Iparosok példaképe Könyörögj érettünk!

Iparosok példaképe 

Könyörögj érettünk!

Kitartani! Amikor mások megtagadják, kicsúfolják, semmibe veszik, divatja múlttá válik, elértéktelenítik, talán kinevetik, gyerekes dolognak tartják, üzletileg értéktelennek tartják, akkor is: kitartani mellette, és tanítása mellett. Miért volna a tömegeknek igaza, az Ő igazsága ellenében? Lám, cáfolni egy sem tudja, csak olyan dolgokat felhozni érvként, ami önvédelmüket szolgálja. Egy a fontos számukra: ne Neki adjanak igazat! De ettől vajon, a tömegnek lesz igaza?

Kitartani! Mi mellett? Ki mellett? Voltaképpen, ha őszinte akarok lenni önmagammal, akkor, akkor azt kell megvallanom, hogy amellett akarok kitartani, amiben, és akiben, nem csalódtam. Mert a kihívásoktól sosem féltem, talán erőmet, amit kaptam, nem tartalékoltam, képességeimet használtam, megpróbáltam magam, a világgal is paroláztam, az embereknek, az emberekben is hittem. Önmagamban nagyon bíztam. Mindebben végül is csalódtam. Isten az, aki minden csalódásomból kimentett. Kiben hihetnék, ha nem benne? Hogy a halál után is van Élet! Az az igazán Élet! Nem ma van Húsvét. Ma kezdődik az, ami bizonyossá teszi Ember számára, hogy van Isten! Aki az Élet Ura! Aki az Embert a megsemmisülésből felemeli! Mert Isten olyan életet szánt az embernek, amilyent földi anya, földi apa nem képes adni!

  

Himnusz DIII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Királyi zászló jár elöl,

keresztfa titka tündököl,

hol megfeszítve haldokolt

ki minden testet alkotott.

Kegyetlen lándzsa verte át

gonosz vasával oldalát,

belőle víz és vér ömölt,

mely szennyet, vétket eltörölt.

Rajtad tündöklik, drága fa,

királyi vérnek bíbora;

ó, választott jeles faág,

ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát

te hordtad értünk, boldog ág;

a mérleg voltál, s rajt e test

pokolra-süllyedőt emelt.

Köszöntünk, oltár s áldozat,

hol szenvedésből fény fakadt,

az élet rajtad halni szállt,

s megtörte holta a halált.

Kereszt, üdvöz légy, szent remény!

A szenvedésnek ünnepén,

növeld a jók kegyelmeit,

és oldd a bűnös vétkeit!

Szentháromság, dicsérjenek,

üdvösség kútja, mindenek;

s kiket megvált a szent kereszt,

kegyelmed mindig óvja meg. Ámen.

Nagypéntek a szeretet drámája! Húsvét a szeretet diadala! – Kozma Imre OH húsvéti üzenete

Nagypéntek a szeretet drámája! Húsvét a szeretet diadala! – Kozma Imre OH húsvéti üzenete

Az alábbiakban Kozma Imre irgalmasrendi szerztes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke 2017 húsvétjára írt üzenetét olvashatják.

Szeretett magyar hazám parlamentje váratlan ajándékkal lepte meg nemzetünket.

Vészterhes és nemzeti kultúránktól, hagyományainktól idegen időszak után 2017-ben és ezt követően munkaszüneti nappá nyilvánította Nagypénteket.

Úgy 50 évvel ezelőtt tanúja voltam három nagy magyar beszélgetésének. Egy szobrászművész, egy drámaíró és egy költő beszélgettek. A drámaíró vetette fel: Az emberi élet műfaját tekintve dráma. Bizonygatta, hogy a szeretet drámai, mert ha az ember igazán szeret, kiszolgáltatja magát, belehal a szeretetbe.

A kereszt sötétségében az Istentől elhagyatott, bár az Atyát soha el nem hagyó Fiú kiáltásával megvalósul Isten közelsége, „Aki megközelíthetetlen fényben lakozik.” A szeretetnek ebből az egymásra találó diadalából született Húsvét öröme.

Napjainkban tanúi vagyunk Európa erkölcsi kimerülésének. Sőt, az erkölcsi gondolkodás teljes felfüggesztésének lehetünk tanúi. Ez a szemlélet minden kérdést az egyén világába utal, és minden egyetemes fogalmat gyanús szemmel néz. Az erkölcsi tehermentesítéssel foglalkozik, tompítja az együttérzés kézzelfogható megnyilatkozásait, ugyanakkor álmodozva nagy igazságokról szónokol.

Hiányzik-e nekik a Közel-Keleten bölcsőjében haldokló kereszténység? Hiányoznak-e nekik a népesedési egyensúlyát vesztett Nyugaton az anyaméhben elpusztított magzatok?

Napjainkban felmerül az a kérdés is, nyugtalanítja-e kereszténységünket az ártatlanul szenvedők sorsa? Az üldözött keresztények és más üldözöttek sorsa?

A kereszténységnek kötelessége lenne, hogy a szenvedésre való érzékenységgel, a rábízott igazság erejével harcoljon egy mindenkire érvényes erkölcsért. A felejtésnek mindig következményei vannak. Nem veszítünk-e el valamit emberségünkből, ha engedünk a felejtésnek? Mert életünknek nem csak felszíni története van, hanem mélytörténete is van, s azon mélységes sebet ütnek a tragédiák.

Feljajdulunk, mi zajlik Európában és az európai kereszténységben? Nem Európában hirdették-e először nyilvánosan „Isten halálát”? Nem ugyanitt, Európában készítenek-e föl minket már jó ideje az „ember halálára”?

Csak néhány tünetet jelzek. Európa modernizálódási folyamatai nem megerősítik, hanem gyengítik az ember egyediségét és a személyes kapcsolatok kialakítására való képességét és történelmi tudatát. A civilizáció árucsere forgalma a gazdaságon túl társadalmunk lelki alapjaiba is beépült, gyarmatosította szívünket. Minden kicserélhetőnek tűnik, az emberek közötti kapcsolatok is. Történelmi emlékeink területén sem az erkölcsi felelősség az iránymutató, egyre inkább az objektívnek beállított ártatlanság.

Az életünket magával rántó szédületes felgyorsulás, a fogyasztás, a divatok követhetetlen változásai, semmiféle konkrét szemlélet kialakítását nem teszik lehetővé. Csak követjük az eseményeket.

Gyermekkori fantáziaképeinkhez sem fordulhatunk, mert játékautomatákkal megfojtottuk őket, mielőtt kialakulhattak volna.

A tömegmédiumok információáradata sem csupán a felvilágosítást szolgálja, hanem éretlenséget is szül, mentesíti az embert, hogy önállóan értelmezze a történteket.

Az ember nem önfeledten él, mint az állat. Az ember önmagára eszmél, örömét leli abban, hogy önmagát alakítsa. Végső soron minden ember elé odanyílik a tökéletesség kihívása: „A mindenséggel mérd magad”! Jézus, amikor az ember rendeltetését és a tökéletesség mércéjét tisztázza, vakmerően így fogalmaz: „Legyetek tökéletesek, ahogyan a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Nem erkölcsi törvényt közöl ez a parancs, hanem kegyelmi erőt. Isten tökéletességével az lehet tökéletes, akiben Isten kegyelme működik.

Emberi életünk, keresztény életünk pedig küldetésszerűen nem önkéntes jellegű, hanem tényszerű, éspedig lelkiismereti háttérrel, vagyis felébredt felelősségtudattal a teremtett világért és egymásért; valamint erkölcsi bizonyossággal, amely az egészséges lélek sajátja, amely mindig-érvényes normákhoz igazodik, normakövető, tehát normális.

Máltai vezetőként tudom, hogy társadalomkritikai éberségű kereszténységre van szükség, amely Jézust osztatlan szívvel követi, és az éhezőkben, szomjazókban, idegenekben, mezítelenekben, fogvatartottakban Urunkat szolgáljuk, Urunkkal találkozunk.

Ha jól értem a Biblia intéseit, Jézus útmutatásait, akkor Isten és ember titokzatos szövetsége abban tapasztalható meg, ahogyan mások szenvedéséhez viszonyulunk. Irgalmasrendi szerzetesként kérdezem: Van-e nagyobb lehetősége a szegénynek, a betegnek az irgalmasok ajándékánál, akik Istenes Szent János példájára irgalmas szeretettel szolgálnak: szeretettel, amely kiszolgáltatja magát, irgalommal, amely védettséget is garantál?

2017 Húsvétján, 
Szent László királyunk évében, Akiben a nemzeti eszmény kereszténnyé lett.

P. Kozma Imre OH
prior

Nagypéntek

Nagypéntek

Életút

Emberi életünk, életutunk egyik sajátossága, hogy tartunk valahová, van életcélunk. Némelyek esetében egészen hamar kialakul a bizonyosság, hogy mit szeretnének elérni életük során és fiatal koruktól kezdve ez határozza meg döntéseiket. Mások esetében homályosabb ez a cél, talán időnként módosul, változik. Mindenesetre helyes, ha minél fiatalabb korban feltesszük magunknak a kérdést: Mit szeretnénk megvalósítani az életben, és mihamarabb választ is adunk rá. Nem kell akkor sem kétségbe esnünk, ha ez az életcél nem bontakozik ki kristálytisztán előttünk vagy ha úgy érezzük, hogy életünk céltalan bolyongás és szüntelen útkeresés. Gondoljunk arra, hogy az Egyiptomból való szabadulás után az ószövetségi választott nép látszólag minden cél nélkül vándorol negyven éven át a pusztában, de valójában Isten vezette őket és ő tudta, hová akarja vezetni népét. Vándorlásuk tehát célirányos volt, akkor is, ha ők ezt nem látták be. Lehet, hogy mi is keresünk, keressük élethivatásunkat, ugyanakkor higgyünk abban, hogy ebben a keresésünkben Isten vezet minket.
Jézus élete, küldetésének tudatos vállalása és tudatos teljesítése szintén példa számunkra. Nagyon érdekes, hogy Szent Lukács úgy állította össze evangéliumát, hogy nyilvános fellépésének kezdetétől Jézus állandóan Jeruzsálem felé halad. Mintha csak egyetlen utat tenne meg Názáretből Jeruzsálemig, pedig valójában többször is járhatott a városban, majd távozott onnan. Jeruzsálem itt tehát annak jelképe, hogy Jézus célirányosan megy oda, ahol küldetése beteljesedik. Útja során nem a véletlenek vezették és nem az események befolyásolták, hanem mindvégig a mennyei Atya vezette. Az Úr tudta, hogy küldetését az Atyától kapta, tudatosan törekedett arra, hogy engedelmesen megvalósítsa azt, amit az Atya kér tőle. Igen, még szenvedéséről és haláláról is tudott, hiszen Jeruzsálem felé haladva három alkalommal is beszélt apostolainak arról, hogy mi fog rá várni ebben a városban. Az utolsó vacsorán Jézus már mindennel tisztában van, pontosan tudja, hogy a szenvedés vállalását, élete feláldozását kéri tőle az Atya és ő tudatosan teljesíti ezt a kérést. Nem a véletlen, nem az események szerencsétlen alakulása vezetett az Úr kereszthalálához, hanem ő tudatosan haladt azon az úton, amelyet az Atya kijelölt számára, és amely útnak utolsó szakasza a keresztút volt.
Minden út elején, legyen az tényleges vagy a lelki fejlődés útja, az a vágy él bennünk, hogy valami jót, igazán értelmeset szeretnénk tenni, elérni. A céltudatosság azonban nem jelenthet elvakultságot. Nem ragaszkodhatunk megrögzötten az általunk elképzeltekhez, hanem nyitottnak kell lennünk arra, hogy a kezdetben esetleg helytelen céljainkat Isten módosítsa. És engednünk kell azt is, hogy életutunk során Isten megváltoztasson, átformáljon minket. Önmagunkat nem mi változtatjuk meg, hanem a feladat, az Istentől kapott küldetés alakít át minket folyamatosan.
Annak tudatában járjuk életutunkat, hogy aki Istent keresi élete során, az hozzá fog eljutni halála és feltámadása után. Minden emberi életútnak akkor van értelme, ha közben és annak végén megtaláljuk Istent.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Megvan bennünk a hajlandóság, hogy kereszthalálodat önmagában szemléljük és ennek következtében tragédiaként, negatív eseményként éljük meg. Taníts minket, hogy keresztáldozatodat úgy szemléljük, mint földi életed betetőzését, végső fejleményét, és abban megsejtsük a feltámadás fényét. Életed, halálod és feltámadásod megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. A te tökéletes engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed, dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a megváltás isteni terve. Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk, te vagy az üdvösség közvetítője.