Ferenc pápa homíliája Gyertyaszentelő ünnepén: a megszentelt élet tagjai legyenek kovász Isten városai és falvai tésztájában
Urunk
bemutatása ünnepén égő gyertyával
Február
másodika, Urunk bemutatásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ünnepe a
megszentelt élet jeles napja. Ferenc pápa csütörtökön este a Szent
Péter-bazilikában a különféle szerzetesrendek tagjai és a megszentelt élet
intézményei képviselői jelenlétében szentmisét mutatott be. Homíliájában a
megszentelt élet képviselőit arra buzdította, hogy közös küldetésük
karizmája jegyében legyenek kovász Isten városai és falvai tésztájában.
Az Úr a
népe elé vonul, mely hittel vár rá
Ferenc
pápa homíliájában a Lukács evangélium (Lk 2,21–38) örömhírét elemezte, mely
elmondja Jézus templomi bemutatását, ahogy a szülei a törvény előírásának
megfelelően karjukon felvitték a gyermeket a templomba, akit az idős prófétai
lelkek, Simeon és Hanna köszöntöttek. Simeon nemcsak megláthatta a gyermeket,
hanem kiváltságképpen át is ölelhette a vágyva vágyott reményt. Örömtől ujjong
a szíve, mert Isten az ő népe körében lakik, testének közvetlenségével. A
szentmise körmenetre felhívó gondolatát idézte a pápa, mely aláhúzza a templomi
bemutatás célját: „Az Úr noha alávetette magát a régi törvény előírásának,
valójában azonban népe elé vonult, mely hittel várt rá”.
Érdemes
reménykedve élni az életet, mert az Úr megtartja ígéretét!
A
Szentatya az agg Simeon próféta és Hanna énekét elemezte: ők öregségükben új
termékenységre válnak képessé, ezt éneklik meg, vagyis érdemes reménykedve élni
az életet, mert az Úr megtartja ígéretét! A későbbiekben, nyilvános működése
kezdetén Jézus a názáreti zsinagógában elmagyarázza az ígéretet: a betegek, a
bebörtönzöttek, a magukra hagyottak, a szegények, az idősek, a bűnösök is
meghívást kaptak, hogy a remény ugyanazon énekét zengjék. Jézus velük van,
Jézus velünk van!
A
reménység éneke atyáink öröksége
Simeon
és Hanna énekét a pápa kiterjeszti az atyáktól kapott örökségre. Arcukon,
életükön, mindennapi, áldozatos odaadásukon látható, miként testesül meg ez az
istendicséret. Álmaik örökösei vagyunk, annak a reménynek az örökösei, amely
nem csalta meg alapító anyáinkat és atyáinkat, idősebb testvéreinket. Öregjeink
örökösei vagyunk, akik mertek álmodni, és velük együtt mi is zengjük, hogy az
Isten nem csap be minket, a belé vetett remény nem csal meg! Isten segítségére
siet népének, ahogy Joel próféta énekli: „Kiárasztom lelkemet minden emberre,
fiaitok és lányaitok próféták lesznek, vénjeitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg
látomásokat látnak” (Jo 3,1). A pápa arra buzdított, fogadjuk be atyáink álmát,
hogy mi is próféták lehessünk napjainkban, újból rátalálva arra, ami lángra
lobbantotta szívünket.
A
túlélésre törekvés félelme elveszi a karizmánk erejét
Ferenc
pápa arra a veszélyre emlékeztetett, ami a szerzetesrendeket fennmaradásuk
biztosítása terén éri. Az atyák, az elődök öröksége megvédhet ettől a
kísértéstől, de ha nem figyelünk, lassanként befészkeli magát közösségeink
életébe. Ez betegessé is válhat és könnyen bezárkózhatunk a házainkba, nem
számolva többé az alapítóink álmaiból született prófétai kreativitással. Ez a
túlélésre törekvés elveszi karizmánk erejét, mert addig szelídítgetjük, amíg
meg nem fosztjuk kezdeti teremtő erejétől. Vigyázzunk, nehogy a fennmaradás
kísértése elfeledtesse velünk a kegyelmet, amelyet prófétaként hirdetnünk
kellene. A túlélésnek ez a légköre érzéketlenné teszi öregjeink szívét,
megfosztja őket álmodó képességüktől, és így terméketlenné teszi a fiatalabbak
prófétai szavát. Összegezve megjegyezte a pápa: a túlélés kísértése veszéllyé,
fenyegetéssé, tragédiává változtatja azt, amit az Úr kedvező lehetőségként
kínál küldetésünk számára.
Az teszi
termékennyé életünket, ha a népe körébe visszük Jézust
Simeon
és Anna dicsőítő énekét az a remény éltette, amely megtartotta őket
öregségükben és ami teljessé lett a Jézussal való találkozásban. Amikor Mária
Simeon próféta karjaiba helyezi az ígéret gyermekét, az agg énekelni kezd,
saját „liturgiát” végez, elénekli álmait. Amikor pedig Mária a nép közé viszi
Jézust, a nép örömre lel. Tehát egyedül az teszi termékennyé életünket és
tartja életben szívünket, ha odavisszük Jézust, ahol neki lennie kell: népe
körébe! A pápa a jelenkor kétségbevonhatatlan multikulturális átalakulásaira
intett, melyekbe a megszentelt férfiaknak és nőknek Jézussal együtt bele kell
helyezkedniük. Küldetésünk ugyanis arra szól, hogy ebben a konkrét tésztában
legyünk a kovász. Bár elképzelhető, hogy van jobb liszt, de az Úr arra hívott
minket, hogy itt és most ezt kovászoljuk át, ne pedig félve, ekeszarvra tett
kézzel. Segítsük a gyakran konkoly közé hintett mag növekedését. Jézust népe
körébe szemlélődésre fogékony szívvel visszük el, tudva, hogy Isten a
városaink, falvaink, lakónegyedeink utcáin jár. Vegyük tehát magunkra
testvéreink keresztjét és érintsük meg Jézus sebeit a világ sebeiben, a
világéban, amely sebesült ugyan, de feltámadásra vágyik, feltámasztásért
esedezik.
Jézussal
együtt magunkat is vigyük el az ő népe körébe!
Végül
Ferenc pápa azt kérte, hogy Jézussal együtt magunkat is vigyük el az ő népe
körébe! Nem vallási aktivistaként, hanem mint akik állandóan befogadják Isten
megbocsátását és akik a keresztségben kapott kenettel megosztják azt és Isten
vigasztalását is másokkal. Kísérjük el Jézust, hogy találkozzunk a népével,
hogy népe körében lehessünk, nem panaszkodva és nem szorongva, mint aki már
elfelejtette volna, mit is jelent prófétának lenni. Ellenkezőleg, dicsőítve és
derűsen tegyük ezt, nem nyugtalankodva, hanem annak az embernek a türelmével,
aki bízik a Lélekben, az álmok és a jövendölés Urában” – zárta a megszentelt
élet képviselőihez intézett homíliáját Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése