Korzenszky Richárd: Az európaiságról – Szent Benedek Atyánk ünnepén
Korzenszky Richárd bencés szerzetes írását adjuk közre Szent Benedek, Európa fővédőszentjének ünnepén.
Mennyit
beszélünk, beszélnek manapság Európáról! De vajon tudjuk-e, mi Európa?
Földrajzi fogalom? Kultúrtörténeti jelenség? Politikai szövetség? Szabványok
egysége?
Kevesen
vannak – bár többen lennének! –, akik számára Európa értékrendet jelent. Sokan
elfelejtették (vagy meg sem tanulták), hogy az európai kultúra az antikvitás és
a kereszténység kettős pillérére épül. S ebben a pillanatban kitágul a
látóhatár, mert az antikvitás és a Szentírás világa a mai szűk földrajzi európai
keretekbe nem fér bele. Az antikvitás jelenti számomra azt az értékrendet,
amely megfogalmazódik az igaz, a jó és a szép világában (Platon,
Arisztotelész), s jelenti a választani tudást jó és rossz, – mi több: jó
és még jobb között. Így tudott választani Antigoné, Szophoklész drámájának a
hőse, aki tudja, hogy az isteni parancs fontosabb minden emberi parancsnál. S
azonnal eszembe jut Szent Benedek Regulájából a következő figyelmeztetés: „Vajon
valóban az Istent keresi-e?” És: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne
tegyenek.”
Európa
védőszentjei között kiemelkedő, első helyet foglal el Szent Benedek, akit mi,
bencések Atyánknak tisztelünk. Az a Szent Benedek, akinek követői a bontakozó
európai kultúra képviselői, formálói voltak az Evangélium hirdetésével, az
antikvitás értékeinek továbbadásával Itáliából indulva frank földön, az
angolok, a germánok között, és – bár nem létezett még az európai unió
gondolatának csírája sem – európai és keresztény kultúrát hozott a velencei
apát, a bencés Szent Gellért Szent István udvarába is Szent Imre nevelőjeként.
996 óta él a pannonhalmi monostor, és meghatározták a mi magyar
kultúránkat – európaiságukkal és kereszténységükkel – magyarországi
bencés őseink, határokon és nemzeteken átívelő kapcsolataikkal Pécsváradon, Bakonybélben,
Somogyváron, a többi bencés apátságban, és a 963 éves Tihanyban is. Számomra a
tihanyi alapítólevél európaiságunk és magyarságunk jelképe: az európai kultúrát
jelentő latin szövegben megjelennek első magyar írott szavaink: fuk,
kurtuelfa, feheru uaru rea meneh hodu utu rea (a fok – Sió-fok, a
körtefa, a fehérvárra menő hadiút) és a többi, idegeneknek talán nem sokat
mondó magyar szó és nyelvtani elem. Nekem, nekünk azonban kincseket érnek: mert
azt jelentik, hogy mi is létezünk, és nem olvadunk föl semmiféle
olvasztótégelyben.
Szent
Benedek Regulája kézikönyv lehetne mindenkinek, aki az európai gondolattal
foglalkozik. Sőt: kötelező olvasmányként írnám elő. Mert nem ismer különbséget
ember és ember között: mindannyian ugyanannak az Úrnak szolgálunk, ugyanannak a
katonáskodásnak terhét viseljük. Nincs különbség a szabad vagy rabszolga sorból
származó között a monostorban. Ugyanakkor nincs a személyiséget megsemmisítő
egyenlőség sem: énekelni, felolvasni ne merjen akárki, csak az, aki erre megbízást
kap, és a közösség épülésére szolgál. Vagy micsoda emberismeret: amikor az
étkezés rendjéről van szó, azt írja, hogy főtt ételből legyen elég kettő, mert
ha valaki testi gyöngesége miatt az egyikből nem tudna enni, a másikból vegyen
és lakjék jól. Vannak öregek és fiatalok: a fiatalok az idősebbeket tiszteljék,
az idősebbek a fiatalabbakat pedig szeressék.
Az
európai demokrácia kezdeteit ebben a szerzeteseknek szóló szabálykönyvben
találjuk meg, ahol szó van az elöljáró megválasztásáról, ugyanakkor szó van
arról is, hogy az elöljáró mindent tanácskéréssel tegyen. „A
testvéreket meg kell hívni a tanácskozásra” – külön fejezet
foglalkozik ezzel a témával. Vagy nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk: ha
nagyobb a közösség, ossza meg az elöljáró, az apát a feladatát, és jelöljön ki
„dékánokat”, akik külön törődjenek a rájuk bízottakkal.
„Imádkozzál
és dolgozzál” – szokták mondani Szent Benedek szerzeteseiről. A Regulának
kulcsszava azonban számunkra, bencések számára a béke, a Pax: „Keresd a békét
és járj utána!” Régi meghatározás jut eszembe: a béke az a nyugalom, ami a
rendezettségből származik („tranquillitas ordinis”). Vajon nem ez a célja
minden igazi politikának, a köz ügyeivel való törődésnek? „Az
Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélek által” –
olvassuk a Rómaiakhoz írott levélben (14,17).
Mit
jelent európainak lenni? – tehetjük föl a kérdést. Jelenti a
felelősségvállalást egymásért. És jelenti a gyökereink vállalását. Azt, hogy
tudjuk, kik vagyunk. VI. Pál pápa 1964. október 24-én ünnepélyesen Európa
védőszentjévé nyilvánította Szent Benedeket, akit már korábban is Európa
atyjának tiszteltek. Az ősi bencés szentélyt, Monte Cassino monostorát,
templomát elpusztította a második világháború. Újjáépítették, és ezen a napon
újra fölszentelték. Nagy kihívás mindannyiunk számára egy olyan korszakban,
amikor Európai Unióról beszélünk, amikor helyünket keressük egy szétesőben
levő, de mégis egységet kereső világban, nagy kihívás és feladat, hogy újra
szentnek tekintsük azokat az értékeket, amelyek pusztulóban vannak Európában:
szentnek tekintsük az igazság keresését, a személyiség méltóságát, a
különbözőségek elrendezéséből származó békét, az egymás iránti felelősséget, az
Isten törvényeinek tiszteletben tartását.
Európa
védőszentjének ünnepén föltehetjük magunknak a kérdést: van-e bátorságunk, hogy
Európában sajátosságainkat megőrizve legyünk keresztények, és keresztényként
európaiak? Életünkkel kell újraírnunk az Európai Unió alkotmányát. Most, amikor
úgy érezzük, hogy recseg-ropog körülöttünk minden. Ehhez segít bennünket Szent
Benedek Regulája: „Hallgasd meg, fiam, a Mester parancsait…”
És: „Krisztus
szeretetének semmit elébe ne tegyél!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése