Hogy mindeneket
megpróbáljunk, és ami jó, megtartsuk (1 Tesz. 5).
Ments meg, Uram minket!
Megérinteni
Krisztust, a Jézust! A megtérés első mozzanata, mely az ember részéről kifejezi
azt a szándékot, hogy „gyógyulni” akar. Vagyis: jobb szeretne lenni annál, mint
amilyen. De már belátja, hogy ezt a változást Isten nélkül nem képes elérni.
„Legalább” a ruhája szegélyét érinteni! Több nem kell, többre nem vagyok képes,
többre nincs esélyem sem. De, amire van esélyem, azt megteszem! Tehát, a reményből
forrásozik az az élet, mely hitre vezeti az embert, hogy a szeretet életére
eljuthasson végül.
A
teremtő szeretet – megtartó szeretet – végül éltető szeretet. A Teremtő
szeretet, mely örök, megteremti a mulandót – ahogy erről olvasunk az
olvasmányban. De a mulandóban örökíti át örökérvényűségét, remélve, hogy a
mulandó felismeri önmagában azt az örök értéket, melyben önmaga létét
tisztelheti, becsülheti, egyúttal odaajánlhatja – áldozattá lenni képes -
önmagát a Teremtő szándéknak. Úgy is mondhatjuk, hogy alárendeli magát, aláveti
magát a mulandó az örökkévalónak, amit alázatnak nevezünk.
Ilyen
módon válhat az ember bármilyen e világért, e világban tett fontoskodása,
cselekvése, munkája, tüsténkedése, csupán kiegészítőjévé – részévé - annak a
cselekvésének, melyet öröklétéért tesz, tehet, és tenni tud.
Úgy
gondolom, hogy nagyszerű gondolatok ezek, amennyiben Az Ember cselekvő
irányultságát képes lehet alakítani, változtatni a legnemesebb cél elérésének
irányába. Alapállásbéli különbségről beszélek!
Mert azt
már tudjuk tanulmányainkból, hogy minden erőnek van kiterjedése, és iránya is.
Azt is beláthatjuk, hogy maga az ember egy energia központ, egy erő
koncentrátum. Ilyen módon, nagyon nem mindegy az, hogy ezek az erő
koncentrátumok milyen irányultságúak. Egymás ellen hatnak, vagy egymást
erősítik? – A közösség az, melyben az egyes energia centrumok erőkifejtései
egymást erősítik, vagyis egy irányba hatnak. Ahol az energiák egymás ellen
hatnak, egymást lerontják, az nem közösség, az csürhe, vagy finomabb kifejezéssel
tömeg csupán. - Amit a teológia, vagy a morális tudat bűnként fogalmaz meg, az
tulajdonképpen az, amivel mi egymás energiáit, illetve erőink irányultságának
ellene hatunk. Kioltjuk, vagy tönkre tesszük egymás cselekvését. Ezért van az
életben a halál, mert leromboljuk egymás energia háztartását. Természetesen
ebbe benne van az is, hogy én magam sem vagyok tisztában a magam értékeivel,
így, ismeretlen önmagam energia háztartása ellen is vagyok! Tehát, én magam is
áldozatává válok bűneimnek. Igen, ha gondolatmenetemben sikerül bárkinek is
követni, akkor az, velem együtt, eljuthat arra a következtetésre, hogy az Aki
akarta, hogy legyek, és felépítette személyemet, annak az Igazságának
megismerése nélkül, felismerése nélkül, vagyis Isten és az én közötti teljes
harmónia nélkül válok veszteséggé úgy, mint teremtmény, mint mulandó érték. Ezt
a mulandó értéket elmúltában is, képes Teremtője „felmagasztalni”, vagyis örök
értékűvé tenni. De csak akkor, ha e mulandó, az Ember, életében megtette azt,
amit neki megtenni lehetett ahhoz, amihez Isten hozzá rendelhesse azt a
többletet, melyet csak az Ő Szeretete – energia készlete - képes kipótolni,
hogy örökéletűvé lehessen. De, végül is, mi az, amit az Ember megtehet, és
megtennie kell, ha örökkévalóvá szeretne lenni – így elérve az Istentől való
szándékot -, azaz Istennel közösségre vágyik? Felismerni Isten értékét,
Igazságát, melyben a személyes igazsága eljuthat a teljességére, már ezen a
mulandó világon túl. Ahol a tárgyi körülmények már nem jelentenek akadályt a
személy számára, hogy kiteljesedhessen Isten „kegyelmében”.
Az idéző
jelbe tett fogalmakkal azt akartam érzékeltetni, hogy mindegyiknek van valós
értelme, jelentése. A teológia azért vezeti be ezeket a fogalmakat, hogy azok
számára segítséget nyújtson, akik még nem képesek e fogalmak mélységével mit
kezdeni.
Isten
megismerése, és a személyes igazságom felismerése, ezen a világon kell, hogy
számomra világosságot nyújtson, hogy energia készletemmel a valódi cél felé
lehessek képes elmozdulni, haladni. Ebben a feladatban áll rendelkezésemre
Jézus. Ezért mondja, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem
jut az Atyához, csak általam.” [Jn 14,6].
Tulajdonképpen
időnk, és energiánk legnagyobb részét arra kellene fordítanunk, hogy
megismerjük és megértsük Istent, úgy általánosan, majd, vagy ezzel párhuzamosan
személyünket, Benne értelmezetten, Aki teremtette azt, hogy végül, rádöbbenjünk
arra, hogy mire van létünk. Erő kiterjedésünk és mennyisége, illetve, hogy
milyen irányultságúvá kell válnunk abban a közegben, melyben lennünk kell. Itt
már három, hármas feltételt írtam le ahhoz, hogy én, a személy, és az Isten
között összhang, egyensúlyi állapot, vagyis harmonikus kapcsolat jöhessen
létre. Én vagyok az a bizonytalan tényező, aki arra vagyok hivatva, rendelve –
és talán ebben kell hasonlatossá válnom Istenhez, akit a maga képére teremtett
(Ter 1,26) –, hogy értelmezzem, és helyes viszonyulást teremtsek – választ
adjak - Isten, a környezetem és személyem között! Ez azért komplikált és
bonyolult feladat, mert ebben a képletben egyetlen állandó van, két változó
ellenében. Azonban, az állandó olyan biztos pont, mely számomra adhat
bizonyosságot, és biztonságot is egyúttal. Vagyis engem biztosíthat arról, hogy
az a bizonyos harmadik személy, mely változó, személyem számára az állandóval
való szoros kapcsolatom esetén nem teheti kétségessé azt, hogy a célomat
elérhessem, mely cél Vele közös.
Köszönöm
Istenem, hogy Te a magad háromszemélyűséged által olyan védelembe foglalsz
engem, hogy bár bizonytalan vagyok, biztonságom lehessen! Tarts meg engem a Te
végtelenül nagylelkű, irgalmas jóságodban! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése