Zsolozsma CLIV

Jelenések könyvéből

 18, 1-20
Babilon bukása 

Én, János, láttam egy másik angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, s fénye beragyogta a földet. Teljes erejéből kiáltozott: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele erkölcstelenkedtek a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.Egy másik szózatot is hallottam az égből, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik! Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat. Úgy fizessetek neki, ahogy ő fizetett nektek, tetteit kétszeresen viszonozzátok. Serlegébe töltsetek kétannyit, mint amennyit ő töltött. Amennyit gőgösködött és dőzsölt, annyi gyötrelmet és bánatot okozzatok neki. Hisz ezt mondja magában: Királynőként trónolok, nem vagyok özvegy, és nem ismerem a gyászt. Ezért egyetlen napon zúdulnak rá a csapások: halál, gyász, éhség, sőt tűz fogja elhamvasztani, mert hatalmas az Úr, az Isten, aki ítéletet tart fölötte.” Siratják és gyászolják a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek, amikor majd látják, hogy füstölögve ég. De gyötrelmeitől való félelmükben távol állnak, és így kiáltoznak: „Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet.A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: az arany- és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, a bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat, s a rabszolgák testét és lelkét. Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé. A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: „Jaj, jaj, te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!” Minden hajókormányos és révész, minden hajós és tengerész megállt a távolban, amikor megpillantotta a füstölgő tüzet, és így kiáltozott: „Melyik város hasonlít ehhez a nagy városhoz?” Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: „Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, akinek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!” Örüljetek neki, te, ég, ti, szentek, apostolok és próféták! Isten kimondta igazságotokért felette az ítéletet!”

Ferenc pápa: Szolidaritással győzzük le a problémákat

Ferenc pápa: Szolidaritással győzzük le a problémákat

Május 2-án, szombaton délelőtt találkozott Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál-teremben a dél-olaszországi Isernia-Venafro egyházmegye hétezer hívével, akik ezzel a zarándoklatukkal köszönték meg a tavalyi pápalátogatást – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A Rómától délre, százötven kilométer távolságra fekvő, sok nehézséggel küzdő térség egyike azoknak az olasz peremvidéknek, melyek sorsát Ferenc pápa a szívén viseli. A hívekhez intézett beszédében a pápa ismét emlékeztette őket a térségben tapasztalható nagy munkanélküliségre, mely főként a fiatalokat érinti, illetve a megfelelő szolgáltatások hiányára, például az egészségügyi ellátás és az idősek gondozásának hiányosságaira. Ferenc pápa szerint ezekkel az aggasztó jelenségekkel szemben általános mozgósításra van szükség, mely „a lakosság erőfeszítéseit egyesíti a közintézmények és magánvállalkozások kezdeményezéseivel”.

A pápa utalt az új missziós lendületre is, melynek jele az egyházmegye kezdeményezésére indított jubileumi Celesztiánus-év, mely lehetőséget kínál a Krisztushoz való visszatérésre, az Istennel és a felebaráttal történő kiengesztelődésre. „Ez az egyházmegyei jubileum felkészít benneteket arra, hogy a most meghirdetett, rendkívüli szentévbe, az irgalmasság szentévébe bekapcsolódjatok plébániai szinten is… Minden plébánia legyen az evangélium hallgatásának és hirdetésének a kiemelt helye, az imádság háza az Eucharisztia körül!” – buzdította a híveket a Szentatya.

Szent V. Celesztin 1215 körül született az olaszországi Molise tartományban. 1294-ben választották meg pápának. Ő volt a történelemben az első pápa, aki néhány hónappal később önként lemondott hivataláról. 2014. július 5-én, Iserniában tett látogatása során Ferenc pápa kihirdette az egyházmegyei jubileumi év megnyitását.

Amikor pedig úgy tűnik, hogy a jelenlegi nehézségek elhomályosítják a jövő távlatait, akkor elérkezett a keresztény reménység pillanata – tette hozzá. Ennek a reménynek az alapja a feltámadt Úr és a remény kísérője a leginkább rászorulók iránti karitatív erőfeszítés.

Ferenc pápa végül a fiatalokat arra szólította fel, hogy szolidaritással győzzék le a problémákat az őket körülvevő világban, az iskolában, a munkahelyen és a családban.

A Megszentelt Élet Éve 120.

május 2.

Boldog Ceferino-El Pelé emléknapja (május 4.)

Imádkozzunk a cigány pasztorációban szolgáló szerzetesekért!

Boldog El Pelé vértanú, Te Krisztus királyt éltetve adtad életedet Anyaszentegyházunkért, könyörögj értünk; ma élô romákért és testvéreinkért a nem cigányokért, hogy valamennyien Istent egyre jobban szeressük, és az Ő akarata szerint tudjunk élni és boldogulni. Ámen

Idézet az imaszándékhoz:

„Ami a cigányság mai helyzetét illeti, új megközelítésre van szükség világszerte polgári, kulturális és szociális téren egyaránt. Az Egyháznak pedig lelkipásztori szinten kell válaszolnia a kihívásokra, amelyeket az üldöztetés, az elnyomás és olykor a rabszolgaság modern formái fölvetnek.” Ferenc pápa

 

Húsvét negyedik hetének szombatja

Húsvét negyedik hetének szombatja

A mi szívünk mélyéről is feltörő vágyat fogalmazza meg Fülöp apostol a mai evangéliumban, amikor így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk” (Jn 14,8). Igen, mi is szeretnénk látni Istent, szeretnénk megtapasztalni közelségét, érezni jelenlétét, szeretnénk Isten-élményben részesülni. A láthatatlan Isten látásának vágya őszinte emberi kívánság, és ő nem is tagadja meg tőlünk önmagát. Földi életünk során azonban Isten mégsem tárja fel előttünk teljesen önmagát, inkább csak részben. Ezt fogalmazza meg Szent Pál apostol így: „most még csak tükörben, homályosan látunk” (1Kor 13,12). Az Isten-látás vágya majd a halálunk és feltámadásunk után, az örök életben fog teljesedni. Akkor majd találkozunk azzal, akinek életünket köszönhetjük. Találkozunk azzal, aki gyermekének tekint minket, szeretettel gondoskodik rólunk és bármennyire is eltávolodunk tőle bűneinkkel, ő mindig kész megbocsátani nekünk. Találkozunk azzal, akit oly sok emberben felismertünk életünk során, illetve akit oly sokakban nem ismertünk fel. Mert Isten azokban az emberekben is önmagát mutatja nekünk, akikkel nap mint nap találkozunk vagy akik segítségre szorulnak, szeretetre vágynak.
A mennyországban majd lehull a lepel, a homály a szemünkről és színről színre látjuk Istent. Ott kitisztul előttünk a kép.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Istenünk! Nagy és fölséges és szent vagy mindnyájunk fölött. Eléd tárunk mindent, ami gonddal tölt el: hibáinkat, tévedéseinket, lázadásunkat és keserűségünket, egész szívünket, egész életünket, melyet jobban ismersz, mint mi magunk. Hűséges kezedbe tesszük mindezt, mivel megváltó Fiad által hozzánk hajoltál. Végy úgy bennünket, amint vagyunk, de emelj magadhoz és gazdagíts a te gazdagságod által!
Karl Barth

Hívom a családokat 2015 májusában

Hívom a családokat 2015 májusában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Egy fővárosi gimnázium harmadik osztályában az osztályfőnöki órán az osztályfőnök-tanár arra kérte tanulóit (16-17 éves fiatalokat), hogy írják fel egy papírlapra: milyen pályára készülnek, és miért; milyen jövőt szeretnének maguknak. A tanár szeretett volna megismerni a tanulók jövőképét és azt, hogy mennyire tudatosan készülnek kilépni az életbe. Ezért azt kérte, mindenki őszintén írja le azt, amit éppen most gondol, a nevét pedig ne írja rá a papírra, nehogy az őszinteségét zavarja a félelem, hogy osztályfőnöke válasza alapján megítéli, vagy beskatulyázza valahová. Amikor a tanár átnézte az összeszedett papírlapokat, ilyen válaszokat talált: „még nem döntöttem, sok minden érdekel, de nem tudom, elég tehetséges vagyok-e;” „nincs határozott elképzelésem, majd kialakul valami;” „nem tudom, ezen még gondolkoznom kell.” A lányok között volt, aki „családanya”, vagy „gyerekekkel foglalkozó” szeretne lenni, de voltak a fiúk és a lányok között is, akik a jó életet, a szórakozást, a társasági életet helyezték előtérbe. Több esetben előjött a jó kereset utáni vágy, általában konkrét megalapozottság nélkül. Akadt olyan is, aki élvonalbeli sportoló volt, és jövőjét csak sport-pályafutásként tudta elképzelni. Tanár ismerősöm csodálkozva mondta, hogy ez az osztály jó tanulmányi eredményeket ér el, több tanuló nyert valamelyik tanulmányi versenyben, mégis ilyen kialakulatlan a jövőképük, jó egy évvel az érettségi előtt még nem tudják, mihez kezdjenek az iskolában szerzett tudásukkal, és határozott célkitűzéseik sincsenek.

Korunkban nem is olyan könnyű egy fiatalnak elhatároznia, hogy merre induljon, mit kezdjen magával. A régi időkben az emberek mozgástere sokkal szűkebb határok között mozgott. A fiatalok általában követték szüleik mesterségét, az iparos gyereke általában iparos lett, a hivatalnok ember gyerekei hivatali pályára mentek, legfeljebb a szülőkénél magasabb hivatali lépcsőfokra vágytak. Az volt a természetes, hogy a fiatal generáció a szülők, nagyszülők lakóhelyén maradt, ott alapított családot és élte le életét. Természetesen mindig voltak vállalkozó szellemű fiatalok. Közülük sokan azért váltottak, mert úgy érezték, hogy többre képesek, mint amit az adott hely nyújtani tud, másokat meg vonzott a távoli, ismeretlen világ és vállalták a kalandot. A többség azonban az elődök által kitaposott úton haladt. Ma más a helyzet, megsokasodtak a lehetőségek, a fiatalnak sok választási lehetősége van. Választhat foglalkozást és hosszabb vagy rövidebb tanulmányi időt, választhat munkahelyet szülőhelyén, vagy attól távol, de külsejét, öltözködését is tetszése szerint alakíthatja. Másrészt az adott lehetőségekért versenyeznie kell, meg kell küzdenie kortársaival. A korunkat jellemző gyors változások miatt is gyakran kell alkalmazkodnia, módosítania az elképzeléseken. A kitartó szorgalomnál sikeresebb a rugalmas ügyesség, a következetesen kötelességtudónál eredményesebb a gyorsan váltani tudó.

Idézzétek fel saját pályaválasztásotokat fiatal korotokban! Milyen tényezők befolyásolták döntéseteket? Ki volt, aki jó tanáccsal, előrelátóan segített?

Ferenc pápa ez év január 18-án a fülöp-szigeteki fiatalokkal találkozva arról beszélt, hogy korunkban, részben a sokféle médiának köszönhetően nagy információgazdagságban élünk. Ezért aztán nagy a veszélye annak, hogy a fiatalok magukban hatalmas mennyiségű információt felhalmozva élő múzeumokká válnak, tudásuk holt tőke lesz, mert nem tudják mire használni. A legfontosabb tantárgy azonban, amely megtanít élni, és amit az egyetemeken sem tanítanak: a szeretet. A fiatalok előtt álló nagy kihívás az, hogy ne csak sok információt, tudást halmozzanak fel magukban, hanem hogy megtanuljanak szeretni, és tudásukat a szeretet által gyümölcsözővé tenni. Három eszköze van ennek: az ész (a tudás), a szív (az érzelem) és a kéz (a cselekedet), e háromnak összhangban kell egymással lennie. „Amit tudsz, azt érzelmeid is igenlik, tehát tettekre váltod; a benned lévő információ, a tudásod megérinti a szívedet, és lendületbe hozza a kezedet; tetteid eszed szerint helyesek és a szívednek örömet okoznak. Teljes összhangban van tudásod, érzelmed és cselekedeted.” (Beszéd a manilai fiatalokhoz, Szt. Tamás Egyetem, 2015. jan. 18.)

Hogyan tudod gyermekeidet segíteni abban, hogy összhangban legyen „eszük, szívük és kezük”? Mi veszélyezteti korunkban ezt az összhangot?

A gyermek a családban eszmél, itt válik az Egyház és a társadalom értékes tagjává. A családban tanul meg szeretni és másokért önzetlenül áldozatot hozni, mások javára lemondani saját vágyairól. A család a találkozások iskolája, itt tanulható meg a közösségben és a közösségért való élet. A fiatalok a családban készülhetnek fel legjobban arra, hogy megtalálják saját kiteljesedésük útját. Nincs olyan egyetemi kurzus, ahol a fiatalt szeretni és szerethetőnek lenni jobban és szebben megtanítanák, mint egy Istent szerető családban.

A családot ma sok és kemény támadás éri, ezek a családokat el akarják téríteni Istentől kapott feladatuk teljesítésétől. Gazdasági nehézségek (szegénység, munkanélküliség, otthontalanság, természeti katasztrófák, stb.), a kábítószerek és az alkoholizmus, a családi életet romboló materialista hedonizmus, a keresztény erkölcsi elvek semmibe vétele, a családot és házasságot újra definiálni akaró törekvések, a relativista életszemlélet, a selejtezés kultúrája, az élet fogadására való nyitottság hiánya mind olyan tényezők, amelyek a családot akadályozzák feladatai teljesítésében. Ha pedig a családok nem tudják a fiatalokat felelős, tetterős emberekké nevelni, akiknek helyén van az „esze, a szíve és a keze”, akkor folytatódik társadalmunk szétesése.

Milyen segítséget tudnak nyújtani a családközösségek a családot érő támadásokkal szembeni ellenálláshoz? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni a közösség, a közös fellépés erejét?

Szent II. János Pál pápa prófétai üzenete ma is aktuális:

„Az emberi nem jövője a családtól függ!

Elengedhetetlen és fontos feladat tehát, hogy minden jóakaratú ember vállalja a kötelezettséget, hogy őrizze és ápolja a család javait. …

Szeretni a családot azt jelenti: becsülni és állandóan támogatni értékeit és képességeit.

Szeretni a családot ugyanaz, mint fölismerni a reá leselkedő veszélyeket és bajokat, azért, hogy le lehessen azokat győzni.

Szeretni a családot azt jelenti, hogy törekszünk azon feltételek és körülmények megteremtésére, melyek elősegítik a család fejlődését.

A szeretet kiemelkedő módja az is, ha korunk keresztény családjainak – melyeket gyakran megkísért a kislelkűség és a félelem a növekvő nehézségek miatt – újra visszaadjuk az önbizalmat, amely a természet és a kegyelem segítségére és arra a küldetésre támaszkodik, amelyet Isten bízott a családra.

Korunk családjainak vissza kell térniük az eszményhez! Krisztust kell követniük!” (Familiaris Consortio, 86).

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke