136. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.23.szombat

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

elmélkedés harmadik rész

Nézetek az egyes emberek szellemi lelkének halál utáni sorsáról

Mi, katolikusok azt valljuk, hogy a halál beálltakor a szellemi lélek eltávozik a testből, épen megmarad, de egyedül semmit nem tud már tenni, ami az örök életét befolyásolhatná. Több csoport másként gondolkodik erről a kérdésről: Közvetve tagadják a materialisták. Az ő alapelvük, hogy csak a látható, tapintható anyag létezik, szellemi létező nincsen. Az embernek sincs szellemi lelke, tehát a halál után csak a holttest marad. A panteisták: csak a látható dolgok léteznek, ezek együtt jelentik az istent. A halálban eltávozott lélek beleoszlik ebbe az anyagi mindenségbe. Az agnosztikus pozitívisták: nem lehet tudni semmit a halál utáni életről. Közvetlenül tagadják: az origenisták (Origenész követői): Szerintük az angyali lelkeket is állandóan új próbáknak vetik alá. Aki bűnt követ el, kap egy testet, ebben él a földön, amíg meg nem javul. Ha megjavult, visszamehet az égbe egy újabb próbáig. Körforgás. A teozófusok, akik szerint a rendkívüli emberek közvetlenül megismerik Istent. Aki még nem ilyen, javuljon. Ez a javulás azt jelenti, hogy a lélek más és más testekbe költözve változik, vezekel, javul a teljes tisztulásig. Akkor egyesülhet az istenséggel. Ők személyes Istent nem ismernek. Hirscher szerinte az erkölcsileg nem teljesen romlott emberek haláluk után is kaphatnak alkalmat Istentől a javulásra.

Az EGYHÁZ TANÍTÁSA:

IV. Ince pápa: „Ha pedig valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az kétségkívül az örök kárhozat tüzében szenved örökre. –Megkeresztelt kisgyermekek lelkei, és olyan felnőttek lelkei is, akik szeretetben halnak el és sem bűn nem terheli őket, sem emiatt valami elégtétel kötelessége, azonnal bejutnak az örök hazába”. (D 457)
II. Lyoni zsinat: „Azoknak a lelke pedig, akik a szent keresztség felvétele után egyáltalán semmi bűn szeplőjét nem vonták magukra, és azokét is, akik a bűn elkövetésével szerzett szeplőt vagy testükben maradva , vagy azok levetése után megtisztultak, azonnal befogadja az ég. Azoknak a lelke azonban, akik halálos bűnben, vagy pusztán áteredő bűnben halnak meg, azonnal a pokolra kerülnek, noha nem egyenlő büntetéssel bűnhődnek”. (D 464; XXII. János D 493a)
MINŐSÍTÉS: Meghatározott hittétel tehát, hogy azok üdvözülnek, akik kegyelem állapotában halnak meg, és azok kárhoznak el, akik halálos bűn állapotában. Meghatározott hittétel: a mennyország és a pokol lényeges dolgok tekintetében változhatatlanul örökké tart” (Takács József: Dogmatika 845-846 oldal alapján) 

135. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.22. péntek

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

második rész

Az érdemszerzés állapota, vagyis a próbatétel állapota a halállal véget ér.

Isten az első emberpárnak, Ádámnak és Évának lelkük teremtése és a testükkel való egyesítése alkalmával azonnal megadta a megszentelő kegyelmet. Ezzel gyermekévé fogadta és a mennyország örökösévé tette őket. Ez azt jelenti, hogy az Isten képmása, az Ő nevében minden földi dolog, élettelen és élő felett uralkodik Isten megbízásából: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön”. (Ter 1,28) Az ember tehát minden élettelen és élő földi lény ura,de nem ura a saját emberi fajtájának, senkinek az életét nem veheti el, a saját magzatáét sem, sőt a saját életét sem. Az ember életét Isten örökkévalónak rendelte, hasonlóan az angyalokéhoz. Kivételt képez a mennybe való belépés és a mennyei örök boldogság elnyerésének módja. Az angyalok pillanatok alatt átestek a próbán: aki ezt okosan tette, birtokolja a kegyelem mértéke szerint az örök boldogságot a nélkül, hogy annak elvesztése szóba kerülhetne. Az ember életének egyedüli Ura a fölséges Isten. Az embernek az üdvösségét hosszabb-rövidebb próbatétel határozza meg. Ez a földi életben történik. Ezt az állapotot latinul viator, magyar szakszóval utas állapotnak nevezzük. Ebben élve növelni kell a megszentelő kegyelem mennyiségét (fokát), erősíteni a hitünket és a szeretetünket, ami nem szóbeli igyekezetet jelent, hanem a mellénk rendelt emberek állandó segítését, boldogabbá tételét jelenti mégpedig szabadon, Isten akarata szerint. Isten a földön rendszerint nem jutalmazza gyermekeit, hanem összegezi a földi életben tett jócselekedeteket, és ezek mértéke szerint adja a léleknek a mennyei boldogság erősségét, intenzitását vég nélkül, tehát örökké. A másokat boldogító, önzetlen szeretetet Istennek életünk minden percére kijelölt terve szerint kell gyakorolnunk. A tervet életünk tudatosuló korától halálunk percéig kell teljesítenünk. Mivel Isten nem közli velünk a részleteke, nekünk kell imával, figyelmes szeretettel keresnünk módozatait. Viszonylag könnyen rátalálunk az ismert állapotbeli kötelességeinkre, pénzért végzett munkánkra. A hirtelen jelentkező gondokban is döntenünk kell utcán, balesetben, veszélyben arról: ez itt most az én dolgom? Ha tiszta lelkiismerettel annak látom, vagy ha tudok gyorsan úgy dönteni, akkor legjobb akaratommal és tehetségemmel igyekezzem szolgálni a rászorulót. Mindenképp foglaljam bele reggeli imámba: Uram, nyisd rá szememet a nekem szánt feladatokra, és adj hozzájuk alkalmas erőt. Óriási előnyben vannak azok, akik részesültek a bérmálás szentségében, mert a Szentlélek a lelkükbe szállt, állandóan bennük él, hogy az értelmüket megvilágosítsa, akaratukat,a hitüket folyamatosan erősítse és a hitük szerint tudjanak élni. Ha a kellő időben adott szülői, gyóntatói jó tanács hatására a növendék igyekszik mindent megtanulni, akkor sokoldalúan tud segíteni adott alkalmakkor. Amikor halálunk közeleg, a jó tanács Anyját kérhetjük bizalommal, hogy az esetlegesen elmaradt jót segítsen pótolni. Amikor kiszakad a lelkünk a testünkből, és tökéletesen tisztán feltűnik benne az Isten által készített élet-tervünk, akkor látjuk meg: mit szólhat majd az igaz Bíró? Szorongás vagy kicsattanó öröm kél-e bennünk a tapasztaltak láttán. Csak tisztán, állandóan, önzetlenül érdemes szeretni. Ott dől majd el, ki volt közülünk az igazán okos VIATOR? 

134. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.21. csütörtök

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

A Szentírás ószövetségi része a világ teremtésével kezdődik. Megismertet bennünket azzal a ténnyel, hogy öröktől fogva nincs más, csak az Isten. A látható világból tehát semmi nincs a kezdet kezdetén. Úgy is mondhatjuk, hogy minden, ami nem Isten, akkor kezdett lenni, amikor Isten létet adott neki. Ezt a létet Isten láthatatlan szellemek és látható anyag-világ formájában hozta létre. A Dogmatika tudománynak utolsó fejezete azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a teremtésben kapott lét formáinak lesz-e és mi lesz a vége? A régi görög neve arra figyelmeztet, hogy a kinyilatkoztatás, vagyis azok az információk, amelyeket Isten eligazításunkra adott mind a teremtésről, mind annak a végső állapotáról, arra tanítanak, hogy a teremtett világ mostani állapota mind kiterjedésben, mind fennállásában véges, múlékony és nagy része meg is szűnik. Vannak azonban jelei annak is a kinyilatkoztatásban, hogy Krisztus másodszor is eljön, ezzel megvalósul az általános feltámadás az emberek részére, majd megtörténik a végítélet és megkezdődik Isten örökké tartó uralma. Ha mindezt tárgyalni akarjuk, akkor a tudományos munkánknak címe inkább így lesz helyes a végső dolgok helyett: A beteljesítő Istenről. Amint a teológia mindegyik része Istenről szól (Beszéd az Istenről).De, ha kicsit emberibb módon próbáljuk feltenni a kérdést, vagyis hogy kezdett vagy kezdhetett ezzel a tapasztalat-gyűjtő, feldolgozó, összegező ember foglalkozni, azt állapíthatjuk meg: Mózes látomásban tapasztalta a semmi, „a kietlen, csendes, lény nem lakta éj” (Vörösmarty: Csongor és Tünde) élménye után, hogy Isten parancsa nyomán „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött” (Ter 1,1-2) Majd „Legyen világosság! És lett világosság”(3) „Legyen boltozat a vizek között”(6) „Isten elnevezte a boltozatot égnek” (8) Amikor már volt kinyilatkoztatás, elképzelhető, hogy Isten már Ádámnak is mondott részleteket a világ teremtéséről, akkor felkémlelhetett némi gyanú az emberek eszében: Hátha ezt egyszer meg is szünteti. Hiszen láthatták az élőlények pusztulását, láthattak viharvert erdőt, netán földrengést. Az emberek életének eléggé a kezdetén nemcsak születésüknek, de Ábel halálakor a legfontosabb és legszebb látható lénynek, az embernek a halálát is megtapasztalhatták. Ebből és más természetes vagy erőszakos ember-halál esetén felmerülhetett a gyanú: Hátha egyszer az emberéletnek e is vége lesz? Augusztusi csillaghullás idején még attól is megrettenhettek, hogy a szépen ragyogó égitesteket is várhatja valami katasztrófa. Ugyanígy elgondolkodtató lehetett a mindennapi élet tömkelegében istenbántó káromkodást hallani. Isten hite és parancsai nem a Sínai hegy alatt keletkeztek, hanem rá voltak írva az emberi szív hústábláira is. (2Kor 3,3) Ha ez a régi emberek lelkiismeretében tudatos volt, elgondolható, hogy az elszámolás tényéről is voltak fogalmaik. Az Újszövetségben olvashatjuk, hogy a nagy elszámolás, az utolsó ítélet után megtörténik a zsoltáros szerinti ígéret arról, hogy Isten Jézus Krisztus lába alá vet mindent és mindenkit: „Mert addig kell neki uralkodnia, míg ellenségeit mind a lába alá nem veti (Zsolt 110,1). Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban azt mondja: „Minden alá van vetve” (Zsolt 8,7), kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben”. (1Kor 15,25-28) Amin tehát az egyszerű ószövetségi ember is elgondolkodhatott már az Újszövetségben az az általános világ végi pusztulás után valami csodálatosan szép „ÚJ VILÁGBAN” jelenik meg és tart örökké, a mi örömünkre. 

VIRRASSZATOK és IMÁDKOZZATOK

VIRRASSZATOK és IMÁDKOZZATOK

Szent Péter apostol székfoglalása

1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19

„Nem nyerészkedésből, nem uralkodva”

Ma Péter apostolt, mint két egyház főpásztorát ünnepeljük. Nem mondhatjuk, hogy két egyházmegye püspöke, mert az ő idejében még nem alakult ki az Egyház szervezete, ezek városi püspökségek voltak. Az első: a szíriai Antiochia. Nem Péter alapította ezt az egyházközséget, hanem oda menekült, amikor az angyal csodálatosan kimentette Heródes király börtönéből. Ez az egyházközség fogadott be először nagyobb számú pogányt a keresztség révén. Ide hívta meg Barnabás az üldözőből buzgó kereszténnyé lett Sault, és később a Szentlélek parancsára innen indultak ők ketten a nagy missziós utakra. Péter aztán indult tovább Rómába, a birodalom központjába. Nyilván nem a karrier indokolta döntését, hanem őt is a Szentlélek küldte oda. Az sem lehetetlen, hogy távoli célként már maga Jézus így irányította főapostolát. Róma tehát a második katedrája Péternek. Leveleit már onnan írja, és ott is halt vértanúhalált. Mivel pedig Róma püspökeként halt meg, kezdettől a hivatali utódai lettek az egész Egyház főpásztorai. Első utódját még ő maga nevezte ki, a későbbieket pedig megszabott rend szerint választották mind a mostani korig. Választják, de a hatalmat Isten adja közvetlenül. Ezt el nem veheti tőle senki.

VIRRASSZATOK és IMÁDKOZZATOK

VIRRASSZATOK és IMÁDKOZZATOK

Nagyböjt 1. hete csütörtök

Eszt 4,17; Mt 7,7-12

Eszter imája.

Eszter Artaxerxész perzsa király idejében élt. Szüleit eltemette, nagybátyja fogadta örökbe. Nagyon széplány volt. A király egy lakomán dicsekedni akart Vásti nevű felesége szépségével. A királyné azonban nem volt hajlandó bemutatkozni. Ezért a sértésért elvesztette királynéi méltóságát. Óriási keresés indult országszerte, hogy a legszebb lány legyen az új királyné. A választás Eszterre esett. Történt, hogy egy Ámán nevű főúr a király bizalmasa lett. Mindenki hódolt előtte, csak Eszter nagybátyja Mardókeus nem. Ezért Ámán megharagudott rá, s nemcsak őt, de egész népét el akarta pusztítani. A szomorú hír eljutott Eszterhez, és mélyen megrendülve a veszedelemtől, Istent hívta segítségül, hogy a király szívét javukra fordítsa. Ezt az imát hallhattuk az olvasmányban. Imája meghallgatásra talált, népe megmenekült, a gonosz főúr saját udvarán, bitófán végezte. Magyar Asszonyok, Édesanyák, Lányok! Ti nem hallottátok őseitek korából, hogy hogyan fogadott be bennünket nagy családjába Urunk Jézus és az Ő Édesanyja, a Magyarok Nagyasszonya? Azt talán hallottátok, hogy tatárdúlás, törökvész, világháborúk, fogolytáborok idején hogyan imádkoztak a nagyhitű magyarok nők férjekért, katona fiakért? Tudom, mert láttam a búcsújárók, fogolymisék könnyes könyörgőit! Nem menekülni kell, hanem szembeszállni az ellenséggel. Nem Dobó Katicaként forró szurokkal, hanem erényekkel és imádsággal. A hazáért, fiatokért, lányotokért, unokátokért. A hitüket, tudásukat, becsületes magyarságukat fenyegeti veszély. És a családot.Vigyázzatok.

133. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.20. szerda

Isten színe-látása az Ő szeretetével és a legnagyobb örömmel jár együtt

A tétel értelme: azt állítottuk az előbbi fejtegetéseinkben, hogy Isten közvetlen intuitív víziója az égben nyerhető el. Ebben a tételben pedig arról szólunk, hogy a földön tapasztalt boldogság magas foka akkor érhető el, ha látjuk azt vagy azokat, akiket nagyon szeretünk, együtt lehetünk velük, és a velük való találkozás felébreszti életünk sok-sok boldog találkozásának örömét. Ha a földi életben is eláradhat bennünk ilyen nagyfokú szeretet és öröm, amivel kapcsolatban azért valami kis hátsó gondolat vagy érzés arra figyelmeztet bennünket, hogy ez a csodálatos földi élmény-sajnos- nem tarthat örökké, mert itt „Minden elmúlik egyszer, minden végére ér”, akkor felemelhet bennünket a hitünk ígérete, hogy megszűnik az idő, nem kell félnünk, hogy változás áll be életünkben. Ez az állapot nem változik meg soha. A végtelen Szeretet szeret minket, mi is szerethetjük Őt, ez együttesen és minden más örömünkkel tökéletesen együtt van bennünk és el sem veszíthetjük soha. Akik hittel elfogadják, hogy van mennyország és Isten kegyelméből oda feljuthatunk, ezt a tételt is vallják. Az Egyház tanítása így, ilyen alakban nem található, de hallgatólagosan föltételezik a megnyilatkozások, hogy az égben az Istenboldogító szeretetét és örömét birtokoljuk, mint a vízió következményét. Többször pedig egyenértékű kijelentésekkel kimondják ugyanezt.

Isten boldogító szeretetéről

A lakoma és a menyegző hasonlatával az örök életet bemutató példabeszédek feltételezik az asztaltársaság tagjainak egymás közötti és a családatyával szemben táplált szeretetét.Másutt megmutatjuk a Szentírásból, hogy Isten és az igaz ember között már az életben szeretet, sőt barátság áll fenn. Nem indokolható, hogy ez a barátságos viszony az égben megszűnne, sőt az ellenkezőt kell állítani. Az Isten akaratát összefoglaló főparancs Isten szeretetéről szól, amit már itt a földön is megkövetel. Az égben nyilvánvalóan nem más az Isten akarata, ahol az a legpontosabban végrehajtva teljesül. „A szeretet nem szűnik meg soha, noha a próféciák megszűnnek (1Kor 13e,8) „a győztesnek rejtett mannát adok és ragyogó fehér követ, abba a kőbe belevésve pedig új nevet, amit senki nem ismer, csak az, aki megkapja. Ez a bensőséges közlés olyan, amilyen igen szoros barátok között szokásos(Jel 2,17)

132. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.19. kedd

Isten szeretet és öröm

Isten az ember-teremtés során azt akarta, hogy minden férfinak legyen meg a neki szánt lányban a boldogító felesége, és minden lány találja meg azt a férfit, akit feleségként boldoggá tehet és a boldogító szeretetével kiérdemli, hogy feleségként ő is boldog legyen. Ez az isteni rendelkezés a „lesznek ketten egy test”, (Ter 2,24-en alapul), de már az ember teremtésének elbeszélésében is általános isteni rendelkezésnek látszik: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”. (1,27) Ehhez járul az Istentől öröktől fogva megtervezett közös gyermekeik boldog sora a családjuk, akiknek a földön kellett volna a szüleiktől megszületniük: „Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten:Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (1,28) A földön egymást szeretni kellett volna: a szülők nevelnek, a felnőttek ápolják az öreggé vált szülőket, nem csak eltemetik, hanem Isten boldogító színe látására imádkozzák őket. Így alakult? Éva, az első édesanya sírhatta, hogy elsőszülötte agyonütötte az öccsét, de a többi nemzedéknek sem volt boldog a családi élete. A Szentírásból olvassuk, hogy még a választott nép is élt a férfiak „szerzett jogával”, és a legkisebb eset miatt jöhetett a feleségnek a váló levél, és az utcán találta magát. A gyerekek még Jákobnál is négy asszonytól születtek, Salamon király pedig rekordot döntött ezer asszonyával. Még az apostolok is meglepődtek, amikor Jézus kihirdette, hogy vissza kell állnia az eredeti rendnek.(Mt 19,4-6) Az apostolok rémületére, hogy többet nincs válás a férfiak könnyebbségére, Jézus kihirdeti ünnepélyesen: „Ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét, -hacsak nem paráznaság miatt-, és mást vesz el, házasságot tör”. (8c-9) Jézus ezután bevezet egy új törvényt, ami az Újszövetségben bizonyos változásokat hoz a családok földi és örök boldogságában is. „Tanítványai erre azt mondták neki: Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni. Ő azt felelte nekik: Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok (ivartalanok), akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné; és vannak olyan eunuchok is,akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg”. (10-12) Akiket az Úr itt felsorol, más-más problémát jelentenek. Aki az Isten országáért, valami különös küldetésért marad a saját családalapítástól távol, annak a túlvilági boldogító istenlátás nem a megszokott, hanem a különleges szeretetszolgálatért jár jutalmul. Ezek közé tartoznak a római katolikus papok, akiknek a papszenteléshez ezt a nőtlen (celebs) állapotot vállalniuk kell. Ezek a mennyországba jutva a maguk közösségével együtt élvezhetnek különleges fényt és örömöt a boldogító istenlátásból. Ugyanez áll a férfi és női szerzetesrendek tagjaira is. Nekik, ha hivatásukat szívesen és odaadóan gyakorolják, azért igen nagy jutalom jár, különösen azoknak, akik misézhettek, és akik szeretettel rendszeresen be is mutatták az Üdvözítő keresztáldozatát az Ő parancsa értelmében: „Ez az én testem, mely értetek adatik.Ezt tegyétek az én emlékezetemre!”(Lk 22,19)„Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé,amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”(Mt 26,27-28)Akik vették a fáradságot, hogy más szentségeket is kiszolgáltassanak mindenkor, amikor csak lehetett, megadja nekik az Úr, hogy a közvetített kegyelmek fényében együtt ragyogjanak az isteni fényforrásban. Akik pedig saját hibájukon kívül nem lehettek édesanyák, de minden más szeretetgyakorlatot elvállaltak szívesen, kapják meg a lemondás jutalmát és jótetteikét is bőségesen.

Böjte Csaba: A tisztulás a bűnbánat útja

Csaba testvér nagyböjti levelében arra buzdít, hogy a bűnbánat útján hozott döntéseinkkel lépteinket igazítsuk a szeretet útjára.

A mai világban nagyon sokan foglalkoznak fizikai testük, belső szerveik megtisztításával, méregtelenítésével, ezért az emberek különféle kúrákon vesznek részt, nehéz gyakorlatokat végeznek, táplálkozásukat, mindennapi életüket átszervezik. Szerintem jól teszi az, aki elindul ezen a sokszor orvosok által javasolt úton, hogy ilyenkor tavasszal a sok téli salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől a testét megszabadítsa.

Az ember testi, lelki valóság, nekünk nem választanunk kell a test és a lélek között, hanem az embert a maga egységében kell elfogadjuk, értékeljük és ápoljuk. Nem szabad se a testi, se a lelki dimenzióját az életnek elhanyagolni, megvetni, másodrendűnek bélyegezni. Bűn az is, ha valaki e szép világnak és benne az embernek csak a lelki, szellemi oldalát értékeli, de az is gond, ha nem veszünk tudomást arról, hogy az Isten alkotta ember nem csak 50-70-100 kg. élő szövet. Ezért, kisebb testvéri szeretettel szeretnék egy utat mutatni, mely az egész embert a maga szellemi, lelki méltóságában képes megtisztítani, gyógyítani, felszabadítani, az Istengyermeki örömteli méltóságra emelni.

A tudatosan elkövetett bűneink lehúznak, a rossz döntéseink, át nem gondolt cselekedeteink, szabadságunkat, emberi méltóságunkat nem csak beszennyezik, de össze is törhetik. Az orvosok egybehangzó véleménye, hogy a gondolatban, cselekedetben, mulasztásokkal elkövetett bűneink mindenféle testi, szellemi betegségnek a forrásai lehetnek. Anyánk az Egyház, ilyenkor tavasszal, a húsvéti szent időben az embereket ösztönzi az elcsendesedésre, a szellemi, lelki tisztulásra, a bűnbánat tartására. Ősidőktől a lelki tisztulás útjára lépő ember Isten törvényeire figyel, azok fényében újítja meg életét. Az erkölcsi életünket szabályozó parancsok világosak, egyértelműek, és hosszú évezredek tapasztalata alapján váltak az emberiség közkincsévé, ezért merem én is a bűnbánat útján, mint jelzőoszlopokat magunk elé állítani.

Isten a történelem során háromszor adott parancsokat az emberiségnek.

I. A Szentírás szerint, még a bűnbeesés előtt, Teremtőnk két dolgot kért tőlünk: „Szaporodjatok és sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá a földet”. Igazából e pár szóban Isten az önfenntartás, fajfenntartás parancsát adta nekünk. Minden embernek kötelessége az életét fenntartani, megtanulni uralni a saját testét, de a kommunikáció alapvető eszközeit is, a beszédet, írást és mindazt, mi egy embert emberré tesz. Ha útra kelünk, uralnunk kell a közlekedő eszközt, a szerszámokat, a gépeket, mindazt mi körülvesz, mit az emberiség évmilliárdok alatt felfedezett, alkotott, mi a civilizációnk része, meghatározója. Uralnunk kell gondolatainkat, vágyainkat, szavainkat, pont úgy, ahogyan a mi Urunk Jézus Krisztustól láttuk, aki még elárulása estéjén is, nagycsütörtökön képes volt testvérei lábát megmosni. Természetesen nem csak „uralni”, nagyra értékelni kell az életet, hanem azt alázattal, szeretettel, mint drága ajándékot tovább kell adnunk a gyermekeinknek, az utánunk jövő generációknak. A fajfenntartás ösztöne minden élőlényben ott van, nekünk ezt a törvényt Isten írásba is adta a Teremtés könyvének az elején. Az élet tovább adása, szolgálata olyan parancs, melyet ha tudatosan megszegünk, súlyos bűnt követünk el. Az Isten adta fényt, az életet bűn veszni hagyni, kioltani.

II. Sajnos nem volt elég e két rövid, világos parancs, ezért Isten a bűnbe esett emberiségnek  részletes eligazítást adott a tízparancsolatban. A tízből a három első parancsolat Teremtőnk felé irányítja figyelmünket, a következő hét szüleinkkel és embertársainkkal való viszonyunkat határozza meg.

1.    Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!   
2.    Isten nevét hiába ne vedd!   
3.    Az Úr napját szenteld meg!   
4.    Atyádat és anyádat tiszteld!   
5.    Ne ölj!   
6.    Ne paráználkodj!   
7.    Ne lopj!   
8.    Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!   
9.    Felebarátod házastársát ne kívánd!   
10.    Mások tulajdonát ne kívánd!   

III. És végül megváltónk, Jézus Krisztus hihetetlen tömörséggel összefoglalta Isten akaratát a Főparancsban, az Isten, az embertárs és az önmagunk szeretetének a  parancsolatában.
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40)

Több ezer év és összesen tizenöt rövid, tömör parancs, melyeket ha betartanánk, a mi életünk is, de az emberiség élete is gyökeresen megváltozna. Nem az a cél, hogy mi egymás életét vizsgálgassuk, ítélkezve egymás hibáit, bűneit kiteregessük, mert az acsarkodás csak rosszabbá tesz bennünket. Az vinne előbbre, ha mindenki a maga életében teremtene rendet, és ez lehetséges is, mivel a magunk élete felett mi magunk döntünk. Vegyük alázatosan hosszan Isten parancsait, kéréseit, és a boldogságra vezető út jelzőkövei mentén induljunk el. Lépjünk rá a bűnbánat, a tisztulás útjára és minden egyes törvénynél megállva gondolkozzunk el, hogy életünk mennyire van összhangban az Isten adta normákkal. Tudnunk kell, hogy a bűnbánat útjára lépő ember az elcsendesedés, az elmélkedés fényében nemcsak a múltját faggatja, hibáit ismeri fel, hanem kemény döntéseket is hoz, pályáját bölcsen módosítja, saját lépteit, - a múltját megbánva - a szeretet útjára igazítja.

Az elmúlt napokban Budapesten voltam és a Pálos sziklatemplomtól a Gellérthegy oldalában a pesti ferences templomba zarándokoltam néhány testvéremmel. Nagy élmény volt, a csodálatosan szép tájban, jó időben, imádságos szeretettel bandukolni a templom felé, melyben mikor oda értünk éppen szentmise áldozatot mutatott be az atya. A zarándokutunk végén az Eukarisztiában az élő Isten fogadott. Ezt az egy órás utat mint bűnbánati zarándoklatot tiszta szívvel merem ajánlani mindenkinek. Remélem, hogy eljön az az idő, mikor a földből sudáran kinő tizenöt kopjafa, mindegyikbe belefaragva egy-egy Isteni parancs, hogy mint néma felkiáltó jelek megállítsanak, és némán ösztönözzenek lépteinket Istenünk lépteihez igazítani.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

131. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.18. hétfő

A boldogultak nem képesek bűnt elkövetni, és ezért nem tudják elveszíteni a boldogságot

Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsolatának. Ebben a tételben viszont nemcsak azt állítjuk, hogy az üdvözültek nemcsak hogy nem követnek el bűnt, mert ott Istenboldogító színe látásában félreérthetetlenül tudják, értik, hogy Istennek a parancsa jó, nekem is az a jó, ha alkalmazkodom hozzá, mert övé az igazság. A bűn elkövetésének lehetetlensége több okból is eredhet. Előzetes ok: a bűn elkövetése előtt megvan az ok, amely a bűnt valakinek az esetében lehetetlenné teszi. Utólagos ok: a bűn elkövetésének lehetetlensége csak a tény vagy annak előrelátása után állítható. Belső ok: ha a bűnt kizáró ok magában az alanyban van meg; ha a bűnt kizáró ok az alanyon kívül van meg; metafizikai, fizikai, erkölcsi, attól függően, hogy az ok a bűnt metafizikai, fizikai, vagy erkölcsi szinten teszi lehetetlenné. Mind az érdemszerzésnek, mind a bűn elkövetésének ideje lejár az ember halálával. Nem lehetséges tehát, hogy az üdvözültek a mennyei boldogságban bűnt kövessenek el. Bűn csak akkor jön létre, ha a jóval kapcsolatosan tévedés, tudatlanság vagy megfontolás hiánya áll fenn. Ilyen az égben nincsen. Isten boldogító szeretete szükségszerű, de nem fosztja meg az üdvözülteket a szabadságuktól. Ezért a saját elhatározásukból tudnak szabadon dönteni, hogy mennyei társaikkal beszélgetnek, megnéznek valamit, ha a földről kérés érkezik hozzájuk, hogy járjanak közben Istennél valamilyen jó kiesdésében. Így nyilatkoznak azok a teológusok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak. De azért vigyázni kell, hogy eme lehetőségeket túlzásba ne vigyük. Az első ok ugyanis mindig a mennyei boldogságban is Isten, az ember nem előzheti meg döntésével magát az első okot. A tettek felett a legfőbb uralmat ott is mindig Isten gyakorolja.

130. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.17. vasárnap

„Ez pedig az örök élet: hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”.

Aggályt jelenthet, hogy az üdvözült embernél hogyan lehetséges az élet mint boldogság, hiszen az élet az változás, vágy, új ismeret, beteljesülés. A mennyországban egyelőre nincs ott az ember teste. Márpedig az ember boldogságához a test boldogsága is hozzá tartozik, hiszen „semmi sem lehet az értelemben, hacsak előbb nincs meg az érzéki világban”.Viszont,nézhetjük úgy is a mennyei állapotot, mint földi életünk befejező állapotát. Ilyenkor vehetjük úgy, hogy az érzékek világa a földi élethez tartozik. Ebben érzékeink közvetlenül megtapasztalják az örök életet előkészítő alapokat. Az anyaméhben eltöltött kilenc hónap sok-sok tapasztalata a fejlődés minden fokán. Az anyaszív ritmikus dobogása a végtelenség benyomását kelti. Biztonság: Mellette nem érhet baj, hiszen itt védve vagyok. Ennek kiteljesedése a szülés után: bármilyen váratlan fordulat alkalmával a karon ülő csöppség azonnal befelé fordul édesanyja keblére, mert ott dobog az örök biztonság forrása. Később ez bővül az édesapa karján ülve, majd a családtagokén. Egészen új fordulat az életében, amikor tudatosan ráébred a Teremtő új ajándékára: a neki teremtett „másik” emberhez való vonzódásra, majd a tudatos párválasztás után a boldogság új forrására, az új biztonságra, az élet és új életek szolgálatának vágyára és egyben izgalmas örömére. Ennek az igazi beteljesülése a házasságkötés legfontosabb és legboldogabb pillanata, amikor neki mondják és amikor ő mondja a párjának: a párod akarok lenni. Nem tudom, az első emberpár mikor hálta el a házasságot, de azt már Mózes feljegyezte: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté (=szervezetté) lesznek”. (Ter 2,24) Ha vállalják Isten akaratát mint egymást boldogító házastársak és szülők, jöhetnek fáradságos napok és évek, kisebb-nagyobb gondok, majd arra ébrednek fel az örök álomnak becézett halál első pillanatában, hogy egy teljes élet tökéletes örömszolgálata zárult le a földön, és következhet egy még jelentősebb változat, a nagy befejezés: az örök élet tökéletes boldogsága. Mert ők az érzékek világát már úgy érzékelik, mint amivel egy sokkal magasabb boldogságot készítettek elő, aminek a beteljesülése a mindezt kitervező Istenben van.