Ferenc pápa: Bánjunk leleményesen az Úr által ránk bízott értékekkel!

Szeptember 22-én a vasárnapi evangéliumról, a tisztességtelen intézőről szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a Szentatya a déli Angelus elmondásakor, egyúttal arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az elvándorlókért és a menekültekért.

A pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai, vasárnapi evangélium példabeszédében (vö. Lk 16,1–13) egy ravasz és tisztességtelen ügyintéző a főszereplő, akit azzal vádolnak, hogy elherdálta ura vagyonát, s ezért hamarosan elbocsátás vár rá. Ebben a nehéz helyzetben ő nem tiltakozik, nem próbálja igazolni magát, de nem is csügged, hanem kitalál egy megoldást arra, hogy nyugodt jövőt biztosíthasson magának. Mindenekelőtt világos helyzetfelismeréssel reagál, elismeri határait: „Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek” (Lk 16,3); aztán ravaszul cselekszik, utoljára még egyszer kirabolja gazdáját. Hívja ugyanis az adósokat, és csökkenti urával szembeni adósságaikat, hogy barátaivá tegye őket, ők pedig majd meghálálják ezt neki.

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem azért hozza ezt a példát, hogy tisztességtelenségre, hanem hogy leleményességre biztasson. Hangsúlyozza ugyanis: „Az úr dicsérte a hamis intézőt, mert furfangosan járt el” (Lk 16,8), vagyis az okosságnak és a ravaszságnak azzal a keverékével, amely lehetővé teszi, hogy kilábalj a nehéz helyzetekből. Az elbeszélés értelmezési kulcsát Jézus felszólításában találjuk: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba!” (Lk 16,9). A „hamis mammon” a pénz – az „ördög ganajának” is mondják –, általánosságban az anyagi javak.

A vagyon arra ösztönözhet, hogy falakat emeljünk, szakadásokat támasszunk, és másokat hátrányosan megkülönböztessünk. Ezzel szemben Jézus arra biztatja tanítványait, hogy fordítsák meg az irányt: „Szerezzetek magatoknak barátokat a vagyonnal!” Arra szólít fel tehát, hogy tudjuk a javakat és a vagyont kapcsolatokká alakítani, mert az emberek többet érnek a tárgyaknál, és többet számítanak, mint a birtokolt vagyon. Az életben ugyanis nem az hoz gyümölcsöt, akinek nagy vagyona van, hanem aki sok köteléket, sok kapcsolatot, sok barátságot tud teremteni és fenntartani a különféle „javak”, vagyis az Isten által nekünk ajándékozott adományok által. De Jézus a végcélját is megjelöli biztatásának: „Szerezzetek magatoknak barátokat a vagyonnal, hogy befogadjanak titeket az örök hajlékokba!” Ha képesek leszünk vagyonunkat a testvériség és a szolidaritás szolgálatába állítani, akkor a mennyországban nemcsak Isten fogad majd bennünket, hanem azok is, akikkel jól sáfárkodva megosztottuk mindazt, amit az Úr rendelkezésünkre bocsátott.

Ez az evangéliumi szakasz bennünk is felébreszti a gazda által kirúgott tisztességtelen intéző kérdését: „Most mitévő legyek?” (Lk 16,3). Amikor megtapasztaljuk gyarlóságainkat és elbukásainkat, Jézus biztosít bennünket, hogy mindig van időnk arra, hogy valami jóval jóvátegyük az elkövetett rosszat. Aki másnak fájdalmat okozott, szerezzen örömöt valakinek; aki jogtalanul elvett valamit, adjon a javaiból egy szűkölködőnek! Ha így teszünk, az Úr megdicsér majd, mert „furfangosan cselekedtünk”, vagyis annak az embernek a bölcsességével, aki Isten gyermekének vallja magát, és kockára teszi önmagát a mennyek országáért.

A Boldogságos Szűz Mária segítsen bennünket leleményesnek lenni, hogy biztosítsuk magunknak nem a világi sikert, hanem az örök életet, hogy a végítéletkor a rászorulók, akiket segítettünk, tanúsíthassák, hogy megláttuk és szolgáltuk bennük az Urat!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból jött zarándokok! Külön is köszöntöm a Via Pacis gyaloglóverseny résztvevőit, akik végigjárták délelőtt Róma utcáit, hogy elvigyék a különböző kultúrák és vallások közötti béke, testvériség és főleg párbeszéd üzenetét.

Köszöntöm a lengyel katolikus misszió Németországban működő csoportját; a procidai „San Leonardo” kórust; a Firenze melletti Settimellóból jött bérmálkozó fiatalokat; és a Szép Szeretet Nővéreit, akik alapításuk 25. évfordulójára emlékeznek.

Jövő vasárnap, szeptember 29-én tartjuk az elvándorlók és menekültek világnapját. Ebből az alkalommal itt, a Szent Péter téren mutatom majd be a szentmisét. Hívlak benneteket, hogy vegyetek részt ezen a szertartáson, hogy imával is kifejezzük közelségünket a világon élő valamennyi elvándorlóhoz és menekülthez.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Évközi huszonötödik hét vasárnapja

Évközi huszonötödik hét vasárnapja

Egy bűnöző történetének tanulsága

Jézus mai példabeszéde hallatán felcsillanna a szeme napjaink adókerülőinek, szélhámosainak, becstelen kereskedőinek, korrupt hivatalnokainak, dörzsölt üzletembereinek, gátlástalan számlahamisítóinak, pályázati ügyeskedőinek és a lebukást eddig elkerülő sikkasztóinak, de ők nem hallják a hűtlen intézőről szóló történetet, mert nem szentmisére járnak, hanem vélhetően most is fekete ügyleteikkel és csalásaik szervezésével foglalkoznak. Ha a szentmisén jelenlévők vagy e történetet hallók közül valaki mégis „védőszentjét és példaképét” látná a hűtlen intéző személyében, akkor arra kérem az illetőt, hogy gondolkodjon el saját lelkületén. Jézus dicsérete ugyanis nem szentté avatást jelent, mert a dicséret nem a csalásnak szól, hanem annak, hogy egy nehéz helyzetben valaki megtalálja a kiutat, a megoldást.
A történet, amit Jézus elmond, nagyon egyszerű, de a helyes üzenet megfejtése már egyáltalán nem az. Már Lukács evangélistának is gondot jelenthetett a helyes értelmezés, erre utal, hogy a történet után több mondás szerepel, amelyek kivétel nélkül azt a célt szolgálják, hogy megmagyarázzák a tanítást és megóvják Jézus mondanivalóját a téves értelmezésektől. A történet szerint egy intézőt az a vád ér, hogy rosszul gazdálkodik a rábízott javakkal, eltékozolja ura vagyonát. Az úr nem vizsgálja ki az esetet, tehát nem derül ki, hogy a vád jogos volt-e vagy csak féltékenységből, irigységből, rosszindulatból született-e a feljelentés, a hamis vádaskodás. Mivel napjainkban is előfordul ilyen, ezért senki nem is gondolja, hogy 2000 évvel ezelőtt nem történhetett ilyen. Az úr tehát az eset kivizsgálása nélkül dönt, az intézőnek távoznia kell, nem tart igényt többé a munkájára. Az intéző nem áll neki védekezni, nem vitatkozik urával, hanem gyorsan kitalálja, hogyan gondoskodhat jövőjéről, hogyan tud magának barátokat szerezni. A barátokon jelen esetben bűnrészeseket kell értenünk, akik belemennek a csalásba, megkárosítják az urat, akitől korábban kölcsönt kaptak, tehát az ő felelősségük is legalább akkora, mint az intézőé. Ez bizony nem egy gyermekeknek szánt tanmese és nem is gyermeki lelkű felnőtteknek szóló motivációs történet, hanem egy bűnöző, egy bűnszervezet története.
Mit akart Jézus mondani ezzel a történettel? A világban uralkodó szociális igazságtalanság, a gazdagok és a szegények közti egyenlőtlenségek láttán kézenfekvő volna egy olyan magyarázat, miszerint az úr uzsorakamatot kért adósaitól, megérdemelte, hogy becsapták, megkárosították, csökkentették hasznát, amely jogtalan volt. Szép ez a gondolat, de úgy tűnik, hogy Jézus nem erkölcsi tanítást akar mondani, nincs ilyen jellegű befejezése a történetnek. Az egyik helyes értelmezés kulcsa a történethez fűzött első mondásban lelhető fel, amely így hangzik: „Az úr (Jézus) dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból”, pénzből, vagyonból. Az intéző nem esett kétségbe, hanem leleményesen gondoskodott jövőjéről. Józanul átlátta a helyzetet és gyorsan cselekedett. Használta az eszét és kigondolta, hogy egy vesztes helyzetből, hogyan tud a lehető legjobban kikerülni. Amikor az Isten országába való bejutás és az üdvösség megszerzése a tét, akkor ilyen leleményességre van szükségünk. Természetesen nem csalásra, mert Istent nem tudjuk becsapni vagy megtéveszteni, hanem józan gondolkodásra, felelősségteljes döntésre és cselekvésre.
Az utolsó mondás még ennél is jobb értelmezési kulcsot ad kezünkbe. Így hangzik: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak.” Nem lehet egyszerre Istennek is és a pénznek, a vagyonnak is szolgálni. Jézus üzenete ez: Állítsuk életünket Isten szolgálatába! Egyedül őt tekintsük életünk Urának!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem az üdvösségért! Adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet útján! Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra és taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára! Te vagy életem Ura, örömmel szolgálok neked. 

Útravaló – 2019. szeptember 19.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Aki számára az a szeretet a mérce, amivel Isten személyesen szereti őt, mindenkinél nagyobb bűnösnek érzi magát, ha az Úr törvénye ellen vét, mert a szeretet teljességének megérintettsége átalakítja az embernek a bűnhöz való viszonyát. Ezt mutatja a szentek példája, akik, látva a sok-sok kegyelmet, amit kaptak és elpazaroltak, merik kijelenteni: nekem mindenkinél nagyobb a vétkem, majd saját felelősségüket fölismerve a világ szemében sokszor túlzásnak tűnő lemondásokkal, jócselekedetekkel, imádságokkal mutatják meg Isten iránti vágyakozásukat. Ennek a jóvátételnek egy sajátos formáját állítja elénk az evangélium bűnös asszonya, aki mások mulasztásának vétkét ellensúlyozza, nem vádolva őket, hanem egyszerűen szeretetből megadva Jézusnak, ami neki jár.

Ferenc pápa: A püspöki és papi szolgálat nem munkaszerződés

A püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünneplő Edoardo Menichelli bíboros is koncelebrált szeptember 19-én reggel a Ferenc pápa által a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A Szentatya ezért a püspöki szolgálat ajándékáról elmélkedett.

A püspöki szolgálat az Úr ajándéka, aki ránk nézett és azt mondta: Kövess engem! Ne úgy tekintsünk  rá mint funkcióra vagy munkaszerződésre. A 80. évéhez közeledő nyugalmazott anconai érsek is koncelebrált a pápával, több más püspökkel és pappal együtt. Arra buzdította őket a pápa, fontolják meg Szent Pálnak Timóteushoz írt első levelét, ami a napi szentmise olvasmánya (1Tim 4,12–16): „Ne hanyagold el a benned levő kegyelmet, amelyet prófétai szó által a presbiterek kézföltételével kaptál.”

Először is egy ajándékról van szó, amelyet kaptam, amit meg kell őriznem. Minden ebből forrásozik, az ajándék szemléléséből.

Ha erről elfeledkezünk, ha kisajátítjuk az ajándékot és funkcióvá alakítjuk, akkor elvész a szolgálat szíve, elvész Jézus tekintete, amikor ránk nézett és azt mondta: Kövess engem!, elvész az ingyenesség.

Ez a kegyelem, amelyet prófétai szó által a presbiterek kézföltételével kaptunk, vonatkozik a püspökökre, de minden papra is – folytatta gondolatmenetét a pápa. Ajándékként, ne funkcióként tekintsünk papságunkra, őrizzük meg azt! Emberi dolog megfeledkezni az ajándék központi szerepéről, mint ahogy a mai evangéliumi szakaszban (Lk 7,36–50) a farizeus teszi, aki sok teendője közepette nem ügyel a vendégszeretet szabályaira. Jézus azonban rámutat az asszonyra, aki megteszi mindezt helyette: vizet ad a lábára, megcsókolja és megkeni fejét olajjal. Így járhatnak a papok is, ha sok a dolguk. Első feladatuk az evangélium hirdetése, de nem szabad elfelejteniük a forrást, ahonnan a szolgálatuk ered: ez pedig az Úrtól kapott ingyenes ajándék. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen nekünk megőrizni ezt az ajándékot, hogy papságunkra elsősorban ajándékként tekintsünk, és csak aztán szolgálatként! – fohászkodott a pápa minden papért, különösen pedig azokért, akik szentelésük 25. évfordulóját ünneplik.

Évközi huszonnegyedik hét csütörtökje

Évközi huszonnegyedik hét csütörtökje

Az evangéliumi jelenet helyszíne egy farizeus háza, aki vendégül látja Jézust. A vendéglátó neve csak később derül ki a történetben, Simonnak hívják. Az étkezést egy nő váratlan megjelenése zavarta meg, akiről mind a vendéglátó Simon, mind pedig a többi vendég jól tudta, hogy bűnös. Jézus vélhetően nem ismerte az asszonyt, nem tudott bűnös életviteléről, azaz nincs a hétköznapi életben szerzett információja róla. Erre az utal, hogy Simon elvárná Jézustól, hogy „természetfeletti módon”, isteni kinyilatkoztatásból tudjon a nő nyilvános bűnösségéről, s ne engedje meg közeledését, érintését. De mivel Jézusnak nincs ilyen „felülről származó” ismerete a nőről, ezért Simon azt gondolja, hogy nem lehet próféta. Téves vélekedésére Jézus rögtön rácáfol, hiszen belelát legtitkosabb gondolataiba, és olyan példabeszédet mond neki, ami választ ad Simon gondolataira, kételyeire.
Az asszony gondolkodása és cselekedete megvilágítja az őszinte bűnbánat természetét. Nem lehetett könnyű számára olyan emberek közé menni, akik tudtak bűnös életmódjáról. Őt ez mégsem tartotta vissza attól, hogy felkeresse Jézust és kifejezze iránta szeretetét. Egyetlen szót sem szól, hanem Jézus lábához borul, drága olajjal megkeni. Közben sír, könnyei peregnek az Úr lábára, ez valóban igaz bűnbánatának a jele.
Tudok-e sírni bűneim miatt? Isten iránti szeretetből fakad-e bűnbánatom?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!
  

Útravaló – 2019. szeptember 18.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

A lelki restség egyik jele, amikor egy embernek egyszerűbb mindent szidnia, kikezdenie, mint bármit is tennie azért, hogy másként legyen; vagy örülnie annak, hogy a másik valamit jól végez. Ugyanígy a restség jele, amikor valaki mindig tesz valamit, de sosem azt teszi, amit igazán tennie kellene, és ezért boldogtalan egy egész életen át. Ebből fakad a gúny, a féltékenykedés, az állandó önigazolás. A mai evangéliumban Jézus azért panaszkodik, mert úgy érzi, Isten annyi mindent tesz az emberért, hogy mozgásba hozza, de mi mindig kifogásainkba menekülünk. Mik azok a kifogások, amelyek lebénítanak Istennel és embertársaimmal való kapcsolatomban? Vajon azok, akikkel szemben gúnyos, féltékeny, önigazoló vagyok, létükkel nem arra figyelmeztetnek, hogy hol szorulok megváltásra?

Ferenc pápa: Csak az marad tartós, ami Isten „kézjegyét” viseli magán!

Szeptember 18-án a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekéziseit. A nagytanács egyik bölcs tagjának, Gamálielnek az alakjára irányította a figyelmet, aki egy fontos megkülönböztetési kritériumot fogalmaz meg annak eldöntésére, mi származik Istentől, és mi pusztán emberektől.

A pápa lefordított katekézisét teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a katekéziseket az Apostolok cselekedeteiről.

A zsidók megtiltották az apostoloknak, hogy Krisztus nevében tanítsanak, Péter és az apostolok viszont bátran azzal válaszolnak, hogy nem engedelmeskedhetnek olyanoknak, akik fel akarják tartóztatni az evangélium útját a világban.

Ily módon a tizenkettő tanúságot tesz arról, hogy megvan bennük az a „hívő engedelmesség”, amelyet minden emberben fel akarnak ébreszteni (vö. Róm 1,5). Pünkösd óta ugyanis ők többé nem „különálló” emberek. Megtapasztalják azt a különleges együttműködést, amelynek révén nem önmagukat helyezik a középpontba, hanem azt tudják mondani: „mi és a Szentlélek” (ApCsel 5,32), vagy „a Szentlélek és mi” (ApCsel 15,28). Érzik, hogy nem mondhatnak egyszerűen „én”-t, immár olyan emberek, akik életének középpontjában nem önmaguk állnak. E szövetségtől megerősítve az apostolok nem hagyják, hogy bárki is megfélemlítse őket. Lenyűgözően bátrak voltak! Gondoljunk csak bele, hogy korábban gyávák voltak: Jézus elfogásakor mindnyájan leléptek, elmenekültek! Gyávákból ilyen bátrakká váltak! Miért? Azért, mert velük volt a Szentlélek! Velünk is ugyanez történik: ha bensőnkben ott működik a Szentlélek, lesz bátorságunk előrehaladni, megharcolni megannyi küzdelmet, de nem a magunk erejéből, hanem a velünk lévő Szentlélek által!

Nem hátrálnak meg, a feltámadt Jézus rettenthetetlen tanúi maradnak, mint minden idők vértanúi, beleértve a mi korunkat is. Vértanúk életüket adják oda, nem rejtik el, hogy ők keresztények. Emlékezzünk vissza, néhány évvel ezelőtt – de ma is számtalan vértanú van! –, négy évvel ezelőtt azok a kopt ortodox keresztények, valódi munkások, szenvedtek vértanúságot a líbiai tengerparton: mindnyájukat megölték. De utolsó szavuk az volt: „Jézus, Jézus!” Nem árusították ki a hitet, mert velük volt a Szentlélek! Ilyenek a mai vértanúk!

Az apostolok a Szentlélek „hangosbeszélői”, akiket a feltámadt Jézus azért küldött, hogy serényen és habozás nélkül hirdessék az üdvhozó igét.

Így is történt: ez a határozottság megrengeti a zsidó „vallási rendszert”, mely fenyegetve érzi magát, s erőszakkal és halálos ítéletekkel válaszol. A keresztényüldözés mindig ugyanolyan: azok, akik nem akarják a kereszténységet, fenyegetve érzik magukat, s ezért halált hoznak a keresztényekre. De a nagytanácsban egy farizeus eltérő hangja szólal meg, aki úgy dönt, hogy gátat szab övéi reakciójának: Gamáliel, egy megfontolt ember, „törvénytudó, akit az egész nép tisztelt”. Szent Pál az ő iskolájában tanulta „az atyák törvényének” megtartását (vö. ApCsel 22,3). Gamáliel felszólal, és megmutatja testvéreinek, hogyan kell gyakorolni a megkülönböztetés művészetét a megszokott mintákat meghaladó helyzetekben.

Ő megemlít néhány, magukat messiásnak kiadó embert, s ezzel rámutat arra, hogy minden emberi tervvel előfordulhat, hogy először elismerést kap, de aztán kudarcba fullad, míg minden, ami fentről származik, és Isten „kézjegyét” viseli magán, az tartós marad. Az emberi tervek mindig kudarcot vallanak; csak egy ideig működnek, mint mi. Gondoljatok csak a sok politikai tervre, melyek ide-oda változnak minden országban! Gondoljatok a nagy birodalmakra, gondoljatok a múlt század diktatúráira: iszonyú hatalmasnak képzelték magukat, azt hitték, a világ urai! És mégis mind összeomlottak. Gondoljatok arra, hogy ma is vannak ilyenek, gondoljatok a mai birodalmakra: ezek is össze fognak omlani, ha Isten nincs velük, mert az emberek saját ereje nem időálló. Egyedül Isten ereje időálló. De gondoljunk csak a keresztények történetére, az Egyház történetére is, oly sok bűn, oly sok botrány, oly sok rossz történt ebben a két évezredben. És miért nem dőlt össze? Mert Isten jelen van benne. Mi bűnösök vagyunk, és gyakran botrányokat is csinálunk. De Isten velünk van. Isten először minket ment meg, aztán majd őket; de mindig megment az Úr. Az erőt az adja, hogy „Isten velünk”. Gamáliel megemlít néhány, magukat messiásnak kiadó embert, s ezzel rámutat arra, hogy minden emberi tervvel előfordulhat, hogy először elismerést kap, de aztán kudarcba fullad. Ezért Gamáliel arra a következtetésre jut, hogy ha a Názáreti Jézus tanítványai egy csalónak hittek, akkor úgyis az lesz a sorsuk, hogy teljesen eltűnnek majd; ha viszont egy Istentől jövő embert követnek, akkor jobb feladni a harcot ellenük; és így figyelmeztet: „Nehogy az történjen, hogy Isten ellen harcoltok!” (ApCsel 5,39). Erre a megkülönböztetésre tanít bennünket.

Higgadt és széles látókörű szavak, amelyek lehetővé teszik, hogy új fényben láthassuk a keresztény eseményt, és „evangéliumot ismerő” kritériumokat kínálnak, hiszen arra hívnak, hogy gyümölcseiről ismerjük fel a fát (vö. Mt 7,16). E szavak megérintik az emberek szívét és elérik a kívánt hatást: a nagytanács többi tagja elfogadja az ő véleményét, s feladják halálos szándékaikat, vagyis hogy megöljék az apostolokat.

Kérjük a Szentlelket, hogy működjön bennünk, s így személyesen és közösségileg egyaránt szert tegyünk a megkülönböztetés képességére! Kérjük, hogy mindig meg tudjuk látni az üdvösség történetének egységét Istennek korunkban történő áthaladásának jelein keresztül és a körülöttünk lévő emberek arcán, s hogy megtanuljuk, hogy az idő és az emberi arcok az élő Isten hírnökei!

Ferenc pápa felhívása az általános kihallgatás végén:

Szeptember 21-én lesz az Alzheimer-kór világnapja. Ez a betegség sok férfit és nőt sújt, akik e betegség miatt gyakran válnak áldozatává erőszaknak, bántalmazásnak és visszaélésnek, melyek sárba tiporják méltóságukat. Imádkozzunk a szívek megtéréséért, és az Alzheimer-kórban szenvedőkért, családjaikért és azokért, akik szeretettel gondozzák őket! Az imádsághoz kapcsolom mindazokat, akik rákos betegségben szenvednek, hogy ők is minél több támogatást kapjanak mind a megelőzésben, mind e betegség kezelésében.