Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian
merítettünk,
Irgalmazz nekünk!
Kijelentések.
Érdemes lehet arról beszélni, arra figyelmünket szentelni, hogy
kijelentéseinkből ki mire reagál. A másik dolog pedig, hogy kijelentésemet
mások hogyan reagálják le. Milyen érzelmekkel, milyen viszonyba lépnek,
kerülnek kijelentéseimmel?
Sok
esetben, többnyire, azt figyelem meg, hogy szándékom, és a másik ember
reakciója nem találkozik.
Mit,
hogyan. És akkor felmerül kinek – kinek a felelőssége a kommunikációban. De a
felelősség kérdésében, vajon a két félnek egyenlő a súlya?
Ha,
csupán a mai evangéliumi részt tekintem, amit ugye Máté írt le, emlékezetből,
idézve Jézust. Akkor azt kell szemügyre vennem, hogy ebben a közlésben,
kijelentésben Jézus szándékán túl, benne van Máté személyes benyomása is.
Persze, ha úgy olvasom, hogy tudom is, hogy Máté Márk evangéliumát használta
fel azért, hogy a zsidókkal ossza meg Jézus tanítását, akkor már Márk személyes
véleményével is kell számolnom. Vajon, Isten, ezekkel a konvertálásokkal nem
számol? Én, úgy vélekedek, úgy gondolkodom erről, hogy Isten teljesen tisztában
van ezzel a dologgal, és éppen ezért küldi el a Szentlelket, mely hordozza, és
közvetíti közvetlenül Isten szándékát a kijelentett, kinyilatkoztatott szavakkal.
Amikor
én azt tapasztalom, hogy kijelentéseim más eredményre jutnak, mint amikre én
szánom, akkor azt kell kérnem a Szentlélektől, hogy Ő vegye gondjaiba
szavaimat. Hogy, ha jól beszéltem, akkor megtermékenyüljenek, de, ha rosszul
szóltam, akkor a Lélek által váljanak jókká! Mert Isten Szentlelke mindig,
szüntelen, és készségesen akarják a jót!
Ahogy a
mai példabeszédben is áll, „ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok
verébnél” Azaz: ne féljek a szavaktól, és ne féltsem szavaimat Istentől és az
emberektől se. Nem kell, hogy lássam a Lélek működését. Nem kell, hogy lássam,
hogy mikor és milyen eredményre jutnak a szavaim.
Az írott
szó jelentősége abban áll, hogy azt, abban a formájában, ahogy elhangzott, újra
lehet, és szabad is értelmezni, míg úgy érezzük, hogy dolgunk van vele. Az
elhangzott szó, sokkal inkább lesz rábízva arra, aki hallgatja. Mert, hogy mi
marad fenn a szavakból, az azon múlik, aki hallgatja, és azon, hogy ki és
milyen szívvel hallgatja!
Tehát,
azt merem kijelenteni, hogy annak a felelőssége mindig silányabb, akitől
erednek a szavak. Aki hallgatja, annak többszörös a felelőssége, hogy mit kezd,
és mire használja a szavakat!
Egy
ember, Aki a kinyilatkoztató szót akarja eljuttatni hozzám, és hozzánk,
évezredeken keresztül hangzik, és akar hallhatóvá lenni. Mi, hallgatósága, mire
használjuk azt, azokat? Hallgatjuk, és életre keltjük, vagy magunkat halljuk,
és a Léleknek nem engedjük meg, hogy az hangozhasson bennünk, amire szánja azt
Isten, bennem?
Eszközévé
lenni a kinyilatkoztatásnak, Istennek, képessé teszem magam?! Milyen, és kiért
való az életem? Istenem, Te formálj engem, szándékod, akaratod szerint! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése