Ferenc pápa homíliája a krizmaszentelési szentmisén: "A pap fáradtsága kegyelem"
Ferenc
pápa Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában tartotta meg a
krizmaszentelési szentmisét, a római egyházmegye segédpüspökei, papjai és
diakónusai részvételével. A szentmise során a papság megújította szentelési
fogadalmait és a pápa megáldotta a keresztelendők, a betegek olaját, valamint a
krizmát.
Isten
népének a szolgálata nehéz feladat
Homíliájában
Ferenc pápa a papi élet hétköznapi örömeit-gondjait érintette, ezúttal is
egészen gyakorlati szempontból. „Az én kezem a te támaszod, a karom pedig
a te erősséged” – kezdte beszédét a pápa egy zsoltáridézettel. Így gondolja az
Úr, amikor önmagában mondja: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, szent olajommal
fölkentem”. És ezt gondolja a mennyei Atyánk, valahányszor „talál” egy
papot, majd hozzáteszi: „Hűségem és kegyelmem kíséri majd, Így
szólít majd engem: Atyám vagy, Istenem és üdvöm sziklája!
Szép
dolog belépni a zsoltárossal Istennek ebbe a magánbeszélgetésébe. Ő rólunk
beszél, a papjairól, ám valójában ez nem egy monológ, mert nem egyedül beszél,
hanem az Atya az, aki Jézusnak mondja: „A barátaid, akik szeretnek téged,
különös módon mondhatják nekem: Te vagy az én Atyám (v.ö. Jn 14,21). Ha pedig
az Úr ennyire igyekszik, hogy segítsen nekünk, ez azért van, mert tudja, hogy a
feladat, fölkenni a hűséges népet, nem könnyű, hanem nehéz, hiszen az
fáradságot eredményez. Ezt megtapasztaljuk minden formában: a hétköznapi
apostoli munka megszokott fáradságától egészen a betegségig és a halálig
menően, beleértve a vértanúságban való elemésztődést.
A
papok fáradtságáról
A
papok fáradtsága! Tudjátok hányszor gondolok erre, a ti fáradságotokra? Nagyon
sokszor gondolok rá és gyakran imádkozom, de főként akkor, ha én vagyok fáradt.
Imádkozom értetek, akik Isten hűséges népe közt dolgoztok, akiket rátok bíztak,
akik közül sokan elhagyatott és veszélyes helyen dolgoznak. A mi fáradtságunk
pedig, kedves papjaim, mint a tömjénfüst, fölszáll csendben az égig.
Fáradtságunk egyenesen az Atya szívébe érkezik meg!
A
Szűzanya is tudja
Legyetek
nyugodtak, hogy a Szűzanya észreveszi ezt a fáradtságot és azonnal jelzi az
Úrnak. Ő mint Anya, meg tudja érteni, amikor az ő fiai fáradtak és nem gondol
semmi egyébre: „Isten hozott benneteket – mondja. Pihenjétek ki magatokat.
Aztán majd beszélünk… Nemde én vagyok itt, a te Anyád? – mondja majd nekünk,
amikor hozzá közeledünk. És szól a Fiának, mint Kánában: „Nincs boruk”.
Az is
megtörténik, amikor a pásztori munka súlyát érezzük, jöhet a kísértés, hogy
valamiképp kipihenjük magunkat, mintha a pihenés nem lenne az Isten dolga. Ne
engedjünk ennek a kísértésnek! A mi fáradságunk értékes Jézus szemében, aki
befogad bennünket és fölemel minket: „Jöjjetek hozzám mindnyájam, akik fáradtak
vagytok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket” (v.ö. Mt 11,28).
Amikor valaki tudja, hogy halálosan fáradt, leborulhat az imádságban és
mondhatja: „Elég már, Uram!” és megadja magát az Atyának, mert azt is tudja,
hogy nem roppan össze, hanem megújul, mert aki fölkente Isten hűséges népét az
örvendezés olajával, az Úr őt is fölkeni„és „koszorút ad a hamu helyébe,
örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi
öröméneket” (v.ö. Iz 61,3).
A
papi termékenység kulcsa abban áll, hogyan pihenünk
Jól
jegyezzük meg, hogy a papi termékenység kulcsa abban áll, hogyan pihenünk
és mit gondolunk arról, hogy az Isten minek tartja a fáradtságunkat. Milyen
nehéz megtanulni pihenni! A bizalmunkkal játszunk és az emlékezetünkkel, mert
elfeledjük, hogy mi is bárányok vagyunk és nekünk is szükségünk van pásztorra,
aki segít minket. Néhány kérdés segíthet bennünket ebben a dologban.
Tudok-e
úgy pihenni, hogy közben önzetlen szeretetet kapok Isten hűséges népétől? Vagy
a lelkipásztori munka után választékos pihenéseket keresek, nem a szegényekét,
hanem amit a fogyasztói társadalom kínál? A Szentlélek tényleg
„pihenés a fáradtságban” számomra, vagy csak egyszerűen az, aki
megdolgoztat engem? Tudok-e segítséget kérni néhány bölcs paptól?
Ki tudome- pihenni saját magamat? Az önzésemből, az öntetszésemből, az
önigazolásomból? Tudok-e beszélgetni Jézussal, az Atyával, a Szűzanyával, Szent
Józseffel, a védőszentjeimmel, hogy az ő kívánalmaikban pihenjek meg, melyek
„édesek és könnyűek”? Tudok-e pihenni az ő tetszésükben, mert ők szívesen
vannak az én társaságomban? Tudok-e pihenni az ellenségeimtől, az Úr oltalma
alatt? Érvelgetek-e gyakran magamban, többször is elrágódva saját védelmem
ügyében,vagy pedig a Szentlélekre bízom magam, aki megtanít arra engem, mit is
kell mondanom minden alkalommal? Aggodalmaskodom-e túlságosan, vagy
pedig, mint Pál apostol, pihenésre lelek ezt mondva: „Tudom, kinek hittem” (2 Tim
1,12)?
Gondoljuk
végig egy pillanatra röviden, a pap elkötelezettségeit, amit a mai liturgia
hirdet nekünk: örömhírt vinni a szegényeknek, meghirdetni az Úr kegyelmi
esztendejét. Izajás azt is mondja nekünk, hogy ápolni a megtört szívűeket és
megvigasztalni a szomorkodókat.
Papi
szolgálat szenvedélyes odaadottsággal
Ezek
nem könnyű feladatok, ezek nem külsődleges feladatok, mint például a kétkezi
munka, új plébániai terem vagy sportpálya építése az oratórium fiataljainak. A
Jézus említette tevékenységek magukban foglalják a szenvedélyes odaadottságot,
mert ezek olyan munkák, melyekben a szívünk megmozdul és megrendül.
Örvendezzünk a házasságra készülő jegyespárokkal, nevessünk a
gyerekekkel, akiket keresztelni viszünk, kísérjük a fiatalokat, akik a családi életre
készülnek. Érezzük át a fájdalmat annak a betegnek, akinek a kenetet föladjuk,
sírjunk azokkal, akik eltemetik a szeretett személyt. Mennyi érzelem! Ha
nyitott a szívünk, ez az érzelem és a szeretet, fáradttá teszi a pásztor
szívét. Számunkra ezeknek az embereknek a története nem egy hírműsor. Mi
ismerjük a népünket, ki is tudjuk találni, mi történik a szívükben, és
szenvedéseikben és miközben kibogozzuk a szálakat, ezer darabra törik a mi
szívünk, megrendül és úgy tűnik, megeszi azt a nép: vegyétek és egyétek. Ezeket
a szavakat mondogatja állandóan Jézus papja, amikor gondjába veszi az ő hűséges
népét: Vegyétek és egyétek… Így a papi élet átadódik a szolgálatban, Isten
hűséges népe közelségében és ez az élet fáradt, mindig fáradt.
Ferenc
pápa beszédében utalt a tömegtől való fáradtságra, mely Jézus számára is
nyomasztó volt. De ez egy jó fáradtság, gyümölcsökkel és örömmel teli. Ez a
papi munka adta fáradtság egy kegyelem, és minden papot érint. Isten hűséges
népe nem hagy bennünket munka nélkül, feltéve ha nem menekülünk el az irodánk
mélyébe, vagy nem tűnünk el a város forgatagában besötétített ablakú kocsikban.
Mindig
jó fáradsággal…
Ferenc
pápa említést tett még az ellenségtől való fáradtságról. A gonosz örökké
munkálkodik és nagyon is fáradságos dolog szembesülni az állandó kísértésekkel.
Fontos tanácsként ajánlja a pápa, hogy próbáljuk meg semlegesíteni a rosszat.
Végül
a pápa megemlítette az önmagunktól való fáradtság veszélyét, ami azt jelenti,
hogy az evilág lelkületével kacérkodunk. Ez persze egy rossz fáradtságot
eredményez. Idézte a Jelenések könyve második fejezetét: „Állhatatos vagy,
szenvedtél értem, és nem fáradtál bele. De a kifogásom ellened, hogy elhagytad
első szeretetedet”. Csak a szeretet ad megpihenést. Az, aki nem szeret, rosszul
fárad el, és ez hosszabb távon egyre rosszabb lesz.
Ám Jézus a végsőkig szereti az övéit, megmossa a lábukat. Az Úr megmos,
megtisztít bennünket is, a lábmosásnál megtisztít azoktól a sebektől és
meggyógyít azoktól a ficamoktól, amelyeket az ő követésében szereztünk. Jézus a
követésének a nyomait lemossa, hogy szabadnak és örömtelinek érezzük magunkat.
Kedves papjaim, kérjük a kegyelmet, hogy megtanuljunk kimenni a perifériákra,
hogy ott is hirdessük az örömhírt a legelhagyatottabbaknak is, tudván, hogy az
Úr velünk van a világ végezetéig” – zárta nagycsütörtöki homíliáját Ferenc
pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése