Jézus csodái 30. - Az apostolok csodái

Az apostolok csodái

 

A Szefetbe vezető út mentén gyülekeznek a küldetéseikről visszatérő apostolok. Pontosan, sietve érkeznek a találkozóra, és örömmel csatlakoznak a Mesterhez és társaikhoz. Beszámolnak útjukról, amelyet áldottá tett néhány csoda. A csodákat – mint mondják – felváltva tette „az összes apostol”. Kerióti Júdás helyesbít:

– Kivéve engem, akinek egyet se sikerült tennem. – Megalázottsága, amellyel ezt bevallja, kínos látvány.

– Mondtuk neked, ez azért volt, mert nagy bűnössel volt dolgunk – feleli neki Jakab, Zebedeus fia. És meg is magyarázza: – Tudod, Mester? Jákobról van szó, aki nagyon beteg. S ezért hívott téged segítségül, mert fél a haláltól és Isten ítéletétől. De most fösvényebb, mint valaha, mert előre látja az igazi csapást terményeiben, amelyeket teljesen elpusztított a fagy. Ott veszett minden vetőmagja. Újra vetni azért nem tudott, mert beteg, szolgálója pedig, aki legyengült a dologtól és az éhezéstől – mert Jakab takarékoskodik a kenyérliszttel is, mivel elfogta a félelem, hogy egy napon nem lesz mit ennie – nem bírta felszántani a földet. Mi – talán vétkeztünk, mert egész pénteken dolgoztunk, naplemente után is, amíg csak volt egy kis világosság, sőt fáklyákat és máglyákat is gyújtottunk, hogy ezek fényénél lássunk – mi nagy területet szántottunk fel. Fülöp, János és András ért hozzá, meg én is. Görnyedeztünk... Simon, Máté és Bertalan mögöttünk jött, és megtisztogatta a rögöket a kikelt, de elhalt búzától, Júdás pedig elment Júdáshoz és Annához, hogy nevedben egy kis vetőmagot kérjen tőlük, és megígérte, hogy ma meglátogatjuk őket. Kapott is, méghozzá válogatottat. Akkor így szóltunk: „Holnap elvetjük.” Ezért késtünk egy kicsit. Ugyanis naplemente után fogtunk hozzá. Az Örökkévaló bocsássa meg nekünk, ha vétkeztünk vele. Júdás ezalatt Jákob ágyánál maradt, hogy megtérítse. Köztünk ő tud a legjobban beszélni. Legalábbis ezt remélte Bertalan és a Zelóta is. De Jákob süket maradt minden érvelésre. Gyógyulást akart, mert sokba kerül neki a betegsége, és a szolgálót is sértegette, hogy lusta. Júdás, hogy megnyugtassa – látva, hogy így beszél: „Megtérek, ha meggyógyulok” – rátette a kezét. Jákob azonban ugyanolyan beteg maradt, mint előbb volt. Júdás ezt csüggedten mondta el nekünk. Mi is próbálkoztunk lefekvés előtt. De nem sikerült csodát tennünk. Most Júdás úgy állítja be, hogy ez azért van, mert ő kegyvesztett, mivel bánatot okozott neked, és ezért van letörve. Mi pedig azt mondjuk, azért van, mert makacs bűnössel volt dolgunk, aki követelődzött, hogy elnyerjen mindent, amit akart, határt szabva és parancsolgatva Istennek is. Kinek van igaza?

– Nektek, a hétnek. Igazat mondtatok. És Júdás és Anna? Az ő földjeik?

– Meglehetősen tönkrementek. De nekik van módjuk hozzá, és már mindent helyrehoztak. Ők nagyon jó emberek! Tessék! Ezt az adományt és ezeket az ennivalókat küldik. Remélik, láthatnak néha. Ami elszomorító, az Jákob lelkiállapota. Én inkább a lelkét szerettem volna meggyógyítani, mint a testét... – mondja András.

– És a többi helyen?

