Giuseppe Puglisi, a maffia áldozata, a hit vértanúja
Ferenc pápa szeptember 15-én lelkipásztori látogatást tesz Szicíliában, hogy megemlékezzen a 25 éve vértanúhalált szenvedett plébánosról, akit 2013. május 25-én Palermóban avatták boldoggá.
A
boldoggá avatás másnapján a Szent Péter téren Ferenc pápa kijelentette: „A
maffiózók nem tehetik rabszolgáikká testvéreinket!” Az egyházfő ezzel Szent II.
János Pál húsz évvel azelőtt, 1993-ban mondott emlékezetes szavait
visszhangozta, amelyekkel erőteljesen elítélte a szervezett bűnözést a
szicíliai Agrigentóban tett történelmi apostoli látogatásakor. Ferenc pápa
megállapította: a vértanú pap élete és halála ma is figyelmeztetés azok
számára, akik azt hiszik, hogy a gyilkossággal kitépték azt is, amit Puglisi
atya elvetett: „Puglisi példamutató pap volt, aki elsősorban a fiatalok
pasztorációjának szentelte életét. Az evangélium szellemében nevelte őket, és
így kivonta őket az alvilág hatalma alól. Ezért próbálták legyőzni, kioltva
életét. Valójában azonban Puglisi atya győzött a feltámadt Krisztussal.”
Puglisi
a palermói egyházközség papjaként tudatában volt a városban uralkodó rossz
állapotoknak, a klánok tevékenységének, és azonnal cselekedni kezdett,
különösen a társadalom leggyengébb tagjai felé fordult, olyan rétegek felé,
amelyekben a bűnözés már régen mély gyökeret eresztett. Egyre több fiatalt
sikerült bevonnia a plébániai csoportokba, kiszakítva ezzel őket az utcai
életből, ami egyet jelentett a bűnözéssel. Óva intette őket a szervezett
bűnözői csoportoktól, felhívta a figyelmüket a klánok gonosz tetteire. Nyíltan
szállt harcba a maffiával, amely megértette, hogy ez a különleges pap
veszélyezteti az uralmát.
Giuseppe
Puglisi Palermo Brancaccio nevű külvárosában született 1937. szeptember 15-én,
apja cipész, anyja szabó volt. 1993-ben ugyanezen a napon, 56. születésnapján
gyilkolta meg a maffia. 1960-ban szentelték pappá. Már szolgálatának első
éveiben is nagy figyelmet szentelt a külvárosok szociális problémáinak és
különösen a fiataloknak. Figyelemmel kísérte a II. vatikáni zsinatot, a kiadott
dokumentumokat terjesztette a hívek között, különösen a liturgia megújítása, a
világiak szerepe, az ökumené, a helyi egyházak témájában kiadott írások
érdekelték. Vágya kezdettől fogva az volt, hogy a keresztény közösség Jézus
Krisztust testesítse meg ott, ahol él, vagyis tegye magáévá a területen élők
minden gondját.
1970-től
’78-ig a Palermóhoz közeli, ősi vérbosszúlánc sújtotta Godrano település
plébánosa volt, a megbocsátás erejével sikerült kibékítenie az egymással
szemben álló családokat.
1978-tól
a palermói kisszeminárium prorektorává nevezték ki, és a hivatásokért felelős
központ igazgatója lett. Matematikát és hittant is tanított több iskolában,
1978-tól élete végéig pedig a palermói II. Viktor Emánuel Gimnáziumban is
tanított, ahonnan rendszeresen hívta a közép- és felső osztálybeli fiatalokat a
külvárosokba, hogy foglalkozzanak az ott élő gyerekekkel. 1990-től a nehéz
helyzetbe került fiatal nőket és leányanyákat befogadó otthonban is szolgált.
1990-ben
nevezték ki a Brancaccio városnegyedben található San Gaetano-templom
plébánosává, 1992-től az érseki szeminárium spirituálisa volt. 1993-ban avatta
fel Brancaccióban a Padre Nostro, azaz Miatyánk nevű központot, amely fontos
szerepet töltött be a helyi fiatalok és családok életében. Különös figyelemmel
fordult azok felé a kamaszok felé, akiket már „besoroztak” a maffiacsoportok a
városnegyedben. Giuseppe Puglisi ezzel egy másfajta kultúrát hozott létre,
amely a hit fényében tiszteletben tartja a törvényeket. A nyomozás szerint ez a
tevékenysége volt meggyilkolásának indítéka. 1993. szeptember 15-én este
háromnegyed 11 körül érkezett haza kis fehér Fiat Unójával, a háza előtt
kiszállt, és elindult a kapu felé. Ekkor a maffia egyik embere megszólította,
társa pedig vállon ragadta, és többször tarkón lőtte. A gyilkosság elkövetőit
és elrendelőit később elfogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Salvatore
Grigoli, aki a lövéseket leadta, együttműködött az igazságszolgáltatással.
Összesen negyvenhat gyilkosságot vallott be, a börtönben a bűnbánat és a
megtérés útjára lépett. Tőle tudunk az utolsó pillanatokról: Puglisi
rámosolygott, és azt mondta: „Már vártam.” Elmondta azt is, hogy a Cosa Nostra
eleinte meg volt győződve arról, hogy a Padre Nostro központban beépített
rendőrök dolgoznak, ám idővel rájöttek, hogy ez nem igaz. A legnagyobb veszélyt
Giuseppe Puglisi miséi, prédikációi jelentették a bűnszervezet számára, mert
felszólalt a maffia ellen, és üzenete nagyon vonzó volt mindenki, különösen a
fiatalok számára.
Ha
kétséges lenne, hogy a maffia ma is uralja a délolasz vidéket, akkor érdemes
megnézni a gyilkossági ügy koronatanújának sorsát: Giusepe Carini ma is rejtett
életet él, védett tanú, megváltoztatta a nevét, legalább tízszer váltott
lakóhelyet Olaszországon belül, sehol nem fedheti fel kilétét. Fiatal fiú volt,
vonzották maffiózó unokatestvérének sikerei, majd miután rokona gyilkosság
áldozata lett, bosszút akart állni. Ekkor ismerte meg Puglisi atyát, magával
ragadták a plébános tervei a városnegyedről, a fiatalokról, sportpályákról,
iskolákról. Puglisi hetente egy órát kért tőle, hogy foglalkozzon az
utcagyerekekkel – számára ez sokkal többet jelentett egy óránál, teljes
szemléletváltást kívánt. „Kezdeményezéseinknek jellé kell válniuk. Azért
tesszük, hogy elmondhassuk: mivel itt nincs semmi, neki akarunk veselkedni, és
építeni akarunk valamit. És ha mindenki tesz valamit, akkor együtt sokat
érhetünk el!” – tanította neki az atya, akinek legközelibb munkatársává vált.
„Rendkívül
vidám ember volt, képes volt bármin viccelődni, és bármiről lehetett vele
társalogni. És órákon át tudott hallgatni másokat. Hihetetlen energia áradt
belőle, kis termetéhez képest meglepő módon. Szerette a természetet és az
életet” – mondta el Puglisiről egy tanítványa, Vincenzo Ceruso, aki könyvet is
írt a plébános életéről.
Egy
másik tanítványa, Rosaria Cascio megírta, hogy soha nem beszélt nekik a
maffiáról, hanem más értékeket állított eléjük. A hittanóráin a légy zümmögését
is lehetett hallani. Az volt a célja, hogy segítsen a gyerekeknek felfedezni
életük értelmét. Tizennyolc éves korukban egy hétre elvitte őket segíteni
Genzanóba, ahol a Betegápoló Irgalmasrend pszichiátriai betegeket gondoz, és ez
mindannyiukra nagy hatással volt, néhányan közülük azóta is egészségügyi
területen dolgoznak vagy önkéntes munkát vállalnak.
Giuseppe
Puglisi tele volt életerővel, álmokkal, igaz keresztény volt, aki reményt ad az
Egyháznak, az embereknek. Bizonyítja, hogy van olyan jó ügy, amiért érdemes
tenni, és akár meg is halni. Nem fogadta el a hagyományos kompromisszumokat a
maffiával, nem nyugodott bele, hogy a bűnszervezetek elvegyék a gyerekek
életét. Meghívta őket a plébániára, iskola utáni foglalkozásokat szervezett
nekik, és tanulásra buzdította őket. Magukat a maffiózókat is megszólította:
„Azokhoz fordulok, akik állandóan meg akarnak minket félemlíteni. Beszélgessünk,
mutatkozzunk be egymásnak, szeretnélek megismerni benneteket, szeretném
megtudni, milyen okok vezetnek benneteket arra, hogy akadályozzátok azokat,
akik egymás kölcsönös tiszteletére, a kultúra, az együttélés értékeire
szeretnék nevelni gyermekeiteket.” Az evangéliumot hirdetve meggyengítette a
maffia uralmát a szívekben és az elmékben. Képes volt egymástól nagyon
különböző emberek, csoportok energiáit jó irányba terelni. Sokan voltak, akik
már szívesebben fordultak hozzá, ha szükségük volt valamire, mint a
maffiacsoportok „köztiszteletben álló” tagjaihoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése