Évközi huszonkettedik hét szerdája

Évközi huszonkettedik hét szerdája

A kafarnaumi zsinagógából Péter házába visz Jézus útja. Vélhetően ez a ház szolgálhatott szálláshelyül kafarnaumi tartózkodása idején. Péter házában újabb csodát tesz. Ahogyan az imént a gonosztól szabadította meg az embert, most Péter anyósát szabadítja meg a betegségtől, a láztól.
Az eset kapcsán két dologra érdemes felfigyelnünk. Amint Jézus megérkezik a házba, „mindjárt szóltak is neki” a beteg érdekében. Nyilvánvalóan Péter családjának többi tagja közölte az Úrral a betegség hírét. Ugyan nincs kifejezetten megemlítve, hogy kérték volna a gyógyítást vagy szavaikkal kifejezték volna Jézus csodatévő erejébe vetett hitüket, de bizonyára erről van szó. Nem szóltak volna Jézusnak, ha nem lett volna tudomásuk arról, hogy képes meggyógyítani a betegeket és nem várták volna tőle ezt ebben a helyzetben. És ezt egészen természetesen teszik. Ahol Jézus megjelenik, ott számíthatnak a segítségére. A másik érdekesség, hogy Jézus a legtermészetesebb módon tesz csodát. Nincsenek kérdései vagy kívánságai, a beteghez lép és megszünteti lázát.
A történet ezzel még nem ér véget, hiszen nem csak Péter családtagjainak van tudomása arról, hogy Jézus meg tud szüntetni mindenféle testi, lelki betegséget, hanem a város lakóinak is. Ezért odaviszik a betegeket, hogy gyógyulást kérjenek számukra, ő pedig mindenkit meggyógyít.
Bizalommal és hittel kérem-e Jézus segítségét?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Áldott legyél, Urunk, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy feltárod előttünk a feltámadás reménységét!

Útravaló – 2019. szeptember 3.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

A mai evangéliumi szakaszban a gonosz megvallja Jézus istenségét. Fontos meglátnunk ez alapján: az Istenről, Szentírásról szerzett ismeret nem elég a hithez önmagában; ennek a Gonosz is birtokában van. Ám ott, ahol – miként a kafarnaumi zsinagógában Jézus – az Atyával való közösségből fakadva szólal meg és él az Egyház s benne a tanítvány, megtörik a sátán hatalma. Mert Jézus nem egy titkos tudást, praktikát, hanem az Atyával való életközösség lehetőségét hozta el számunkra, aminek megvalósulása a sátán bukása.

Fedezzük fel istengyermeki felelősségünket! – Pápai üzenet a teremtésvédelmi imanapra

Ferenc pápa teremtésvédelmi imanapra szóló üzenetét szeptember 1-jén, vasárnap tették közzé. A Szentatya arra sürget, hogy az előttünk álló, október 4-ig tartó időszak legyen alkalom a bűnbánatra, az ökológiai megtérésre és főként annak a lelkületnek a kialakítására, mely istengyermeki szemmel tekint a Teremtőtől ajándékba kapott világra.

Ferenc pápa üzenetében kifejezi, hogy Isten mindent jónak teremtett, a bűn azonban tragikus pecsétet tett a világra, így az ember válasza Isten adományára a bűn, az önérdekbe zárkózás, a kapzsiság és a kizsákmányolás lett. A helyzet az utóbbi évtizedekben drasztikusan romlott; a környezetszennyezés, a fosszilis tüzelőanyagok használata, a föld kizsákmányolása, az őserdők kiirtása következtében aggasztó mértékben megemelkedett a föld átlaghőmérséklete.

A jéghegyek olvadása, a vízgyűjtő medencék elhanyagolása, a műanyaghulladék mennyiségének folyamatos növekedése mind ennek a jele. Itt az idő tehát, hogy újra felfedezzük istengyermeki felelősségünket, hogy bűnbánatot tartsunk és megtérjünk a gyökereinkhez, mert Isten kedves teremtényei vagyunk – írja Ferenc pápa.

Üzenetében emlékeztet arra is, hogy az Assisi Szent Ferenc tranzitusáig tartó imaidőszak ökumenikus jellegű, hiszen együtt tartjuk az ortodox testvéreinkkel, akik ezt harminc éve kezdeményezték.

A Szentatya emlékeztet, hogy a ferences Szent Bonaventura tanítása nyomán nekünk is úgy kell tekintenünk a teremtett világra mint Isten „első könyvére”, amelyben minden teremtett dolog „Isten szavaként” szólal meg. Döntéseink nyomán válasszuk az egyszerűbb és a környezetet mind jobban tisztelő életmódot. Tekintsünk a mai fiatalokra, akik tőlünk öröklik meg a földet.

Imádságaink és felhívásaink az ügyben érzékenyebbé tehetik a politikai felelősöket, a kormányokat, hiszen Mózes szavai nyomán nekünk is az „életet kell választanunk az eljövendő nemzedékek számára”. Az ENSZ következő közgyűlése fontos lehetőséget rejt a közös ház megóvása érdekében, amint az októberi püspöki szinódus is Amazónián keresztül a teremtett világ védelmét célozza – zárul Ferenc pápa teremtésvédelmi imanapra írt üzenete.

Évközi huszonkettedik hét keddje

Évközi huszonkettedik hét keddje

Názáret után Kafarnaumban találjuk Jézust, amely település galileai tartózkodásának legfőbb helyszíne. Az evangéliumi jelenet azt mutatja, hogy miként telhettek Jézus napjai. Szombatonként a zsinagógában tanít és meggyógyít egy ördögtől megszállt embert. Jézus tanítását és különleges cselekedetét összekapcsolják az emberek. Mondhatjuk, hogy tanítását hitelesíti a csoda, amit utána tesz. Az emberek joggal gondolják, hogy aki képes megszabadítani valakit a gonosz lélektől, annak szavai hitelesek, tanítása valóban igaz. Bizonyára ez váltja ki csodálkozásukat, ámulatukat. Itt ugyan nem találkozunk olyan ellenséges viselkedéssel, mint Názáretben, de arról sincs szó, hogy az emberek hinnének benne. Csupán kérdések merülnek fel bennük, mert nem értik, honnan származik a tanításában rejlő bölcsesség és honnét van rendkívüli ereje.
A jelenet sajátossága az embert megszállva tartó tisztátalan lélek Jézusról szóló vallomása, illetve Jézus némaságra felszólító parancsa. A gonosz lélek felismeri, amit más emberek még nem látnak meg, ezért mondja: „Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” A gonosz elismeri azt is, hogy Jézusnak nagyobb a hatalma, mint az övé, s ez meg is mutatkozik a szabadításban, az ördög kiűzésében. Az Úr azért nem engedi beszélni őt, mert nem szeretné, hogy messiási titka már most kiderüljön, hiszen még nem tudhatja senki, hogy szenvedésében és halálában fog feltárulni az, hogy ő a Messiás, a Megváltó.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

Hívom a családokat 2019 szeptemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Különös ünnepélyességgel készült a család a vacsorához, meg akarták ünnepelni frissen érettségizett fiukat. A fiú ragyogott, kezében az érettségi bizonyítvánnyal fogadta a szülők, testvérek, nagyszülők, nagybácsik és nagynénik gratulációját. „Én is nagyon vártam ezt a percet – mondta –, most már papírom van róla, hogy érett vagyok, felnőttnek számítok, egyébként hét hónapja már hivatalosan is nagykorú vagyok. Boldog felszabadultságot érzek, most már mindent úgy intézhetek, ahogy azt én látom jónak. Élhetek szabad akaratommal, azok a kötelékek, amelyek akaratomon kívül mostanáig rám nehezedtek, most már nem kötnek senkihez és sehová. Elmehetek külföldre, megválaszthatom, hogy kivel milyen kapcsolatot létesítek, mivel foglalkozom, nem köt semmi. Persze hálásan köszönöm mindenkinek, amit eddig értem tett.” „Úgy érted – nézett rá kérdően apja –, hogy például az a tény, hogy akaratodon kívül és beleegyezésed nélkül magyarnak születtél, most, hogy érett, nagykorú vagy, többé nem jelent számodra semmit, sem kötelezettséget, sem lehetőséget?” „Vagy azért – szólt közbe az egyik nagynéni, a fiú keresztanyja –, mert ehhez a családhoz nem te akartál tartozni, most már éretten-nagykorúan függetlenítheted magadat tőle?”

A mai szekularizált és demokratikus társadalmakban általánosan elismerik, hogy minden embernek veleszületett emberi joga, hogy tiszteljék; hogy mindenkit megillet az emberi méltóság és a szabadság, ezt a törvénynek is el kell ismernie. A szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek joga van amellett dönteni, ami őt boldoggá teszi, feltéve, ha ezzel másoknak nem okoz kárt. Az észszerű és igazságos társadalom tiszteletben tartja minden egyes ember döntési szabadságát és a boldogsághoz való jogát, megvédi a polgárait attól, hogy mások szabadságjogainak gyakorlásából számottevő hátrányuk származzon. Mindenki szabadon élhet a piac kínálta lehetőségekkel, fogyaszthat és árukat hozhat létre, ezeket fogyasztásra felkínálhatja. A piac működését olyan törvények szabályozzák, amelyek a dolgok és emberek értékét csupán a gazdasági haszon szempontjából mérlegelik, az erkölcsi szempontokat ezek alá rendelik. Semmi sem garantálja tehát az egyének esélyeinek egyenlőségét, ennek következményeként a fogyasztói társadalmakban egyre mélyülnek a társadalmi ellentétek, nőnek a szegények és gazdagok közötti különbségek.

Mondjatok példát olyan jelenkori vagy a múltban végrehajtott állami intézkedésekre, amelyek során sokak szabadságjogainak érvényesülése sérült!

A szekularizált társadalom semmibe veszi az egyén egyediségét, egyre több munkát és mérhető eredményeket követel, a sikert isteníti, a kudarcot megveti, a szexet pedig kikapcsolódásnak, nem pedig a tartós és kreatív partnerkapcsolat részének tartja. Mindez nagyon is nyilvánvaló következménye annak, hogy a mai ember nem hisz abban, hogy minden egyes ember Isten alkotása. Sőt, mivel Isten teremtett világába nem csak az emberi faj tartozik, ami igaz az emberre, igaz az összes többi létezőre is. Tehát nem tekinthetjük a körülöttünk lévő világot zsákmánynak, amelyből azt és annyit veszünk el magunknak, amit és amennyit csak megkívánunk. Az ökológiai krízis idején egyre sürgetőbbé válik, hogy belássuk: a teremtett világ nem a tulajdonunk, bár Isten nekünk készítette, de előbb kapcsolódik Istenhez, és csak utána hozzánk.

Az emberi világ csakúgy, mint a természet, titokzatos módon Istenhez kapcsolódik, Isten nekünk szánt ajándéka. Ha tisztelettel és szeretettel bánunk az emberekkel és a teremtett világ egészével, az nemcsak ezt az alapvető hozzáállást fejezi ki, hanem azt is, hogy nyitott szívvel, reménykedve várjuk, hogy az adott helyzetben számunkra feltáruló világ Isten milyen ajándékát rejti. Ez egyszerre önzetlen, hiszen nem az számít, hogy én mit várok a teremtett világtól, hanem az, hogy Istennek mi a célja vele; ugyanakkor önző is, amennyiben felismerem, hogy én magam sem tölthetem be Isten nekem szánt tervét, ha a többiek élete nem illeszkedik Isten tervébe. Minden ember felelős tehát azért, hogy mindenki szabadon élhessen az Isten által felkínált ajándékokkal.

A teremtés hatodik napján „Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó.” (Ter 1,31) Hogyan tudod gyerekeidet rávezetni arra, hogy mindenben meglássák a jót, a nehézségekkel pedig Istenbe vetett bizalommal szálljanak szembe?

A keresztény ember számára az emberi méltóság – és így az emberi jogok bármilyen eszméje – azon a felismerésen alapszik, hogy eredetileg minden egyes személy Istenhez kapcsolódik, még mielőtt bárkivel vagy bármivel kapcsolatba kerülne. Isten örökkévaló célja határozza meg, hogy kik vagyunk és kivé válhatunk, és ezt semmilyen e világi erő vagy körülmény nem változtathatja meg. Az ember elutasíthatja ezt a hivatást, és megteheti, hogy makacsul nem vesz róla tudomást, de Isten nem szűnik meg őt hívni és neki felajánlani mindazt, ami hivatásának betöltéséhez szükséges. És hogy milyen mértékben fogadjuk vagy utasítjuk el ezt a hívást, annak örökkévaló következményei vannak.

Ez azt jelenti, hogy valahányszor egy másik emberrel találkozom, misztériummal állok szemben. Életének, egzisztenciájának van egy olyan rétege, amely hozzáférhetetlen számomra, és amely fölött nincs hatalmam, mert az csakis az Istennel való viszonyában létezik. Isten mindenkit külön-külön, „titokban” szólít meg, akár hallgat rá, akár nem törődik vele. Üzenetéhez senki más nem férhet hozzá, csak a megszólított. Minden embernek tisztelettel tartozom – ez része annak a tiszteletnek, amellyel Istennek tartozom, aki létre hív és éltet mindannyiunkat –, és nem azért, mert veleszületett jogai vannak, amelyeket megkövetelhet és érvényesíthet, hanem azért, mert van az életének egy olyan dimenziója, amelyet a maga teljességében soha meg nem ismerhetek. Ebből a dimenzióból érkezett a világba az isteni tervbe illeszkedve, egyedi képességekkel és lehetőségekkel felruházva. A keresztények nem azért elkötelezettjei az emberi jogoknak és az emberi méltóságnak, mert ezeket a törvény garantálja, hanem azért, mert erre indítja őket az Istennek és a minden embernek kijáró tisztelet.

Az emberi világban tehát senki sem felesleges, senki sem „selejt”. Mindenkire szükség van a közjó érdekében. Egy emberi élet kudarca azért tragikus és rettenetes, mert így Isten tervéből valami egyedi és megismételhetetlen hiúsul meg. Az evangélium azt tanítja, hogy az emberi személynél semmi sem hasonlít jobban Istenre, és egyetlen emberi személy értékesebb minden más lénynél. Minden egyes ember méltó a tartós és megkülönböztetett figyelemre, teljes odaadást és törődést érdemel, akár szegény, akár gazdag, akár egy napig él, akár kilencven évig. Egy ember értékét nem állapíthatjuk meg pusztán abból, hogy mennyire sikeres vagy produktív. Az értékességnek van egy olyan dimenziója, amit nem lehet és nem is kell sikerekkel bizonyítani, és aminek semmi köze a társadalmi elvárásokhoz. Ugyanígy tiszteletet érdemelnek és törődnünk kell azokkal is, akik nem felelnek meg egyre türelmetlenebb és egyre többet követelő kultúránk elvárásainak, akik nem tudják felvenni a túlfeszített tempót. A keresztény emberszemléletből – amely szerint az Istennel való viszonyunk minden egyéb kapcsolatot megelőz – következik a munka és a kitartó igyekezet tisztelete, de az is, hogy értékes a pihenés, és értékes az a képességünk, hogy nemcsak adni tudunk, de elfogadni is.

Milyen módon tudod tisztelettel elhárítani a te emberi méltóságodat semmibe vevők ellened irányuló támadását anélkül, hogy magad és családod ennek kárát látná?

A házasságban is két misztérium találkozik, és több évtized sem elég ahhoz, hogy mindketten megfejtsék egymás titkát. A szexuális vonzalom idővel veszíthet szenvedélyességéből, de a másik személy egyedisége folyamatos izgalom és vágyakozás forrása marad. Nem azért van válságban a szexuális erkölcs a fejlett világban, mert nem tartunk be bizonyos szabályokat, hanem azért, mert nem érzékeljük, hogy a másik ember misztérium, és így nem halljuk meg a hívást, hogy személyiségének titkával egy életen át ismerkedjünk, és egy életen át gyönyörködjünk benne.

„Édes fiam – szólalt meg a fiú édesanyja –, amikor majd’ húsz éve megtudtam, hogy érkezel, hálát adtam Istennek, és arra kértem, hogy segítsen téged egész életedben, adja meg neked azt, hogy megértsed: mit kíván tőled Isten, mire hív, hogy ott keresd a boldogságodat, ahol azt Ő számodra elkészítette. Manapság az embert sok minden sokfelé csábítja, látszólag rengeteg lehetőség közül választhat. Igazán boldog azonban csak akkor lehet, ha az Isten által számára kijelölt útra lép. Ezt kell megtalálnia, erre kell irányítania lépteit. Mindenkinek magának kell megtalálnia ezt az utat, addig kell keresnie-kutatnia, amíg meg nem érti, hova hívja-küldi Isten. És ha te úgy érzed, hogy Isten téged a világ túlsó végére hív, hogy ott teljesítsd akaratát, akkor fájdalommal, de boldogan fogom én is mondani: Uram, legyen meg a te akaratod!”

Bíró László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke