Krisztus Vére, az Oltáriszentségben, a lelkek
itala és megtisztulása
üdvözíts minket!
Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az
egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan
vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A
teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet
halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk
egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé
állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ
szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak
sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a
mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből
hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy
ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után?
Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet
természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a
természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az
embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell
tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az
már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik‑e ebbe a misztériumba, vagy megáll
a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás
mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem
neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát,
akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben élve
mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad
nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról.
Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés
titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi
és boldog részesei lehessünk.
Szent Jeromos atya, aki életed végén Jóbbal együtt átélted,
hogy Isten mindentől megfoszt, hogy kizárólag önmagáért szerethesd őt, esdd ki
számunkra a kegyelmet, hogy mi is szenvedélyes szeretettel csüggjünk Urunk
szerelmes igéin, s ezáltal szívünk egyre jobban vágyódjék a mennyei hazába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése