Ferenc pápa: Nem érhetünk el mindent szabadságunkkal, rászorulunk Isten szabadítására!
Az irgalmasság szentévére való tekintettel a Szentatya szeptember 10-én, szombaton is tartott általános kihallgatást a Szent Péter téren. Beszédében az irgalmasság és a megváltás közötti kapcsolatról elmélkedett. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
A
szöveg, melyet hallottunk, Isten irgalmasságáról beszél, amely a megváltásban
valósul meg, vagyis abban a szabadulásban, amely az ő Fiának, Jézusnak vére
árán adatott nekünk (vö. 1Pét 1,18–21). Ritkán használjuk a „megváltás” szót,
mégis alapvetően fontos, mert a legradikálisabb szabadulást jelöli, amelyet
Isten végbevihetett értünk, az egész emberiségért és az egész teremtésért. Úgy
tűnik, a mai ember nem szeret arra gondolni, hogy Isten közbeavatkozása
szabadította és mentette meg; a mai ember ugyanis saját szabadságával áltatja
magát, olyan erőnek képzeli azt, amellyel mindent elérhet. Még büszke is rá.
Valójában azonban nincs így! Mennyi hamis hitegetést árulnak a szabadság
ürügyén, és mennyi újfajta rabság jön létre napjainkban egy hamis szabadság nevében!
Annyi, de annyi rabszolga van: „Ezt csinálom, mert ezt akarom csinálni, én
drogozom, mert ehhez van kedvem, szabad vagyok, én pedig ezt teszem…” Rabok!
Rabszolgákká válnak a szabadság nevében! Mindnyájan láttunk ilyen embereket,
akik a padlón végzik. Rászorulunk arra, hogy Isten megmentsen minket a közöny,
az önzés és az önelégültség minden formájától.
Péter
apostol szavai nagyon jól kifejezik annak az új életállapotnak a jelentését,
amelyre meghívást kaptunk. Azáltal, hogy az Úr Jézus egy lett közülünk, nemcsak
emberi létállapotunkat vette fel, hanem felemelkedési lehetőséget is kínál,
hogy Isten gyermekei lehessünk. Halálával és feltámadásával Jézus Krisztus, a
szeplőtelen bárány legyőzte a halált és a bűnt, hogy felszabadítson minket
uralmuk alól. Ő a bárány, aki feláldoztatott értünk, hogy elnyerhessük a
megbocsátásból, szeretetből és örömből álló új életet. Szép ez a három szó: megbocsátás,
szeretet és öröm. Mindaz, amit ő magára vett, azt meg is
váltotta, fel is szabadította, meg is mentette. Nyilvánvaló, hogy az élet
próbára tesz minket, s időnként szenvedünk is miatta. Az ilyen időszakokban a
megfeszített Jézusra kell szegeznünk tekintetünket, aki értünk és velünk együtt
szenved, s így egyértelműen arról tanúskodik, hogy Isten nem hagy magunkra minket!
Sose felejtsük hát el az aggodalmak és üldöztetések között, de a mindennapi
fájdalmak között se, hogy mindig meg vagyunk szabadítva Isten irgalmas keze
által, amely felemel és új életre vezet minket!
Isten
szeretete határtalan: mindig új jelekre bukkanhatunk, amelyek azt jelzik, hogy
mennyire figyel ránk, és főleg, hogy mennyire utol akar érni és meg akar előzni
minket. Egész életünk, jóllehet a bűn törékenységét hordozza, a bennünket
szerető Isten szeme előtt zajlik. Milyen sok részt találunk a Szentírásban,
amelyek mind arról beszélnek, hogy Isten jelen van, közel van és gyengéd minden
emberhez, különösen is a kicsinyekhez, a szegényekhez, a meggyötörtekhez! Isten
nagy gyengédséggel, nagy szeretettel veszi körül a legkisebbeket, a
leggyengébbeket, a társadalom kivetettjeit. Minél nyomorultabbak vagyunk, ránk
függesztett tekintete annál jobban eltelik irgalommal. Megszán minket és együtt
érez velünk, mert ismeri gyengeségeinket. Tud bűneinkről, és megbocsát nekünk;
mindig megbocsát! Nagyon jó, nagyon jó a mi Atyánk!
Ezért, kedves testvéreim, nyíljunk meg előtte, fogadjuk be kegyelmét!
Hiszen, miként a zsoltár mondja, „az Úrnál az irgalom, és bőséges nála a
megváltás” (Zsolt 130,7).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése