Szentté avatás előtt: VI. Pál, a II. vatikáni zsinat egyháztanának alakítója
Ferenc pápa október 14-én szentté avatja elődjét, VI. Pált, aki 1963 és 1978 között volt Szent Péter utóda. Teológusokat kértünk, hogy a szentté avatás előtti napokban ismertessék meg olvasóinkkal Giovanni Battista Montini életét és szolgálatát. Elsőként Szabó Ferenc SJ írását adjuk közre.
Meghatódva
írom ezt a kis cikket. Két szent pápának szolgáltam a Vatikáni Rádió magyar
tagozatában. Egy negyed század alatt e pápák „szócsöve” voltam, így vettem
részt az új evangelizálásban. II. János Pál után október 14-től már elődjét,
VI. Pált is a szentek között tiszteljük.
E
jegyzetemben nem vázolom VI. Pál pápa (1897–1963–1978) egész péteri
szolgálatát, hanem csak a II. vatikáni zsinat egyháztanának alakításában
játszott döntő szerepét világítom meg. Kétségtelen, hogy jelentős mértékben VI.
Pálnak köszönhető, hogy a zsinat 1963-tól, a második ülésszaktól forradalmi
fordulatot vett, és így a Katolikus Egyház újkori történetében vízválasztó
lett.
Amikor a
konklávé második napján, 1963. június 21-én pápává választották Milánó bíboros
érsekét, Giovanni Battista Montinit, egyesek úgy vélték, hogy az új pápa
visszahajol a Piuszok stílusához, nevezetesen XII. Piuszéhoz, akivel együtt
dolgozott a második világháború alatt. Ma már világosan látjuk, hogy nemcsak
követte a „nyitott” (Szent) XXIII. János pápát, hanem – főleg tanítása
korszerűségével – túl is szárnyalta őt. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a
zsinati munkákba szakértőnek meghívott olyan 1950-ben (XII. Piusz Humani
generis körlevele után) félreállított teológusokat, mint például
Yves Congar OP és Henri de Lubac SJ, akik már részben a zsinati egyháztan
előkészítői voltak.
Ismeretes,
hogy 1870-ben félbeszakadt az I. vatikáni zsinat, amely a püspöki testület
szerepével már nem tudott foglalkozni, csak a pápai primátust és
csalatkozhatatlanságot hirdette ki dogmaként. A II. vatikáni zsinat egyháztana
kiegészítette az előző zsinat tanítását, amikor a püspöki kollegialitásról,
Isten újszövetségi népéről és ezen belül a világiak küldetéséről, a nem
katolikus keresztényekről, a nem keresztény vallásokról is fontos tanításokat
fogalmazott meg a VI. Pál pápa által vezetett három ülésszak során. (A Lumen
gentiumon kívül jelentős még: Dei verbum, Unitatis redintegratio, Nostra
aetate.) Montini bíboros közbelépésére (híres 1962. december 2-i
felszólalására) a zsinat elvetette a konzervatív De Ecclesia-tervezetet.
VI. Pál
pápává választása másnapján rádióüzenetet intézett a világhoz, amelyben
megjelölte pápasága programját: folytatni a II. vatikáni zsinatot, a nagy
szociális enciklikák szellemében a modern világ égető problémái felé fordulni,
a népek közötti béke megőrzéséért fáradozni, előmozdítani a keresztények
egységtörekvéseit.
Jean
Guitton (1901–1999) francia filozófus, akit hosszú barátság fűzött Montinihez,
majd VI. Pállal beszélgetéseket folytatott, életrajzi kötetében (Un
siècle, une vie) beszámol néhány epizódról, élményéről.
Beszélgetéseikből idézek egy figyelemre méltó részt. VI. Pál ezt mondta neki:
„Elődöm sietősen meghirdette a zsinatot, azt hitte, hogy gyorsan lezajlik. Ez
»Isten csele« volt, ahogy mondtam, hiszen már XII. Piusz, sőt XI. Piusz is
gondolt arra, hogy zsinatot hív össze. Milyen magatartást tanúsítsunk az
elszakadt egyházakkal szemben? A következő alternatíva szorítójában voltunk: ha
elítélnénk ezeket az egyházakat (amint a pápák eddig tették), szakadékot ásnánk
az Egyház és a világ között. Elődöm a naivság bájával rendelkezett. A zsinat
elején nem volt terve, programja, ezt láttam. (…) Innen származott
kötelességem, hogy moderátorokat nevezzek ki, hogy irányítsák a zsinatot, amely
vezető nélkül zajlott volna. Emlékszik – folytatta VI. Pál –, hogy az első
ülésszak kezdetén kifejtettem, hogy mi legyen a zsinat tengelye.
Megkülönböztettem az ad intra Egyházat és az ad extra
Egyházat. Az volt a benyomásom, hagy kezdetben külső, formális, jogi
meghatározását adták az Egyháznak, és nem vették kellőképpen figyelembe a lelki
Egyházat. (…) Ha egy szóban össze akarnám foglalni feladatom fő nehézségeit
XXIII. János halálától mindvégig, ezt mondanám: »Megújulás, de az azonosság
megőrzésével«. Ezt nevezte Newman (dogma)fejlődésnek.”
A zsinaton
részt vevő teológusok és az egyháztörténészek valamennyien kiemelik VI. Pál
1963. szeptember 29-i beszédét, amelyet a zsinat második ülésszaka
megnyitásakor mondott, és amelyben új irányt adott a zsinati munkáknak. A pápa
felidézte a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apszisában látható mozaikot,
amely a hatalmas Pantokrátor Krisztust ábrázolja, amint lábánál leborul
miseruhában a kicsinyke III. Honorius pápa. VI. Pál ezt jelképnek vette:
kifejtette, hogy a lényeges kérdésekre egyetlen válasz van: Jézus Krisztus. Ő a
kezdet, Ő az út, Ő végső célunk. Krisztus a Cél: neki kell megvilágítania a
zsinatot, amelynek feladata: 1. definiálni az Egyházat; 2. megújítani az
Egyházat; 3. párbeszédet folytatni a világgal.
Mindezt
még bővebben kifejtette VI. Pál első, Ecclesiam suam kezdetű
enciklikájában, amely meghatározó lett a zsinati egyháztan szempontjából. Ez a
körlevél 1964. augusztus 6-án jelent meg. Továbbfejlesztve XII. Piusz tanítását
Krisztus titokzatos Testéről, szorgalmazta a párbeszédet a Katolikus Egyházon
belül, a nem katolikus keresztényekkel, valamint minden jóakaratú emberrel.
Hangsúlyozta, hogy az aggiornamento nem vezethet a
világhoz való hasonuláshoz; mindenekelőtt belső megújulásra van szükség a
Krisztushoz való hűségben. A keresztény egységtörekvésben elsősorban azt kell
keresni, ami összeköt. A nagy nem keresztény vallások alkotnak egy szélesebb
kört a párbeszédben, végül a legkülső kör az egész emberiség, itt is az
ateizmust kell különösen szem előtt tartani. Miként János pápa a Pacem in
terrisben, VI. Pál is megkülönbözteti a merev ideológiáktól (a
harcos ateista rendszerektől) a változó mozgalmakat, illetve a jóakaratú nem
hívőket, akikkel lehetséges a párbeszéd.
Az Ecclesiam
suam és a Gaudium et spes kezdetű
konstitúciók fényében Henri de Lubac SJ így eszmélődött: „Dialógus,
szembesítés, harc: ha helyesen értelmezzük ezt a három szót,
látjuk, hogy egyáltalán nem zárják ki egymást, hanem inkább összekapcsolódnak.
Nyugodtan bevallhatjuk, hogy harcolunk nem ugyan az ’ateista’, hanem az ateizmus
ellen, mindig legelőször a saját szívünkben. (…) Mindig el kell ismernem, hogy
többé-kevésbé hitetlen vagyok, bírálnom kell hitem hiányosságait, sohasem
elégedhetem meg hitem jelenlegi minőségével; vissza kell utasítanom hitem és
magatartásom minden farizeizmusát. Mindez nem jelenti azt, hogy a
hitetlenségnek részben igaza van, hanem ezzel – amennyire ez tőlem függ –
mintegy megmutatom, hogy az ateizmus tévedés.”
Befejezésül
VI. Pál Ecclesiam
suam kezdetű körleveléből idézek, aki – János pápa
nyomán – szintén megkülönböztette az ateista rendszereket a nem hívő
személyektől. A kommunizmusra utalva írta: Mivel az ateista rendszer nem hozza
meg az embereknek az igazi felszabadulást, hanem az élő Isten tagadásával éppen
az ember romlását okozza, ezért „kénytelenek vagyunk mi is, mint elődeink és
mindazok, akiknek szívén fekszik a vallásos értékek megmentése, elítélni az
istentagadó és egyházüldöző rendszereket, amelyek gyakran bizonyos gazdasági,
társadalmi és politikai rendszerhez kapcsolódnak elválaszthatatlanul; ezek közé
tartozik egészen különleges módon az ateista kommunizmus. Bizonyos értelemben
nem is mi ítéljük el ezeket az eszmerendszereket (…), ők maguk ítélik el
önmagukat. Valójában mi nem az ítélő bírák hangját hallatjuk, hanem az
áldozatok panaszát.”
VI. Pál Ecclesiam
suam kezdetű első körlevelében világosan elítélte az egyházüldöző
kommunista rendszert, és szolgálata elején határozottan hallatta a „hallgató
Egyház” elnémítottjainak hangját. De a zsinat vége felé (a Gaudium
et spes vitái során), majd a keresztény–marxista dialógus
eltorzulásával és a vele kapcsolatos keleti politika (Ostpolitik)
kompromisszumkeresésével a „diplomácia egyháza” kezdett megfeledkezni a
„vértanúk egyházáról.”
Már előrendelhető az
Új Ember Kiadványok következő két kötete, melyek VI. Pál életét és tanítását
mutatják be. Rino Fisichella érsek visszaemlékezése, valamint A helyes
Mária-tiszteletről – VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása
című könyv várhatóan október 12-én jelenik meg a Magyar Kurír gondozásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése