Évközi tizennyolcadik hét csütörtökje

Évközi tizennyolcadik hét csütörtökje

Nem kell kiváló emberismerőnek lennünk ahhoz, hogy valakiben meglássuk a törekvést, hogy az élet teljességére vágyik, hiszen annak sugárzását könnyen észrevehetjük. Bár sokan nem gondolkodnak el komolyan azon, hogy mi az értelme és célja életüknek. Ezt egyáltalán nem tartják fontosnak, mégis nagyon sok emberben megfogalmazódik ez a kérdés, főként akkor, amikor valaki a fiatalságból átlép a felnőtt korba. S amikor folyamatosan kibontakozik előtte élete értelme és megteszi az első lépéseket a felismert úton, rögtön feltűnnek számára az akadályok, a nehézségek is. Jó, ha ilyenkor lelki támogatást adunk egy ilyen jószándékú fiatalnak!
Jézus szavai, amelyeket a mai evangéliumban olvasunk, ilyen bátorítást jelentenek azoknak, akik Isten szolgálatára szentelik életüket. Van-e nagyobb ösztönző erő annál, minthogy szolgálatunk hátterében ott áll Krisztus irántunk való szeretete? Van-e nagyobb öröm annál, mint amit Krisztustól kapunk? Van-e lelkesítőbb annál, minthogy utánozhatjuk az Urat a szeretetben? Van-e felemelőbb annál, minthogy életünket adhatjuk barátainkért? Van-e erősebb kapcsolat annál, mint hogy maga Krisztus nevez minket barátainak és valóban azok is vagyunk?
Istenért élni és embertársainkat szolgálni csak alázattal és szeretettel lehet. Legyen ebben példaképünk Krisztus!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!