Krisztus Vére, a keresztfán kiontott Vér
üdvözíts minket!
Jób könyvében Isten Szentlelke valami nagyon
lényegeset nyilatkoztat ki a Krisztus felé haladó embernek, valamit, ami
Krisztusban beteljesülve a mi megváltásunkká alakul. Ennek a könyvnek nem az a
rendeltetése, hogy megfejtse a szenvedés titkát, s nem is az, hogy megoldja a
rossz problémáját. A teremtő Istenben valóban bízó ember kísérlete, hogy a
rázúduló szenvedésben is megtalálja Urával a kapcsolatot s abban a maga helyét.
Az Istennel való helyes viszony keresését illetően viszont prófétai könyv, mert
előrevetíti Urunk, Jézus Krisztus viszonyulását a szenvedéshez. Előrevetíti, de
tudjuk, hogy a beteljesedés elképzelhetetlenül több, hiszen Isten egyszülött
Fiának minden ember bűnét magára vevő és kiengesztelő szenvedése értékét
tekintve a világ összes emberének összes szenvedését végtelen fokban
felülmúlja.
Jób nem vét a nyelvével. Nem vádolja, nem káromolja
Istent, hanem Isten jelenlétében, Isten színe előtt önti ki lelke keserűségét.
Aki káromolja Istent, felelőssé teszi a rosszért, ami rázúdult. Jób pontosan
azért kiáltozik Isten jelenlétében és mond átkot saját értelmetlennek tűnő
életére, mert nem tudja, ki a felelős mindezért. Azt ugyanis tudja, hogy nem
Isten, azt meg érzi, hogy ő maga sem. Mi, akik ezt a szentséges drámát az
elejétől fogva nézzük, tudjuk, hogy a bukott angyal, a sátán, vagyis a vádló
azzal vádolta meg, hogy csupán érdekből bízik Istenben, mert Isten minden földi
jóval megáldotta. Most a szenvedésben nyilvánvalóvá lesz, hogy Jób Istenben
Istenért magáért bízik meg, nem ajándékai miatt. Ezért a szavak, amelyekkel
megátkozza fogantatása napját is, visszafordulnak a sátánra, a bűn szerzőjére,
hiszen Jób életében jóléte és rettenetes szenvedése idején egyaránt Isten a
főszereplő, őhozzá kötődik a legerősebb kötelékkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése