Szent István király, a keresztény magyar állam
megalapítója
Úgy
tekinthetnek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak
intézőit? Az intézőktől azt kívánják, hogy hűségesek legyenek! Ugyan, mi mihez,
kihez vagyunk hűségesek? Még önmagunkhoz sem! Hát még egy közösséghez, melyben
Krisztus a Tanító, a Mester! Persze, úgy feltehetjük a kérdést, hogy számunkra
mit takar a hűség fogalma?
Hogyan
éljük meg mi, a Krisztussal való közösségünket? Mintha mi még, vagy újra (?),
ott tartanánk, hogy csak eszünk és iszunk, dorbézolunk, jól élünk. A helyett, a
nélkül, hogy tanítványokká lennénk, tanítunk. VI Pál pápa mondta: „A világ
csupán akkor fog hinni a tanítóknak, ha először szemtanúk, és csak utána
tanítók.” A szemtanú a megtért keresztény!
Van
egyáltalán énképünk, amit összevetni bírnánk Krisztussal, mert már annyira
ismerjük Őt, hogy képesek lehetünk azzal összevetni a magunkét? Borzasztó
hiányos a repertoárunk! Az a készletünk, amiben növekedhetnénk - Krisztusban.
De miért is? Mert annyira lefoglal bennünket az, hogy a világgal bajlódjunk,
hogy elvárásainak megfelelni képesek legyünk – ami nem más, mint leépítjük,
kitakarjuk, elaltatjuk magunkban azt amire Jézus tanítani próbál -, hogy nincs
időnk, se alkalmunk rá – amiért meg kellene bizony dolgozni, amit nekünk
magunknak kellene megteremtenünk -, hogy önmagunkat műveljük. Valaki olyan
képére, Akinek alakja követhető, és követendő lehetne a számunkra! Pedig, Isten
a maga képére és hasonlatosságára teremtett bennünket. De ezt nem elég tudnunk,
ezt hinnünk is kellene, és erre a hitre rábízni magunkat. Ez a valódi
kereszténység. Talán ez volna az a tudatos tanítványi létforma, ami elvárható
lenne egy kereszténytől.
Ha
visszagondolok tanulmányaimra, és a mai tudásomra, szinte nem tudom
megkülönböztetni azt, hogy mit mikor és ki tanított nekem. Úgy tűnik, hogy a
tudásom van, természetes, sajátom. Már szinte olyan a tudásom, mintha én
tapasztaltam, szedtem volna magamra, és az élet hozta volna magával azt, hogy
mára részemmé legyen. Nos, úgy gondolom, hogy Jézus tanítása nem ilyen dolog
teljesen. Soha nincs vége annak a megismerésnek, amit átadni próbál a számomra.
Szinte, ahányszor kezembe veszem a „tankönyvet”, a tanítását, a Bibliát, abból
mindig valami új, vagy újra fogalmazott értelem bukik ki. Folyamatos képzést ad
az Ember számára Isten! Így gondolkodom arról, hogy örökkévalóságunknak
részeként, ez az életszakasz tanulópálya. Mindig igényli tőlem azt, hogy éber
legyek, szabaddá tegyem magam a tanítás befogadására, ugyanakkor készséges
legyek az éppen aktuális „tananyag” átvételére, ami a Mester iránti hűség
nélkül képtelenség. Ez teszi elkötelezetté a tanítványt mestere iránt, és ez
jelenti számomra a tudatosságot arra, hogy akarok tanulni Tőle! Mert Hozzá
hasonlóvá akarok válni!
Amikor
azt mondja Jézus, hogy legyetek só, kovász, világosság, akkor tulajdonképpen
azt várja el tőlem, tőlünk, akikhez szól ez a felszólítása, hogy tanítókká kell
lennünk. Nekünk kell tovább adnunk azt, amit Tőle megtanultunk. Ezek az
apostolok. De akik soha sem lesznek többek (!), és nem is akarnak többek lenni
(!), ugyanakkor törekednek rá, hogy elérjék Mesterük velük való szándékát!
Hallgassuk csak, bárcsak meghallanánk (!): „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem
esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor
tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred
szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És
hogyan mondhatod testvérednek: ‘Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát’, a
te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad
szeméből a gerendát, és majd látni fogsz, hogy kivehesd a szálkát testvéred
szeméből!” [Lk 6,39-42] és „Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga
uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának,
mint az ura.” [Mt 10,24-25]
Szóval,
van mit művelni magamon! Én azt vallom, hogy ha én nem teszem meg azt, ami az
én dolgom volna, szabad akaratomat ajándékomként hordozva, akkor, hogy várhatom
el az égiek segítségét! Istenem, ki Atyám, szerető és megengedő, esze ágában
sincs korlátozni szabadságomban, annál sokkalta inkább tisztel engem. Csak ahhoz
tud hozzájárulni, ahhoz tud társulni kegyelmeivel, amiben látja, hogy jóra van
szándékom! Mennyei Atyám, erre kérem kegyelmeidet, a Szentlelked segítségét,
hogy eljuthassak arra, amire Te szánsz engem, amihez Te társulni képes lehetsz!
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése