Évközi tizenhatodik hét szerdája

Évközi tizenhatodik hét szerdája

Jézus egyik legszemléletesebb példabeszédét, a magvetőről szóló tanítást olvassuk a mai evangéliumban. Érdemes gondolatban nekünk is leülnünk a tó partjára, szemünket Jézusra szegezni és hallgatni szavait. Magunk elé képzeljük a magok elvetését a szántóföldbe. Az egykori hallgatóság számára jól ismert munka volt ez, számunkra kevésbé. Ne mezőgazdasági gépeket képzeljünk magunk elé, hanem egy embert, aki megy a szántóföldön, viszi a magokkal teli zsákot, belenyúl és egy maroknyit kezével széthint a földbe. Aztán továbblép, és újra szétszórja a magokat. Így már érthető, hogy miért nem hull minden mag a földbe, hanem az útszélre, a kövek és bogáncsok közé is kerül. Nem volna értelme összeszedni a rossz helyre hulló magokat, mert ez lassítaná a munkát.
Jézus magyarázata szerint Isten igéje is ilyen módon hull az emberi szívekbe, az enyémbe is. Ha egy ideig szívesen hallgatom a tanítást, de aztán hamar elfelejtem, akkor csak útszél vagyok, aki nem fog termést hozni. Ha figyelmesen hallgatom, de nincs meg bennem a szándék, hogy életemet a krisztusi tanítás szerint átalakítsam, akkor kőkemény szívű vagyok. Ha a mindennapi teendőim fontosabbak, mint a tanítás üzenetének megélése, akkor tövisekhez hasonló a szívem. És természetesen lehet jó talaj is a szívem, ha meghallgatom Jézust, tanítása és példája szerint élek.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!