Évközi harmincadik hét vasárnapja
A
szeretet válasz
Az ószövetségi időkben a Mózes korában adott tízparancsolaton kívül több száz másik törvény szabályozta a zsidó emberek életmódját, biztosította a vallási és a társadalmi rendet. Mindenki meg volt róla győződve, hogy ezek a törvények Isten akaratának és szándékának a kiegészítései, amelyek megmutatják az embernek, hogy miként kell a mindennapokban Isten akarata szerint cselekedni. A hívő életében tulajdonképpen minden erről szól: hogyan lehet Isten akarata szerint élni. A zsidó emberek meggyőződése szerint a törvény megtartása teszi Isten előtt igazzá az embert, ezért nem szabad semmit elébe helyezni. Ebből a szempontból teljesen jó, helyes szándékkal születtek a különféle törvények, de az évszázadok során olyan szabályok is keletkeztek, amelyek mögött már nem volt fontos az isteni akarat. Sok tisztasági törvény ilyennek számított Jézus korában, s ezt ő szóvá is tette. A kiüresedett törvények megtartása helyett Jézus a szeretetet és az irgalmasság gyakorlását ajánlja, mint olyan cselekedetet, amelyet Isten mindenkitől megkíván.
A mai vasárnap evangéliumában a legfőbb törvényről kérdezik Jézust. Válaszában az Isten és az embertársak felé megnyilvánuló szeretetet nevezi az ember legfőbb kötelességének: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39). Ebben a helyzetben szavaival nevezi a szeretetet a legfontosabbnak. De látnunk kell azt is, hogy nem csak beszélt a szeretetről, nem csak szavaival fejezte ki a szeretet elsődlegességét, hanem egész életével, valamint a szenvedés és a halál vállalásával is ugyanezt tette. Jézus szeretetből, az emberek iránti szeretetből áldozta fel magát a kereszten. Az Atya iránti szeretetből és engedelmességből, aki ezt az áldozatot kérte a megváltás érdekében. És az emberek iránti szeretetből, akik megváltásra szorulnak.
Vajon miben találhatjuk meg életünkben a biztonságot, a megnyugvást, boldogságunkat és célunkat? Sokan abban bíznak, hogy a földi gazdagság boldogságot nyújt számukra, de minél többet birtokolnak, annál szegényebbek lesznek lelkileg és érzéseikben is. Mások azt gondolják, hogy a tudás, a megszerzendő ismeretek nyújtanak nekik boldogságot. De itt is csupán szerzésről van szó sok esetben. Ők előbb-utóbb rájönnek, hogy az emberi tudással egy idő után már nem jutnak előbbre. Ismét mások a testi egészséget tartják a legfontosabbnak, ezért aztán a betegségekkel, a szenvedéssel nem tudnak mit kezdeni. A lelki fejlődés útján lassan megtanulhatjuk, hogy akkor lesz boldog az életünk, ha azt szeretetből odaadjuk másoknak.
Sokakban megdöbbenést vált ki az egyházi szóhasználat, miszerint a szeretet parancs. Pedig ez a szóhasználat megfelel a bibliai gondolkodásnak és Jézus is parancsnak nevezi a szeretetet: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Ha valaki úgy gondolja, hogy a szeretet egy külső parancs, ami kívülről kényszeríti őt, akkor aligha lesz képes a helyes szeretetre. A szeretet parancsa esetében másról van szó. A szeretet belülről fakad, mert bennünk él az Isten. Az igazi szeretetben benne van az egész ember, egész értelmünk, minden érzésünk és akaratunk. A szeretet akkor lehet egész életünket átalakító és mozgató erővé, ha annak forrása maga Isten. A szeretet válasz Isten szeretetére, annak az embernek a válasza, aki már megtapasztalta Isten szeretetét.
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése