A szerda délutáni
elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – A szomjúság éltető itallá lehet
Február 18. és 23. között a Róma-közeli
Aricciában tartják Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát. Ha
figyelmessé tesszük magunkat a hallgatásra, a szomjúság a lelkiélet
tanítómesterévé válik – hangzott el február 21-én délután José Tolentino
Mendonça hetedik elmélkedésében.
Az életünkben tapasztalt belső szomjúság nem
csak arra való, hogy helyes válasszal oltsuk: tanulhatunk is belőle, egészen
addig, hogy a szomjúság éltető ital lesz számunkra. Mindezt fellelhetjük Jézus
életében is, főként pusztai megkísértésében és szenvedésében. Isten akaratának
betöltésében, akár a szomjúságot is hasznosítva, nem az emberi gyöngeség és
törékenység áll az utunkban, hanem önzésünk és gőgünk – hangsúlyozta a
lelkigyakorlatot vezető José Tolentino Mendonça portugál pap költő.
Az Egyház nem zárhatja magát
elefántcsonttoronyba, s nem kell új gyakorlatokat és magatartásformákat
kialakítania, hogy így legyen a „szentnek őrzője”, hanem tanítvánnyá kell
lennie. Így a nem hívők is a hitélet meglepő frissességére találhatnak.
Különben fennáll annak a veszélye, hogy miközben másokkal nehéz gyakorlatokat
végeztetünk, mi magunk ülve maradunk. Vigyáznunk kell, mert ez lelki, benső
sorvadáshoz vezethet – intett hetedik elmélkedésében a lelkigyakorlat vezetője.
Tolentino Gustavo Gutiérrez perui domonkos
teológus A kútból inni. A nép lelki útja című könyvére utalva
kifejtette: a kút a közösség konkrét lelki élete – esetlegességével és
korlátozottságával. Az emberiséget nagy fáradsággal szeretnénk átölelni, azt az
emberiséget, amit Jézus már valójában átölelt. Ő szeretettel hajol a konkrét
valóság fölé.
A szomjúság a spirituális növekedés útját jelzi
– emelte ki nagyböjti tanításában José Tolentino Mendonça. Sokat kell
küzdenünk, hogy legyőzzük a tökéletes dolgok megszállott keresését, valamint
azt a rossz hajlamot, hogy a valóságot hamis képekkel fedjük el. Thomas Merton
lelki író szerint Krisztus éppen azáltal akart azonosulni velünk, amit mi nem
szeretünk. Magára vette nyomorúságunkat és szenvedéseinket. Szent Pál így
beszél a hit paradoxonáról: „akkor vagyok erős, amikor gyenge vagyok”. A
bennünk lévő isteni élet legfőbb ellensége nem az emberi gyöngeség és
törékenység, hanem a keménység és a merevség; nem a törékenység és a
megaláztatás – ellenkezőleg: a gőg, az önelégültség, az önigazolás, az
elszigetelődés, az erőszak, a hatalom önkívülete. Az erő és a kegyelem, amire
oly nagy szükségünk van, nem a miénk, hanem Krisztusé.
Ha megnyílunk a hallgatásra, a szomjúság a
lelkiélet értékes tanítómesterévé válik – emelte ki Tolentino atya. Majd Jézus
hármas pusztai megkísértéséről szólt. Az első kísértés kapcsán kiemelte: Jézus
ismeri az emberi élet szükségleteit, de emlékeztet arra, hogy nem csak
kenyérrel él az ember; válasza nem menekít ki minket a valóságból, hanem arra
indít, hogy olyan lehetőségnek tekintsük, melyet a Szentléleknek kell
betöltenie. A második kísértéssel szemben – melyet ahhoz hasonlított a szónok,
midőn a pusztai vándorlás során Mózestől vizet követelt a nép – Jézus a csend,
az elhagyatottság és a szomjúság mint imádság útját jelölte meg. A harmadik kísértést
azzal utasítja el Jézus, hogy „csak Urunkat, Istenünket imádhatjuk”, mindig
szem előtt tartva azt, ahogyan a Feltámadott küldi tanítványait misszióba: „Én
kaptam minden hatalmat a mennyben és a földön” (Mt 28,18). A sátán a „látszat
hatalmával” kísért, míg a föltámadt Isten Fia hatalmának része a kereszt,
önmaga felajánlása. A legnagyobb kísértés abban áll, hogy a kereszt titkától
akar eltávolítani, és így a testvérek szolgálatától is eltávolít.
Mi azonban hatalom és birtoklás nélkül
maradjunk egyszerűen pásztorok! – zárta hetedik elmélkedését José Tolentino
Mendonça atya a Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára Aricciában tartott
lelkigyakorlat negyedik napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése