Hogy változik meg viselkedésünk az interneten? A kiberpszichológus a gyermekek védelmében emel szót
Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki. A továbbiakban egy-egy előadás összefoglalóját tesszük közzé.
Mary
Aiken kiberpszichológus, a Geary-intézet munkatársa, a dublini egyetem (UCD)
oktatója, az Europol Európai Kiberbűnözés Elleni Központjának tudományos
tanácsadója Jóra fordítani a technológiát – Hit, család és
technológia címmel tartott előadást a dublini családtalálkozón.
A
technológia negatív hatásaival kezdte előadását – azért a problémákat emelve
ki, mert piaci szereplők hada mindent elkövet, hogy úgy állítsa be: a
technológia és annak fejlődése kizárólag jó. A kiberpszichológus feladata
azonban az egyensúlyteremtés, azzal együtt, hogy ő maga abszolút
technológiapárti, ugyanakkor vitathatatlan, hogy az emberi viselkedés
megváltozik online. Hogyan hat a technológia a fejlődésben lévő gyerekekre;
milyen problémákkal szembesülnek a családok, és ezeknek milyen megoldási módjai
lehetnek – erről beszélt előadásában.
Mary
Aiken fő szakterülete az internetpszichológia, az úgynevezett
kiberpszichológia, mely az alkalmazott pszichológia valószínűleg a jövőben
egyre fontosabbá váló területe.
Az első
dia a valós és a kibervilág szimbiózisát ábrázolja. „A kibertér önállóságát
feltételező elképzelések hamis dichotómián alapulnak… a fizikai és a virtuális
nem szemben áll egymással, hanem inkább kölcsönösen hatnak egymásra” – utalt
Mary Aiken Slane 2007-es írására.
Hogyan
viselkednek az emberek online? Az egyik legnagyobb súlyú változás, ami ránk is
hat: az anonimitás (névtelenség), ami olyan, mint egy szupererő, egy
emberfeletti képesség; olyan, mint a láthatatlanság. A láthatatlanság hatalom
az online világban – viszont óriási felelősség is.
Ismeretes
az online gátlásvesztés jelensége (Online Disinhibition Effect, ODE): az
emberek online, a kiber kontextusban olyan dolgokat tesznek, amiket nem
tennének a valódi világban.
Fontos
kérdés, milyennek mutatjuk magunk az online térben: hogyan tálaljuk magunkat.
Másnak mutatjuk magunk a LinkedIn-en, a Facebookon, a WhatsAppon – különböző
perszónákat mutatunk, önmagunk gondosan manipulált verzióit.
Az
online világra jellemző az is, hogy felnagyítódnak, felerősödnek a dolgok,
sajnos a problematikus emberi viselkedés is, erről tanúskodnak például a heves
online csatározások, az agresszív kommentek, sértő posztok. Jó irányban is
hathat az emberi viselkedésre: az altruizmust, a jótékonyságot is felerősíti az
internet.
Az
előadó egyik céljaként azt jelölte meg: szeretné elérni, hogy másként
gondolkodjunk az internetről, az online világról: hajtsunk végre
paradigmaváltást. Most a valódi világban vagyunk – mondta a hallgatóságnak –,
ha pedig fölmegyünk az internetre, a kibertérbe kerülünk. Gyakran csak öt
percre megyünk fel, „csak megnézem a leveleimet” – mondjuk családtagjainknak,
és hipp-hopp eltelt 40-50 perc… Mert az időérzékelést torzítja az online világ.
Ha belegondolunk a szavakba: „fórum”, „világ” – ezek környezetekre, helyekre
utalnak ; valaki szerint az internet hadműveleti terület, háborús zóna.
Hasznos, ha a társadalom erre odafigyel, és helyként kezeli az online világot –
és akkor rögtön látjuk azt is, hogy védelemre, szabályozásra is szükség van.
Amit mi
internetként ismerünk, az az egésznek csupán egy százaléka – a többi 99
százalék pedig a deep web (szó szerint: mély web), és annak mélyén a dark web
(sötét web): „az internetnek az a 99 százaléka, amit nem tudsz megguglizni”.
Mivel
Mary Aiken gyermekvédelemmel is foglalkozik, gyakran kerül kapcsolatba a deep
webbel, a bűnüldöző szervekkel együttműködve, akik (szexuális) „ragadozókra” és
bűnözőkre vadásznak a deep weben. Ami ott történik, az hat a „felszíni
internetre” (surface web) is – ami pedig a felszíni neten történik, hat a
valódi világra.
A két
web közötti különbség például, hogy a felszíni web kereshető; standardokat és
protokollokat használ. A deep weben nem lehet keresni; mélyebben lévő
bugyrában, a dark weben pedig a dark netek (sötét hálózatok) üzemelnek,
amelyeket bűnözők népesítenek be; itt találni meg a gyermekbántalmazás nyomait,
s az emberiség legrettenetesebb bűnei nyilvánulnak meg rajta. Tudományos
környezetben nem használják az „ördögi”, „gonosz” (evil) szót – mondta az
előadó –, mégis úgy érzi: a gonosz virágzik a deep weben. Ami nyugtalanító és
ijesztő, hogy sok gyerek tisztában van vele, hogyan kell navigálni rajta… És
így esély van rá, hogy „rossz társaságba” keveredjenek.
Egy dián
a Hidden Wiki, a Rejtett Wikipédia menüjét mutatta meg a közönségnek az előadó,
amelyből látható volt, bérgyilkosoktól kemény drogokig sok mindenhez hozzá
lehet jutni, bárki számára elérhető. Mindez anonim doméneken, a törvény
hatósugarán kívül. Hogy működhet így egy társadalom?
S mi
történik az emberi személlyel ebben az egyenletben? Fizikai, viselkedési,
fiziológiai, társadalmi, affektív és motivációs szempontból egyaránt hatással
van ránk a technológia. Egy igazságügyi pszichiáter ezt úgy fogalmazta meg:
„minden idők legnagyobb szabályok nélküli társadalmi kísérletét éljük át
éppen”. Gyermekek olyan generációja nő fel, akik kiskoruktól ki voltak téve az
internet legrosszabb túlkapásainak.
A 8–11
évesek 32 százalékának van okostelefonja, holott Bill Gates maga azt mondta,
nem adna okostelefont 14 évnél fiatalabb gyerek kezébe. A 3–4 éves gyerekek 16
százalékának van tabletje vagy más eszköze az Egyesült Királyságban. Az 5–7
éves korosztály 3 százalékának csináltak saját közösségimédia-profilt a
szüleik, vagy YouTube-csatornát – amire a szülők nagyon büszkék szoktak lenni,
csak az ide feltöltött anyagokat felhasználhatják beteges hajlamú emberek is,
és a gyermekre veszélyt jelenthet.
Az
amerikai gyermekorvosok ajánlása (2016) szerint a 0–3 éves babáknak nem szabad
a képernyőt nézniük az étkezések alatt és a lefekvés előtti egy órában; a 2–5
éveseknek napi maximum egy óra internet ajánlott; egyáltalán ne legyen
digitális eszköz 18 hónapos életkor alatt (kivéve a videocsetet).
2014-es
felmérések szerint a szülők és gondozók (a proximális fejlődés zónájának kulcsemberei)
naponta nagyjából 200-szor nézik meg a telefonjukat, és 2614-szer érnek hozzá
valamilyen okból – ennyiszer nincsenek szemkontaktusban a gyermekkel, és
ennyiszer nem érnek hozzá… Az, hogy nincs szemkontaktus és érintés, végzetes
következményekkel járhat az emberi fajra nézve.
Az
előadó negatív példaként megemlítette a Fisher-Price cég babaülőkéjét, melyet
Apptivity Seat néven forgalmaznak, bár Mary Aiken szerint a Captivity Seat
(Fogság ülőke) megfelelőbb terminus lenne. A baba elé – aki még csak napi öt
órát tölt ébren – egy iPad van rögzítve, amin Disney-videókat és más
számítógéppel generált grafikákat néz. Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy
belássuk: ez biztos, hogy semmi jóra nem vezet. Lehet, hogy rendkívüli
számítógépes képességei lesznek ezeknek a gyerekeknek, de nem tudnak majd
elkapni egy labdát, vagy átmenni egy úton.
A 4–12
éves korosztály számára hozzáférhetőek legális, de nem az életkoruknak
megfelelő tartalmak, így találkozhatnak pornográfiával, erőszakkal,
önkárosításra, pl. öngyilkosságra buzdító oldalakkal, étkezési zavarokat
kialakító, azt normálisnak feltüntető oldalakkal; olyan oldalakkal is, ahova
friss vágott sebekről töltenek fel fotókat a fiatalok… Németország tiltakozott
ezek ellen, levetette őket – az Európai Unió többi tagországa még nem tett
lépéseket. Az ENSZ gyermekjogi konvenciójában még nem kerültek szóba ezek a
kérdések, hiszen azt 1989 táján állították össze. Arról szó van benne azonban,
hogy a gyermeknek joga van a gyerekkorhoz – és ennek része az is, hogy ne
legyen kitéve ilyen tartalmaknak…
Mary
Aiken az iskolákban tartott előadások során is mindig el szokta mondani, hogy
az agynak nem lehet parancsba adni, hogy „delete file” (a fájl törlése) – ha
például erőszakos videókat nézel, nem tudod kitörölni az agyadból, „a látottat
nem tudod nem látottá tenni…” A szakemberek gyakran találkoznak poszttraumás
stressz szindrómával olyan 11–12 éves gyerekeknél, akik ilyen tartalmakat
néztek.
A
szakember véleménye szerint protokollokat kell kidolgozni, hogy tanítani
lehessen a gyerekeket a kibertérben való navigálásra, valamint digitális
korhatárra van szükség, amely alatt csak a szülő beleegyezésével és
felügyeletével mozoghat a gyermek az online felületeken – ne úgy legyenek
jelen, mintha nem is lennének szüleik… A cégek szeretnek arra hivatkozni, hogy
„van moderáció gomb” – de nem, nem lehet „kiszervezni” a szülőséget.
Létezik
sajnos „dark Pepa Pig” is (a népszerű mesefigura „sötét” verziója), és elérhető
a YouTube-on: a videóban az őrjöngő Pepa Pig legyilkolja a családot. És ehhez a
videóhoz bármelyik gyerek eljuthat, miközben Pepa Pig-videókat néz a
YouTube-on; vannak gyerekek, akiket traumatizált ez a – felszíni webhez
tartozó – tartalom. Különösen veszélyben vannak azok a gyerekek, akiknek
szülei virtuális bébiszitternek használják a videómegosztó portált.
A
tizenéves korosztályban nagyon megnőtt a szorongásos fiatalok száma az elmúlt
25 évben – nem lehet mindent a technológiára és a közösségi oldalakra fogni;
egy komplex, soktényezős modellről van szó, amelyben minden összefonódik. A
korcsoportra jellemző alvászavarok, kevés alvás hozzájárulhat a szorongásos
tünetekhez, depresszióhoz, a kiberbullying (cyberbullying) áldozatává váláshoz.
Ha éjjel neteznek, másnap kimerülten ébrednek – és egy kimerült kamasz számára
a világ nagyon sötét helynek tűnik…
Megemlítette
az előadó a „fiatalkorú kiberbűnözés” problémáját, a virtuális bolti tolvajlást,
azaz az illegális letöltéseket; illetve az aggasztó mértékben növekvő
nárcizmust és az egyre csökkenő empátiát.
Mi lehet
ezen a területen az Egyház szerepe, mit tehet az Egyház? Először is jelen kell
lennie minden egyháznak a kibertérben, hiszen hiányzik onnan az erkölcsi
integritás és tekintély. Óriási lehetőség az egyházak számára, és nagy szükség
van rá, hogy megjelenjenek ebben a térben, s a keresztény értékek
megnyilvánuljanak benne.
A
szexting (szexuális tartalmú üzenetek) és a szexuális zsarolás („sextortion”)
is terjedőben van: gyerekektől fotókat, webkamerás felvételeket, videókat
zsarolnak ki, melyeket aztán értékesítenek a dark weben. Korábban ebben csak
pedofilok voltak érdekeltek, napjainkban azonban emberek tömegének fűződik
hozzá anyagi érdeke. Mary Aiken hangsúlyozta, az abúzus problémája nem
korlátozódik a Katolikus Egyházra, hanem mindenhol jelenlévő népbetegségről van
szó. A „hozzáférés” a probléma egyik gyökere: akár papról, akár
cserkészvezetőről, akár úszóedzőről van szó, azért teheti ezt meg, mert
tekintélyi pozícióban van. Ha okostelefont adunk a gyerekeinknek, azzal
hozzáférést adunk nekik az online világhoz – de ezzel egyidőben az online
világban jelenlévő deviánsoknak és bűnözőknek is hozzáférést adunk a
gyerekünkhöz.
Bízik a
szakember abban, hogy az Egyház, amely már annyi energiát fektetett
gyermekvédelmi protokoll kialakítására a valódi világban, át tudja ültetni ezt
a tudást az online világra is, hogy segítse a szülőket. Felhívta rá a
figyelmet: hogy ha tudni szeretnénk, kivel van a gyerekünk kapcsolatban az
interneten, akkor le kell ülni a gyerek mellé, és végigkérdezni, „lekáderezni”
az ismerőseit.
Sok
amerikai szülő szokott büszkélkedni vele, hogy a 3–4 éves gyereke többet tud az
internetről, mint ő – de akkor hogyan fogjuk megvédeni őket?
A
közösségi oldalakat működtető cégek ráadásul a virtuális valóságot, a fejre
rögzíthető kijelzőket promotálják, ami oda vezet, hogy a gyerekeket pszichésen
is elnyeli a kibertér. Nincs általánosan érvényes morális-etikai kód, és a
hangsúly mindig a kiber-utópisztikus felszínre kerül, ignorálva a hátulütőket.
Lehet előnye is egy ilyen headsetnek, de mi van például akkor, ha bullying
áldozata lesz a 11 éves gyereked, ha háromszáz ismerőse fordul ellene a
kibertérben, amelyet valóságosnak érzékel? „Nincs olyan felnőtt ebben a
teremben, aki ezt kibírná” – figyelmeztetett a pszichológus.
Ferenc
pápa buzdítása, az Amoris laetitia 275. pontját idézte
Mary Aiken, melyben a Szentatya a kritikus gondolkodásra bátorít – ami védelem
lehet sok minden ellen az online világban, többek között a fake
news ellen is.
A
kibertér mint kontinuum egyik végén a „billentyűzetharcosok”, digitális bennszülöttek
állnak, másik végén pedig a nagy tech-cégek, akik a közösségi oldalakat
üzemeltetik, és a szolgáltatók – mind a két hatalmas csoport a szabályozás
ellen van, utóbbi csoport egyszerűen azért, mert nekik pénzbe kerül. Mi pedig a
két csoport között helyezkedünk el, védelem nélkül a kibertérben… Nekünk is
kell hogy szavunk legyen ebben a térben, hiszen a mi gyerekeink is ebben élnek!
Jelen
pillanatban az internet nem gyerekbarát, nincs „kisvíz”. A szülői kontrollal
kecsegtető szoftverek nem jelentenek megoldást, mert millió módot dob fel a
Google, hogyan lehet kikerülni. Hardver és szoftver együtt működne csak, amire
van is példa többek között katonai viszonylatban, ahol „intranetet” használnak,
és az eszközeik csak erre a hálózatra csatlakoznak. Ha katonai célokra meg
tudjuk ezt oldani, miért nem tudjuk a gyerekeink biztonsága érdekében? Mert
nincs anyagi haszon belőle?
Mit
tehetünk?
1.
Fogjuk fel másképp az online világot: mint egy helyet, mint kiberteret.
2.Tisztítsuk
meg a kiberteret: tüntessük el a deep webet és az extrém tartalmakat.
3.
Követeljünk többet azoktól, akiknek hasznot hajtanak a közösségi technológiák.
4.
Tegyünk érte, hogy megszűnjön a fake news, a trollkodás, a kiberbullying.
Mit
tehet a család? Először is: vegyük észre a technológia hatását
a fejlődésben lévő gyerekeinken. Ha mi magunk is folyton az okoseszközökön
lógunk, nem vesszük észre. Elhanyagoljuk a gyerekeinket, és nem számíthatunk a
nagyobb testvérekre sem, legfeljebb a kutyára…
Vegyük
fontolóra a „digitális méregtelenítést”! Az Egyesült Államokban már
kibontakozott egy mozgalom, amely a digitális szünnapot/ünnepnapot („digital
sabbath”) propagálja: legyen „képernyőmentes” a vasárnap! Ezt például
javasolhatná az Egyház is. Tegyünk félre minden eszközt, és legyünk jelen
egymás számára!
Mit
tehet az Egyház? Fontolóra kell venni, hogyan tud az etikai és
erkölcsi tekintély megjelenni a kibertérben. Jótékonysági célokra,
adománygyűjtésre hasznos terep, amellett az elszigetelődés és a magány ellen is
segíthet. A gyermekvédelmet a kibertérbe is át kell ültetni. A jövőbe kell
nézni, proaktívnak és előrelátónak lenni a társadalmi problémákban – nem utólag
reagálni.
Ferenc
pápa is rámutatott már: a hatalmas technikai fejlődés nem hozta magával az
emberi felelősségérzet, az értékek és az értelem fejlődését. Habár az
internetet úgy hozták létre, hogy „minden felhasználó egyenlő” – ez azonban nem
igaz, ha egyes felhasználók sebezhetőbbek a többieknél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése