2016. szeptember 25., vasárnap

Ha betegség ér, egymásra kell hagyatkoznunk – a pápa a betegápoló nővérekhez


Ha betegség ér, egymásra kell hagyatkoznunk – a pápa a betegápoló nővérekhez


Ferenc pápa találkozása a betegápoló irgalmas nővérekkel

A betegápoló irgalmas nővérek konkrét jelei az Atya szeretete kifejezősdésének
Ferenc pápa szeptember 24-én reggel a Kelemen teremben találkozott a Betegápoló Irgalmas Nővérek Kongregációjának 130 fős csoportjával és elöljárójukkal, Paola Iacovone nővérrel. A Szentatya a találkozó elején köszöntötte a szintén jelenlevő Fisichella érseket és köszönetet mondott az elöljáró-nővérnek a hozzá intézett köszöntő beszédéért, hangsúlyozva, hogy a betegápoló irgalmas nővérek konkrét jelei az Atya szeretete kifejezősdésének.
„Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36)
„Alapítótok, Isten szolgálója Teresa Orsini Doria Pamphili Landi élete kíváló példája annak, hogy Isten Igéje mennyire megváltoztatja mindazok életét, akik az ő tanítványává lesznek. Ez a laikus nő, két pap támogatásával, engedte, hogy Jézus szavai vezessék: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36b) A beteg ember gyengeségét látva nem tehetünk különbséget társadalmi helyzet, faj, nyelv és kultúra alapján, mindnyájunkat érhet betegség, és akkor egymásra kell bíznunk magunkat.” – hangsúlyozta a pápa.
Ne fáradjatok bele, hogy a betegek barátai legyetek.
„Az Egyház feladatának és felelősségének érzi, hogy közel álljon azokhoz, akik szenvednek, hogy vigasztalja és megerősítse őket baráti közelségével. Ti annak szentelitek életeteket, hogy a kórházban ápolt testvéreink jelenlétetek és szakértelmetek révén betegségükben támaszra találjanak. És mindehhez nincs szükség hosszú beszédekre: egy simogatás, egy csók, egy mosoly, csendben mellettük lenni. Soha ne adjátok fel ezt a nagyon értékes szolgálatot, akármilyen nehézséggel is találkoztok. Napjainkban, a világias kultúra olykor megpróbálja a kórházakból is eltávolítani a vallásos elemeket, sokszor épp a szerzetesnővérek jelenlétét. Ezt nem ritkán az emberség fájdalmas hiánya kíséri, amely az emberi szenvedés helyén különösen visszatetsző. Ti azonban ne fáradjatok bele, hogy a betegek barátai, testvérei és anyái legyetek. Az imádság legyen mindig evangelizációs missziótok ihletadója!” – bátorította a betegápoló szerzetesnővéreket Ferenc pápa.
Egyre több embernek van szüksége befogadásra
„Valahányszor egy beteghez közeledtek, legyen szívetekben béke és öröm, amelyek a Szentlélek gyümölcsei. A kórházi ágyon mindig Jézus fekszik, ő van jelen a szenvedő emberben és ő az, aki tőletek segítséget kér. Jézus az. Olykor azt gondolhatjátok, hogy egy-egy beteg bosszantó. De hát mi is bosszantjuk az Úristent és mégis elvisel minket és velünk járja életünk útját! A Jézushoz és a leggyengébbekhez való közelség legyen a ti erőtök!” – mondta a Szentatya, majd beszédét a betegápoló irgalmas nővérek negyedik fogadalmára, vagyis minden szükséget szenvedő befogadására utalva zárta: e fogadalom aktualitása nagyobb, mint valaha, hiszen napjainkban megsokszorozódott a család, lakás és haza nélkül maradtak száma, akiknek szükségük van a befogadásra.
Felajánló ima az Irgalmasság Szent Anyjához
Beszéde végén, ahogy azt a korábbiakban Iacovone elöljáró-nővér kérte, Ferenc pápa minden jelenlevő nővérrel együtt egy felajánló imát mondott, amellyel a Betegápoló Irgalmas Nővérek intézményét újra az Irgalmasság Szent Anyjának szentelték.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése