Ferenc pápa hamvazószerdai homíliája: A maradandót kövessük, térjünk vissza az Úrhoz
Alamizsna, ima és böjt: ezt az utat kéri tőlünk az Úr Nagyböjtben,
hogy a végén megéljük Húsvét tüzét. Ha nem válunk a látszat, a mulandó
élvezetek rabjaivá, hanem fölfelé fordítjuk tekintetünket, akkor visszatalálunk
életünk helyes irányához. Ferenc pápa erről elmélkedett Hamvazószerdán, a Szent
Szabina-bazilikában bemutatott szentmisén, amelyen elvégezte a hamvazkodás
szertartását. A hagyományokhoz híven előtte az Aventinus-dombi Szent Anzelm
templomból stációs körmenetet vezetett.
Lélekébresztés a napi rohanás után
„Fújjatok
meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek!” –
mondja Joel próféta az olvasmányban (vö. Joel 2,12-18). Nagyböjt éles
harsonaszóval kezdődik, mint a kürt hangja, mely nem kellemes a fülnek, és böjtöt
hirdet. Ezzel akarja lelassítani mindig rohanó és olykor célja vesztett
életünket. Felszólítás arra, hogy megálljunk, a lényegre összpontosítsunk,
tartózkodjunk a fölösleges dolgoktól, amelyek elvonják figyelmünket. Egyszóval
lélekébresztés – kezdte homíliáját a pápa.
Ne veszítsük el az úti célt
„Térjetek
hozzám” – szól a próféta üzenete, ami arra utal, hogy előtte máshol voltunk.
Nagyböjt idején vissza kell találnunk életünk helyes irányához, hiszen nagyon
fontos, hogy a mindennapokban ne veszítsük szem elől az úti célt. Utazáskor, ha
csak a táj szépsége köt le és az, hogy hol álljunk meg enni, akkor nem jutunk
messze. Nézzünk magunkba és tegyük föl a kérdést: keresem az irányt az
életemben? Vagy megelégszem azzal, hogy a napnak éljek, csak a jólétre gondolva,
megoldjak pár problémát vagy szórakozzam? Mi az irány? Talán az egészség
keresése – ami sokak szerint mindenek előtt való -, de ami előbb-utóbb elmúlik?
Vagy a javak és a jólét? De hiszen nem ezért vagyunk ezen a világon. „Térjetek
hozzám” – mondja az Úr. Ő a mi utunk célja, felé kell irányítanunk
életünket.
A fejünkre szórt hamu jel
Ahhoz,
hogy újra ráleljünk az irányra, Hamvazószerda egy jelet kínál nekünk: a
fejünkre szórt hamut. Ez elgondolkodtat minket: mi van a fejünkben?
Gondolataink gyakran mulandó dolgokat követnek. Ez a kis hamu finoman azt
üzeni, hogy a fejünkben kavargó dolgok közül, melyek után nap mint nap futunk,
semmi nem marad. Bármennyire is igyekezzünk, az életből nem vihetünk magunkkal
semmilyen kincset. A földi valóságok szertefoszlanak, mint a por a szélben. A
javak átmenetiek, a hatalom elmúlik, a sikernek leáldozik. A ma uralkodó
látszat kultúrája, mely a múló dolgokért való életre sarkall, nagy kelepce.
Olyan, mint a fellobbanó láng: egyszer véget ér és csak hamu marad utána. Nagyböjt
idején meg kell szabadulnunk az illúziótól, hogy a port követve éljünk. Újra
föl kell fedeznünk, hogy az örökké égő tűzért vagyunk, nem pedig a kihűlő
hamuért. Istenért és nem a világért; az ég örökkévalóságáért és nem a földi
ámításért. A gyermekek szabadságáért és nem a dolgok rabságáért. Kérdezzük meg
ma magunktól: én melyik oldalon állok? A tűzért, vagy a hamuért élek?
Alamizsna, ima és böjt – a helyes út
A
lényeghez visszavezető nagyböjti utunkon az evangélium három állomást kínál
nekünk, melyet képmutatás, tettetés nélkül kell megjárnunk: az alamizsna, az
ima és a böjt állomásait – folytatta hamvazószerdai homíliáját a pápa.
Mindhárom ugyanis el nem múló valóságok felé visz bennünket. Az ima visszaköt
Istenhez, az irgalmas szeretet a felebaráthoz, a böjt pedig önmagunkhoz.
Nagyböjt három irányba fordítja tekintetünket. Az imával fölfelé, és ezáltal
megszabadít a lapos, vízszintes élettől, ahol csak az én számára jut idő és
elfeledkezünk Istenről. Az irgalmas szeretet által a másik ember felé
fordulunk, megszabadulva a birtoklás hiúságától. Végül pedig a böjt befelé
irányítja a tekintetünket, megszabadítva a dolgokhoz való ragaszkodástól, a
világiasságtól, amelyik elaltatja a szívünket. Imádság, szeretet és böjt: három
dolog, amivel tartós kincsbe fektetünk – összegezte gondolatait a Szentatya.
Szabadítsuk meg szívünket a hiúságoktól
Jézus
azt mondta: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). A szívünk
olyan, mint egy iránytű, amelyik mindig valamilyen irányt keres. Mágneshez is
hasonlíthatjuk: oda kell tapadnia valamihez. De ha csak a földi dolgokhoz
tapad, akkor előbb-utóbb azok rabjává válik. Ha a külsőnek, a pénznek, a
karriernek és az időtöltéseknek élünk, akkor azok bálványokká válnak, amik
használnak minket. Elbűvöl szirénhangjuk és letérítenek minket az útról. Ha
viszont a szívünk nem múlékony dolgokba kapaszkodik, akkor megtaláljuk
önmagunkat és szabadok leszünk. Nagyböjt kegyelmi idő arra, hogy megszabadítsuk
szívünket a hiúságtól. Idő arra, hogy kigyógyuljunk a csábító függőségekből.
Idő arra, hogy tekintetünket a maradandóra fordítsuk.
Jézus keresztje az élet iránytűje
Ferenc
pápa ezután Jézus keresztfájáról elmélkedett, amelyre Nagyböjtben figyelnünk
kell. Ő az élet iránytűje, amely az ég felé irányít minket. A fa szegénysége,
az Úr hallgatása, szeretetből való kiüresedése megmutatja, hogy egy egyszerűbb
életre van szükség, ahol nem aggodalmaskodunk annyit a dolgok miatt. Jézus a
kereszten megtanít a lemondás bátorságára. Ha ugyanis súlyos terhek nyomják a vállunkat,
sose jutunk előre. Ki kell szabadulnunk a fogyasztói világ csápjai közül, az
önzés hurokjából; kitörni a mindig többet akarás és örök elégedetlenség
zsákutcájából, a szegények előtt becsukott szív rabságából. Jézus a keresztfán
lángoló szeretetében az ő tüzétől égő életre hív minket, amelyik nem téved el a
világ hamvai között. Olyan életre, amely az irgalmas szeretettől lángol, és nem
huny ki a középszerűségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése