Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Szent Jakab apostolt ünnepli Egyházunk a mai napon, aki az apostolok közül elsőként halt vértanúhalált. Ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor ő és testvére János azt kérik Mesterüktől, hogy az ő országában majd Uruk mellett ülhessenek. Úgy gondolják, hogy Jézus hamarosan elfoglalja királynak járó helyét és az ő uralmában szeretnének vezető szerepet. Elképzelésük legfeljebb annyiban tekinthető jónak, hogy Jézushoz viszonyítva keresik szerepüket és az ő közelségében akarnak lenni. Mindez azonban ebben az esetben nagyon kevés, sem Jézusnak, sem a többi apostolnak nem tetszik a testvérpár kérése, s valószínűleg mi is nagyravágyónak, túlzónak érezzük azt.
Jézus tanítványának lenni ugyanis nem uralkodást és evilági dicsőséget, hanem alázatos szolgálatot jelent. Ne a saját elképzelésünk szerinti hivatás után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, aki kijelöli helyünket s megmutatja hivatásunkat. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy életünk irányítását, vezetését a saját kezünkbe vegyük, hanem engedjük azt át Jézusnak. Ne törekedjünk arra, hogy a középpontban legyünk és az első hely legyen a miénk, hanem oda induljunk, ahová Jézus küld minket. Itt kezdődik a tanítványi élet és az apostoli lelkület. Itt kezdődik a tanítvány kicsinysége és alázata. Itt kezdődik a keresztény ember engedelmessége és szolgálata.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.