– Ó, a debareti úton, a falu közelében, meggyógyítottunk egy láztól szenvedő embert, aki éppen az orvostól jött haza, miután az menthetetlennek mondta – folytatja a beszámolót Máté. – Nála maradtunk, s láza nem jelentkezett alkonyattól hajnalig, ő pedig azt állította, hogy jól és erősnek érzi magát. Majd Tibériásban András gyógyított meg egy csónakost, akinek eltört a válla, amikor elesett a fedélzeten. Rátette kezét, és a váll meggyógyult. Elképzelheted az embert! Ingyen akart elszállítani minket Magdalába és Kafarnaumba, majd Betszaidába, és ott maradt, mivel ott tartózkodnak a tanítványok: az aerai Timóneusz, az arbelai Fülöp, Hermaszteusz és Márk, Joziás fia, az egyik, akit Gamalánál szabadítottál meg az ördögtől. József, a csónakos is tanítvány akar lenni... A gyermekek, Johannánál, jól vannak. Mintha kicserélték volna őket. A kertben játszottak Johannával és Kúzával...

– Láttam őket. Én is jártam ott. Folytassátok!

– Magdalában Bertalan térített meg egy bűnterhelt szívet, és gyógyított meg egy bűnös testet. Milyen jól beszélt! Kifejtette, hogy a lélek rendetlensége okozza a testben a rendellenességet, és minden engedmény, amit valaki a becstelenségnek tesz, azt eredményezi, hogy az illető elveszti nyugalmát, egészségét és végül a lelkét. Amikor látta, hogy az ember megbánta vétkét, és meggyőzte őt, rátette kezét, s az ember meggyógyult. Ott akartak minket marasztalni Magdalában. Mi azonban engedelmeskedtünk, és az éjszaka elmúltával tovább indultunk Kafarnaumba. Ott öten voltak, akik tőled akartak kegyelmet kérni. Leverten, már éppen távozni készültek. Meggyógyítottuk őket. Senki mással nem találkoztunk, mert rögtön hajóba szálltunk, hogy Betániába menjünk, s így elkerüljük Héli, Uriás és társaik kérdezősködését...

Betszaidában Jakab művelt csodát egy szegény, nyomorék emberen. Máté pedig az úton, Jákob háza felé, egy kisfiút gyógyított meg. De éppen ma, ott, a hídnál lévő téren, Fülöp és János gyógyított meg egy szembajost és egy ördögtől megszállott kisfiút.

– Mindnyájan jól működtetek. Nagyon jól. Most elmegyünk addig a lejtőn lévő faluig, ott maradunk, és megalszunk valamelyik háznál.

(5-188)

Zsolozsma 44.

Szent Bernát apát beszédeiből

A bölcsesség keresése

Dolgozzunk azért az eledelért, amely el nem vész, és így munkáljuk üdvösségünket. Tevékenykedjünk az Úr szőlőjében, hogy a napi egy dénárt elnyerhessük. Fáradozzunk a bölcsesség által, amely ezt mondja: Akik általam dolgoznak, nem vétkeznek (Sir 24, 21)A szántóföld a világ (Mt 13,38), hirdeti az Igazság. Ásnunk kell benne, ássuk ki a benne rejlő kincseket. Maga a bölcsesség az, amit kibányászhatunk belőle. Mi pedig ezt keressük, ezt kívánjuk mindnyájan. Ha keresitek – úgymond –, valóban keressétek: forduljatok vissza, és jöjjetek el újra (vö. Iz 21, 12). Kérdezed, hogy mitől kell visszafordulnod? Saját akaratodtól fordulj el, mondja (vö. Sir 18, 30). És ha saját akaratom földjén nem találom, kérdezed, akkor hol található a bölcsesség? Mert lelkem nagyon vágyódik utána, és megtalálnom sem elég. Csak akkor nyugszom meg, ha jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel meríthetek ölembe (vö. Lk 6, 38). Méltán kívánom, hiszen boldog ember, aki megtalálta a bölcsességet, és aki okosságra tesz szert (Péld 3, 13). Keresd tehát, amíg megtalálható, és addig hívd segítségül, amíg közel van.Akarod hallani, hogy milyen közel van? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben (Róm 10, 8), de csak akkor, ha tiszta szívvel keresed, mert akkor megtalálod a szíved mélyén a bölcsességet, és ajkadon elömlik az okosság. Elég, ha csupán elömlik, ne akard, hogy kiömöljön vagy kifolyjék. A bölcsességben ugyanis mézet találsz, de ne légy mohó annak élvezetében, nehogy csömört okozzon, és kihányd. Úgy fogyaszd, hogy éhezni tudd mindenkor. Ezt mondja ugyanis a bölcsesség saját magáról: Aki megízlel, még jobban kíván (Sir 24, 21). Ne becsüld túl, amit belőle merítettél, nehogy csömört okozzon, és hányásra vezessen, és nehogy megvonják tőled azt is, amit már elértél, mivelhogy idő előtt felhagytál a keresésével. Nem szabad abbahagynod a keresést, amíg csak megtalálható; hívni, kutatni kell, amíg közel van. Egyébként is, ahogy szintén Salamon mondja: Ha mézet eszel, a túl sok abból sem jó; ugyanúgy, aki a dicséretet hajszolja, azt tönkreteszi ez a dicsősége(Péld 25, 27). Amint tehát boldog ember az, aki megtalálja a bölcsességet, az is boldog,vagy még boldogabb, aki mindent bölcsen megfontol (Péld 3,13).Ezzel kapcsolatban már túláradásról is beszélhetünk. E három dologban tényleg túl is áradhat a bölcsesség és az okosság: ha megvalljuk szánkkal a bűneinket, ha hálát adunk, és dicséretet mondunk, és ha a beszédünk mások épülésére is szolgál. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál (Róm 10, 10). Azután pedig az igaz először saját magát vádolja (Péld 18, 17), azután az Urat magasztalja, és (ha erre is jut bölcsességéből) embertársának épülésére is kell szolgálnia. 

2014.02.17. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.17. hétfő

„Jakab, Istennek és Urunk Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletet (küld) a szórványokban élő tizenkét törzsnek” (Jak 1,1)

Az apostolok névsorát mind a négy evangéliumban megtaláljuk. A névsorok elején szereplő Jakab Zebedeus idősebb fia, János testvére. Ennek a most tárgyalandó apostoli levélnek a szerzője a névsor vége felé említett „Jakab, Alfeus fia”(Mt 10,3) Ő akkor is Jeruzsálemben maradt, amikor az apostolok Jézus parancsa értelmében szétszóródtak a Római Birodalom távolabbi tartományaiban. Szent Pál említi, hogy amikor Jézustól megtanulta az újszövetségi kinyilatkoztatást a pusztában, utána fölment Jeruzsálembe is. A főapostolnál,Péternél töltött el két hetet és találkozott Jakab apostollal is. Őt rendkívül nagy tisztelettel emlegeti, és egy apostoli névsortöredékben Péter elé helyezi. A levelében magát így mutatja be: „Jakab, Istennek és Urunknak, Jézus Krisztusnak szolgája”. Most is és az ő idejében is akadtak zsidók, akik az Ószövetséget, annak sok rendelkezését a keresztényekre is kötelezőnek hirdették, most pedig akadnak olyanok, akik a zsidó nép rangját és küldetését egyenesen Jézus fölé helyezik. Ez a Jakab, aki a jeruzsálemi keresztény közösség apostola, püspöke volt, kifejezetten hangsúlyozza, hogy ő Jézus Krisztusnak is szolgája.Tehát a kereszténység Jézus közössége az az Egyház, amelyet Jézus alapított és nem Mózes vagy Ábrahám (Mt 16,18) Levele a zsidó-keresztényekhez szól, vagyis azokhoz, akik test szerint Jákob (Izrael) családjából származnak, de Megváltónak nem a népüket tartják, hanem Jézus Krisztust, a Második Isteni Személyt. Őt az Atya az emberek nagy családjába kapcsolta bele a megtestesülés által. Így érthető Isten áldása, amit Ábrahámra árasztott az Úr Kr.e. kétezer évvel: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Ez a hitünk és a mai szentlecke egyik öröme. Jakab apostol rögtön áttér arra a gondolatsorra, amelyet az Atya indított el Péter hitvallásával: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus”.(Mt 16,16-20) Íme, új nagy öröm, nemcsak nekik, nekünk is. Jézus ettől kezdve jelezni kezdte tanítványainak, hogy a megváltásért meg kell szenvednie éppen a nemzete vezetőitől: „A vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnapra föltámad”. (21b) Jakab apostol is rögtön a megpróbáltatásokkal kezdi tanítását: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg a tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá”. (Jak 1,2-4)„Ha valaki bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné s meg is kapja, csak hittel kérje, egy cseppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. Az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az Úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem. Az alacsony rangú testvér viszont dicsekedjék felmagasztalásával, a gazdag meg megalázkodásával, mert mint a rét virága semmivé lesz. Ha a nap felkel, perzselő heve kiégeti a növényt, virága lehull, szépsége elenyészik. Így lesz semmivé a gazdag is a vállalkozásaival”. (5-11) A bölcs ember nem hazugoktól, hanem a szerető és igaz Istentől kap biztos eligazítást. Ez nagy öröm.

BÖJTBEVEZETŐ IDŐ

BÖJTBEVEZETŐ IDŐ

A megváltás ünnepkörének távolabbi előkészülete

 
Új időszak kezdődik. A természet is fakadóban: még vad és szeles, viharos, de már közeledik az új tavasz. Az Egyház szent évében is tavasz kezdődik, a lelkek tavasza. A talajkészítésnek munkás korszaka, a szív friss földjén az új mag elvetésének ideje. Mert most jött el újra az az idő, amelyben egykor az isteni mag, az Úr Jézus Krisztus a földbe temettetett, és meghalt, hogy halála által százszoros, ezerszeres gyümölcsöt hozzon. Itt az idő, hogy megünnepeljük újra a halálnak és a feltámadásnak ünnepét, Krisztusnak és az Egyháznak ezt a tavaszi ünnepét. Komoly és komor ez az idő. A régit ki kell söpörni és a kinövéseket le kell metszeni – ez is halál. De egyúttal reménnyel teljes is ez az idő, mert az új most kialakulhat.
Kilenc vasárnapból álló hozsanna kezdődik tulajdonképpen. Kilenc vasárnap és ezzel kilenc hét liturgiáján át akar elvezetni minket az Egyház a megváltás fő-fő ünnepeihez: a Húsvéthoz és a Pünkösdhöz. De mély bölcsességgel, édesanyai szeretettel, isteni pedagógiával három fokozaton át vezet ide minket: a böjtbevezető, a nagyböjt és a szenvedés idején át. Ebből a böjtbevezető csak az előcsarnoka az igazán komoly nagyböjti fegyelemnek és egyúttal átmenet a karácsonyi ünnepkör derűs világából a negyvennapos nagyböjtbe. Elmúlt a Karácsony és az Egyház nem akarja, hogy elfeledjük: szenvedni jött az Úr a földre, ezért a megtestesülés, mert így nyithatja meg nekünk az eget. Tehát készülünk megemlékezni az Úr haláláról.
De miért kellett az Úrnak szenvednie? Miért kellett meghalnia értünk? Erre felel a böjtbevezető idő liturgiájában az Egyház. Most a papi zsolozsma és a misekönyv kiegészítik egymást és kölcsönösen magyarázzák meg a most következő időt. A böjtbevezető idő három vasárnapot foglal magában: a Hetvened, a Hatvanad és az Ötvened vasárnapot. Ezalatt a papi zsolozsma olvasmányai az ószövetségi Szentírás első könyveit idézik. (A zsolozsma ugyanis egy évre elosztja az egész Szentírást és így olvastatja híveivel.) Ezekből az olvasmányokból három nagy pátriárka alakja domborodik ki: Ádám, Noé és Ábrahám, akik egyúttal Krisztus Urunk előképei. Ádám a bűn atyja, az ő bűne miatt kell Krisztusnak szenvednie. De egyúttal előképe Krisztusunknak, az új Ádámnak, a megváltott emberiség új ősatyjának. Noé és az ő bárkája előképe a megváltásnak a kereszt vízében és az Egyház hajójában. Ábrahám áldozata már sejteti velünk Jézusunknak haláláldozatát.
De az evangéliumok is a következő idők szellemét világítják meg előttünk. A három evangélium elénk tárja nagyböjt meghívását, feladatát, célját. Az Úr meghívása hangzik Hetvenedvasárnapján, hogy menjünk az ő szőlőjébe dolgozni. Vagy kezdjünk el tavasszal újra dolgozni! A nagyböjt feladata lesz előkészíteni lelkünket, a mi szőlőskertünket a magvető számára, hogy az isteni magvető magja százszoros termést hozzon bennünk is. És mi a célja ennek a munkának? A megvilágosodás a keresztségben, a Húsvét felragyogása bennünk, a megdicsőülés az egekben, ahová az Egyház liturgiája által a megdicsőült Krisztushoz megdicsőült hívőket akar elvezetni.
A három stációs-templom szentje is fokozatosan visz közelebb a nagyböjthöz. Az első Szent Lőrinc, a bátor vértanú, a hittanulók vezére, a diakónus vezet minket Krisztus küzdő tanítványai közé. A második Szent Pál, aki megmutatja mily küzdelmet tud kiállani, aki a kegyelemben bízik. A harmadik Szent Péter, Krisztus földi helytartója, aki megerősíti testvéreit az Úr szava szerint.
A három vasárnap nevét a történelemből értjük meg. Két forrásból tevődött össze ez a böjtbevezető idő. Az egyik a római liturgia alkotása. Valószínűleg már a VI. században Rómában stációs szentmisét tartottak a Rómában legjobban tisztelt három szent bazilikájában, hogy a népvándorlás zavaros, komor világában, a pestisek és más járványok idején, a gyakori természeti csapások közt és az ebből fakadó éhínségben körmenettel kérjék Isten kegyelmét és segítségét. Ez a sötét háttér teszi érthetővé a miseénekek égbeszálló, szinte kétségbeesett felkiáltását. A másik tényező kelet; itt kezdődött az a szokás, hogy húsvét előtt egyes helyeken ötven, máshol hatvan napon át böjtöltek; sőt volt olyan hely, ahol a hetven évig tartó fogság emlékére hetven napon át böjtöltek. Mikor azután a VI. században (még I. Gergely pápa, tehát 604 előtt) ezt a vasárnapot bevezetőként a nagyböjt elé csatolták, legalább a névben meghagyták a régebbi nagyobb böjtök emlékét.
Ebből következik, hogy ha még nem is az igazi böjtnek az ideje ez a három hét, azért komoly, magunkbaszállásra késztető szent idő. Meglátszik ez a liturgikus szabályokon is. Az első jel: az Alleluja elmaradása. Dehogy énekelhetné az öröm énekét az Egyház, mikor a Hetvened vasárnapja azt juttatja eszünkbe, hogy az egész földi élet számkivetés, fogság. Ilyen volt a zsidók élete, mikor Babilon folyóinak partján ültek és sírtak. Hiába kérték, énekeljenek. Hárfáikat a fűzfákra akasztották és elnémult ajkukon a dal. Nincs a liturgiában sem öröm-ének: ezért nincs Glória sem a szentmisében, ha az egyházi szín a viola. Most pedig abba öltözik a papság. Felhangzik a tractus böjti éneke (hamvazószerdáig csak vasárnapon: hétköznap kimarad). Íme, így készül az Egyház a nagyböjtre.

 

Zsolozsma 43.

Szent Efrém diakónusnak a Diatessaronhoz írt magyarázatából

Isten igéje az élet kimeríthetetlen forrása

Ki tudna, Uram, egészen belehatolni értelmével csak egyetlen egy kinyilatkoztatott titkodnak is a mélységébe? Több az, amit fel sem fogunk, mint az, amit megértünk, éppúgy, mint amikor egy szomjas ember iszik a forrásból. Mert hiszen a hittudósok tanítása szerint Isten igéjét nagyon sok szempont szerint lehet vizsgálni. Isten az ő igéjét sok színben adta elénk, hogy ki-ki, amit fel tud fogni belőle, azt tanulmányozza. Különféle kincseket rejtett bele igéjébe, hogy mindegyikünk gazdagodjék azzal, amit megtalál benne. Isten igéje az az élet fája, amely mindegyik ágán áldott gyümölcsével kínál téged, éppúgy, mint az a szikla a pusztában, amelyik úgy nyílt meg, hogy minden oldaláról adta a lelki italt. Ettek a lelki eledelből – mondja az Apostol –, és ittak a lelki italból (1 Kor 10, 3-4) Ha tehát valaki e drága kincsek valamelyikéből részesül, sose higgye, hogy Isten igéjében csak az az érték van, amelyre ő talált rá, hanem inkább tartsa nagy értéknek azt, hogy a benne levő sok kincs közül ezt az egyet is megtalálhatta. Nehogy silánynak és terméketlennek tartsa, és nehogy lenézze Isten igéjét azért, mert ő csak ezt a kis részét ismerte meg, amelyre rátalált, hanem inkább magasztalja Istent az ő igéjének kimeríthetetlen gazdagsága miatt, amit ő felfogni nem is tudhat. Örülj annak, hogy Isten igéje legyőzött téged, és ne szomorkodj amiatt, hogy felülmúlt téged. Aki szomjas, az örül, amikor iszik, és nem búsul azon, hogy nem bírja kiinni az egész forrást. Elégítse ki hát szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat okozná. Adj tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed; és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség. Amit ebben az órában emberi gyarlóságod miatt nem tudtál belőle megkapni, megkaphatod majd máskor, ha hűségesen kitartasz a keresésben. Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni.

Jézus csodái 29. - Hozsanna! Meggyógyított!

Hozsanna! Meggyógyított!

 

Jézus a korozaini zsinagógában van, amely lassanként megtelik néppel. Jézus, úgy látszik nem akar beszélni ott, de a város vezetői ragaszkodnak ehhez:

– Nem vagyunk szemtelenebbek a júdeaiaknál vagy a Tízváros lakóinál. Te mégis elmész oda, éspedig ismételten.

– Itt is oktatlak titeket szavaimmal és tetteimmel, hallgatásommal és cselekedeteimmel egyaránt.

– De ha mi keményebb szívűek vagyunk a többieknél, ez eggyel több ok arra, hogy oktass minket. Vedd tehát jónéven a meghívást, és beszélj!

Jézus erre elmondja nekik a gyantakancsóról szóló példabeszédet (P 5,187-189), amelyből ezt a tanulságot vonja le:

– Ti megmunkálhatatlanok vagytok. A szeretet melege, a türelmes tanítás, a dorgálás hidege, a véső fáradozása nem fog rajtatok. Amint leveszem rólatok kezemet, megint olyanná váltok, mint voltatok. Pedig a megváltozáshoz egyetlen dolgot kellene csak tennetek: teljesen rám bízni magatokat. Nem teszitek. Sohasem fogjátok megtenni. A Megmunkáló, csüggedten, sorsotokra hagy titeket. De mivel igazságos, nem egyformán hagy el mindenkit. Levertségében is ki tudja választani a szeretetére méltókat, ezeket megvigasztalja és megáldja. Asszony, gyere ide! – mondja, egy asszonyra mutatva, aki a fal mellett áll, kérdőjel alakban meggörbedve.

Az emberek látják, hová mutat Jézus, de nem látják az asszonyt. Az asszony viszont, testtartása miatt nem láthatja Jézust és kezét.

– Menj hát, Márta! Hív téged – mondják neki többen is. S a szerencsétlen elindul, bicegve, botjával, amelynek teteje egy magasságban van fejével. Már Jézus előtt van, aki így szól hozzá:

– Asszony, legyen egy emléked arról, hogy itt jártam, és nyerj jutalmat néma, alázatos hitedért! Szabadulj meg betegségedtől! – kiáltja végül, kezeit az asszony vállaira téve.

Az asszony rögtön fölegyenesedik. Olyan egyenes, mint egy pálmafa. Magasra tartott karral kiáltja:

– Hozsanna! Meggyógyított! Meglátta hűséges szolgálóját, és jót tett vele! Dicsőség Isten Szabadítójának és Királyának! Hozsanna Dávid Fiának!

Az emberek hozsannázással válaszolnak az asszonyéra, aki most Jézus lábánál térdel, és köntöse szegélyét csókolgatja. Ő pedig így szól hozzá:

– Menj békében, és tarts ki a hitben!

A zsinagóga elöljárója, akit égethetnek Jézusnak a példabeszédben mondott szavai, méreggel akarja viszonozni a korholást, és felháborodva kiáltja, miközben a tömeg kettéválik, hogy utat engedjen a csodásan meggyógyultnak:

– Hat nap van a munkára, hat nap a kérésre és az adásra. Azokon jöjjetek tehát kérni, ugyanúgy, mint adni. Azokon gyertek meggyógyulni, és ne szegjétek meg a szombatot, ti bűnösök és hitetlenek, romlottak és a Törvény megrontói! – és igyekszik mindenkit kituszkolni a zsinagógából, mintha a meggyalázást akarná kiűzni az imádság helyéről.

Jézus azonban, aki látja őt, valamint a neki ebben segítő négy vezető embert és másokat – akik a tömeg közé vegyültek, és leginkább kimutatják megbotránkozásukat, és jelét adják annak, hogy mennyire bántja őket Jézus... gaztette – rájuk szól, s közben mellén összefont karral, szigorúan, fönségesen néz rájuk:

– Képmutatók! Ma közületek ki nem oldotta el ökrét vagy szamarát a jászoltól, hogy megitassa? És ki nem vitt fűkötegeket nyája juhainak, és nem fejte ki a tejet a megtelt emlőkből? Hat napotok van ennek megtételére, akkor miért tettétek meg ma is, kevés pénzt érő tejért, vagy attól félve, hogy szomjan pusztul ökrötök meg szamaratok, és így elveszítitek azt? És én ne oldozzam fel ezt az asszonyt kötelékeitől, miután a Sátán tizennyolc éven át megkötözve tartotta, pusztán azért, mert szombat van? Menjetek! Én fel tudtam oldani ezt az asszonyt nem akart bajából. De soha nem foglak tudni feloldani titeket bajaitokból, amelyeket magatok akartatok, ti, a Bölcsesség és az Igazság ellenségei!

A jó emberek – Korozain sok rossz embere között – helyeselnek, és dicsérik Jézust. A többiek azonban, haragtól elkékülve, elszaladnak, faképnél hagyva a szintén elkékült zsinagógafőnököt.

Jézus is faképnél hagyja, és kimegy a zsinagógából, körülfogva a jó emberektől. Ezek mindaddig körülveszik, míg a mezőre nem ér. Itt Jézus még egyszer megáldja őket, majd rátér a főútra, unokatestvéreivel, Péterrel és Tamással.

(5-183)

A meggörbült asszony meggyógyítását Lukács is följegyezte: Lk 13,10-16.

Jézus később kiegészítette a korozainiakról szóló példabeszédét a terméketlen fügefáról szóló példabeszéddel: P 5,190-191. Lk 13,6-9. Korozain megátalkodásáról pedig ezt jegyezte fel a Szentírás:

Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég zsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb lesz a sorsa az ítéletkor, mint nektek. Lk 10,13-14. Mt 11,20-22.

2014.02.17. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.17. vasárnap

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni az Isten országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában”(Mt 5,17-19)

Jézus a hegyi beszédben bemutatkozik zsidó hallgatóinak, mint az Istentől küldött Mester. Még csak nagyon kevesen ismerték. Mi, akik most olvassuk, hallgatjuk és igyekszünk megvalósítani tanítását, vajon hányan lehetünk? A földön élő emberek száma 7,2 milliárdra tehető. Az I és II. évezredben Európa keresztény közössége vezető szerepet töltött be a történelemben. A XX. század közepén már XII. Pius pápa missziós területnek nyilvánította. Mit üzen Jézus, az Istenember, az Atya küldöttje, a várva-várt Messiás? Hallottuk a bevezetőben: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat”. Ne gondoljátok a második évezred gőgös emberei, hogy veletek értek egyet, és megszüntetem a törvényt meg az Ószövetség többi negyvenöt szent könyvét. Természetesen nem szüntetem meg az Újszövetség huszonhét könyvét sem. Aki az én követőm, az én hívem ugyanezt kell hogy vallja. Aki viszont ezeket az Isten által sugallt, kinyilatkoztatott könyveket nem vallja isteni eredetűeknek, azok között sokan vannak, akik szoktak egyéb dolgokban is nem igazat mondani, sőt akadnak olyanok is, akik ezt büszkén bevallják. Aki csak egyszer is hazudott, elvesztette szavahihetőségét, neki miért higgyünk? Sem Jézus, sem a tanítványai nem hazudtak: bátran megvallották hitüket, nemcsak tanították, amit Jézustól hallottak, hanem a hitükért, tanításukért meg is haltak. A tanításuk igazát sokszor megerősítette Isten nyilvánvaló csodákkal. Jézus szavaiból sok más igazságot is ellenőrizhetünk: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. (21) Sőt már az is méltó az ítéletre, aki haragszik testvérére, folytatja Jézus. A mostani időkben nagyon olcsó lett az emberélet. Már egészen kicsik is ölnek sok esetben. Pedig időnként megtörténik, hogy „a gyilkos nem viheti őszült fejét a sírba”. Fél évszázada hallottam egy hozzánk közeli kis faluból a megdöbbentő hírt: Öreg bácsi mászott fel a magasfeszültségű áram vezetékének oszlopára és agyonüttette magát az árammal. Sajnálkozva meséltem el a szomorú tényt egy idős asszonynak. Meglepetésemre megkeményedett az arca és áradni kezdett belőle a keserűség: Atya! Úgy ötven évvel ez előtt a bátyám néhány napos szabadságra jött haza gyalog a huszonhárom km-re lévő kaszárnyából. A kocsiút jobb árka mellett ment ütemesen. Mögötte egy lovas kocsi zörgött. A kocsis mellett egy másik katona utazott. Amikor a bátyámat meglátta a kocsis, dühbe gurult és káromkodott, majd hangosan azt mondta: Na, ezt most agyon tipratom! Megrángatta a gyeplőszárat, rávert a lovakra, megvadította őket, és azok az ostortól félve hátrafelé lesve, összetiporták a fiatal katonát. A csendőröknek a kocsis azt hazudta, hogy a lovak megvadultak. Utasa mellette tett vallomást, de pár nap múlva agyonrúgta egy ló. A kocsis eldicsekedett menyasszonyának tettével. A menyasszony elfehéredett, lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és ledobta a legény elé a földre. Ezt követően abba a faluba nősült be a tettes, amelyikben öngyilkosként végezte az életét.”Méltó volt az ítéletre”