Ferenc pápa beszéde a genfi ökumenikus imatalálkozón
Az apostol tanácsát követve a keresztény ember újból és újból útra
kel, a Lélek erejében, önmagát is megtagadva járja az útját, miközben mindig
elveti evilág ártó szellemét és kihívásait, hogy a többi testvérrel együtt
építse a közös egységet.
Az
Egyházak Világtanácsának közel 250 főt befogadó aulájában tartott délelőtti
imaóra keretében mondott beszédet Ferenc pápa, melyben az ökumenikus út
lelkiségéről beszélt. A felolvasott ige Szent Pál apostol galatákhoz írt levele
ötödik fejezetében egy felhívást tartalmaz: „A Lélek szerint járjatok!” (Gal
5,16.25).
A keresztény ember önmagából kilépő, úton járó lény
A
keresztény ember úton járó lény, egész élete során arra hivatott, hogy kilépjen
önmagából és útrakeljen. Az anyaöltől kezdve életkorról életkorra halad ez az
út, mely metaforaként az egész élet értelmét jelzi – kezdte beszédét Ferenc
pápa. Ám ez az út fegyelmet, fáradságot s a mindennapok türelmét igényli,
lemondást egyéb más utakról. Alázattal kell járnia a saját utat, mindig törődve
az útitársakkal. Az útonjárás egyszóval állandó megtérést jelent. Maga az Isten
hív bennünket erre az útra, ahogy Ábrahám, Mózes, aztán Péter és Pál apostolok
útra keltek. De mindenekelőtt maga Jézus ad példát, ahogy kilépett az isteni
állapotából, közénk jött és az „Útként” velünk járja az utat, egyszerre útitárs
és vendég közöttünk. Amikor visszatér az Atyjához, elküldi a Szentlelket, azért
– ahogy Pál apostol is mondja –, hogy „mi a Lélekben járjunk”.
Kövessük engedelmesen az Isten mutatta utat
Beszéde
második gondolatában Ferenc pápa a Lélekben való járást elemezte. Ha az
útonjáró ember bezárul önmagába, akkor megtagadja a hivatását. Ez a kijelentés
még inkább érvényes a keresztényre, hiszen Pál apostol logikája szerint a
keresztény élet kibékíthetetlen alternatívája: vagy a Lélekben járok a
keresztségtől kezdve, vagy a test vágyait elégítem ki (Gal 5,16). Mit is akar
mondani ez a kifejezés? – kérdezte a pápa. A birtoklást, az önzés logikáját,
melynek jegyében az ember itt és most mindent meg akar magának kaparintani.
Elutasítja az Istent és a saját útját járja. Nyilvánvalóak azonban ennek a
következményei: az ember elveszti az útitársait és nagy közömbösség fogja el,
rabja lesz a féktelen fogyasztásnak, az Isten hangját pedig elhallgattatja. A
járásra képtelen kicsiket és öregeket le kell selejteznie és a teremtett világ
is csak arra jó már neki, hogy kielégítse a szükségleteit.
A világiasság elvetése és nyitottság a Lélek kezdeményezései iránt
Ferenc
pápa beszéde harmadik gondolata a világiasság elvetésére szólított fel. Ezzel
szemben követnünk kell a szolgálat szellemét és növekednünk kell a
megbocsátásban. A szeretet egyetlen parancsát kell követni: „Szeresd
felebarátodat, mint önmagadat!”. A Lélek útját ugyanis azok a mérföldkövek
jelzik, melyeket Pál apostol felsorol: „szeretet, öröm, béke, nagylelkűség,
jóakarat, jóság, hűség, szelídség, önuralom” (Gal 5,22). Az út, amire
mindnyájan meghívást kaptunk, állandó megtérést jelent a gondolkodásmódunk
folyamatos megújítása révén, hogy bensőnket a Szentlélekhez alakítsuk. A
történelem során a keresztények közötti megosztottságok gyakran a közösségekbe
beszüremkedő evilági szellem miatt történtek – mutatott rá a pápa. Először
saját érdekeikkel foglalkoztak és csak utána Jézus Krisztuséval. Ezekben a
helyzetekben az Isten és az ember ellensége könnyűszerrel meg tudott osztani
bennünket, mert a test és nem a Lélek irányítását követtük. Néhány kísérlet a
történelem során a megosztottság felszámolására azért maradt eredménytelen,
mert azt is evilági szellem hatotta át. Ám az ökumenikus mozgalom, amihez az
Egyházak Világtanácsa nagyban hozzájárult, a Szentlélek kezdeményezésére jött
létre. Az ökumenizmus mozgásba hozta a Jézus szándéka szerinti mozgást és Lélek
kezdeményezésének hatása alatt elutasít minden önmagára vonatkozatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése