Évközi tizenegyedik hét szerdája

Évközi tizenegyedik hét szerdája

A hegyi beszéd folytatásában Jézus megvilágítja tanítványai számára, hogy vallási cselekedeteik hogyan múlhatják felül a farizeusi vallásosságot. Három jámborsági gyakorlatot említ, az alamizsnát, az imádságot és a böjtöt. Az imádság helyes formájáról holnap, a másik kettőről a mai evangéliumban olvasunk. Jézus felhívása így hangzik: „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek!” Máté evangéliumában most fordul elő először a „képmutatók” kifejezés, amelyet az írástudókra és a farizeusokra ért. Sem a Szentírásban, sem más korabeli írásban nem találunk arra vonatkozó adatot, hogy a jótékonyságot gyakorló személyek kürtöltettek volna az adományok szétosztásakor. A kijelentés értelme az, hogy az adakozó személy ne hívja fel magára a figyelmet, ne keltsen feltűnést. Adományát semmiképpen se azért adja, hogy így vívja ki az emberek megbecsülését, tiszteletét.
Az igazi erény, az önzetlen adakozás sosem keresi a feltűnést és nem az elismerés reményében történik. Aki jótetteiért bármiféle dicséretet vár az emberektől, az már megkapta a maga jutalmát, tehát Istentől nem számíthat semmilyen jutalmazásra. Aki viszont önzetlenül, nagylelkűen, titokban segít másokon, azt Isten fogja majd megjutalmazni. Isten ugyanis jól ismeri szívünk szándékait és eszerint ítéli meg cselekedeteinket.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
Avilai Szent Teréz