaként. Felvállalják továbbá, hogy koruk embere, elsősorban a szegények és a rászorulók mellé szegődnek. A megszentelt életet élő nők élhetnek egyedül vagy családban, együtt más megszentelt életű nőkkel vagy minden olyan helyzetben, amely lehetővé teszi számukra, hogy a legjobban kifejezésre juttassák hivatásukat.

Az egyházmegyei gyökér

A dokumentum második része az Ordo virginum egyházi felépítményével foglalkozik a helyi és az egyetemes egyházban. Az egyházmegyei gyökerek konkrét megjelenítésére összpontosít, amely a szeretet, a szeretetközösség és a kölcsönös egymáshoz tartozás kötelékeit kell, hogy kialakítsa. A megszentelt életet élő nő érezze magát a helyi egyház leányának, osztozzon az életszentség történetében és járuljon hozzá a helyi egyház épüléséhez és küldetéséhez. Az egyház pedig különféle módon támogassa őt. A szöveg ezen része szabályozza mindazt, amely az állandóságot, a másik egyházmegyébe való átkerülést érinti, továbbá esetleges alapok létrehozására vonatkozik, amellyel a Szüzek Rendjének gazdasági fenntartását kívánják megoldani.

Megkülönböztetés és képzés

A dokumentum harmadik része a hivatás megkülönböztetést, valamint a spirituális és pedagógiai képzést taglalja. A hangsúly az egyházmegyés püspök szerepén van, akinek a feladata a jelölt hivatásának tisztázása, a megfelelő képzés biztosítása számára, a megszentelés kiszolgáltatásához vezető megkülönböztetés, a szertartás vezetése, majd a továbbiakban a megszentelt életű nő állandó képzésének elkísérése és támogatása.

A megszentelődés útja

Az egyházban ennek az ősi életformának az újra felkínálása anakronisztikusnak tűnhet – írja a kongregáció titkára –, valójában azonban bizalom a Szentlélek cselekedetében, amely sok nőt arra ösztönöz, hogy felvállalja ezt a hivatást az egyház által az évszázadok során bejárt út fényében és a jelenlegi történelmi kontextus igényeinek megfelelően. A megszentelődés valódi útjáról van szó, amely vonzó és igényes.

A nők értékét hasznosítani az egyházban

Egyben ez egy vonzó kihívás, amelynek célja, hogy jobban hasznosítsa és megértse a nők jelenlétét Isten népe körében és az egyházon belül. Az „Ecclesiae Sponsae Imago” dokumentum tehát segíteni akarja e hivatás szépségének a felfedezését. Továbbá hozzá akar járulni annak megmutatásához, hogy az Úr szépsége milyen sok nő életét átalakítja, akik mindennap megtapasztalják ezt az élményt – hangsúlyozza João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció prefektusa.

Évközi tizenharmadik hét szerdája

Évközi tizenharmadik hét szerdája

Az a jelenet, amit a mai evangéliumban olvasunk, minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb csoda, pontosabban ördögűzés Jézus részéről. A helyszínként megjelölt Gadara városa a Genezáreti-tótól mintegy 10 km távolságra fekszik, ezért nem tudni biztosan, miként történhetett az állatok tóba rohanása. Az viszont biztos, hogy pogányok által lakott területről van szó, amelyet megerősít, hogy sertések szerepelnek a történetben, hiszen a zsidók nem tartottak sertéseket, mert tisztátalan állatnak tartották.
Az elbeszélés több kérdést is felvet. Honnan tudják az ördögök, hogy Jézus az Isten Fia? Miért akarnak az ördögök a tisztátalan sertésekbe menni? Miért bünteti Jézus a pogányokat azzal, hogy teljesíti az ördögök kívánságát és veszni hagyja az állatokat? Aligha tudunk kielégítő választ adni ezekre a kérdésekre, ha szó szerint akarjuk venni, értelmezni az elbeszélést. Inkább a történet jelképes mondanivalójára figyeljünk! Jézus személyében eljött a Megváltó, akit még a gonosz lelkek is felismernek, s akitől rettegve félnek, mert hatalmát nagyobbnak tartják a maguk erejénél. Jézus küldetése nem csupán a zsidókhoz, az ószövetségi választott néphez szól, hanem minden nemzethez, a pogányokhoz is. Jézus isteni hatalmával megtöri a gonosz hatalmát és megszabadítja az embert. Jézus jövetelével elérkezett az üdvösség ideje minden ember számára.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!