„Vágyakozás a mennyország után” – a korábbi ferences generális írása
A ferences rend korábbi elöljárója, José Rodríguez Carballo OFM az augusztus 2-i „Assisi megbocsátás” ünnepe kapcsán elmélkedést írt Szent Ferenc lelkiségéről és az irgalmasságról, amelyet az Osservatore Romano napilap augusztus 5-i számában olvashatunk.
Ebben
az évben ünnepeljük a porziuncolai búcsú nyolcadik centenáriumát, annak a
Porziuncolának, mely egy darabka földet jelentett, a Szűzanyának szentelt,
félig romba dőlt kiskápolnával, mely egykor a Subasio-hegyi bencéseké volt
Assisi környékén. Ferences forrásokból tudjuk, hogy Ferenc „a föld minden más
helyénél jobban szerette ezt a helyet”, mert ahogy Szent Bonaventura írja a
nagyobb életrajzában, itt kezdett élni alázattal, itt haladt előre az
erényekben és itt fejezte be boldogan az életútját”.
A
„Poverello” Porziuncolába vezette az első tizenkét tanítványát. És itt, ahol az
Irgalmak Anyja néhány évvel korában megteremtette a kisebb testvérek rendjét,
jött létre a szegény nővérek rendje is. 1211-ben, amikor a fiatal Klára
elhagyta „házát , városát és családját”, ide, Porziuncolába menekült, hogy az
Úrnak szentelje magát és átkarolja azt az életformát, melyet Szent Ferenc
mutatott és amit IV. Ince pápa áldott meg.
A
források szerint a porziuncolai búcsút maga Ferenc nyerte el III. Honóriusz
pápától, amikor ő éppen Perugiában tartózkodott 1216-ban. Közismert, hogy az
„Assisi megbocsátást” minden év augusztus 2-án megünneplik a világ összes
ferences templomában, különösképpen az Angyalos Boldogasszony-templomban, mely
„szerelmetes őrzője e ferences gyöngyszemnek, szent hely a szentek között”,
ahogy a kiskápolna bejárati kapuján olvassuk.
Olyan
búcsúról van szó, melyet Szent Ferenc kért a szegények számára, mert szemben a
korabeli többi búcsúval, ezért nem kellett fizetnie a szegényeknek. Ez a búcsú
az irgalom Anyjának, az Egyházzá lett Szűznek a közbenjárására született, ahogy
maga Ferenc énekel róla: Angyalos Boldogasszonyunk, aki iránt a Poverello
különösen is nagy tisztelettel viseltetett.
Hogy
miért is óhajtotta oly erősen Ferenc ezt a búcsút, ami aztán megváltoztatta az
egyház bűnbánati gyakorlatát?
Az
„Assisi megbocsátás” segít felismerni Ferenc szellemének mélységét, aki – ahogy
Szent Bonaventura megállapítja – „szeretetteljes jámborsággal vágyott a lelkek
üdvösségére és értük apostoli buzgósággal serénykedett”. Ferenc valósággal
kitépte Krisztus szívéből a teljes és határtalan búcsút, mely nem zár ki senkit
azok közül, akik szegénységük miatt nem tudtak elzarándokolni a Szentföldre
vagy Santiago de Compostela-ba. A porziuncolai búcsú éppen azt mutatja meg,
hogy milyen nagy gonddal törődött Szent Ferenc a szegények iránt. Ezért is lett
ez a búcsú a szegények búcsúja és egyúttal búcsú a szegényekért.
III.
Honóriusz pápa azt kérdezte Szent Ferenctől, hogy hány évre szóló rendkívüli
búcsút engedélyezzen, mire Ferenc bátran azt válaszolta, hogy „nem éveket kér,
hanem lelkeket”. Az irgalmasság folyamát óhajtotta, mely a Megváltó szívéből
fakad és az Angyalos Boldogasszony közbenjárására szabadon mindenki
rendelkezésére áll, azért hogy bárki, de különösképpen is a szegények, akik
átlépik ennek a szent helynek a küszöbét, felüdülést találjanak benne. Attól
fogva, ahogy Joseph Ratzinger írta, „Porziuncola egy olyan lelki hely, ahol
Szent Ferenc felébresztette a paradicsom utáni nosztalgiát”, a vágyakozást a
mennyek országa iránt.
Szép
és gondviselésszerű az Assisi centenárium és a Ferenc pápa által meghirdetett
irgalmasság szentévének az egybeesése. Éppen ez az egybeesés segít felfedezni
azt, hogy Szent Ferenc egyike az irgalmasság nagy prófétáinak és apostolainak.
Mindenekelőtt az evangélium melletti döntése révén lett Ferenc az irgalmasság
prófétája és apostola. Miután éppen itt Porziuncolában végighallgatta az
evangéliumot, kiáltott fel: „Ez az, amit akarok, ez az, amit keresek, és ez az,
amit lelkem legmélyéből vágyok a gyakorlatban megvalósítani”. Ettől kezdve
komolyan és gyökeresen akarta megélni az evangéliumot, mely számára és a
követőinek is vezető és életelv lett. Ferenc az evangélium által lett a szegény
és keresztre feszített Krisztus nyomdokainak követője, egészen odáig menően,
hogy eggyé vált vele. Minthogy „Jézus az Atya irgalmasságának az arca”, amiként
Ferenc pápa nevezi, az, aki Krisztus-formájú életet él, ahogy Assisi Szent
Ferenc, az az irgalmasság prófétája és apostola lesz. Ez a végső gyökere Assisi
Szegénykéje küldetésének, mint aki az irgalmasság tanúja.
Ferenc mindenekelőtt érzi, hogy vele az Isten már irgalmasságot
gyakorolt, hiszen tudatában van saját bűnösségének. Ez teszi őt az irgalmasság
apostolává és ő, akit megcsókolt az Isten irgalma, illeti csókkal a leprást.
Ezzel a lelkülettel tapasztalja meg Isten irgalmasságát az alamizsnálkodáson, a
vendégszereteten és a befogadáson keresztül. Ám Isten irgalmának a magna
chartaját a megbocsátásban látja, és erre küldi az övéit: „Ha testvéred
ezerszer is vétkezik a szemed előtt, szeresd őt jobban nálamnál is, vezesd őt
az Úrhoz és légy irgalmas az ilyen testvérekkel!” – olvassuk José Rodríguez
Carballo korábbi ferences generális írását az Osservatore Romano vatikáni
napilapban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése