2018. február 2., péntek

„Fény a Fényből, Krisztusunk!” – A megszentelt életet élők ünnepe a budapesti Örökimádás-templomban



„Fény a Fényből, Krisztusunk!” – A megszentelt életet élők ünnepe a budapesti Örökimádás-templomban


Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a szerzetesek világnapja is. Előestéjén, február elsején idén is szentmisére és közös imádságra várták a szerzetesrendek tagjait és a fiatalokat Budapesten, az Örökimádás-templomban, a szerzetes-elöljárói konferenciák és a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében.



Csend és fény jellemezte az ünnepet – miként a szerzetesek élete is talán e csendben való várakozást, vágyakozást jeleníti meg. A megszentelt élet napjának előestéjén fiatalok, különböző korú hívek és számos szerzetesrend tagjai gyülekeztek az Üllői úti Örökimádás-templomban – csendben és a fény után vágyva.
Az imaesten zenei szolgálatot végző Premontrei Kántorátus kórusa bevonult a szentélybe, majd Deák Viktória Hedvig nővér, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknője, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A különféle rendek tagjai nevében kifejezte: Gyertyaszentelő Boldogasszony vigíliáján ők, szerzetesek különösen örömmel adnak hálát Istennek az elhívásért, az odaadottságért.

A szentmisét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, hat paptestvér – köztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Beran Ferenc, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak spirituálisa – koncelebrálásával.
Köszöntő szavakkal fordult a megjelent szerzetesekhez és a fiatalokhoz Snell György, az imaest szónoka. Fény jött a földre, mikor megszületett a Megváltó, és ez a fény nem hunyt ki: újra és újra elárasztja a világot. A napkeleti bölcsek is e fényt követve indultak Betlehembe, és a világ világossága felragyogott a szívükben – fogalmazott szentbeszédében a püspök. Gyertyaszentelő Boldogasszony, a Gyermek Jézus templomban való bemutatásának ünnepe kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti egyház nem annyira Mária-ünnepnek, hanem a találkozások ünnepének tartja e napot.

A Jézussal való hatalmas találkozásokra – Simeon és Anna próféta asszony, majd később oly sokak találkozására – utalva  a szentmise szónoka hangsúlyozta: valami különleges erő lehetett ebben az emberben (mert az apostolok az embert láthatták benne először, amikor Jézus meghívta e halászokat a követésére). Azóta hány és hány találkozás és meghívás történt. „Jöjj, és kövess engem!” – Jézus e hívását követve a megszentelt életet élő férfiak és nők a fényforrás után mennek, s maguk is fényforrássá válnak. A megszentelődés útja más és más, de mindegyik Krisztus útja, a szeretet útja. Ő azt akarja, hogy mindannyian ilyen fényforrássá legyünk. E zajos világban kell hogy legyen csend és fény. „Kérjük a mi áldott Urunkat, hogy ez a fény ellenállhatatlanul vonzzon sok férfit és nőt Isten szolgálatára!” – fogalmazta meg homíliája végén sokak kérését a püspök.

A megszentelt életet élők szerzetesi fogadalomtételének megújítása következett. A jelen lévő szerzetesek égő mécsessel a kezükben az oltár elé sorakoztak. „E mécses a keresztség megújítását jelképezi, és fogadalmunkat, hogy Krisztus követésében szeretnénk járni” – hangzott el a fogadalomújítás kezdetén.

A szerzetesek Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke vezetésével megújították és megerősítették fogadalmukat, Istennek tett ígéreteiket, és odaadottságuk kifejezéseként mécseseiket mind az oltár elé helyezték. A fogadalomújítás e gesztusát kísérő ének – „Szállj be lelkünk hajlékába, ó világ világossága!” – a szerzetesek odafordulását hivatott kifejezni a világ világosságához, ugyanúgy, mint az ezután felolvasott könyörgések „Fény a Fényből, Krisztusunk!” megszólítása.

Az ige és a fény liturgiáját az áldozati rész követte, melynek végén a főcelebráns hálát adott minden Krisztusnak adott életért.
A szentmise után Versegi Beáta Mária nővér, a „házigazda” Nyolc Boldogság Közösség tagja köszöntötte és hívta tanúságtételre az általa korábban felkért szerzetest, illetve fiatalt. Mindketten a bizalomról beszéltek.
Ulrik M. Monika nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek egykori tartományfőnöknője, a Szerzetes-elöljárók Irodájának első vezetője először egy lelkigyakorlaton tapasztalt élményét osztotta meg: miután személyes kísérője imádságban minden alkalommal rábízta őt Istenre, „tetőtől talpig az Isten kezében éreztem magam” – fogalmazott. „Ez a bizalom elindítója volt bennem.” Tanúságtételében többek között arról is beszámolt, hogy amikor szorongani kezdett a betegség, a halál gondolatától, a következő felismerést kapta: „Az a kegyelem, amit ma kapok, az holnap nem elég; és azt a kegyelmet, amire holnap szükségem lesz, ma még nem kapom meg.”

A szervezők egy fiatalt arra kértek fel, arról szóljon az imaesten, hogy mit jelent számára szerzeteseket ismerni. Szabó Zsófi, aki a Nyolc Boldogság Közösség tagjaival van barátságban, elmondta: „Amikor megláttam őket, azt gondoltam, hogy »Nahát, ők angyalok!«. Most már tudom, hogy földre szállt angyalok, s tudom, hogy emberek.” A szerzetesek barátsága által nagyobb bizalmat, nyitottságot és befogadást tapasztalt, továbbá, hogy „ha valaki Krisztus tekintetével néz rám, az nagyon gyógyító lehet”. Tanúságtétele végén a lány kiemelte: barátságuknak köszönhetően tudja, hogy a szerzetesek emberek, emberiek; s mivel tudják, hogy emberek, ismerik határaikat.

Az imaest szentségimádással folytatódott – a meghívott szerzetesek és a közös ünnepre hívást érző résztvevők közül sokan maradtak az estébe nyúló adoráción, bekapcsolódva az énekelve mondott imádságba, melyet a Nyolc Boldogság Közösség tagjai és barátai vezettek. Az oltár körül gyertyák, mécsesek világítottak – mögöttük, szemmel nem látható ragyogással, az Oltáriszentség.
 


Kevin Doran ír püspök lelkipásztori levele az abortusszal kapcsolatos ír népszavazás előtt



Kevin Doran ír püspök lelkipásztori levele az abortusszal kapcsolatos ír népszavazás előtt


Kevin Doran elphini püspök „Az élet ajándéka – Közös felelősség” címmel január 26-án közzétett lelkipásztori üzenetének magyar fordítását közöljük. Az üzenetet a tavasszal tartandó, az abortusz legalizációjáról szóló népszavazás kapcsán írta a főpásztor.


Az ír alkotmány nyolcadik módosítása kimondja az anya és még meg nem született gyermeke egyenlő mértékű jogát az élethez. Nem függetlenül a nemzetközi nyomástól, idén tavasszal népszavazással döntenek Írországban az alkotmány e pontjának eltörléséről. Kevin Doran püspök a közelgő népszavazás okán szólt az írekhez lelkipásztori üzenetében.
* * *
AZ ÉLET AJÁNDÉKA – KÖZÖS FELELŐSSÉG
Kevin Doran püspök lelkipásztori üzenete
1. Az élet titka
2016 nyarán észrevettem egy hattyúpárt öt fiatal hattyúval úszni a Garavogue folyón. Következő tavaszra már majdnem teljesen megnőttek. Sáros, barna tollaikat új, fehér színűre cserélték. Rút kiskacsáknak tűntek korábban, de hattyúk voltak, éppúgy, mint a szüleik. Ha egy ilyen természetes dolog, mint ez, az élet titkának csodálatára és félelmére késztet minket, még inkább így tesz egy baba születése, aki a mi húsunkból és vérünkből való.
Mi, keresztények semmiképp sem vagyunk az egyetlenek, akik meglátják Isten keze munkáját egy új gyermek megformálásában, megszületésében. Ebben osztozunk a zsidókkal, a muszlimokkal, és különböző mértékben más vallási hagyománnyal rendelkező emberekkel is. A Szentírás legelső oldalaitól mélyen tudatossá válik bennünk Isten, aki életre és a vele való kapcsolatra hív bennünket, aki „megformált minket anyánk méhében” (Zsolt 139), és aki kiválasztott minket, hogy „szeretetben éljünk előtte” (Ef 1).
A férfi és a nő biológiai közreműködésével formálódik meg az új emberi embrió a megtermékenyítéskor, de Isten az, aki életadó lelkét lehelve új személyt alkot a saját képére és hasonlatosságára; a szülők szerető gondozására bízva, de a Vele való kapcsolatra teremtve őt. Benedek pápa nagyon szépen fejezte ezt ki, kimondva: „Nem vagyunk az evolúció véletlen és értelmetlen termékei. Valamennyien Isten gondolatának gyümölcsei vagyunk. Mindannyiunkat akarnak, szeretnek, mindegyikünkre szükség van.” Úgy gondolom, a legtöbb szülő ezt ösztönösen tudja, még akkor is, ha nem mindig tudják szavakba önteni.
A sejtbiológia felfedezéséig, kevesebb mint kétszáz évvel ezelőttig, senki sem tudta igazán, mi történik a megtermékenyítéskor vagy a várandósság korai szakaszaiban. Az apostolok idejétől azonban az Egyház mindig is azt tanította, hogy az emberi élet szent, az ártatlan emberi élet szándékos elvételét pedig súlyos bűnnek tekinti. A modern embriológia most már világossá teszi, hogy nincs konfliktus a hit és az észszerűség között. Az új ember élete, aki kilenc hónap elteltével kisbabaként megszületik, a megtermékenyítéssel kezdődik. Az új gyermek genetikai identitása már a fogantatástól kezdve jelen van. Minden más egyszerűen természetes fejlődés.
2. Felelősségvállalás az emberi életért
Az utakon és a munkahelyeken egyre nagyobb figyelmet fordítanak az ír társadalomban az élet ajándékának megóvására vonatkozó közös felelősségünkre. Ezzel a háttérrel magunk mögött még nehezebb megérteni, hogy miért javasolná bárki is, hogy legalizálják az abortuszt.
II. János Pál pápa és Ferenc pápa is elismerték, hogy számos tényező befolyásolhatja az abortusz melletti döntést, és hogy ez egy fájdalmas és összetörő döntés lehet. Mindkét pápa, ragaszkodva ahhoz, hogy az abortusz mindig súlyos bűn, biztosított minket arról, hogy Isten kegyelme mindig elérhető számunkra, amikor hozzá fordulunk. Ez minden bizonnyal a helyes egyensúly.
Az abortuszért természetesen nem csak a nő tartozik felelősséggel. Ahogy II. János Pál pápa írja, mindannyiunknak része van a felelősségben azokért a döntésekért, melyeket meghozunk, vagy elmulasztunk meghozni.
„A jó és a rossz, a halál és az élet, a »halál kultúrája« és az »élet kultúrája« közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. De nemcsak »előtte«, hanem a konfliktus »kellős közepében« állunk: részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy föltétlenül az élet javára kell választanunk.” (Evangelium vitae, 28)
Amikor a választáshoz való jogról esik szó, egyre inkább elfelejtjük, hogy egy másik személy is jelen van; egy olyan sérülékeny személy, akinek nincsen választása, és aki teljes mértékben mások védelmétől függ. Ha a társadalom elfogadja, hogy egy embernek van joga véget vetni egy másik ember életének, nem lehetséges többé azt állítani, hogy bárkinek is alapvető emberi joga lenne az élethez való jog. Számos EU-tagállam legalizálta már az eutanáziát. Meggyőződésem, hogy ha bármilyen teret is engedünk az abortusznak, ugyanezeket az érveket, amelyeket most az abortusz igazolására használnak, alkalmazni fogják az elesett idős vagy súlyosan fogyatékos emberek életének kioltásának igazolására is. Ez a végső határ. Ha átlépjük, nem lesz könnyű a visszaút.
Eszembe jutnak a költő, John Donne szavai, aki így ír:
„Minden halállal én leszek kevesebb,
mert egy vagyok az emberiséggel;
ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang:
érted szól.”
                                   (Sőtér István fordítása)
3. Javaslat az életpárti alkotmánymódosítás eltörléséről (40.3.3 cikkely)
A nyolcadik alkotmánymódosítást tárgyaló Oireachtas Bizottság felvázolja a legalizáció széles jogszabályi lehetőségeit, ha és amennyiben a 40.3.3 cikkelyt eltávolítanák az alkotmányból. Ezek a lehetőségek magukba foglalják:
– a tizenkettedik hétig végzett abortuszt, mindenféle korlátozás vagy indoklás nélkül;
– a születés pillanatáig végzett abortuszt, ha az orvosok úgy vélik, hogy a magzat valószínűleg meghal a születés előtt vagy röviddel azután;
– az abortuszt, ha a nő élete vagy egészsége veszélyben forog; az egészséget pedig úgy definiálják, hogy az a mentális egészséget is magában foglalja.
Ezek a javaslatok a jelenleg Nagy-Britanniában hatályos törvényeknél is jelentősen liberálisabbak, ahol a még meg nem született gyermekek valamivel több mint ötödét abortálják évente. Nagy-Britanniában elméletileg az összes abortuszt egészségügyi indokkal végzik, de az egészség kiterjesztett fogalmát használva, amely az anya mentális egészségi kockázatát is magába foglalja, így ez a gyakorlatban kérésre végzett abortuszt jelent.
A 12 hetes javaslat alapján az abortuszt a háziorvosi szolgálaton keresztül biztosítanák. Ez radikálisan megváltoztatná az orvostudomány ethoszát, amely mindig is a betegek gyógyításáról és a betegségek megelőzéséről szólt. Az abortusznak semmi köze az egészségügyi ellátáshoz. Semmit sem tartalmaz a háziorvosaink munkaköri leírása, amely akár csak egy pillanatig is azt sugallná, hogy az emberi élet kioltásában kellene részt venniük. Egyes orvosok elfogadhatják ezt, de sokan fognak nagy bajba kerülni ezáltal, és szükségük van a támogatásunkra.
Az Oireachtas Bizottság legfőbb javaslata azonban, hogy a 40.3.3. cikket egyszerűen helyezzék hatályon kívül. A (gyermeket és az anyát megillető) élethez való jogról szóló való hivatkozást eltávolítanák az alkotmányból, és nem helyettesítenék semmi mással. Ez az alkotmányos kérdés az egyetlen kérdés, amit Írország népének vállára helyeznek majd. Ha elfogadnánk, hogy a 40.3.3. cikket egyszerűen töröljék, a kormány teljes mértékben szabad kezet kapna ahhoz, hogy olyan abortuszrendszert vezessen be, amilyet csak akar, most, és a jövőben bármikor. A népszavazás előtti ígéretek semmilyen értelemben nem lennének kötelező erejűek. A Bizottság arra kéri az állampolgárokat, hogy biankó csekket adjanak a kormánynak. Sosem volt jó érzésem a biankó csekkekkel kapcsolatban.
4. Együttérzés és igazság
A legtöbb ember, akivel találkozom, láthatóan elég egyértelműnek gondolja, hogy a meg nem született gyermek valóban egy emberi kisbaba. Az emberek azzal küzdenek, hogy egyensúlyba hozzák ezt az alapvető igazságot annak szükségével, hogy együttérzők legyenek; és ez így van jól, mert valóban együttérzőknek kell lennünk. De min alapszik a valódi együttérzés? Vajon együttérzően viselkedünk egy súlyos nehézségekkel küzdő nővel, ha azt mondjuk: „Talán meg kellene fontolnod a gyermeked életének kioltását azért, hogy megkönnyítsd a szenvedésed vagy a traumád.” Nem tehetnénk ennél jobbat?
Az együttérzés mély szimpátia vagy érzékenység érzése. Erkölcsileg jó, ha arra ösztönöz minket, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a másik felé, de ennek a tettnek összhangban kell lennie az igazsággal. Egyes jó szándékú emberek talán az együttérzés kedvéért veszik fontolóra a nyolcadik alkotmánymódosítás eltörlésére irányuló szavazást, de amennyiben a szavazat szándéka, hogy emberi kisbabákat abortáljanak, megkérdezném: „Hogyan lehet ez a tett nem súlyosan bűnös, amikor ilyen egyértelműen szemben áll az igazsággal?”
5. Mi mit tehetünk?
Úgy gondolom, hogy nagy segítséget jelentene, ha az emberek, akik hisznek a meg nem született gyermekek élethez való jogában, beszélgetnének erről a szomszédjaikkal és a barátaikkal egy csésze tea vagy egy korsó sör mellett, úgy, mint ahogy a sportról vagy a politikáról szoktak. Itt nem a vitákról vagy veszekedésekről van szó. A legalapvetőbb szinten ez csak arról szól, hogy lássák meg az emberek, nincsenek egyedül, és hogy teljesen észszerű hinni az élethez való jogban.
Az emberek néha úgy beszélnek az imádságról, mintha az az utolsó menedék lenne. Én nem így látom. Az imádságban olyan szíveket kérünk, amelyek összhangban vannak Isten szívével. Ha nem biztosak abban, hogy hogyan szavazzanak, vagy mit tegyenek, biztatom Önöket, hogy imádkozzanak naponta a bölcsesség ajándékáért, és engedjék meg a Szentléleknek, hogy vezesse Önöket. Lelki erőforrásokat találhatnak a www.chooselife2018.ie oldalon.
A politika nem csak a politikusoké. A politika a jó kormányzás művészete, és egy demokráciában nekünk mindannyiunknak szerepet kell vállalnunk a kormányzásban. Tehát beszéljenek a politikusaikkal, vagy írjanak nekik, és tegyék világossá számukra, hogy meg akarják védeni a meg nem születettek életét. Legyenek udvariasak, de győződjenek meg róla, hogy tudják, hogy ott vannak, és tudják, hogy mit gondolnak.
Bármi is történik az alkotmány tekintetében, továbbra is szükség lesz a nők támogatására, különösen azokéra, akik kihívásokkal kerülnek szembe várandósságuk során. Ezt szem előtt tartva keresem, hogy hogyan lehet (a legfelsőbb bíróság által biztosított) válságterhességi tanácsadáson túlmenően olyan további támogatást nyújtani számukra, amely képessé tenné őket, hogy az életet válasszák, nemcsak a baba miatt, hanem a saját érdekükben is. Örömmel hallanék ilyen lehetőségekről bárkitől, aki olyan különleges szakértelemmel vagy személyes tapasztalattal rendelkezik e téren, amely segíthetne nekünk a válaszok megformálásában.
Isten áldja Önöket, és adjon Önöknek bölcsességet és bátorságot, hogy szeretettel tanúskodjanak az élet örömhíréről.
+ Kevin Doran
Elphin püspöke
2018. január


Gyertyaszentelő



Gyertyaszentelő


Negyven nappal Jézus születése, a karácsony ünnepe után az Úr Jézus templomi bemutatását ünnepeljük a mai napon. Az evangéliumi jelenet a mózesi törvényre való hivatkozással kezdődik. A törvények szerint a fiúgyermeket világra hozó anya a szüléstől kezdve 7 napig tisztátalannak számított, majd pedig további 33 napon keresztül „kultuszképtelen” volt, azaz nem vehetett részt istentiszteleten, nem érinthetett megszentelt dolgokat és mindvégig házában kellett tartózkodnia. A negyven nap elteltével elhagyhatta a házat és áldozatot kellett bemutatnia annak jeléül, hogy elteltek tisztulásának napjai. A mózesi törvénynek ezek az előírásai tehát Máriára, a szülő anyára vonatkoztak. Egy másik törvényi előírás az újszülött gyermekre, pontosabban az elsőszülött fiúgyermekre vonatkozott. Az elsőszülöttek az Úr tulajdonai voltak, Isten szolgálatára lettek rendelve, de azt a szolgálatot csak a Lévi törzséhez tartozók, azaz a leviták látták el. A többi törzs elsőszülött gyermekeit meg kellett váltani, és ők nem végeztek istentiszteleti szolgálatot. E két törvényi előírás teljesítése miatt érkezett Mária és József a gyermek Jézussal a jeruzsálemi templomba.
Bár Lukács evangélista jól ismeri ezeket a zsidó előírásokat, mégsem Jézus kiváltásáról beszél, azaz nem arról, hogy Jézus mentesülne a szolgálattól, hanem annak ellenkezőjéről. Noha Jézus nem Lévi törzséből származik, mégis különleges módon Istennek szentelt személy. Erre a különleges szerepre utal Simeon és Anna megjelenése, akik a templomba hozott újszülött gyermekben felismerik Isten Fölkentjét, a Szabadítót, a Megváltót.
Felismerem-e a betlehemi gyermekben a Megváltót, aki az én életembe is elhozza az életszentség világosságát?
© Horváth István Sándor

Imádság

Sokan vannak, kik Jézus mennyei országát szeretik, de kevesen, kik keresztjét viselik. Sokan kívánják vigasztalását, de kevesen viszontagságát. Sokan szegődnek hozzá társul az asztalhoz, de kevesen a megtartóztatáshoz. Mindenki óhajt vele örvendezni, de kevesen akarnak érte valamit tűrni. Sokan követelik Jézust a kenyértörésig, de kevesen a szenvedés kelyhének ürítéséig. Sokan tisztelik csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig. Sokan szereik Jézust, míg baj nincsen. Sokan dicsérik és áldják, míg némi vigasztalását tapasztalják. Ha pedig Jézus elrejtőzik és kissé magukra hagyja őket: vagy panaszra fakadnak, vagy elcsüggednek.
Kempis Tamás
 


2018. február 1., csütörtök

Pio atya szavai segíthetnek, ha szomorú vagy



Pio atya szavai segíthetnek, ha szomorú vagy

A sötétség és a depresszió állapota nem légüres tér. Olyan tér, amelyet felismerések, megérzések töltenek be – melyeket átmenetileg képtelenek vagyunk meglátni.

„Nyújtsd ma a kezed olyan magasra, amennyire csak tudod, és Isten keze elér hozzád” – idézi a mondást Margaret Rose Realy bencés obláta az Aleteia hasábjain. Számára ez a kis idézet az egyik menedék, amikor érzi közeledni az érzelmi sötétséget, rosszkedvet, súlyosabb esetben: a depressziót. Sokak számára ez a fajta sötétség egy nem annyira kedves, ám régi ismerős – a „Fekete kutya”, ahogy a depresszióval évtizedeken át küzdő Churchill nevezte.
A szakirodalom számtalan mentális zavart sorol fel és definiál; a szezonális affektív zavar például rendszerint az év azonos időszakában támad – általában télen. Megközelíthetjük a problémát Keresztes Szent Jánossal is, aki a lélek sötét éjszakájáról írt... De bárhogy is jutsz el a lélek valamely depresszív, borongós állapotába, bármilyen előzményei is legyenek, a legfontosabb a sötét időkben: kinyújtani a kezed.
A sötétség és a depresszió állapota nem légüres tér. Olyan tér, amelyet felismerések, megérzések töltenek be – melyeket átmenetileg képtelenek vagyunk meglátni. Ha egyedül akarjuk végigcsinálni, gyakran túl kimerültnek bizonyulunk hozzá, hogy a víz felett maradjunk, és megadjuk magunkat a reménytelenség hullámainak.
Kinyújtani a kezed valaki felé nem feltétlenül belülről fakadó mozdulat, amikor pszichés vagy spirituális okokból épp kezdesz elmerülni a depresszióban. Habár korábban voltak, akik azt állították, a kétségbeesés annak a jele, hogy hátat fordítottunk Istennek, van egy másik oldala is a kétségbeesésnek, amit sokszor nem veszünk figyelembe: „Mindenben Isten dicsősége valósuljon meg” – olvashatjuk Szent Benedek Regulájában, Péter apostol levele nyomán (1Pét 4,11) .
Nemrég egy gyónásban – amikor éppen egy depressziós időszakon ment keresztül – Margaret Rose Realy különös penitenciát kapott. A vízen járó Jézusról és Péterről kellett olvasnia (Mt 14,30–31), majd arra a pillanatra összpontosítani, amikor Péter kétségbeesetten kinyújtja kezét az Úr felé – a másodpercnek arra a töredékére, mielőtt Jézus megfogná a kezét.
Sötét és kétségekkel teli pillanat lehetett Péter számára, akinek hite elbizonytalanodott, megingott. Ugyanakkor belülről fakadt a mozdulat, a fulladástól félő ember mozdulata: kinyúlni, megragadni bármit, amiben megkapaszkodhat, hogy megmentse életét. A lelki túlélés ösztöne hasonló a fizikaihoz: a vágyhoz, hogy életben maradjunk, amikor éppen kimerültek vagyunk, és életünkért küzdünk a mély vízben.
A bencés obláta elmondja, gyakran elolvassa, akár egymás után többször is Pio atya szentáldozás utáni imáját. A depresszió egy csata, és sokak számára életreszóló kereszt. Ha hordozzuk, amennyire csak tudjuk, s közben kinyújtjuk a kezünket segítségért, mélyebb és érettebb hitre vezettetünk, ami, mint minden erény, nem egykönnyen nyerhető el.
Maradj velem, Uram, mert szükségem van rá, hogy jelen legyél, hogy el ne feledjelek. Tudod, milyen könnyen elhanyagollak.
Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok, és szükségem van az erődre, hogy ne bukjam el olyan gyakran.
Maradj velem, Uram, mert te vagy az életem, és nélküled nincs bennem szenvedély.
Marad velem, Uram, mert te vagy világosságom, s nélküled sötétség borul rám.
Maradj velem, Uram, hogy megmutasd akaratodat.
Maradj velem, Uram, hogy halljam hangodat, és kövesselek téged.
Maradj velem, Uram, mert szeretnélek nagyon szeretni, és mindig a te társaságodban maradni.
Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.
Maradj velem, Uram, mert akármilyen szegényes is a lelkem, azt szeretném, hogy téged vigasztaló hely legyen, a szeretet fészke. Ámen.