A
türelmetlenségtől
Könyörgéseddel ments meg minket!
Három
ember története egy fejezetben.
Jézus e
három emberrel személyesen kommunikál. Mind e mögött ott van az, amit mi tudunk
már, de azok nem tudtak, akikkel találkozik: Jézus oda megy, ahol Rá a végső
megpróbáltatás vár, a számonkérés, a magány, a szenvedés, és az kegyetlen és
igazságtalan vég, amit egy 33 éves, ereje teljében lévő ember nem kíván
magának. Jézus hordozza már idő előtt tudott sorsát, mégsem ez az egyedül
fontos számára. Hanem az a küldetés, amiért a maga emberi sorsát is vállalja.
Az első
ember megszólítja Őt, valami olyan dolgot próbál kifejezni, vállalni, amiről
fogalma sincs. Mert Jézus jelenét, és múltját ismeri ugyan, de jövőjét nem.
Eddig Jézust felmagasztalta a tömeg, tisztelte, és követte, de éppen most
fordul a kocka. Éppen elutasítják, eltanácsolják egy helységből, azért, mert
zsidó, és mert, mint a zsidó ünnepre igyekvők, kihasználni akarják őket.
Vagyis, Jézust nem tisztelik annyira, hogy szállást adnának számára. Jézus már
tudja, hogy nincs többé nyugta, hiszen már sokak keresik a módot rá, hogy
elveszítsék, kitöröljék követői emlékéből is. Egyik oldalról a másvallásúak,
másik oldalról pedig maguk a zsidók. Talán elkeseredett is, és csalódott is,
ami teljesen emberi érzés.
A
második esetben Jézus szólítja meg az embert. Aki válaszával kifejezi, hogy jó,
jó, de, …
Jézus
már tudja, hogy mire hívja meg az illetőt. Mire mondja azt, hogy itt, nincs
helye a de-nek. A halottnak is szüksége van Isten országára! Ha azért teszel,
közbenjársz érte is, többre megy az azzal, ha Te Isten dolgáért e kényszeredett
kötelességedet elhagyod! Ne törődj vele, hogy mit szólnak mások!
A
harmadik ember megint olyan valaki, aki ajánlkozik rá, hogy kész követni
Jézust.
Lukács
evangéliumában ezek az esetek ott szerepelnek, ahol már Jézus kétszer
megjövendölte a maga szenvedését. Amit, persze, hogy érthetne az, aki nem látja
a jövendőt, úgy, ahogy azt láthatta Jézus! Hiszen az Atya felkészítette már Őt
arra, hogy mi vár rá. De arra is, hogy miért várja ezt tőle, azzal együtt, hogy
mit készít számára ezért cserébe.
Talán
erősnek mondhatom azt, hogy Jézus ezt a választ adja az embernek. De, talán,
Jézus nem is okvetlenül ennek az embernek válaszol, inkább a tanítványainak
mondja, akik látják Jézus megterhelt tekintetét, érzik benne azt a csüggedést,
aggódást, ami mindabból van benne, amiről már tud, ami vár rá, és ami a
tanítványait is kezdi elbizonytalanítani, aggasztani.
„Aki
kezét az ekére teszi, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” – Ez a
kijelentés úgy hangzik, mint aki hátra fordul, mert hallja, hogy tanítványai
aggódva sutyorognak, és kezdenek arról beszélni, hogy talán ideje volna
visszatérniük a családjukhoz, akiket féltenek, és akiknek biztonságáért talán
ideje volna aggódniuk. Akkor, amikor érzékelik, hogy gyülekeznek Jézus feje
felett a sötét felhők, és amiben nem biztos, hogy osztozni szeretnének.
Emlékezzünk
csak arra a jelentre, amikor majd a Getsemáni kertben Jézust elfogják, Márk
megjegyzi: „A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindnyájan elfutottak.” [Mk
14,50]. Ami nem volt meglepő – Jézus számára -, hiszen korábban, Jézus már
emlékeztet bennünket is a jövendölésre (Mk 14,27), mely Zakariástól való (Zak
13,7).
Amikor
Jézus ezeket a nehéz szavakat kijelenti, akkor tulajdonképpen véleményét ossza
meg arról, hogy számára nincs visszaút. Neki meg kell tennie, mert ezzel
tartozik az Atyának tett ígérete szerint. Ami számunkra példa kell legyen! És a
tanítványai számára is minta, amire ez után emlékezteti őket a Lélek, miután a
feltámadását követően küldetést kapnak Jézustól (Lk 24,44-49). Nincs visszaút,
annak, aki elkötelezte magát! És az úton, bizony, a szenvedéssel is együtt kell
tudni maradni! Nem kerülhető el, ha a cél fontosabb az útnál, és az úton a cél
eléréséért vagyok! Erőnek Szent Lelke legyen ezen az úton velem, hogy célomat
elérhessem! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése