Nagyböjt ötödik hetének péntekje
A mai
evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei. Az előzőekben Jézus az
Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd kijelentette: „Én és az Atya egy
vagyunk” (Jn 10,30). E kijelentését a zsidók istenkáromlásnak vagy
önistenítésnek vették, ezért tör fel belőlük a megkövezés szándéka. Indulatukat
látván és szándékukat felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik
jócselekedetéért akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az
istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban halálbüntetést
érdemelt. Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan Jézus kijelentésének
súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a jótetteknek, amelyeket a mennyei
Atya segítségével tesz semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig
Jézus rendkívüli cselekedetei azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte,
aki olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában.
Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek.” E szavak alapján a hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük, elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján érthetjük meg.
© Horváth István Sándor
Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek.” E szavak alapján a hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük, elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján érthetjük meg.
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése