A
mértéktelen szomorúságtól
Könyörgéseddel ments meg minket!
Istennek,
az életről szóló üzenete, számunkra ez: „amikor az istentelen megtér
istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el,
megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit
elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.“
Az Élet,
Isten szerint nem az, amit itt élünk! Bár élhetnénk azt is, mégsem éljük. De,
ahhoz, az igazságot, az igazságosságot kellene másképpen megközelítenünk.
Az Élet,
ugyanis, amit Tőle kaptunk, bennünk van, e földi utunkon, elkísér. De az, akkor
válik sajátunké, részünké, amikor a mi igazságunkat felcserélni hajlandók,
képesek, megengedőkké leszünk Isten igazságára (kihez akarok hasonlóvá lenni, a
főnökömhöz, vagy ahhoz, aki tetszik nekem? Miért nem Jézus számomra az, akihez
hasonlóvá akarok lenni? Talán, számomra mégsem az örök élet a cél? Igazságom az
igazvoltom! – álljon itt emlékeztetőül Mt 5,20)! Ehhez kell az alázat és a
szelídség, amit Jézustól tanulhatunk meg (lásd: Mt 11,29).
És most
ugorjunk át az evangéliumra, hogy eljuthassunk majd a szentlecke tanítására,
mely kibontja Isten tömör kijelentéseit. Mind a két fiú bennünk lakik! Az első
az, aki megfontolt, gondolkodik, de érezni is képes. A másik fiú az, aki okoskodó,
de érzéketlen. Minden itt dől el: melyiknek engedek teret én, aki hívő vagyok,
vagy vallásos. Hiszem Isten igazságát – úgy, ahogy az a Mt 17,20 –ban hangzik
el -, vagy vallom, hogy nekem van igazam?
Most kutassuk
a Filippi levél tanítását. Mit tanít ebből, számomra Isten, Aki az Igazság
lelkét árasztja ki rám, hogy magához vonzani bírjon engem! Krisztusból fakad
valami olyan méltóságtól átitatott erő, mely meg akar győzni hívő embert
Istenről: lehetek egyetértő, és együttérzésre törekvő. De, ha lehetek, akkor
miért nem vagyok?
Feltekintek
Jézusra. De csak úgy tudok feltekinteni rá, ha magamat megalázom, magamat
kicsinek és erőtlennek fogadom el, mellette. Nem vele szemben és nem is
nélküle, hanem mellette! Ami azt jelenti, hogy képessé teszem magam rá, hogy
tanuljak tőle, megértsem, hogy mitől van benne az a méltóság és az az erő, ami
engem akar alakítani, magához hasonlóvá tenni.
Jézus
tisztában volt azzal, hogy kitől való, hogy Ő Isten egyszülött fia, aki azért
lett emberré, hogy az Atyától kapott küldetését teljesítse. amit csak úgy lehet
képessé, emberi mivoltában, az emberek számára, ha saját emberi adottságait,
képességeit, karizmáit, alárendeli Isten akaratának, rá osztott szándékának.
Jézus része a teremtésnek, ugyanakkor Teremtője is, de kinyilatkoztatója is a
Teremtőnek. Nem tudom, mennyire világos az, hogy hova próbálok eljutni e
gondolatmenetemmel: ha Jézus a maga helyzetével tisztában volt, márpedig
tisztában volt, akkor lehetett volna fölényes, magabiztosabb, és önzőbb is.
’Ide nekem a hatalmat’! Ismerjük ezt a mentalitást. Hiszen ebből erednek a
tüntetések, a törvényekkel való szembenállásaink, önkényeskedéseink, hatalmi
harcaink, és ellenségeskedéseink. De, egyébként is, én mindent jobban tudok.
Még Istennél is!
Ne
akarjam magamat felmagasztalni, vagy ne várjam el másoktól, hogy
felmagasztaljanak! Éljek úgy, hogy majd Isten felmagasztalhasson, ha arra
méltónak talál! Vagyis, tudjam, hogy hol a helyem, és ne gyűjtsek babérokat,
ebben az életben (csak emlékeztetőül: Mt 5,19-21)! Engedjek teret, az első
fiúnak, aki gondolkodik, de megérzi azt is, hogy mi az Atya kívánsága, kérése
felé, akit tisztelni akar, és igazságát hittel elfogadni kész, mi több
azonosulni is akar vele.
Segíts
engem Uram, ebben a hitben kiteljesedő szellemben és szívben megerősödni,
tökéletesedni! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése