Nagykedd

Nagykedd

Jézus Krisztus feltámadása nem hihetetlen esemény, hanem éppen ellenkezőleg: hihető, azaz csak hittel felfogható esemény. És ezen az egyedülálló eseményen alapul az Egyház és benne minden keresztény ember hite immár kétezer esztendeje és a későbbi korokban élők hitének is ez az alapja. Tanulni szeretnénk azoktól, akik elsőként találkoztak a Feltámadottal. Tanulni szeretnénk azoktól, akik maguk is csak lassan haladtak a hit útján. Tanulni szeretnénk azoktól, akiknek élete újabb fordulatot vett akkor, amikor megtapasztalták, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él, feltámadt a halálból.
Tanulni szeretnénk Mária Magdolnától is, aki az Urat keresi húsvét hajnalán. Jószándék vezeti őt, de a bánat okozta könnyei, az Úr elvesztésének fájdalma és a halál megváltoztathatatlannak hitt ténye megakadályozza őt abban, hogy felismerje Mesterét, amikor megjelenik neki. Jézus megszólítja őt, beszélgetni kezd vele, de még mindig elhomályosult a látása, mert csak a múlton mereng és emberi módon gondolkodik. Fordulatot az a pillanat hoz számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, ekkor ismeri fel a korábban kertésznek vélt személyben Krisztust.
Meghallom-e, amikor az Úr megszólít, nevemen szólít? Felismerem-e hangját, amikor az evangélium által szól hozzám? Felismerem-e őt embertársaimban? Hiszem-e valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

Nagyszombat

Nagyszombat

Harmadnap

Tanító útja során Jézus három alkalommal jövendölte meg tanítványai számára szenvedését és halálát. Máté evangéliumában találjuk ezt a három jövendölést (vö. Mt 16,21, Mt 17,22-23, Mt 20,17-19). Mind a három alkalommal szó esik a feltámadásról is. Mégpedig úgy van megemlítve mindhárom esetben a feltámadás, mint amely esemény „harmadnap” fog bekövetkezni. Biztosra vehetjük, az Úr Jézus ezen szavai mélyen beívódtak az apostolok emlékezetébe, különben nem emlékeztek volna rá később, nem ismételték volna el igehirdetésük során és aligha kerültek volna bele az írott evangéliumokba. Mégis, a hét első napján, húsvét hajnalán, az apostoloknak eszébe sem jutott, hogy éppen ma van az a „harmadnap”, amiről Mesterük többször is beszélt. Azt akarom ezzel mondani, hogy annak az első húsvétnak a hajnalán az apostolok nem várták Jézus feltámadását és persze más napra sem várták. Bár a háromszori jövendölés az Úr biztos ígéretének tekinthető, nem gondoltak arra, hogy az események fordulatot vesznek.
Az asszonyok, akik hajnalban a sírhoz mennek, nem feltétlenül tudhattak a „harmadnapra” vonatkozó jövendölésről, ígéretről. Ők azért indulnak, mert pénteken, a kereszthalál napján, az este beálltával és az ünnep kezdete miatt már nem volt idő arra, hogy a holttestet a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a sírbatétel előtt. Ők ezt a halottnak járó, de elmaradt dolgot szeretnék pótolni, igyekezetük a halottnak járó tiszteletből fakad.
Jézus ellenfeleinek viszont volt tudomása arról, hogy Jézus tett utalásokat a „harmadnapra” várható eseményekről, igaz, sejtésük sem volt arról, hogy miről beszél nekik Jézus. A jeruzsálemi templom megtisztítása és a kereskedők kiűzése alkalmával a zsidók kérdőre vonták őt, hogy milyen jogon tesz ilyet. Válaszul ezt mondta nekik: „Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt felépítem” (Jn 2,19). A zsidók már ekkor sem értették a kijelentést, mert ők arra gondoltak, hogy a negyvenhat esztendőn keresztül épült templomot lehetetlen ilyen rövid idő, mindössze három nap alatt felépíteni. János evangélista viszont fontosnak tartja e helyen megjegyezni, hogy Jézus saját testének templomáról beszélt és feltámadása után tanítványainak eszébe jutottak ezek a szavak (vö. Jn 2,21-22). Ha az ellenfelek már korábban sem értették a „harmadnapra” vonatkozó kijelentést, akkor a kereszthalál utáni harmadnap sem várhattak semmit.
A „harmadnap” úgy következik tehát be, hogy nem készül rá senki, nem tud róla senki, vagy aki tudott róla, az éppen elfelejtette, vagy sem korábban, sem most nem is értette. Az örökkévalóság Ura viszont, akinek nem szokása a napok számolgatása, nem feledkezett meg erről a „harmadnapról”, hanem ezen a napon feltámasztotta Fiát a halálból. Az Isten közbeavatkozása akkor érkezik, amikor senki ember nem számít rá. Érdekes, hogy amikor az ember megtapasztalja ezt a váratlan közbelépést, akkor elkezdi számolgatni a napokat visszafelé is és előre is. Emlékszik már, hogy három napja volt a keresztre feszítés, nyolc napja volt a jeruzsálemi bevonulás. Ettől a „harmadnaptól” még a korábban feledékenyek számára is fontossá válik az idő, a napok múlása, ezért jól megjegyzik és később pontosan lejegyzik az események menetét, például a negyvenedik és az ötvenedik napot, a mennybemenetel és a Szentlélek kiáradása napját.
Ezt a „harmadnapot” a húsvéti beszámolókban János evangélista a „hét első napjaként” említi. Nem bizonytalanságról vagy zavarról van itt szó a napok számolása tekintetében, hanem talán arra érdemes gondolnom, hogy az én „harmadnapom”, feltámadásom napja, az első napom lesz az örökkévalóságban.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, feltámadt Üdvözítőnk! Az örök élet vágya és a feltámadás reménye erősen él bennünk. A mai napon az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek megerősítik hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak. Adj bátorságot és buzgóságot, hogy feltámadásod hirdetői legyünk!

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök

A szeretet szentsége

Jézus szenvedéstörténetét három jelképes cselekedet vezeti be, amelyek az ő messiási küldetését, istenfiúi méltóságát és üdvözítő szerepét mutatják be. Az első ilyen cselekedet a jeruzsálemi bevonulás, amely tulajdonképpen a Messiás-király bevonulása a városba, erről olvastunk a virágvasárnapi evangéliumban. A második jelképes tett a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése, amelyről mind a négy evangélista beszámol, a legrészletesebben János művében szerepel a történet. Bár ő a nyilvános működés kezdetére teszi az esetet, Máté, Márk és Lukács írásában a jeruzsálemi bevonulás után következik. Az Úr harmadik jelképes cselekedete az utolsó vacsora, amelyen a kenyeret és a bort egyedülálló módon osztja meg apostolaival. Míg az első kettő a „fél város” jelenlétében történt, az Úr utolsó vacsorája egy meghitt, valóban baráti körben, az apostolok szűk társaságában történt. Ebbe a társaságba, erre az eseményre hív meg minket az Egyház a ma esti szentmisével.
Nyilvánvaló, hogy az utolsó vacsora legjelentősebb része és legnagyobb újdonsága a hagyományos zsidó húsvéti vacsorához képest az Oltáriszentség alapítása. Az evangélisták nem az egész vacsora leírására törekedtek, hiszen egykori olvasóik számára ez jól ismert volt, hanem kiemelték azt, ami egészen sajátossá tette ezt a közös étkezést. A vacsorát Jézus nem családi körben fogyasztja el, hanem új családja, új közössége, a tizenkét apostol körében. A kenyér és a bor felett elmondott áldás része volt a lakomának, de Jézus új tartalmat ad ennek. A kenyeret saját testeként, a bort pedig saját véreként adja az apostoloknak. Újszerű az is, hogy parancsa, rendelkezése szerint cselekedetét ismételjék meg a jövőben is, de ne az Egyiptomból való szabadulás emlékére, hanem az ő halálának és feltámadásának emlékezetére. Jézus az Egyházra, a benne hívők közösségére bízza önmagát, hogy jelenlétével minden korban meg tudja erősíteni övéit. Minden szentmisében ezt a titkot, az Úr Jézus áldozatát jelenítjük meg. Nem csupán emlékezés, azaz Jézus megváltó halálának és feltámadásának felidézése számunkra a szentmise, hanem az Úr áldozatának jelenvalóvá tétele.
Katolikus hitünk szerint Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, vagyis az átváltoztatott kenyérben és borban. Nem ez az egyetlen módja az ő jelenlétének. Az Úr jelen van az Egyház hitében. Jelen van a Szentírás Igéjében és az igehirdetésben. Jelen van a szentségekben, amelyekben ő maga cselekszik, és jelen van a pap személyében, aki az Úr személyében cselekedve a szentségeket kiszolgáltatja. Jézus jelen van imádságainkban, hiszen általa szólíthatjuk meg Istent. Jelenlétének formái közül kiemelkedik az Oltáriszentségben való jelenléte. Valóságosan jelen van az ő testévé átváltozott kenyérben, hogy e különleges adományát szétosztva a hívők magukhoz vehessék az Úr szent testét, ez a szentáldozás lényege. Az Úr Jézus szeretetből áldozta fel életét és szeretetből adja nekünk önmagát az Oltáriszentségben, a szeretet szentségében.
Ez a gondolat átvezet minket annak rövid magyarázatához és megértéséhez, hogy miért mosta meg Jézus az utolsó vacsorán a tanítványai lábát, ahogyan erről a mostani szentmise evangéliumában olvasunk. Jézus cselekedetét János evangélista így vezeti be: „mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének”, és ez a jel a lábmosás. Megilletődve, elnémulva szemléljük Jézus tettét, s ugyanez az érzés fog el minket, amikor holnap, nagypénteken a kereszt alatt fogunk lélekben állni.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent Tested és Véred az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos Kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!

Nagyszerda

Nagyszerda

Tegnap, nagykedden János evangélista leírásából már megismerhettük Júdás árulásának megjövendölését, most ugyanennek a jelenetnek Máté szerinti változatát olvassuk, amelyből megismerhetjük a részleteket. Az árulás nem a véletlen műve, nem pillanatnyi megingás, hanem Júdás tudatos döntése, amelyért természetesen ő a felelős. Tudomása van róla, hogy a főtanács már elhatározta Jézus vesztét és rendeletet adtak ki, hogy aki tud tartózkodási helyéről, jelentse. Júdás úgy érzi, hogy a három éve tartó tanítványi létnek bizonytalan a folytatása, hiszen Mesterét immár halálra keresik. Korábban is tapasztalható volt a Jézus ellen irányuló rosszindulat és gyűlölet, de most már végleges döntés született arról, hogy meg kell halnia. Júdás önként megy el a főpapokhoz, akikkel nem tart sokáig az egyezkedés. Ő jól ismeri Jézus szokásait, ezért könnyen megtalálja a legalkalmasabb időt arra, amikor a katonákat elvezetheti Mesteréhez, amikor a Jézusért rajongó nép nem tudja majd megakadályozni elfogását. A főpapoknak harminc ezüstpénz nem sok ahhoz, hogy végre megszabaduljanak attól, akit oly régóta ellenségüknek tekintenek vallásosságukat kritizáló kijelentései és újszerű törvényértelmezése miatt. Az emberi érdekek, a gyűlölet és a haszonszerzési vágy találkoznak.
Ugyanakkor az események hátterében észrevehetjük az üdvözítő Isten akaratát, a mennyei Atya megváltó tervét és a Fiú engedelmességét. Minden a mi megváltásunkért történik.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

Nagykedd

Nagykedd

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe hív minket. Júdás árulásának megjövendölését János evangélista azzal vezeti be, hogy Jézus „mélyen megrendült lelkében.” E kifejezés ismerős számunkra, hiszen Lázár feltámasztásának történetében már találkoztunk vele. Amikor Mária és Márta házába megérkezve Jézus értesül arról, hogy barátja, Lázár már négy napja halott, akkor „lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz indult, hogy életre keltse, visszahívja a halálból őt. A szenvedéstörténetben egy másik helyen is ugyanez a kifejezés írja le Jézus lelkiállapotát. A jeruzsálemi bevonulás után, utolsó beszédében, amikor már érzi, hogy küldetése szenvedéssel és halállal fog beteljesedni, így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28).
Mi is megrendült lélekkel hallgatjuk szavait, amikor arról beszél, hogy valaki el fogja őt árulni. Mégpedig a hozzá legközelebb állók közül, apostolai közül kerül ki az a személy, aki anyagi haszonlesésből elárulja a főpapoknak Jézus tartózkodási helyét és éjszaka elvezeti majd hozzá a katonákat, hogy ne a nyilvánosság előtt, hanem titokban foghassák el. És megrendült lélekkel hallgatjuk, hogy az Úr megjövendöli Péter tagadását is. Júdás és Péter cselekedete és jelleme között nagy a különbség. Júdásból hiányzik, Pétert könnyekre fakasztja a bűnbánat.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.