Ferenc pápa: Mindenki fogadja el magát és a többieket az Atya szeretett műveként!
Október 10-én a Szentatya a „ne ölj” paranccsal folytatta a tízparancsolatról elkezdett katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy Isten minden életet szeret; az abortusz civilizálatlan és embertelen tett; minden törékeny életben Krisztus jön elénk, hogy felszabadítson a nagylelkű szeretetre.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
A mai katekézisben az ötödik „szóval” foglalkozunk: Ne ölj! Ez az ötödik parancs: Ne ölj! A tízparancsolatnak már a második felénél tartunk, mely a felebarátainkkal való kapcsolatainkra vonatkozik. Ez a parancs, a maga tömör és határozott megfogalmazásával védfalként emelkedik az emberi kapcsolatok alapértéke köré. Mi az alapértéke az emberi kapcsolatoknak? Az élet! Ezért hangzik el: Ne ölj!
A mai katekézisben az ötödik „szóval” foglalkozunk: Ne ölj! Ez az ötödik parancs: Ne ölj! A tízparancsolatnak már a második felénél tartunk, mely a felebarátainkkal való kapcsolatainkra vonatkozik. Ez a parancs, a maga tömör és határozott megfogalmazásával védfalként emelkedik az emberi kapcsolatok alapértéke köré. Mi az alapértéke az emberi kapcsolatoknak? Az élet! Ezért hangzik el: Ne ölj!
Mondhatnánk,
hogy a világon elkövetett minden rossz ebben foglalható össze: az élet
megvetése. Az életet támadják a háborúk, az embereket kizsákmányoló szervezetek
– sok mindent olvasunk az újságban vagy látunk a híradóban –, a visszaélés a
teremtett világgal, a „használd, és dob el” kultúrája és az összes rendszer,
mely az emberi életekben csak kiaknázandó lehetőséget lát, miközben botrányosan
sokan élnek emberhez méltatlan körülmények között. Ez az élet megvetése, és
valamiképpen az élet kioltása!
Egy
ellentmondásos felfogás megengedhetőnek tartja az emberi élet kioltását az
anyaméhben más jogok védelmének nevében. De hogyan lehetne gyógyászati célú,
civilizált vagy egyszerűen emberséges az a cselekedet, amely elfojtja a
kezdődő, ártatlan és védtelen életet? Kérdezlek benneteket: helyes kidobni egy
emberi életet, hogy megoldjunk egy nehézséget? Helyes bérgyilkost fogadni, hogy
megoldjunk egy nehézséget? Nem szabad, nem helyes kidobni egy emberi lényt, még
ha kicsiny is, hogy megoldjunk egy nehézséget! Az olyan lenne, mintha
bérgyilkost fogadnánk egy nehézség megoldására.
Mi az
oka mindezeknek? Az élet elleni erőszak és az élet elutasítása végeredményben
honnan származik? A félelemből. A másik személy befogadása ugyanis kihívást
jelent individualizmusunknak. Gondoljunk csak arra, amikor kiderül, hogy a
gyermek fogyatékkal – akár súlyos fogyatékkal – fog születni. Az ilyen drámai
esetekben a szülőknek valódi közelségre, valódi szolidaritásra van szükségük,
hogy az érthető félelmen felülemelkedve szembe tudjanak nézni a valósággal.
Ehelyett gyakran azt az elsietett tanácsot kapják, hogy szakítsák meg a
terhességet; a „terhességmegszakítás” szépítő kifejezést használják arra, hogy
szándékosan „elvetetnek egy gyermeket”.
A beteg
gyermek olyan, mint minden rászoruló ember a földön: mint az ellátásra szoruló
öregek, mint sok szegény, akik nyomorúságos életet élnek: ők, akik nehézségnek
tűnhetnek szememben, valójában Isten ajándékai, akik kihúzhatnak önzésemből és
segíthetnek, hogy növekedjem a szeretetben. A sebezhető élet megmutatja nekünk
a kiutat ahhoz, hogy kilépjünk az önmaga körül forgó életből és felfedezzük a
szeretet örömét. Itt szeretnék szünetet tartani, és köszönetet mondani a sok
önkéntesnek, köszönetet mondani az olasz önkéntesek mozgalmának, mely a
legerősebb a világon, amelyet megismertem. Köszönöm!
Mi
készteti az embert az élet elutasítására? Világunk bálványai: a pénz – jobb
eltávolítani ezt [a magzatot], mert elviszi a pénzt –, a hatalom, a siker. Ezek
téves kategóriák az élet megítéléséhez. Mi az élet egyetlen hiteles mértéke? A
szeretet, az a szeretet, amellyel Isten az életet szereti! Az a szeretet,
amellyel Isten az életet szereti: ez a mérték! A szeretet, amellyel Isten
minden életet szeret!
Hogyan
fogalmazhatnánk meg kijelentő mondatban a „ne ölj” parancsot? Úgy, hogy Isten
„életszerető”, az „élet barátja”, ahogy hallottuk az imént a Szentírásból
[Bölcs 11,24–26].
Az élet
titka abban tárul fel előttünk, ahogyan Isten Fia bánt vele, aki emberré lett,
és egészen odáig ment, hogy a kereszten elvállalta a visszautasítást, a
gyengeséget, a szegénységet, a fájdalmat (vö. Jn 13,1). Minden beteg
gyermekben, minden gyenge öregben, minden kétségbeesett bevándorlóban, minden
törékeny és veszélyeztetett életben Krisztus az, aki keres bennünket (vö. Mt
25,34–46), ő keresi szívünket, hogy megnyisson a szeretet örömére.
Megéri
befogadni minden életet, mert minden ember annyit ér, mint Krisztus vére (vö.
1Pét 1,18–19). Nem szabad megvetni azt, amit Isten oly nagyon szeretett!
Azt kell
mondanunk az embereknek: Ne vesd meg az életet! Sem mások életét, sem saját
életedet, mert arra is vonatkozik a parancs: „Ne ölj!” Sok fiatalnak el kell
mondanunk: Ne vesd meg életedet! Ne utasítsd el Isten művét! Te Isten műve
vagy! Ne becsüld alá magad, ne vesd meg magad függőségekkel, melyek tönkretesznek
és halálba visznek!
Az életet
senki se ennek a világnak a téveszméi szerint értékelje, hanem mindenki fogadja
el magát és a többieket az Atya nevében, aki teremtett bennünket. Ő az
„életszerető”, milyen szép ez, Isten „az élet barátja”! És mi mindnyájan
annyira drágák vagyunk neki, hogy elküldte Fiát értünk. „Isten ugyanis – mondja
az evangélium – annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta [érte],
hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése